Nyomorultak

Megosztás

2013.01.25. 18:54

 

Nyomorultak

 

Les-Miserables-International-Poster-500x676.jpgA világirodalom legnagyobb alkotásait szinte mindig valamilyen formában újra feldolgozzák. Egyrészt a technika fejlődése teszi lehetővé, másrészt az új platformok okozta alkotói kihívás, részben pedig maga a mű története jól konvertálható. Természetesen hozzá tartozik az újrafeldolgozásokhoz az is, hogy a köztudatban szinte valamilyen formában mindig közszájon forognak ezek a címek, ez pedig profit szempontjából kényelmesebb megoldás, mint egy teljesen új címet bejáratni és kampányolni. Így járt többek között Daniel Defoe híres Robinson Crusoe-ja, vagy Swift – Gulliver utazásai, ám míg mindezeket mára megfosztották mindenféle magasztos mondanivalójuktól, addig jelen esetünk tárgya, Victor Hugo híres regényéből készült Nyomorultak adaptációinak eddig sikerült elkerülni ezt – különösen igaz ez a 25 éve töretlen sikerrel játszott musicalre. Lássuk, hogyan sikerült filmvászonra átültetni!

Mielőtt elkezdeném az értékelést szeretném megjegyezni, hogy még nem olvastam az eredeti művet – ami késik, nem múlik -, valamint nem sikerült se megtekintenem, se meghallgatnom a mű alapjául szolgáló musicalt sem, tehát teljesen pőrén ültem be a miskolci Cinema City 6-os termébe, ahol ráadásul rajtam és a partneremen kívül egyetlen egy néző volt. Mi lehetett ennek az oka? Igazából az időpont, ugyanis szombat 11-kor elhiszem, hogy az embereknek jobb dolguk is volt, mint egy feliratos musicalt nézzenek, de éppen emiatt nem ajánlanám a filmet mindenkinek. A film 164 perc, amelyben ha jól számoltam nagyjából 30 mondatot mondanak el ének nélkül, a többi időben a színészek orgánumát hallgathatjuk. Ez pedig, azok számára, akik nem szeretik a zenés produkciókat, vagy nincsenek hozzá szokva a hasonló zenéhez, felér egy kínzással. A film viszont még a „műértőknek” is hosszú lehet, legalábbis én személy szerint negyed óra szólóéneket kivágtam volna belőle, még akkor is, ha ezek adják egy musical drámaiságát. A stílushoz hozzátartozó kellékek egyébként remekül reprezentáltak, bár a zenéket Claude-Michael Schönberg már 25 éve megírta, míg a színészek pedig értik a dolgukat.

De alapjába véve miről is szól a Nyomorultak? A történet elején Jan Valjean, egy csaknem 20 éve börtönben ülő rab, aki egy hatalmas hajót vontat több száz társával együtt, megkapja szabaduló levelét, ám ellensége, a rendőrfőnök Javert csak feltételesen engedi szabadlábra, amellyel így sehol sem tud elhelyezkedni. A megtört, kitaszított Valjeannak így szembe kell néznie a nyomorgó Párizssal, ahol ismét lázongó hangulat árad, ugyanis visszakerült helyére a király, és a nép ismét elnyomásban él, a kezdeti lelkesedés a demokrácia iránt régen eltűnt. Valjean ismét bűnbe keveredne megmentője ellen, ám a pap ahelyett, hogy ismét börtönbe vetné, új esélyt ajánl neki, s lelkét Istennek ajánlja, amit főszereplőnk egy jelnek vesz, és elindul a megtisztulás felé. A történetről többet nem árulnék el, ugyanis még két nagy részre osztható, amelyet 17 év választ el egymástól, amiről pedig nem tudnék röviden beszélni, csak úgy, ha a film fontos eseményeit leírnám, azt pedig nem szeretném. 

les-miserables-hugh-jackman-anne-hathaway2.jpgEgy-egy musical filmmé való átírása bizonyára nehézkes munka, mert hiába könnyebb bombasztikus díszletekkel dolgozni, a felvevőpiac viszonylag kis része kapós csak az ilyen produkciókra, ami a bevételt kockáztatja. Ráadásul a laikusok és kritikusok is ilyenkor egyszerre hördülnek fel, hogy vajon milyen szereposztással dolgoznak majd a filmesek, és azok mennyire fogják visszaadni a már bejáratott musical dalait és milyen minőségben. Pedig már a 2004-ben bemutatott Operaház Fantomja is megmutatta, hogy lehet ezt jól is csinálni, és valószínűleg ezen felbuzdulva gondolta a Király Beszédéért Oscar-díjat bezsebelő Tom Hooper, hogy a Nyomorultak is egy ilyen alkotás. Ő pedig mindent megtett a cél érdekében, elég csak a szereposztást megnézni.

