Ez volt 2010 - Játékos szemmel (Part II)

Megosztás

2011.05.03. 12:02

 /A bejegyzés első része ezen a linken érhető el/
/A bejegyzésben található tovább gomb ami az év végi táblázatokat tartalmazza/

 

Ez volt 2010 – Játékos szemmel
(Part II)

 

FPS (First Person Shooter):
Nos, az elmondható a 2010-es szezonról, hogy nem az FPS-ek voltak túlsúlyban a játékpiacon, mindössze 6 darab FPS játék került fel a kritikai listámra, közöttük is 3 osztozott a nagy célon: „Másold a COD-ot, legyen minél epikusabb, de persze modernkori környezetben és akkor biztos a siker”. Nos az eladásokat megnézve ez be is jött, ugyanis a Black Ops már átlépte a 20 milliós határt, a Medal Of Honor 5 millión túl teljesített, míg a Bad Company 2-ről nincsenek pontos adataim, de nyílván jól szerepelt. A maradék 3 közül pedig, a Singularity a Bioshock-ot másolta, míg egyedül a Metro 2033 tűnhetett valamennyire eredetinek az FPS-ek közül, hiszen nem másolta egyik-másik siker-FPS-t, talán a STALKER-hez volt egy minimális depressziós köze. A már említett Bioshocknak ugyan voltak erős pillanatai, és a vége is fantasztikus volt, de nem lépett át az 1 magas szintjén. Noha a STALKER – Call Of Pripyat, BF2 – Vietnam, vagy az Alien Vs. Predator is FPS volt, de ők nem kerültek fel a listámra, különböző okok miatt.

TPS (Third-Person Shooter):
A külső nézetes lövöldözős, kardozós játékok talán kisebb számban jelentek meg a piacon mint a tavalyi TPS-robbanás, de azért most is elég sokszor a főszereplő hátát kellett néznünk kalandjaink során. Az 52 játék közül csaknem 19 volt TPS nézetű, nem számolva a hack’n’slashekből egy jó párat (ebből a műfajból, csak a Dante’s Inferno és a Castlevania tette nálam tiszteletét), vagy például a Red Dead Redemption-t, és még folytathatnám a sort. A TPS-ek színvonala viszont hasonló volt a tavalyi évhez képest, voltak azért szörnyű alkotások (Prison Break, Front Mission Evolved, Lost Planet 2), de átlagban azért volt amelyik elérte a 90%-ot is (AC II, Splinter Cell), de átlagban is olyan 70-85 (Kane & Lynch 2 – Dog Days, Maffia II) közé volt tehető. Kardozó, közelharcra összpontosító játék kevés volt, viszont a lövöldözős, fedezékharcot tartalmazó játékok száma gyarapodott, néhol több, néhol kevesebb sikerrel. Újításként egyedül a Dark Void volt jelen a vertikális pályaelrendezésével, de sajnos ő sem nőtt fel a feladathoz. A TPS-ek egyébként nagyobb mozgásteret biztosítanak, szélesebb háttereket (ezáltal néha elnagyoltabb grafikát), és kevésbé csőelrendezésűek mint az FPS-ek.

RPG (Role-Playing Game):
Noha, a régi rajongók kívánságai szerinti besorolású úgynevezett CRPG-k, vagy keményvonalas RPG-k kihalóban vannak, azért 7 RPG így is helyet kapott a kínáltban, igaz a Mass Effect és a Final Fantasy RPG elemei néha foghíjasak, valamint a Deathspank szereplése is, de azért szerintem mind a kettő belefér a kategóriájába. Az egyik legnagyobb meglepetést egyértelműen az Obsidian Entertainment saját IP-je a nagyot bukó, de nálam rendkívül jól szereplő Alpha Protocol volt, míg a Deathspank is üde színfoltot jelentett a piacon. Noha, az Arcania – Gothic 4 számomra egy szörnyű alkotás volt, míg sok középkategóriás, német iparosmunkát pedig egyszerűen kihagytam (Divinity II, Venetica).

RTS/TBS (Real-Time Strategy/Turn Based Strategy):
Régen – még a Warcraft III és az Age Of Empires II, plusz Mythology idejében – az RTS volt a kedvenc műfajom, de még a Civilization IV, Heroes V is hatalmas kedvencemnek számít, de sajnos amit manapság az RTS piaccal művelnek, az valami elképesztően borzalmas. Sajnos, minden kiadó és fejlesztő a begyepesedett klisés játékmenetből, a modern hadviselésből és a minél pörgősebb harcokból akar megélni, ez pedig olyan középszerű, szürke játékokat ont ki magából, amitől egy RTS-től sem várok sokat. Az RTS játékok száma ebben az évben összesen 11 került bele a listámba, ebből mindössze párnak sikerült megragadnia a fejemben, a többi elkushadt a középszerűség pocsolyájába. Azért a King Arthur, vagy a Warhammer kiegészítője, és a Civilization V megmutatta milyen is egy jó RTS játék, de a többiek közül egyedül a Supreme Commander 2 szeretett volna visszatérni a bázisépítés, támadás világához, nem túl sok sikerrel, míg a Starcraft II számomra egy hatalmas csalódás volt, nem gondoltam volna hogy ennyire nem fogom élvezni a programot. TBS közül egyedül a Renaissance mutatta meg magát, gyönyörű grafikájával, de sajnos a középszerű játékmenetet ez sem mentette meg. Sebaj, majd a Heroes VI jövőre.

A sportjátékokról, kalandjátékokról és egyéb kategóriáról nem írnék külön ugyanis csak színfoltként próbáltam ki őket, sőt a sportjátékok közül egyet sem sikerült 2010-ben lencse végre kapnom, így a maradék 9 játék ezekben a kategóriákban kapott helyet. Noha, sok talán forradalminak nevezhető játékkal nem játszottam (RDR, Halo – Reach, God Of War III, Heavy Rain), azért bátran ítélem meg hogy szerintem mik voltak a legek ebben az évben, mert az 52 játék azért elég impozáns szám, ahhoz, hogy egy átfogó képet kapjak hogyan is áll a játékpiac. Most pedig a fent említett kategóriákban elkészítem a Top 5-ös, illetve néhol 10-es, 15-ös listámat, és a végén pedig egy előrevetítést szeretnék a 2011-es évre, és hogy mit várhattok. A listán szereplő százalékok azt jelképezik, mennyit adtam rá a grafika/zene/élmény szempontjából, nem pedig azt, hogy mennyire maradt meg bennem, alias, mennyire emlékszek rá. Nézzük hát. 

Az év grafikája (TOP5):
1. Battlefield – Bad Company 2 (Frostbite 2.0)
2. Mass Effect 2 (Unreal Engine 3.5)
3. Castlevania – Lords Of Shadows (Mercury Engine)
4. Final Fantasy XIII (Crystal Tools)
5. King Arthur (Coretech)

Az év zenéje (TOP5):
1. Castlevania – Lords Of Shadows (Oscar Arajuo)
2. Mass Effect 2 (Jack Wall)
3. Dante’s Inferno (Gary Schyman)
4. Maffia II (Prágai Filharmonikus zenekar)
5. Alan Wake (Petri Alanko)

Az év vokális betétdalai (TOP5):
1. Susan Calloway - Answers (Final Fantasy XIV)
2. Ragnarök (Final Fantasy XIII)
3. Katrina Getere - Hero Within (Settlers 7)
4. Tina Grace - No Death In Love (Enslaved – Odyssey To The West)
5. Joss Stone – I’ll Take It All (James Bond – Blood Stone) 

Az év licenszelt betétdalai (TOP5):
1. Poets Of The Fall – The Poet And The Muse (Alan Wake)
2. Autograph - Turn Up The Radio (Alpha Protocol)
3. Linkin Park – Catalyst (Medal Of Honor)
4. Eminem ft. Pink – Won’t Back Down (Call Of Duty – Black Ops)
5. Kay Kyser - Praise The Lord And The Ammunition (Maffia II)

Az év legjobb története (TOP5):
1. Final Fantasy XIII (Square Enix)
2. Alpha Protocol (Obsidian Entertainment)
3. Assassin’s Creed II (Ubisoft)
4. Dante’s Inferno (Electronic Arts)
5. Maffia II (2k Czech)

Az év hangulata/design (TOP5):
1. Metro 2033 (4A Games)
2. Dante’s Inferno (Visceral Games)
3. Castlevania – Lords Of Shadows (Mercury Stream)
4. Medal Of Honor (EA Los Angeles)
5. Maffia II (2k Czech)

Az év FPS-e (TOP5):
1. Battlefield – Bad Company 2 (EA DICE/Electronic Arts)
2. Metro 2033 (4A Games/THQ)
3. Medal Of Honor (EA Los Angeles/Electronic Arts)
4. Singularity (Raven Software/Activision)
5. Bioshock 2 (Irrational Games/TakeTwo) 

Az év TPS-e (TOP10):
1. Castlevania – Lords Of Shadows (Mercury Steam/Konami)
2. Assassin’s Creed II (Ubisoft/Ubisoft)
3. Maffia II (2k Czech/TakeTwo)
4. Dead Rising 2 (Blue Castle Games/Capcom)
5. Alan Wake (Remedy/Microsoft)
6. Enslaved – Odyssey To The West (Ninja Theory/Namco Bandai)
7. Splinter Cell – Conviction (Ubisoft/Ubisoft)
8. Kane & Lynch 2 – Dog Days (IO Interactive/Square Enix Europe)
9. Dante’s Inferno (Visceral Games/Electronic Arts)
10. Spiderman – Shattered Dimensions (Beenox/Activision)

Az év RPG-je (TOP5):
1. Alpha Protocol (Obsidian Entertainment/SEGA)
2. Mass Effect 2 (Bioware/Electronic Arts)
3. Dragon Age – Origins – Awakening (Bioware/Electronic Arts)
4. Final Fantasy XIII (Square Enix/Square Enix)
5. Deathspank (Hothead Games/Electronic Arts)

Az év RTS-e (TOP5):
1. King Arthur (Neocore Games/Neocore)
2. Settlers 7 – Path To A Kingdom (Blue Byte/Ubisoft)
3. Warhammer 40,000 – Dawn Of War 2 – Chaos Rising (Relic Entertainment/THQ)
4. Civilization V (Firaxis/TakeTwo)
5. Starcraft II – Wings Of Liberty (Blizzard/Activision)

Az év Legrosszabb játékai (TOP10):
1. Lost Planet 2 
2. Front Mission Evolved 
3. Arcania – Gothic 4 
4. Harry Potter And The Deathly Hallows – Part I 
5. Command & Conquer 4 – Tiberian Twilight 
6. Amnesia – The Dark Descent 
7. R.U.S.E 
8. Prison Break – The Conspiracy 
9. Star Wars – The Force Unleashed II 
10. Alice In Wonderland 

Az év legjobb játékai (TOP15):
1. Castlevania – Lords Of Shadows 
2. Battlefield – Bad Company 2 
3. Assassin’s Creed II 
4. Mass Effect II 
5. Dragon Age – Origins – Awakening 
6. King Arthur 
7. Alpha Protocol 
8. Maffia II 
9. Dead Rising 2 
10. Metro 2033 
11. Alan Wake 
12. Final Fantasy XIII 
13. Splinter Cell – Conviction 
14. Kane & Lynch 2 – Dog Days 
15. Singularity 
+1. Enslaved – Odyssey To The West 

Az év átlaga: 79% 

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr982874178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása