John Scalzi - Vének Háborúja

2012.06.03. 12:07

 John Scalzi – Vének Háborúja

Egy-egy könyv megírásakor az első könyves írók mindig elgondolkodnak. Mindig elgondolkoznak, hogy kiknek írjanak, milyen közönséget szólítsanak meg az adott könyvvel. Mennyire szükséges a hardcore vonalat megszólítania, de ha a hardcore olvasóknak szánja a művét, mennyire fogják az átlagolvasók megismerni a nevét? Olyan kérdések ezek, amelyek szinte mindenkit foglalkoztatnak, s gyakran az első könyves írók inkább egy köztes megoldást próbálnak találni, amely jó a kevésbé keményvonalas olvasóknak is, de azért a régóta ebben a kategóriában járóknak is kedvez. Csak nagyon nehéz megtalálni a kellő egyensúlyt, hogy mind a két tábor elégedett legyenek, és a kritikusok is. Valószínűleg John Scalzinak is ezzel a dilemmával kellett szembenéznie első könyve megírásakor.  

John Scalzi neve bizonyára a külföldi blogolvasóknak nem lehet ismeretlen, hiszen blogja, a Whatever már csaknem 1998 óta működik, s szint egyedülálló a maga nemében. A már sokat élt író első könyveit is ezen az oldalon publikálta, majd innen kerültek el a nyomdába. Ugyanis a Tor Books szerkesztője figyelt fel először a blogon lévő Old Man’s War néven futó regényre, s tárgyalások és szerződés aláírások után jelent meg Amerikában 2005-ben jelen esetünk tárgya. A magyar kiadásra csaknem 7 évet kellett várni, ugyanis 2012. májusában olvashatta a magyar közönség Pék Zoltán fordításában először a kötetet, amelyet a mára multifunkcionális érdeklődési körű kiadó, az Agave adott ki. A kötet egyébként elég rövidke, mindössze 252 oldal, de tekintve, hogy ez egy tetralógia első kötete, bevezető kötetnek éppen elég, hogy megismerhessük az univerzum alapjait, valamint az író alapvető stílusát és hogy mire számíthatunk a későbbiekben.  

A mű stílusát tekintve sci-fi, viszont a bevezetőben említett egyensúlyt szinte tökéletesen megragadta. Adott a mű eleje, ami egy tinédzsereknek írt regénynek is megállná a helyét, tele humorral, egymás ugratásával, cinikus beszólásokkal – ami az egész könyvre igaz. Viszont miután a Vén Trottyok eljutnak a kiképzőtáborba, onnan már militarista könyvekre hajazó olykor klisés hangulat és szereplőgárda, de a háborúban ahol kell drámai, olykor sokkol, van amikor nyugodtabb, sőt még a romantikát is képes volt természetesként ábrázolni. A keményvonalas leírásokat is képes volt úgy megoldani, hogy még a laikusok is megértsék, a lehető legegyszerűbben magyarázzák el, méghozzá a karakterek interakciói segítik a világ megismerését, nem pedig az írónk magyarázza el nekünk, mi hogyan történik. Egyébként a párhuzam Robert A. Heinlein híres könyvével, a Csillagközi Invázióval szinte ordít, de ezt az örökséget sikerült Scalzinak olyan természetesen újragondolni, hogy nem meggyalázza, hanem újrameséli a klasszikus ideáját és ötletét. Talán az akciójelenetek száma kicsit kevés, máskor viszont a felvezetés rövid, de ezeket nem hoznám fel túlságosan negatív aspektusként, hiszen első könyves íróról van szó.

A történet kezdetén a Földön járunk, s John Perry éppen betöltötte a 75. életévét, a kort amikor beállhat katonának a Gyarmati Véderő elnevezésű bolygóközi csillagflottához, amelynek feladata a galaxis kolonizálása az emberek számára, valamint az emberiség és a Föld védelme a különböző idegen létformáktól. A Földön élők szinte semmit sem tudnak a GYV-ről, egyfajta legendák keringenek róluk, hiszen a tagjaik sosem jönnek le a földre és a szándéknyilatkozatok szerint még senki sem tért vissza a Földre a két éves szolgálat után. Külön érdekesség még, hogy miért öregeket toboroznak be? Mit tehetnek az öregek a galaxisban? Valahogy megfiatalítják őket? Ezekre a kérdésekre John Perry választ fog kapni, s elkezdődik második élete a Gyarmati Véderő szolgálatában. A kötetnek egyébként nincs klasszikus átfogó története, kivétel, hogy a karakterünk mindig ugyanaz. Az ő szemszögéből ismerhetünk meg különböző bevetéseket, harci helyzeteket. Egyfajta militarista könyv ez sci-fi környezetbe burkolva.  

A karaktereket tekintve John Perry-t kellőképpen kidolgozták, megismerhetjük az életét mint öregember, s mint a katonaság tagja. Talán egy kicsit túlságosan laza, viccelődő, de nem kell tartanunk, van elég drámai jelenet a könyvben. Perryvel együtt fogunk érezni, szurkolni fogunk érte, hiszen nagyon közvetlen, ráadásul az E/1-es elbeszélésforma miatt még közelebb érezzük majd magunkat hozzá. A barátai és különböző társai akik vele együtt sodródnak az árral meglehetősen sablonosak, de azért a kellő szimpátiát megteremti Scalzi, hiszen azért aggódni fogunk a három testőrért majd. Megtalálható itt a beképelt, üvöltöző kiképzőtiszt – a klisés mivoltát meg is említik a könyvben – a hadnagy, aki elintéz ezt-azt neki, a paranoid, a meleg és még a szokásos szereplők.

A világkidolgozás egyébként meglehetősen jó, bár talán még kezdetnek kevés lénnyel találkozunk, azok is inkább mutáns állat-ember hibridekre hasonlítanak, mint idegen lényre. Az elméleti leírások gördülékenyek, egy-két helyen merészkedünk el nehezebben megemészthetőbb leírásokhoz, de ennyi senkinek sem fog megártani. Különösképpen sok tájleírást nem fogunk olvasni, hiába járunk-kelünk idegen univerzumokban és bolygókban, az író gondolja, hogy van annyi sci-fi tapasztalata mindenkinek a filmekből, játékokból, hogy el tudjon képzelni egy-egy alternatív univerzumot.

Scalzi műve tökéletesen egyensúlyozik a gördülékeny stílus, hardcore és újak kielégítése, humor, dráma, akció, romantika, naturalista, kemény jelenetek és a korosztályok közötti szakadékokon, ugyanis ezt a könyvet szinte mindenkinek ajánlhatnám, mert mindenkinek lesz benne olyan, ami elfogja nyerni a tetszését. Talán a legnagyobb probléma, hogy hamar kivégzi az ember, hiszen rövidke, de ettől függetlenül kellemes kikapcsolódást és szórakozást nyújthat az arra vágyóknak. A műben megfogalmazott erkölcsi kérdéseket annyira mélyen nem vesézi ki, talán erre nincs is szükség, az arra fogékony emberek viszont elgondolkodhatnak a kétféle korosztály szerepeltetésén. Aki eddig nem szerette a sci-fi stílust ezzel a regénnyel könnyen megkedvelheti, sőt akár a későbbiek folyamán másba is belevághat majd ezáltal.

9/10

A kötetért köszönet az Agave kiadónak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.