2012_les_miserables_001.jpgA főszereplő Jean Valjeant, például nem kisebb név alakít, mint Hugh Jackman, aki szinte tökéletesen visszaadja a címszereplőt mindenféle élethelyzetben. A rendező szinte sokkol minket, mikor meglátjuk a mű elején körszakállal és majdnem kopaszon, s tanúi lehetünk hogyan lesz a megtört emberből egy lelkileg megtisztult, magasztos, hű keresztény. Aki esetleg a hangját kifogásolná, azoknak elmondom, hogy nagyon jó hangja van, és szerepelt már Rozsomák a Broadway-en is, tehát van énekesi előképzettsége. Számomra viszont az etalon nem ő, hanem a Javert felügyelőt játszó Russel Crowe bizonyult, akit sokan kritizáltak a viszonylag lanyha játéka miatt, de ez egyáltalán nincs így, tiszteletet parancsol és lemos szinte mindenkit, akivel együtt a „színpadon” van. Ráadásul olyan jól visszaadja a karakter jellemét, hogy alig vártam, hogy megbűnhődjön. Hangja rendkívül erős, és megragadó, bár igaz, hogy nem adja fejét másodpercekig tartó skálázásokra, de színészi játéka  tökéletesen visszaadja a törvény emberét. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Borat-ból megismert Sascha Baron Cohen lép nálam, akinek meglepően jó hangja van, és remekül adja vissza a film komikusaiként feltűnő csaló házaspárt, akiknek megjelenése szinte mindig mosolyt csal az arcunkra, pedig a film a címéhez mérten valóban elég nyomorult hangulatban telik el. A Katedrálisból megismert, és rendkívül szimpatikus Eddie Redmayne is remekül játssza a naiv, forradalmár Marius szerepét, ráadásul valódi érzelmeket látni az arcán, remélem sikeres karrierje lesz Hollywoodban. A sokak által emlegetett, és Sötét Lovag Felemelkedésével globális elismertséget szerző Anne Hathaway játéka számomra nem volt olyan meggyőző, de részben azért, mert nagyon kis szerepet kapott, bár tény, hogy a legtöbb érzelmet ő vitte bele az előadásába. A többieket nem említeném meg külön, mindenki egyenletes teljesítményt nyújtott, bár nekem Amanda Seyfried játéka elég szürke volt. 

les-mis-eponin-marius.jpgA regényről azt érdemes tudni, hogy romantikus stílusban íródott, ami nem azt jelenti, hogy egy 1800-as évekbeli szerelmi történet elevenedik meg a lapokon, hanem a történet kalandokban bővelkedik, fordulatokban és általában párhuzamba állítható szereplőkkel, amelyek lelki világában nem igazán találhatjuk meg a szürke egyetlen árnyalatát sem. A szereplők egy-egy döntése, cselekedete, vagy mozgatórugója a mai kor emberének irracionális lehet (a filmben is számtalan ilyen van: kezdve Valjean döntéseitől, a pap deus ex machinának beillő segítségén, Valjean Franciaországban való maradásig). Meg amúgy is kicsit áthatja a romantikus könyveket az emelkedett, valóságtól elrugaszkodó, „mesés” hangulat. De akkor miért is történik szinte csak rossz dolog a szereplőkkel a film egészében? Miért csúsznak sárban, ürülékben, miért nincs egy perc nyugtuk se, miért ilyen szegények az emberek, és miért gonosz majdnem statiszta? Mert a könyv egyfajta előfutára volt a realizmusnak, tehát amelyben a valóságnak megfelelő viszonyokat ábrázolták, ezt pedig annyira jól sikerült átültetnie az alkotóknak, hogy tényleg rendkívül tömény a film. Éppen ezért lehet sikeres ez a monumentális (csaknem 1500 oldal) könyv musicalben, ugyanis a romantika stílusjegyei remekül illeszkednek a musicalek enyhe szentimentalizmusához, míg a realizmus pedig a film képi világát határozza meg. Így a belehelyezkedést is sikeresen megoldják az alkotók, ugyanis az énekek és dalszövegek miatt a karakterek jellemének kidomborítása viszonylag kötött kereteken belül zajlik. 

