No Stone, sometimes the title cannot describe what you feel...

2010.08.18. 19:52

Nos igen, néha van amikor egy mondatba, vagy egy frappáns címbe nem lehet belefoglalni azt, hogy mit is akarunk kifejezni az adott írásunkkal, miről is lehet szó az adott postban, vagy akár címben, nem lehet olyan röviden megfogalmazni, hogy az erősen a szöveg konklúzióját vagy lényegét úgy átadja hogy ne veszítsen a jelentéséből, vagy éppen a közölni való információ fontosságából. Sokszor nincs idézet arra hogy elmondjuk valaminek az értelmét, úgy hogy az ne veszítse el a varázsát vagy a mondanivalóját. S hát valójában én is így vagyok most, mikor szombat vagy vasárnap környékén megfogalmazódott bennem hogy mi lesz a következő személyes bejegyzésem témája, gondolkoztam valami ötletes szövegen, de még most mikor leültem ide megírni a postot sem jutott eszembe, csak ez.

S igen, néha felesleges is kitalálni valamit, ha a szavak elmondják azt, amit a mi szánk képtelen kimondani, s mélyen a szívünk vagy lelkünk mélyére kívánja űzni hogy többet ne is törjön fel a gondolat vagy az érzés, hátha a feledés homályába merülve soha nem jut eszünkbe, de aztán őrülten, mint egy fuldokló utolsó erejéből levegőre tőr és csakúgy szippantja be a levegőt, elvéve azt a környezetétől. Majd újra érezzük azt ahogyan az egymásnak ellentmondó és soha át nem rágott dolgok hogyan játszódnak le újra a fejünkben, s ugyanúgy eltüntetjük őket, ugyanúgy megválaszolatlanul hagyva, mint egy poros könyv utolsó lapját, amin a szavak már elkoptak, befejezetlenül hagyva a könyvet. De erre való a blog, erre való a napló illetve erre valók a könyvek, vagy akár festmények, zenék hogy ne maradjon a lelkünkön az ami olykor bánt, vagy akár olykor szomorúvá tesz. 

Vannak dolgok viszont amit nem szabad leírni vagy kimondani hangosan, jó ha ott van és csak érzékeljük, nem pedig tényként kezeljük, mert akkor az a dolog elillan, eltűnik s továbbáll, vagy csak épp azért, mert meg akarjuk tartani, magunkénak érezni örökre, benne fürdeni aztán ha elmegy, meztelenül, vagy fürdőgatyában állni a medence szélén a hideg levegőben, közben pedig a szél átjárja a szabad bőrünket, hideget hagyva maga után.

Mint legutóbb én is írtam hogy elégedett vagyok, s még most is az vagyok, de valamilyen téren mégse, valamilyen téren mint egy kapuzárási pánik (nem olyan, ahhoz még fiatal vagyok) vagy mint egy vészharang megkondult a fejembe, gondolkozásra, és kissé depresszív hangulathoz vezetve engem, hogy felülbírálom, átgondoljam azokat a dolgokat amihez ragaszkodtam, pedig tudva hogy egy idő után halálra van ítélve, hiszen én magam is mindig hangoztatom, csak nem magamnak. S éppen ezért magunknak beismerni sokkal nehezebb, merthogy nálunk ez összetettebb, bonyolultabb pedig nem. 

Azt szerintem észrevettétek hogy a barátok fontosak nekem, szeretem a lelküket pátyolgatni, és sokszor inkább velük törődni mint magammal, úgy téve mintha nem lenne jobb dolgom, minthogy velük foglalkozzak. Bizonyára azért is alakult ez ki nálam, mert így úgy érzem mintha fontos lennék valakinek ha már nincs se szerelem se semmi, így elég könnyen a saját önzőségembe esek. De, legyen szó csaj vagy fiú barátról (inkább fiúnál haver) egy idő után lekötik magukat, megtalálják az aktuális szerelmüket, és mint kifejtettem előző postomban, a barátok szépen a háttérbe szorulnak. Persze örülünk neki, én is örülök ha ilyen van, s hangoztatják hogy mért kerülne háttérbe az ember, pedig így van. Ez természetes, ha valakinek van valaki fontos az életébe akivel lehet (+18)... illetve csakúgy lenni és (+16) akkor persze hogy vele van, főleg ha szereti az illetőt. Persze, én is éreztem már így, mindenki más. De az én esetemben, ha egy ilyen van, akkor előbújik az önzőségem hogy így valamennyire magam maradok, lesz mindenkinek jobb dolga, s mivel most nem vagyok olyan hangulatomban hogy próbálkozzak mint a kutya, így rájön az ember, hogy ez így nem jó. Tudom, hogy önzőség, de akkor is ígyvan, és egy idő után arra döbbensz rá hogy szinte minden közelebbi barátodnak akad valaki, míg te még mindig egyedül vagy, és egyedül is maradsz, rossz esetben a blogodon siránkozol magadon, hogy mekkora önző vagy. 

De, rájöhetsz olyan dolgokra is, amire már régóta rá kellett volna jönnöd. Hogy a világ nem körülötted forog, és hogy azok az emberek akit teszem azt két éve ismersz és jóba vagytok, előtte is túl tudott lépni dolgokon, ha rossz kedve volt nélküled is jó kedve lett egy idő után, vagy éppen megoldotta a dolgait, vagy vigyázott magára. Ehhez nem te kellettél, ezt megteszi nélküled is, ugyanis eddig is megtette. Igaz ez, azokra akiket magad mögött hagytál valami oknál, utánad is képes lesz döntéseket hozni, vagy épp elbaszni mégjobban az életét, vagy akármi. Nem körülötted forog a világ, s ha te nem lennél, akkor is létezne, nincs az embernek akkora szüksége valakire hogy az nélküle ne tudna létezni. S ekkor döbbensz rá arra, amit két éve hanyagolsz. Magadat. Ugyanis, elsődlegesen mindenkinek magával kell foglalkoznia, magát "ápolnia" a saját jövőjét építenie, vagy magát képezni vagy akármi. Nekem is itt az ideje lemondanom a másokkal szembeni túlságos odaadásomról, itt az ideje magammal foglalkoznom, teszem azt tanulás, vagy akár a külcsín, vagy a belsőm. Ugyanis eddig inkább átadtam magam másoknak, mások dolgait fontosabbnak tartottam mint a saját házam táját, de itt az idő ott sepregetni. Az emberek észreveszik ha túl sokat jelentenek neked, s ez megnehezíti a dolgokat, legyen az barát vagy bármi más. Saját magunkat viszont csak mi magunk tudjuk pátyolgatni. 

Persze, nem azt mondom hogy ezentúl a barátok, meg mindenkit leszarok szósincs erről, csak itt az ideje több időt magammal foglalkozni, teszem azt tanulás (nem röhögni) vagy a saját hibáim kijavítása, vagy a jótulajdonságaim fejlesztése, egyszóval most már magammal kell foglalkoznom elsődlegesen. Vagy csúnya vége lesz...Aztán, majd lesz ami lesz, s noha elsőre fura lesz megszokni, de hiszek benne hogy ez lesz a helyes út, kiölve magamból az önzőség ezen magját. Hisz a világ nem körülöttem forog, bármilyen elégedett is vagyok. 

Hát, ennyi lenne a mostani személyes bejegyzésem, remélem nem aludtatok el közben, de egy kis előrevetítést még augusztus hónapban. Volt Ároktőn egy médiacsoport, Új Néző Színház néven, két hétig, s ott rengeteg dolgot tapasztaltam illetve történt, azt szeretném elmesélni de nem tudom 1 vagy 2 részben, attól függ mennyi anyag és személyes mellékág lesz benne. Kritika szempontjából egy "Vámíprnaplók (1. Évad)" kritikát szeretnék még látni, illetve augusztus utolsó napjaiban egy újabb teljesen személyes postot, "Same shit, Different year (?)" néven, ami a suliról fog szólni, de lehet ezt ki lehetett találni. Újra rakok zenét, gondolkoztam egy depisebb hangvételű Doom-metal opuszon, de aztán inkább egy technikás progresszív rockot rakok, Dream Theater egyik legjobb számát, ami 16 perces, de a youtube miatt két részben hallgathatjátok meg.

Eredet

2010.08.15. 12:15

 Eredet

(Inception)

Igaz, hogy azt írtam egy korábbi postomban miszerint filmről itt nem lesz szó, de van néhány olyan mozifilm amiről muszáj írnom, miután megnéztem a moziba. Ilyen volt Christopher Nolan új filmje is, a már jó előre hypeolt Eredet. Mivel rengeteg oldalon lehet olvasni hogy mennyire jó film, illetve mindenki csak ámul és bámul hogy mit tett le az asztalra Christopher Nolan (ismét), így gondoltam beülök rá én is, és megtekintem hogy tényleg megszültetett-e a klisémentes új csodamű. Egyébként gondolom Christopher Nolant nem kell bemutatni nektek, az előző munkája a hatalmas kritikai és pénzügyi sikereket elért Batman – A Sötét Lovag című alkotása, volt de a Tökéletes Trükkel is hírnevet szerzett magával, de az első igazán nagy alkotása ami elhozta neki a sikert a Batman – Kezdődik volt. Nos, a bőregér kalandjai egy kicsit pihennek jelenleg is, de addig is itt az Eredet, aminek a rajtja ugyancsak erős volt és még most is vonzza az embereket a moziba. De, mielőtt rátérnénk a filmre, fontosnak tartom összegyűjteni azokat az információkat a filmről, amik ahhoz kellettek, hogy a mozi képernyőjére kerüljön a film.

A forgatási költség 160 millió dollár volt, amit nem egy kiadóóriás vállalt magára, igaz ennél is vannak horribilisebb költségek, de a látványvilágához képest ez az összeg nem is tűnik olyan soknak. Noha, az alapötlet mint mondtam már 2001-ben a Warner Bros-nál pihent, de Nolannak szüksége volt még nagyköltségvetésű alkotásokra ahhoz hogy elkészítse ezt a filmet, így született a Batman soron következő két olyan epizódja, ami visszahozta a Bőregérhez a kedvet. A forgatókönyv az idők folyamán megannyit változott, a kezdeti horror-verzióból egy üldözős, versenyfutásos film lett, míg a szkriptről rengeteg beszélgettek a főszereplővel, Leonardo DiCaprioval is, illetve a forgatás előtt 6 hónapot a forgatókönyv csinosítására fordítottak, belerakva egy kis érzelmi szálat is, amit a film fő vonalához is igazítottak. Természetes álomkutatókat, és szakembereket is bevontak a munkába, annak érdekében hogy a film valamennyire jól ábrázolja a „valóságot”, de természetesen akadtak hajmeresztő gondolások ami nem összetévesztendő a jelen világgal és annak álombeli szokásaival.

A forgatás természetesen több helyen zajlott, először is 2009-ben kezdték el Japánban, majd Angliában, Franciaországban, Kenyában és természetesen Amerikában illetve a szomszédjukban, Kanadában. Itt különböző jeleneteket vettek fel, illetve speciális effekteket is alkalmaztak a film még látványosabbá tételéhez, de a való időben felvett képkockák is ugyanúgy megmaradtak, mint például a null-gravitációs akciójelenetek, vagy az üldözés Mombanska utcáin, illetve a japán kastély. A filmben csaknem 500 speciális effektus található, illetve a minőség kedvéért viszont nem 3D-ben adták ki, nyílván pluszköltséget jelentett volna.

A színészgárda viszont elég impozáns, illetve sok visszatérő színész is található benne. Elsőnek csatlakozott a stábhoz Leonardo DiCaprio, aki a főszerepet játsza Dom Cobb szerepében, de a Batmenből ismerős lehet még Cillian Murphy, vagy akár Michael Caine is, de Ken Watanbe illetve Tom Berenger is elég ismert színész. A színészi játékban szerintem Leonardo DiCaprio nagyon jól alakítja a rábízott szerepet, egyre jobb színész lesz belőle, de Cillian Murphy is változatosabb színi játékot mutat mint a Batman – Kezdődikben. 

2010. júliusában viszont a mozik „képernyőjére” került az alkotás, amit a kritikusok kitűnő örömmel fogadtak, mindenhol repkedtek a 10-es, vagy akár 5-ös értékelések, de nyílván felvetődik a kérdés, hogy tényleg ennyire jó? Az alaptörténet szerint Dom Cobb álomtolvaj, úgynevezett extraktor, akinek az a dolga hogy az alany álmában kiszedje a legféltettebb gondolatait, illetve terveit. De ez a tevékenység nem éppen legális, ráadásul Cobb múltja kísérti, ugyanis az ex-felesége szinte minden akcióját megakadályozza. De, kap egy új esélyt, hogy ha nem ellop, hanem elültet egy gondolatot, úgynevezett incepciót hajt végre, akkor új életet kezdhet, és ejtik ellene a vádakat miszerint megölte a feleségét. Cobbnak hiányoznak a gyermekei így belevág az akcióba, s összeszedi az új csapatát, ugyanis az incepció sokkalta nehezebb mint egy álom ellopása. Ugyanis egy gondolat elültetése akár megváltoztathat egy embert is. az alaptörténet ez tehát, s nem is nagyon szakad el ettől a vonaltól, néha kapunk egy kis múltidézést a Cobb házaspárról, illetve egy-két csavart, de ne számítsunk kusza alaptörténetre, viszont a megrendezése, az már sokkal jobban kusza.

Az Eredet tulajdonképpen egy majd két és fél órás tömény akciófilm, sok irracionális elemmel. Rengeteg verekedés, üldözés, lövöldözést láthatunk ebben a 2,5 órában, úgy hogy szinte észre se vesszük ahogy repül az idő. Viszont néha a sok akcióban összekeveredik a sztori, ugyanis néhol egyszerre 3-4 álomszinten is zajlik egy-egy jelenet, s vannak percek amikor nem megy előre semmi csak az akciójeleneteket tukmáljánk ránk minél látványosabb körítésben, néhol érdekesen, néhol pedig klisésen. Noha a null-gravitációban végrehajtott akciójelenetek, vagy az álomvilágban felépített városok lerombolása, vagy a 360 fokban elhajtott városkép hihetetlenül látványos, de amikor az ember csak kapkodja a fejét a látványon, úgy hogy a sztoriban szinte semmi új nem jön, az már egy kicsit fura (pl. a film felénél elkezdődő zuhanó kocsi, ami a film végéig zuhan). Persze ezeknek is van racionális magyarázata a filmben, amit el is mondanak, néha erőltetetten úgy az első órában, de akkor is érdekesen hat. Viszont, nagy bakik is vannak a filmben, például amikor egy karnyi távolságról képtelenek lelőni szemből a főhőseinket, vagy éppen a szétlyuggatott kocsinak csak az ablaka illetve a kasznija sérül meg, a hőseink megússzák szemrebbenés nélkül.

A történetre egyébként néhol azt írják hogy csavaros, és összetett és sok mondanivalót kínál, pedig nekem nem jött le sokminden abból ami talán a sok mondanivaló körébe beletartozik. Igaz, az álom nem a valóság, mégis szebb ez teljesen érthető, de ezt már ellőtték párszor, ráadásul DiCaprio érzelmi vonala sem annyira kitaposott, mint az lehetne. Igaz, Caprio és felesége közötti viszony és érzelmi kötődés a film egyik fajsúlyos pontja, de a többi karakter például szürke, és egysíkú. Az incepciót is csak egy pénzéhes üzletember miatt kell elkezdeni, valamint Caprio társai is szinte teljesen szürkék, de ami a legordítóbb a filmben az Építész hölgyemény. Egy egyetemista lány, aki megtervez egy álomvilágot, majd abban az álomvilágban olyan otthonosan mozog, illetve használja a fegyvert vagy éppen a lelki erőnléte is végig a toppon van, mindössze pár nap lefolyása alatt, úgy hogy éppen akkor hallott először magáról az incepcióról és az extraktorokról egyaránt. Visszatérve Caprio érzelmi szálára, ott is sok rész teljesen kiszámítható, és szinte klisésnek hat, egy-két dolgot leszámítva. A karakter kidolgozást sajnáltam, mert ha teszem azt lenne mindenkinek valamilyen célja, akkor közelebb kerülnének, vagy a másik konfliktus, a „főgonosz” apa-fia kapcsolata is teljesen sablonos, a csúf gonosz gazdag apa nem szimpatizál a fiával akinek aztán ez lelki traumát okoz. A film vége egyébként érdekesen ér véget, az viszont elgondolkodtatni való hogy hogyan is ért véget, noha egy-két korábbi jelenetnél és a szereplők viselkedésén észre lehet venni hogy vajon melyik irányba dőlt el az a bizonyos görgőcsiga.

A színészi játék egyébként elég hullámzó, ugyanis DiCaprio remekül játssza a szerepét, egyre jobb színész lesz, noha a Viharszigetben nyújtott alakítását nem szárnyalja túl, vagy esetleg a Tégla című filmben. A többi színész közül mint írtam Cillian Murhpy játékát tudnám még kiemelni, jól játszotta a kissé megijedős üzletembert, míg Michael Caine pedig a rutinjával emelkedik ki. A csapat többi tagja elég felejtős, egyedül talán Adriane, az egyetemista lány játéka lehet a jövőjére nézve pozitív. Egyébként, nem is csoda hogy a többi szereplő nem tud olyan jót alakítani, ugyanis nincsenek olyan érzelmek vagy helyzetek ahol a valódi színészi képességeikre kéne támaszkodniuk, egyedül Caprionak. Szürkét nem lehet fehéren játszani.

Ami feldobja sok helyen a filmet, az viszont a zene. Szerintem nem sokat árulok el hogy azért lett szinte hibátlan a zenei talpalávaló, mert Hans Zimmer szerezte a zenéjét. Hihetetlenül jól megkomponált darabokat hallunk az akciórészek alatt, visszatérőnek a Batman kissé szirénás megoldásához néha, de főként most is a vonós vagy a nagybőgő hangját hallhatjuk. Főleg a végén mutatja be igazi zsenialitását, korunk egyik legjobb zeneszerzője. Az OST-t ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló (klasszikus) zenei világot.

Lehet kicsit lehúztam a filmet, de nem is tetszett annyira hogy azt mondjam rá, ennek a filmnek akkora fenn hangja lesz, majd, mint a Batman – Sötét Lovagnak, mert nem ér annak a mesterműnek a nyomába, legalábbis számomra nem szárnyalja túl azt a filmet, vagy, csak azért mert Batman rajongó vagyok. Egyébként egy sodró, feszes tempójú, több síkban és helyszínen egyszerre játszódó, tömény akcióorgia, halványi érzelemmel és csavarokkal, de szürke, egydimenziós karakterekkel és elég elhanyagolt fősztorival. Egyszer mindenképp érdemes megnézni, de hogy bekerüljön a legjobb filmek közé, azt kétlem, hogy megteszi. Vagy csak azért, mert sokkal jobbra számítottam a hype és a kritikák alapján. De, menjetek el vagy majd vegyétek meg DVDn, Blue-Ray lemezen, illetve digitális disztribúció útján, és nézzétek meg a saját szemetekkel, és vonjátok le a saját konklúziótokat, álláspontotokat.

8.5/10

Odaát (5. Évad)

2010.08.14. 12:45

Odaát

(5. Évad)

S íme elérkezett a nap, az utolsó jelenleg vetített Odaát évadot is befejeztem, s kritizáltam, tehát akik már nagyon unták a sorozatos Odaátot most végre fellélegezhetnek, hamarosan új sorozattal rukkolok elő. Aki elolvasta az előző kritikáimat az Odaátról észrevehette a fejlődést a sorozat történetében, az egyre erősödő sztorit, illetve az egyre epikusabb megközelítést, és a karakterek egyre jobban történő kidolgozását, s a 4. évad már bőven megérdemelte a kapott 9,3-as pontszámot. De a 4. évad egyenes ágú folytatása, az Angyal- Démon ellentét epikus záróakkordja, az 5. évad vajon tudott annyi újdonságot és élvezetet hozni mint a 4. évad? Hamarosan kiderül.

Eric Kripke eredetileg 3 évadosra tervezte a sorozatot, de az írósztrájk, illetve a kiadó miatt 5 évadosra hizlalta a szériát. Így sokan ezt az évadot tekintették az utolsónak, de a kiadó mint már ismeretes, egy 6. évadot is bevállalt, mondva a 4-5. évad gazdasági mutatóinak illetve a kritikai elismerésnek köszönhetően. Noha a 4. évad nézőszáma továbbra is csökkent, átlag 3 millió fős nézősereget tudhatott magának Amerika szerte, szerencsére a kiadót ez nem zavarta. Az 5. évad, mint majd minden sorozat, szeptember vége felé kezdte a TV csatornákon, s 22 rész után májusban ért véget. Na de nézzük mi is volt ebben a 22 részben.

Miután a 4. évad egy klasszikus cliffhangerrel ért véget, illetve az alapsztori valamennyire kidolgozott is volt, így a testvérpáron, Sam és Dean Winchesteren kívül visszatér még immáron teljes értékű szereplőnek, Castiel akinek még tovább mélyül a személyisége és az emberekhez kötődő viszonya, szinte az összes részben kisebb-nagyobb szerepet játszik, fontos szerepeket betöltve a karakterek életében. Visszatér Bobby Singer is, akihez ugyancsak írtak egy kis konfliktust, illetve szerepet, ami az egész évadot keresztülíveli. Visszatérnek még kisebb szerepekben a 4. évad megismert szereplői, mint Zakariás (Kurt Fuller), Anna, Meg Masters, de új szereplők is helyet kaptak az évadban, példának okáért, a Lostban csak „Jacobnak” megismert Mark Pellegrino, akinek a szerepkörét inkább nem lőném le, de nagyon is illik hozzá a szerepe. De visszatér még a második évadból megismert Jo és Ellen is, két rövidke szerep erejéig, illetve Chuck (Rob Benedict) is. De egy részben találkozhatunk akár Paris Hiltonnal is, akinek nagyon ironikus mondanivalója van az általa játszott részben. Szinte mindegyik karakter visszatér egy kis rövid szerep erejéig, még a 3. évadban szereplő Trükkös (Richard Speight Jr.) is, akiről kiderül egyet-s más.

Mivel az epizodikus sorozatmesélés ebben az évadban nagyon is háttérbe szorult, inkább az erős főszál van a központban, így a szereplők céljai és hátterét is még jobban ki kellett dolgozni, ami szerintem sikerült is. Castiel hozzáállása is az egész évad alatt változik, alakul, fejlődik, csakúgy mint a testvérpár viszonya is, akiknek külön mellékszálat írtak az összetört, illetve megromlott kapcsolatuk helyreállítására, illetve Dean egyre növekvő nyomásának, vagy Samnek a lelkiismeret furdalására, tehát az évad borongósabb, és depresszívebb karakterek szempontjából, mindenkinek megvan a maga baja, és a maga megküzdenivalója a lelkével. Még az angyaloknak illetve a démonoknak is megvan a saját maguk tervei, illetve vágyaik, vannak pillanatok amikor csak őket láthatjuk a központban, hiába mellékszereplők. Igaz, ez a rendezésnek is köszönhető, de arról később, illetve a színészi szerepjátszásról is.

Az új évadban viszont, azok akik szeretik a mitológiát, illetve a vallási dolgokat, azoknak maga lesz a Kánaán ez az évad, ugyanis rengeteg bibliai utalás, ómen, lény kap szerepet ebben az évadban. Például angyalok közül maga Mihály arkangyal, a legerősebb az arkangyalok közül, vagy akár Gábriel arkangyal akinek igaz más a szerepe mint eredetileg, de ugyan nem fizikailag, de még Isten is szerepet kap. De más mitológiák istenei is szerepet kapnak, például az indiai mitológia egyik főistene, Kali vagy a viking mitológia főistene, Odin, de Paris Hilton is egy Istent játszik, Leshy karakterét. Illetve még más vallás szereplői is, vagy olyan alakok mint mondjuk a Babilóni szajhák, vagy az Apokalipszis Négy Lovasa. Tehát bibliai illetve epikus teremtményekből nem lesz hiány, s éppen ezért nagyon jó ez az évad. Ugyanis, ezek a fennkölt, több száz vagy ezer éves teremtmények alkalmazása igazán epikussá teszi az egész történetet és a sorozatot, noha bizonyára azok, akik nem rajonganak az ilyen dolgokért, azoknak már kissé mesterkélt, vagy netán elvont is lehet, pedig szerintem a történet épp így kívánja meg. Például az angyalok párbeszéde, különösen Mihályé, illetve a 4 lovasé a maguk fennkölt módján igazán remekül fest a „kis emberi söpredékhez” képest, illetve az Apokalipszis előszele és elkerülése miatt sokkal izgalmasabbá teszi a dolgokat. De egzotikus helyszínekre is elkalauzolnak minket a rendezők, ugyanis a testvérpár tiszteletét teszi a Mennyben is, de ismét van alternatív valóságban játszódó rész, de van az alternatív jövőben játszódó rész is.

A történetet nagyjából már fentebb felvázoltam, de megteszem most egyben is. A 4. évad után folytatódik a történet, folytatva az Angyal- Démon közötti ellentétet, kiegészítve Luciferrel, és az Apokalipszissel. Sam és Dean feladata pedig éppen az hogy ezt elhárítsák, és helyrehozzák azt amit elhibáztak, félretéve a személyes ellentéteket, illetve harcolva a sorsuk ellen, amit most nem árulnék el. A történetmesélés pedig mint mondtam már nem epizodikus, sokkal inkább folytatásos, melyben az eddig klasszikusan vett epizódok csak 1-2 rész erejét képezik, sokkal inkább a sztori kibontása illetve annak mélyítése a lényeg. Ez egy nagyon jó dolog, amit a szereplők játéka is csak tovább fokoz. Az Istenek dialógusa és szerepjátszása, a színészek remek munkát végeztek velük, a megfelelő karakterek a megfelelő színészeket kapták. A történet egyébként izgalmas és érdekes mindvégig, noha az évad legvége felé amikor a legepikusabbnak kéne lennie, kicsit leül. Ráadásul a mellékszereplők is szép lassan fogynak, ugyanis rengeteg szereplő hal meg az 5. évadban, akik eddig részét képezték az Odaát-univerzumnak. Ez oka lehet Eric Kripke sorozatzáró évadának is, vagy csak a történet így kívánta meg, de ez is egy pozitív húzás szerintem. Noha, az angyalok és démonok még mindig az öklüket használják ha konfliktus helyzet adódik, illetve az évad alatt nincsenek igazán epikus csatajelenetek, pedig a történet igazán megengedte volna. De ez ilyen sorozat hiba egyúton, hisz a Hősök című sorozatban sem láttam még egyetlenegyszer sem egy igazi „képesség-harcot”. A történetet egyébként az évad alatt úgy lezárták, hogy tényleg egy sorozatzáró is lehetett volna, a végét sok ember szkeptikusan fogadta, de majd meglátjuk mit hoz a 6. évad.

A színészi játék viszont remek. Az angyalok eljátsszák a fensőbbségi szerepüket, illetve a 4 lovas lekezelő modora, vagy Sam és Dean játéka is a tetőfokára hágott, ráadásul a hangulat is hozza a depresszív, sötétebb, világvége hangulatot. A részek lerendezése is hozza a színvonalat, ugyanis akciódúsak, vagy épp drámai hatást keltenek, és a helyszínek is változatosak. A szörnyek megvalósítása ugyan hagy némi kívánni valót maga után, ugyanis a lovasok is emberi alakot öltenek, és az angyalok igazi formáját se mutatják meg, illetve Lucifer igazi erejét se mutatja meg, a börtöne meg igazi giccsparádé. A harcok megint csak, például Dean és Lucifer párbaja is elég „vicces”.

A részek elemzésénél mindenképp el kell mondani, hogy az epizódok címei nagyon is epikusabb, például a „The Song Remains The Same”, vagy az évadzáró „Swan Song” vagy a „Dark Side Of The Moon” mind fennkölt címválasztás, igaz maguk a részek néhol nem hozzák azt a színvonalat, amit a részek címéből adódóan elvárok. Például a „Song Remains The Same” sem a legjobb epizód, de a „Two Minutes To Midnight” se. Az évad legjobb része, a 2. epizód talán a „Good God Y’All” illetve a „Hammer Of The Gods”. Az évad leggyengébb része a „I Believe The Children Are Our Future”. Igazán vicces részt most nem is tudnék mondani, ugyanis a viccek most háttérbe szorultak, inkább a komorság lett hangsúlyosabb, még igazán vicces jelenetet se tudnék mondani. De azért a „Changing Channels” elég vicces. Jó rész még a „Dark Side Of The Moon” illetve az évadzáró „Swan Song”.

A zenék viszont most változatosabbak, majd minden részben licenszelt zene van, vagy ha nem, akkor zongora, vagy hegedűbetét. A zenék nagyon feldobják az adott részt, ahol szól ott is a klasszikus rock, de köztük is inkább kevésbé ismertebb szerzemények, de pár AC/DC, vagy Bob Dylan megszólal. Ilyen szempontból megint plusz pont.

Noha ennek a kritikának a színvonala eléggé lecsökkent, de már én magam sem tudtam rendesen, ugyanolyan igényesen megírni ezt a kritikát mint a 2. évadot, de nézzétek ezt el nekem, a következő sorozatom kritikája ismét kidolgozott, igényes munka lesz. ez az évad viszont egy csúcspont, egy profi, igényes produkció, a sorozat eddigi abszolút csúcspontja, kíváncsi vagyok hogy mire lesz képes a 6. évad, mondanám hogy a 2-3. évadot nyugodtan ki lehet hagyni, de inkább ne, mert a megértéshez kellenek azok az évadok is. Egy hajszálnyival erősebb, de erősebb.

9.5/10

Odaát (4. Évad)

2010.08.07. 11:15

Odaát

(4. évad)

Immáron ez a 3. Odaát évad amiről a nyáron írtam, és szám szerint a 4. de akinek már elege van belőle, annak már csak egy évadot kell kibírnia, és új sorozatról írok majd kritikát, de ha már elkezdtem és a nyáron lesz rá időm, befejezem az eddig megjelent Odaát évadok megtekintését, aztán szeptembertől pedig a 6. évaddal térnek vissza a CW képernyőire kedvenc hőseink, Dean és Sam Winchester. Az előző két, Odaáttal foglalkozó postomat itt és itt tekinthetitek meg, itt írok a sorozat alapkoncepciójáról, illetve más egyéb érdekességekről az Odaáttal kapcsolatban. Miután a 3. évad az írósztrájk miatt rövidebb volt és az eredeti történeti szál is teljes mértékben kimaradt, így Eric Kripke alapötletét csak a 4. évadban tudták sorozatba önteni, folytatni az eredetileg eltervezett útvonalat a sorozat számára. Mivel sajnálatos módon a 4. évad keletkezési körülményéről nem sok adatot találtam internetszerte, így most nem tudok érdekességekkel szolgálni az írási körülményekről, illetve az alapkoncepcióról és a gyártási dolgokról, így most teljes egészében csak a sorozatról fogok írni.

A sorozat 2008 szeptemberében indult, csakúgy, mint a 3. évad, és ez az évad újra 22 részen keresztül őrölte a nézők idegeit, még akkor is ha a kezdeti nézőszám a 3. évadban ha mondhatjuk még tovább csökkent sajnálatos módon, ugyanis a 3. évadra úgy átlagosan 2,5-3 millió ember volt részenként kíváncsi, soha nem is lépve át a 3,5 millió fős nézőszámot. De ez senkit nem riasztott el abban, hogy folytassák a sorozatot, a nézők és a rajongók legnagyobb örömére.

A sorozat ismét a testvérpár köré épül, de természetesen régi-új mellékszereplők ismét feltűnnek, még előrébbhelyezve magukat, mint az előző évadokban. Ilyen mellékszereplő például Boby Singer is, a mentor/apahelyettes aki a fiúk mellett ál, igaz kevesebb szerepet kap mint a 3. évadban, itt csak viszonylag ritkán tűnik fel. Visszatérő szereplő még Ruby is, akit viszont új szereplő játszik Genevieve Cortese személyében. Ő viszont több szerepet kap és kiderül róla is egy-két kisebb dolog, viszont érdekességképpen megemlítendő, hogy sorozatbeli kollégájával, a Samet alakító Jared Padaleckivel 2010 februárjában összeházasodtak. Az új mellékszereplők közül viszont egy nagyon szimpatikus karaktert is sikerült a sorozatba írniuk, egy Castiel (Misha Collins) nevű angyalt, akinek viszont villámrajtot vett a széria, ugyanis mind a kritikusok mind a rajongók körében hihetetlen pozitív benyomást tett, még 2008-as „legjobb új mellékszereplők” top10-es listájába is beválogatták. Ezek után viszont repülőrajtot vett a karakter, ugyanis továbbírták az 5. illetve a 6. évadra is a szerepét. Az egyik legjobb mellékszereplő eddig a sorozatban, legalábbis nekem rendkívül szimpatikus volt. Továbbá kisebb mellékszerepeket kapnak még új szereplők, mint Uriel, Alastair, Anna, Chuck vagy visszatérőnek még a főgonosz Lilith is egy-két rész erejéig.

Viszont a kibővült stáblista, és mellékszereplők listájához különböző célokat, személyiségeket is kellett megalkotni, ugyanis ha mindenki olyan élettelen és céltalan lenne mint teszem azt a 2. évadban Jo, vagy Ash akkor eléggé egysíkúak lennének a karakterek. Igaz, a fő karakterek, mint Sam és Dean kapcsolata tovább változik és alakul, ráadásul sorozatbeli időben számolva 4 hónap telt el a két évad között tehát lehetőség adódik flashbackekre, illetve a köztes időben történt dolgok megbeszélésére, ami az évad nagy részében visszaköszönő elem, ugyanis Sam és Dean már nem az a „feláldozom magam a másikért”. A szoros egyetértés sincs már úgy meg, a 4 hónap mind a ketten máshogy élték meg, és az évad alatt derülnek ki hogy ki hogyan is élte meg ezt a 4 hónapot, és ez természetesen a kapcsolatukra is kihatással van. Ugyanis a kapcsolatuk egyre romlik az évad alatt, sok a vita, ráadásul amikor a véleményük teljesen eltér a másikétól akkor látványos ökölpárbajokban döntik el kinek is van igaza. De nem csak Dean és Sam története mélyül tovább, hanem még a múltban is megtudjuk a végső igazságot Azazelről és a szüleikről, ezeket is flashbackek formájába, vagy külön részben. De kidolgozott célokat és múltat kapunk akár Castiel-ről is, hiszen az egyik rész az ő személyisége és múltjára épül, vagy akár Annának is megvan mit miért tesz. Így kerülnek a nézőkhöz közelebb a karakterek, így vállnak szimpatikussá vagy éppen unszimpatikussá, és ez egy nagyon jó pontja a 4. évadnak. Elmélyül, próbál tanulságot mutatni, mégha ezt néhol klisés megoldásokkal is. tehát, az évadnak sikerült a karaktereket még közelebbről megismertetni, plusz pont.

De nemcsak a karakterek kerültek pozitív irányban, hanem a lények között is újra találunk érdekeseket, vagy akár ismertebbeket is. Például megemlítendő hogy a sztori fő vonalában most már az angyal-démon párharc kerül közelebb, így olyan új lények, mint az angyalok, arkangyalok illetve más bibliai lények is szerepet kapnak. De a Jelenések Könyve is szerepet kap, vagy éppen az Apokalipszis. Az angyalok is teljesen passzolnak a széria stílusához, az igazi katonák, akik Isten felszentelt harcosai, akik a nagyobb jó érdekében akár egy várost is elpusztítanak, vagy akár a szimpátia Luciferrel. Szerepet kapnak még olyan közismert lények is mint a szirének, vagy fantasy játékokból vagy könyvekből ismerős ghoulok. Nekik örültem is, ugyanis fantasy körökben elég ismertek, de a popkultúrában nem igazán kaptak szerepet eddig. Újra vannak ókori, vagy pogány utalások is, például Samhain személyében, aki a Halloween elődének istene volt. viszont kevesebb lény jut szerepben az évadban, ugyanis a szezon erősen sztori központú lett, a főszál nagyon erősen jelen van, a démonüldözés viszonylag háttérbe szorul ami nem is baj szerintem.

A történet központjában, mint fentebb is említettem az angyalok és démonok közti párharc, illetve az Apokalipszis levegőben lévő előszelén van a hangsúly. Nagy spoilert ezzel nem mondok szerintem ezzel, de megjelennek az angyalok, illetve a végső cél maga Lucifer feltámasztása lesz. Persze ennek közepébe csöppen a két testvérpár, akik valamilyen szinten mind a két „frakcióval” kapcsolatba kerülnek, s mind a két oldal más-más célokat és sorsot tartogat a számukra. Előtérbe kerül még Sam képessége is, amit még Azazeltől szerzett. Ez a főszál nagyon erősen végigkíséri az évadot, ugyanis a 22 részből 13 része a fő vonalat bogozza ki, hol erősebben, hol pedig lazábban de olyan „klasszikus démonvadászos” rész mindössze pár van. Például van amikor 3-4 rész folyamatosan csak ezzel foglalkozik, ráadásul megismertetve a két oldalt még jobban, tele bibliai és vallási utalással, ami nem csak annak fenomenális aki szereti a mitológiát, hanem annak is aki szereti a jó történeteket. Ráadásul az évad hangulata is kicsit borongósabb lett, ugyanis a testvérek kapcsolata se teljesen felhőtlen, ráadásul a jövő se fest le szép világképet, de azért a humor most is megmaradt. Megint vannak filmre utaló mondatok, például a 11. részben elhangzó "Öregem, nézze meg a Junót és törődjön bele" (ez egyébként egy érdekes rész, mivel nem természetfeletti az elkövető. Egyébként a Juno egy amerikai film, egy tinédzser lányról szól, aki terhes lesz és megtartja a gyerekét), vagy a 18. részben egy vicces mondat ami így hangzik: "Láttad volna Lukácsot" (The Monster At The End Of This Book). Viszont most még elgondolkodtatni való momentumokat is beleraktak, például a 11. részben (Family Remains) címmel, még a részben szereplő család múltját is elmondják, vagy a 12. részben (Criss Angel Is A Douchebag) az öreg korral illetve annak viszontagságaival, jelenkori szemmel való nézetét is megvizsgáltatják velünk.

Mivel a háttérbe szorult az átlagos démonvadászat, így a rendezés is sokkal másabb, inkább jobban hasonlít az évadzárókra sok rész mint a szokásos részekre, ráadásul most a rendezésnek és a vágásnak köszönhetően sokkal epikusabbra és izgalmasabbakra sikerültek a részek. Volt olyan ahol szinte muszáj továbbnézned, vagy szinte izgulsz hogy kivel mi történik, ugyanis a mellékszereplők annyira nem kötöttek a sorozathoz, tehát egy-kettő akármikor elhullhat. De, igazán frusztráló dolgok is helyet kaptak. Például, az rendben hogy az angyalok teljes fényükben nem szerepelnek a sorozatban, de amikor tegyük fel két angyal egymás ellen harcol ököllel, az azért kicsit frusztráló. Akkor mért nem lehet valami fensőségesebbek, szárnyakkal stb. a szárnyakat se nagyon mutatják, csak ilyen fekete odafestett szárnyrészleteket. A szörnyek megvalósítása is a szokott dolgokat hozza, néhol igazán csúnya dolgokkal kerülnek szembe a testvérek. Viszont az évadzáróban egy klasszikusnak nevezhető cliffhangerrel zárul, ugyanis amikor a végső képsorok eljönnek, előre tudja az ember, hogy na itt vége lesz, lehet várni egy jó darabig (igaz, nekem csak a kritikám publikálásáig). 

Mivel elég rövid lesz ez a post, így kicsit jobban kitérek a részekre. Az évad leggyengébb pontja a 12. rész (Criss Angel Is A Douchebag) ahol az öregek és a trükkjei eléggé gyengére sikerültek, de az évad utolsó előtti része a végéig teljesen átlagos egy nagyon sejtetős címmel (When The Leeve Breaks). Az évad legjobb momentumai közé tartozik a 2. rész (Are You There, God? It’s Me, Dean Winchester) ami az évad egyik legakciódúsabb része, vagy a szorosan összekapcsolódó 9-10. epizód. Vicces rész most is akad, közte a sorozat egyik legjobb jelenetével, az öngyilkos Teddy macival (itt a link, ezt érdemes megnézni, nem hosszú). Ez a rész egyébként a 8. Wishful Thinking című rész, ahol megemlítik a babilóni mitológiát is. Az egyik leghangulatosabb rész viszont a régi filmek hangulatát idéző, fekete-fehér(!) rész, a Monster Movie ami az 5. rész, viszont nagyon jó. Alternatív részek is vannak, a teljesen a múltban játszódó 3. rész (In the Beginning) vagy a 17. epizód (It’s a Terrible Life)

A zene most viszont megint háttérbe szorult, nem is nagyon tudok egy emlékezetes darabot felmutatni, kivéve az évadzáróban az összegző rész alatti zene, a Kansas – Carry On My Wayward Son ez egy nagyon jó darab.

Csakúgy mint az egész évad, mely bivalyerősen indul, és úgyis fejeződik be, elősegítve a nagy finálét, az 5. évadot. Ez az az évad, amire azt mondja az ember, hogy na ilyennek kellene lennie egy remek sorozatnak. Remek évad, nagyon jó ötlet volt behozni ezt az angyalok-démonok ellentétet, benne az angyalokkal és Istennel, vagy Luciferrel. Negatívumnak csak a frusztráló „harcjelenetek” illetve az 1-2 filleresebb részt tudnám felsorolni, egyébként a legjobb az eddigi évadok közül. Vajon az 5. fölül tudja-e múlni a majdnem tökéletest? Meglátjuk. Ugyan, ez egy nagyon rövid kritika lett, de sajnos nem tudtam mit írni már a háttérről, csak magáról a sorozatról. Már csak egy évad, kár lesz rá várni.

9.3/10

Nothing will always be the same My Child...Everything have passed away...Once (Part II)

2010.08.05. 18:28

Tisztelt olvasó, barátom akinek belinkeltem ezt a postot hogy olvassa el, vagy idetévedő, vagy aki az erős marketing miatt tévedt ide!

Ez a második felvonása a dupla postomnak, tehát az első része itt található meg, amit illik elolvasni :P...Mint írtam lentebb korábban is, ez most teljesen személyes jellegű post lesz, tehát nem lesz benne elmélkedés, és semmi egyéb melléktéma, olyan lesz mint az előző személyes postom, csak nem biztos hogy metaforikusan mint a múltkor. Szerintem akkor csapjunk bele a közepébe, igaz egyben írom meg a kettőt, szóval ha néhol hullámzik a színvonal annak bocsánat előre is =D. 

Mint írtam korábban is én inkább pesszimistább alkat vagyok, de azért vannak néha optimistább megnyilvánulásaim is, igaz volt már olyan aki azt mondta hogy "ha neked egyszer pozitív az első gondolatod akkor biztos beteg vagy" de ez természetesen nem igaz, csak olyan alaphangulatban, és alapközegben kell lennem ahol optimistának érezhetem magam. Például ilyen legutóbb június utolsó két hónapjába fordult elő, de valahogy a nyár leszívott megint, de majd szeptembertől szerintem minden megvan ahhoz hogy optimista legyek, de persze nem iszok előre a medve bőrére, mert akkor a félig lenyúzott medve a karmával pofán vág...és vérbe fagyva ott ragadok az erdő közepén. Igaz, egy kedves barátom aki azért eléggé ismer, nem tudott különbséget tenni a pesszimista és optimista hozzáállásom között, pedig szerintem lehetett. Vagy a külvilág felé nem mutattam olyan feltűnően? Van ez így. Tehát, most először úgyahogy, le is kopogom még úgy gondolom hogy ahhoz hogy megváltozzak és ne ez a negatív lelkületem legyen, meg van minden esély. Júniusba elkezdődött, igaz a nyáron ez elmúlt, de talán szeptembertől. Aztán ha nem sikerül akkor mondhatom azt, hogy azért mert leírtam valahova, vagy tudatosan akartam vagy nem tudom, kísért a múlt vagy jövök megint a világfájdalommal, de majd megnézzük a blogomba. 

Igaz, néha elég érdekesen is festhetek, ugyanis a múltam két meghatározó tagját már hátrahagytam, de néhány dolog még mindig ott kapirgál a vállamon (a holló az Edgar Allen Poe versből, a Hollóból jön mindig, egyik kedvenc versem na), és arra ösztökél hogy mégse. Ilyen fontos dolog például a bizalom egy jó barátságban. Mert bár úgyérzem, hogy az megvan, úgy mint a másik két esetben is, de mégis vannak dolgok amiket nem lenne szabad például elmondanom, vagy kimondanom mert befolyásolhat dolgokat, csakúgy mint régen is tették. Illetve vannak olyan momentumok, gondolatok amiket megtartok magamnak. Nem lehet mindig, mindent rátámasztani a másikra, főleg nem ha mondjuk az róla van szó. Vannak dolgok, amit nem el kell titkolni, hanem csak simán el kell hallgatni és nem felhozni témának, mert akkor borulhat az egész bili, vagy akkor nem olyan lesz mint teszem azt jelenleg, vagy régebben. Pedig vannak dolgok amit el lehet mondani, mert fontosnak érezzük, és örömet szereztek vele nekünk is, de mégse, mert a múltból visszakárog egy hang, hogy már ezt 2x megtettem és mi lett belőle. 2x Megtettem, ugyanúgy ezeket és láthatom az eredményét. Az embernek van egy része, ami csak a saját magáé, de ez így természetes. Aki itt együgyűen szerelemre gondol, vagy netán valami szerelmi kötődésre, akkor elmondom hogy egyáltalán nincs ilyen, mert azt se árultam el hogy férfi vagy nő az illető. Ja és hetero vagyok mielőtt valakinek ez a kérdés vetődik fel. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nekem a barátság és a barátok a legfontosabbak (ne kérdezzétek miért, így van, így alakult ki), olyan dolgoknál is mint mondjuk a szerelem, mert egy jó barátság akár örök életre is szólhat, vagy kevesebb is persze. Ha netán valami csigának tűntem volna néha, az azért van mert nem tudtam hogy akkor most mondjam vagy ne mondjam, vagy épp olyan kedvem volt. De most így eldöntöttem, igaz a múltat magam mögött hagytam, de a múlt hibáit nem követhetem el még1x, új ösvényre kell térnem. 

Hát, magamról most csak ennyit mondtam, nem is nagyon akartam mást, csak ezt gondoltam leírom. Tudom, fura vagyok, nem vitás, de ezzel szerintem nincs semmi baj. A jelenlegi post végére is raknék egy zenét, ez egy kissé középkorias, lassú, balladisztikus tétel, mostanában ha lassabb szám kell, akkor ezt rakom be. (Egyébként a Part I kérdésére, a Part II címe a válasz, ha esetleg valakinek nem tűnik fel, és a "Stone" mondja :))