Hosszú idő telt el azóta, hogy itt jártam. Nem sorolnám a sablonos okait ennek, mint azt már megannyiszor megtettem, s nem fogadkoznék, hogy most jelen esetben máshogy lesz. Pedig szeretném. Igazából minden csak elhatározás kérdése, valamint kitartás, hogy ha meg akarom csinálni, akkor meg is csinálom, nem számít ki szeretné ennek az ellenkezőjét, vagy kik nem hisznek benned, esetleg kik árulnak el azon az úton, hogy te hangosan kimondtad az önmegvalósítás gondolatát. Persze, kifogásokat keresni és találni könnyebb. Ahogyan én sem fogom most itt felsorolni, mi vezetett egy ismét bő fél éves szünethez, mert ez mind csak nyafogás és szájtépés és ezek a legjobb kibúvók. Ahogyan az életben is.
Rengeteg idő telt el azóta, mióta az utolsó személyes postomat megírtam, s így nem folytatódhatott a már megkezdett, címekben összeszerkeszthető mese sem, amelynek még számomra sincs kristálytiszta jelentéstartalma. S ez alatt a rengeteg idő alatt, mondhatnám egy új ember lett belőlem, vagy ha a blogom indulása óta nézzük biztos hogy igaz a fenti állításom - akár többször is. Nem olvastam végig a régi dolgokat, nem kenyerem a magam agymenéseinek utólagos visszaolvasása, de hát a múltban nem élni kell, hanem kézen fogva sétálni vele a jövő hepe-hupás útjain, s közben keresni az új kincseket. Vagy, ahogyan a novellámban írtam annak idején, a szellemeknek a mi oldalunkon kell lenniük.
De mégis mi történt, hogy képes voltam kikerülni a saját béklyóimból, s az önmegvalósítás útjára lépni? Elhatározás, s szilárd akarat. Ennyi az egész. Az ember keresheti akárhol, hogy mi vezethet arra valakit, hogy boldog legyen, vagy esetleg mi változtathatná meg fenkestül az életét, de erre nagyon is egyszerű a válasz. Mi magunknak kell elindítani a folyamatot, s mindvégig nekünk kell annak lenni, aki hisz benne, hogy el is érhetjük, amit kitűztünk magunk elé. Mint ahogyan egyes könyvek is erre próbálnak rávilágítani - pl. Rhonda Byrne - Titok című enyhén szájbarágós kötete is például -, hogy az ember pusztán a pozitív gondolatai segítségével akárhonnan kitörhet. Ez valóban így van, az optimizmus rengeteget segít. "Azt mondják, az optimisták tündérmeseként látják a világot. Ez nem így van. Mi magunk is tudjuk, hogy a tündérmesékben olykor lenyugszik a nap, s átveszi a helyét az éjszaka. De amíg ez nem szükséges, addig nem foglalkozunk vele. Addig csak arra koncentrálunk, hogy véghez vigyük amit szeretnénk. Tisztába vagyunk a veszélyekkel, a negatív dolgokkal, és hogy mi várhat ránk, de nem hagyjuk, hogy ez befolyásolni tudjon minket. Ha pedig mégis bekövetkezik, azzal ráérünk akkor foglalkozni. Ha folyamatosan a hátráltató tényezőkkel foglalkoznánk, fele odáig sem jutnánk el. Ezért sikerül nekünk több minden." Írtam ezt nagyjából pár hónappal ezelőtt, egy mondhatni balul elsült időszakomban, s ez a töretlen optimizmusom a mai napig tart. Akármi közbe jöhet, akármi rosszul sülhet el, ezeken túl kell lépni, s ki kell javítani.
Természetesen, nem rögtön kezdődik el a változás, s nem is fogjuk figyelemmel kísérni ezt. Az én überpesszimista énem se rögtön tűnt el, s szinte észre se vettem és már boldog voltam. Pedig nem történt sem csoda, sem Isteni találkozás. Megpróbáltam a legtöbbet kihozni magamból mind szociálisan, mind pedig "szakmailag", valamint elkezdtem magammal is többet törődni, kívül-belül. Ennek az eredményeit pedig igazából azok láthatják akik ismernek engem, akár látásból, akár pedig közelről, láthatták, hogy az elhatározás milyen erős befolyásoló tényező lehet bárkinél. Természetesen az ember nem menne semmire a barátjai nélkül, akik nélkül elkezdeni szinte lehetetlen ezt a folyamatot. De nem végig beléjük kell kapaszkodni, hanem mint a gyermek, akinek először nem megy a járás, de miután sikerül végleg elszakadni az óvó szülői kéztől, utána már mind a két fél élheti a saját, individuális életét. Ettől még a szülő ugyanúgy ott lesz, mint volt nemdebár? Mire pedig ide eljutunk, addigra megbarátkozunk magunkkal, s ide igaz lesz ez az ismeretlen szerző (legalábbis én nem tudom) tollából származó idézet: "Ha barátságot kötsz magaddal, sosem leszel egyedül"
Ezt a tanmesét, vagy anekdotát nem azért írtam le, hogy fricskát törjek azok orra alá, akik kifogásokat keresnek, hanem azt szerettem volna bemutatni Neked, aki elolvassa ezt a kis szösszenetet, hogy ha igazán akarod, mindent elérhetsz, még a legvadabb álmaidat is. Főleg azoknak szól, akik hasonlóak voltak mint én. De légy türelmes, mert hosszú ez a folyamat.
A blog jövőjéről nem szeretnék érdemben nyilatkozni, vagy ígérgetni. Annyi biztos, hogy a régi hosszú bejegyzések kora lejárt - mint pl ez is, helyükre nagyjából 60%-al rövidebb irományok fognak kerülni. Néhány esetben, pedig csak egy rövid bemutató lesz, amely rávezet az ekultura.hu-ra, ahol most ajánlókat írók többek között könyvekről. Valamint több interakciót szeretnék az olvasókkal, több postot, köztük új témákban is, akár novellákat is, s gördülékenyen szeretném vezetni az online gyakorló felületemet. Az oldalon szereplő kritikák mind szubjektívak, a saját véleményem tükrözik, tehát ezt vegye mindenki figyelembe, és ne kezdjen bele szórakoztatóiparitörténeti kioktatásban, hacsak nem én rontottam el valami TÉNYT.
Végezetül, az Élet szép.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.