A látványért felelős szekció pedig kitett magáért. Már a film kezdete bivalyerősen indul, a hatalmas gigahajót húzó rabszolgák, nem beszélve az epikus kórusbetétekkel megtűzdelt „Look Down” című dal megadja a film alaphangulatát. A többi díszlet és helyszín is jól megválogatott, akad itt csatajelenet is – a történet magába foglalja a Júniusi Forradalmat -, harcjelenet Jan Valjean és Javert között, de egy-két remekbeszabott CGI is tiszteletét teszi, ami az 1800-as évek Franciaországát próbálta leképezni. Mivel a film sokkal tágabb keretek között zajlik, mint teszem azt az Operaház Fantomja így aki szereti a szemét legeltetni a képi világon az természetesen megteheti, de azért azt vegye figyelembe, hogy a film mindössze 60 millió dollárból készült.

Les-Miserables-Movie-les-miserables-2012-movie-33362068-1600-1000.jpgDe nézzük egy musical lelkét, ami pedig a zene. Ahogy már korábban kifejtettem a dalokat megfelelő hangfekvésű színészek adják elő, bár akik látták az eredeti musicalt, azoknak nyilván más véleményük van. Azt azért ne felejtsük el, hogy a musicalszínészek szinte egész életükben a hangukkal foglalkoznak, így ne várjunk el senkitől egy tökéletesen többoktávon mozgó orgánumot, hibák nélkül, főleg, hogy a felvételeket valós időben vették fel, színészkedés közben. Igen, ezt pedig látni is, például ahol sírós jelenet van, ott nem fog tovább énekelni dalnokunk, hanem megakad a hangja, vagy ha valaki éppen harcol, az sem fog teli tüdőből énekelni. A zenék egyébként igazodnak a klasszikus musical stílusjegyeihez, tehát nincsenek benne gitárok, és egyéb elektronikai eszközök, és nagyrészt vonósok szolgáltatják az alapot. Egy-két kötelező lassú számnál előtérbe kerül a zongora is, ami szerintem meglepően keveset szerepel, csakúgy, mint a kórusok száma. Való igaz, hogy egy-két tömegkórus azért akad a műben – a mű főcímdalának tekinthető dalt például lehagyták a filmzenealbumról külön számként, igaz az Epilogue legvégén megtalálhatjuk a dalt, de ahhoz meg kell hallgatni 4 percet. Ettől függetlenül lehetne benne több kórusrészlet is, és bombasztikusabb hangszerelés, ugyanis egy-két dalon kívül egyszer nem kapunk egy igazi epikus, harci indulót – pedig külön írtak a filmhez egy-két dalt, igaz másokat meg lehagytak az eredeti musicalről. A zenei paletta egyébként egyenletes, tehát nincsenek benne stílusilag oda nem illő, tánczenébe oltott jazzbetétek, vagy akár operába áthajló áriázások. A dalokat egyébként jó hallgatni külön is, főleg a One Day More című darabot, bár a kiadott CD lehetett volna hosszabb is. A dalszövegek egyébként poétikusak, és külön jó volt hallani, hogy az angol szinte mindenhol rímelt, míg a magyar fordítás csak néha-néha követte a költemények szabályait, bár néhol egy-két szót vagy mondatot teljesen máshogy fordítottak le, mint ahogy az eredeti szövegben szerepel (Shadows on the floor – árnyak a falon).

Összességében a Nyomorultak egy nagyon jó alkotás lett, de leginkább csak azok fogják élvezni, akik szeretik a musicaleket, ugyanis a 2,5 óra egy laikus számára túlságosan is megpróbáltató lehet. A többieknek viszont egy minden igényt kielégítő alkotás lesz, benne Hugo jól átültetett romantikus-realisztikus történetével, karaktereivel, akiket hitelesen alakít a Hollywoodi blockbuster szereposztás, köztük kiemelve Russel Crowe-t. A látvány kielégítő, csakúgy, mint a történet és a zene, és alig várom, hogy megjelenjen DVD-n. Több ilyen zenés, kultúrprodukció kellene a filmvásznokra, bár akik szeretik a klasszikus könyvekből készült filmadaptációkat, azok legközelebb próbálkozhatnak az Anna Kareninával.  

 

9.2/10

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr665043755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása