Nos, ismét itt állunk a kapuban, s egy újabb év szállt tova. Ugye, hogy nem is volt ez annyira más, mint az eddigiek? Azt hitted pedig, hogy most mindent megváltoztatsz magad körül, csak mert a 201 után egy 2-es került, mi? Aztán rájöttél, hogy ebben az évben is ugyanúgy boldog voltál, talán boldogabb mint máskor. Bizonyára voltál szomorú is, mert minden jó mellett néha felbukkan a rossz, a sötétséget a fény szüli, nemdebár? Ebben az évben is találkoztál emberekkel, akiket nem fogsz elfelejteni talán egész életedben, mert olyan mély benyomást tettek rád, bizonyára találkoztál olyanokkal is akik egy rövid fejezetet jelentenek az életedben, s mosolyogva gondolsz majd vissza rájuk, ha visszanézel öregkorodban a múltadra. Bizonyára voltak emberek akiket elveszítettél, pedig nem szerettél volna, de hát az élet már csak ilyen, jönnek-mennek a vonatok, emberek, minden változik. Bizonyára elveszítettél olyan embereket is, akiket el akartál, de ne aggódj jönnek helyette újak majd. Lehet, hogy visszakaptál embereket, akiket sosem akartál elveszíteni, de azt hitted, hogy az útjaitoknak muszáj külön válni. És most örülsz, hogy ismét magad mellett tudhatod. Nem volt ez másként ebben az évben sem, voltak dolgok amikért hálát adhatsz, voltak dolgok amiket legszívesebben elfelejtenél, vagy kitörölnél az emlékezetedből, és egyes helyzeteket csak jövőre tudsz megoldani. Ne hergeld magad, jövőre is ugyanúgy fogsz szeretni, gyűlölni, reménykedni, és búslakodni, nagyjából minden ugyanolyan lesz mint tavaly. A lényeg az, hogy te jól érezd magad eközben. Legyen neked jobb, legyen egy jobb éved, mint tavaly volt. Ne az legyen, hogy várjuk a tavalyi évet, mert az már sosem fog eljönni.
Írtam ezeket a sorokat december 31.-én, de egy kicsit továbbgondolnám ami itt van. A 2012-es év elég mozgalmas volt a számomra, az érzelmek széles skáláját átéltem, és nem is a szinus-ritmus szerint. De hát így szép az élet nem? Ha mindig történik velünk valami, ami által formálódhatunk és válhatunk jobb emberré. Ismét csak elmondhatom, hogy az év eleji gondolkodásom szinte teljesen kicserélődött az év végivel, persze azért kapaszkodók voltak. Ha nagyon akarnám, szelvényezhetném az évemet, ugyanis 3 nagy szakaszra lehet ezt bontani. De ami mind a háromban közös volt, hogy tulajdonképpen elégedett voltam azzal, amim van. Ha vannak barátaid, viszonylag sikeres vagy a tanulásban - vagy munkában, ez már korfüggő -, és tulajdonképpen minden esély meg van arra, hogy változtass azokon a dolgokon ami esetleg nem tetszik, nem mondhatod azt, hogy rossz az életed. Nem akarok ide közhelyes frázisokat puffogtatni, hogy Afrikában éheznek meg a szokásos maszlag, az élet mindenki számára szubjektív. Sokszor képtelenek vagyunk belehelyezkedni más életébe, mert vannak számunkra, amik természetesek és elképzelhetetlenek tartjuk azt, hogy másnak valami nem úgy van. De, ha jól megnézed az életedet és van amiben örömet lelsz, akkor nem lehetsz boldogtalan. A boldogságot keresni kell, önmagától nem fog az öledbe hullani. Ha az alapok megvannak hozzá, akkor ki kell túrni a földből, mint a disznó a szarvasgombát. Nekem is megvannak a barátaim, a hobbimban egész jól teljesítettem az évben (15 recenziós példányt kaptam 2012-ben, míg tavaly még kérni se mertem), és ha rossz kedvem van, van egy társaság ahova el tudok úgy menekülni, hogy feltöltődjek. Plusz egy ember. De vissza a szelvényekhez.
Az egyik a decembertől körülbelül áprilisig tartó időszak, amikor is végleg szakítottam a pesszimizmusommal és szép lassan optimistává cseperedtem, amelyet a mai napig tartok, bár néha elég erősen cinikus vagy pusztán realista vagyok. De mindenben megpróbálom a legjobbat nézni, akármi történik is. Tulajdonképpen ezt az első szakaszt egy mesterségesen előidézett dolog váltotta ki, aminek a létjogosultsága augusztus végére érvényét vesztette, de hát ha ez volt a katalizátor ahhoz, hogy végleg elváljak a régi, borús, pesszimista énemtől, hát legyen. Akinek ott kell lennie, az úgyis ott lesz az életünkben. Néha meg el kell veszítenünk valakit, hogy utána újra megtaláljuk, és közben érettebbek leszünk, hogy tudjuk, többé ne engedjük el. Bár olykor tudjuk, hogy ez lehetetlen és csak ennyit tudunk mondani: "Hiába kérlek többé ne engedj el, tudod, hogy mennem kell."
Az áprilisban kezdődő időszak vége valahol augusztusra tehető, amely mindenféle nézetet megcáfolva egyáltalán nem tartom kudarcnak. Igaz, nem úgy sikerült, ahogyan azt terveztem, de hát tervezni értelmetlen, mert az élet és a sors úgyis minden tervet megcáfol. Ez így alakult kész, mondhatnánk előfutára volt a jelenlegi gondolataimnak a mai fiatalságról alkotott képemben. Egyébként is ekkor voltam a legkiegyensúlyozottabb, és ekkor voltam legjobban megelégedve önmagammal. Örülnék, ha most is ezt elmondhatnám magamról.
A szeptembertől kezdődő időszak nagyjából a szilveszteri buliig tartott, itt aztán volt minden mint a józsefvárosi piacon. Egzisztenciális válság, boldog időszak, remények, csalódások, minden amit az ember el tud képzelni. De ennek én voltam az oka. Szemellenzőt akartam magamra rakni, és hinni abban, hogy azért, mert valaki érett is tud lenni, az még nem azt jelenti, hogy érett is. Megvan benne a potenciál és lehet, hogy később az lesz, de nem most. 14-17 évesen vannak akik érettnek akarják mutatni magukat, de ezek 97%-nak még köze nincs ahhoz, amit akár egy 19-20 éves, viszonylag normális gondolkodású ember annak nevez - direkt nem mondom, hogy én egy vén róka lennék, mert más szemében bizonyára én sem vagyok "érett". Nem mondom azt, hogy ez baj, csak ne próbálják magukat beállítani a "komolyság és érettség" mintapéldányának, hogy ők mennyire különböznek a társadalomtól, mert semmiben sem különböznek tőle. Maximum, több eszük van, de még nem használják ki a bennük rejlő lehetőségeket és ugyanúgy a társadalom által generált hazugságokban élnek, értékrendjüket átveszik mint azok akiknél mindenáron jobbnak próbálnak lenni. Én pedig mindenáron azokat az értékeket akartam keresni, mintha egy zöld eperben szeretnénk megtalálni az édes, zamatos ízt. Sikertelenül fogunk járni. Én is sikertelenül jártam, és ebben hibáztam a legnagyobbat, amire nagyjából 2-3 hónap kellett mire rájöjjek. Van különbség a természetes és a vonalzó által keltett szivárvány között. Különbséget kell tenni a szubjektív utópiában való élet, és a valóság között. Jó lecke volt.
De a szemellenző lehullt, és most itt az ideje, hogy folytassam tovább utamat. 2013-at írunk, és mivel az ember szeret ezeknek nagy jelentőséget tulajdonítani, így nekem is itt az ideje arra, hogy letérjek az eddig járt ösvényről, és más útra térjek. Hiszen a várunk mindig egy gócpontban van, ahonnan a négy égtáj felé vezet az út. Ha az egyik irány helytelen volt, még mindig vannak lehetőségeink, nem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.