Neon Genesis Evangelion
Nos, akik figyelemmel kísérik végig a blogomat, láthatták, hogy az első kritikám annak idején egy anime volt, az Elfen Lied (a link alatt a kritika) című japán animációs sorozat 12 részét vettem górcső alá, de azóta semmi sem volt anime fronton. Ez betudható volt annak is, hogy a nyáron több időm volt hosszabb sorozatokat nézni, vagy más volt az érdeklődési köröm. De, most iskola időben nincs túl sok szabadidőm esténként DVD-zni, vagy sorozatokat nézni, ezért választottam most egy rövidebb szériát, ugyanis az animék részhosszúsága 20-22 perc, ami bőven belefért az esti óráimba, úgy hogy ne egy hónapig tekintsek meg egy sorozatot. Jelen esetben, most az 1995-ben készült, klasszikusnak mondható Neon Genesis Evangelionra esett a választásom, ami mind a kritikusok, mind a közönség számára nagy sikert aratott, és még a mai napig megosztja a közvéleményt az egyedülálló történetvezetésével és az őrület határát súroló kérdésekkel, illetve képi megjelenítéssel. Na de hogy lehet egy „mesét” elborultnak, elvontnak tekinteni? Egy közkeletű tévedés az animékkel kapcsolatban, hogy azok a gyerekeknek készülnek, illetve csak a fiatal korosztály számára tekinthető önfeledt szórakozásnak, de szeretném megcáfolni ezt a teóriát. Ugyanis az animék nem mesék, és nem gyerekeknek készülnek. Noha, persze akadnak tipikusan a fiatalság számára készítettek, vagy inkább a serdülő kamaszoknak, tinédzsereknek szánt alkotások, amik általában a leghíresebbek és a populáris réteg számára is ismertnek tekinthető, ami miatt rájuk sütik a komolytalan jelzőt, de akad szép számmal ami a felnőtt korosztály részére készül, meglehetősen sötétebb tónusban mint azt az európai illetve amerikai műsorokra jellemző „sötét tónusnak” mondanánk. Ezek az animék általában olyan kérdéseket, filozófiai utalásokat és motívumokat tartalmaznak amit még egy viszonylag fiatalabb ember talán meg sem érthet, vagy nincs meg hozzá a kellő élettapasztalata, esetleg háttértudása. Ugyanis a japán animekészítők (mint jelen esetünk tárgya is) rendkívüli módon használja fel az európai illetve a világ többi részének elemeit, egybesűrítve azt a saját stílusukra. Ugyanis a Felkelő Nap Országának kreatív rendezői, írói vagy művészetben elhelyezkedő lakosai egyfajta külön stílusban teremtik meg a világukat illetve a gondolataikat, éppen ezért vállnak rengeteg ember számára egyedivé és élvezhetővé.
Mint általában minden kritikámat, ezt is a bemutatásra kerülő sorozat alapötletével és koncepciójának megismertetésével kezdeném. Mint fentebb írtam, a sorozat első sugárzása 1995-ben kezdődött el, ami 15 évvel ezelőtt volt. Nyílván lehet hogy az olvasóim között van aki fiatalabb mint maga a sorozat, de szerintem ez nem von le semmit az értékéből, noha a grafikai megjelenítése még kevésbé színes és kidolgozott mint napjaink animéi. A sorozat a Gainax nevű animegyártó cég készítette el, Hideako Anno rendezésében és forgatókönyve alapján. Ez a stúdió második sorozata volt, és meg is hozta számukra az ismeretséget és az anyagi tőkét. A sorozat atyjáról, Hideako Anno-ról érdemes tudni, hogy a sorozat írása és rendezése közben klinikai depressziós volt, ami egyben rányomta a bélyegét a műben fellelhető hangulatra, filozófiai utalásokra, illetve egyéb keresztény, vagy akár vallási motívumokra is. Noha a sorozat 26 részből áll, de én a kritikám során még ide szeretném sorolni az egy évre rá elkészült mozifilmet is, ami segítségével teljesedik ki és válik világossá a történet így is elég kuszára írt szkriptje. Noha, az End Of Evangelion egy alternatív befejezése az eredeti sorozatnak, de mégis a sorozat után játszódik, és zárja le a történetet. Noha, még megélt egy összekötő epizódot is, Death & Rebirth néven az Eva univerzum, de mivel szorosan nem kapcsolódik a szériához, így az végül nem is került megtekintésre. Aki esetleg nyomon követi a jelen kor új mozifilmjeit illetve és sorozatait, nyílván észrevette, hogy egy tetralógiában 2007-től újra forgatták a sorozatot, ami jelenleg a 2. résznél jár, később lehet lesz még róla itt szó. Az anime egyébként rendkívül sikeres lett, nemzetközi szinten is több díjat bezsebelt 1995-ben és 1996-ban is egyaránt, míg a rajongói tábor még halálos fenyegetéseket is küldött Hideaki Anno-nak, hogy írja újra az Evangelion végét. Ennek hatására (no meg persze bizonyára a Gainax beleszólásának köszönhetően) született meg aztán 1997-ben az End Of Evangelion is, ami ugyancsak egy klasszikus mű lett az animék történelmében.
Magyarországi adataim nincsenek sugárzásról, de mivel a neten sehol sem fellelhető magyar szinkron, vagy akár epizód így aki megszeretné tekinteni annak be kell érnie a japán illetve angol szinkronos verziókkal, feliratozva. Bár, aki ezeket a sorozatokat tekinti meg már hozzá szokott a feliratok olvasásához.
A sorozat műfaji behatározása eléggé nehézkés. Ha nagyon egy ismert kategóriába szeretnénk sorolni, akkor Sci-fi-nek lehetne tekinteni, a modern technológiai vívmányoknak és az azok magyarázásának köszönhetően. Ugyanis a történet középpontjába hatalmas robotok (mecha-k japán megfelelőben) állnak, illetve az ő felépítésük és technikai hátterei. De, nem ennyire egyszerű a képlet, ugyanis a sorozat rengeteg olyan összetevőből, rétegből épül fel, amik nem tekinthetőek túlzottan sci-finek. Például humoros jelenetek, vagy akár politikai összeesküvések, vagy gazdasági konklúziók, harcjelenetek sokasága (mondjuk ez természetes) illetve lelki problémák is helyet kapnak a 26 rész alatt. Viszont, éppen ezért a sokrétű megközelítés miatt, igazából egyik szál sincs annyira kidolgozva, vagy éppen elmélyítve. Például a világgazdaság hatása a NERV és az EVA-k miatt csak megemlítik, illetve felületesen érintik a témát, de nem kapunk mélyreható válaszokat például az emberiség életére. Az elmondható az egész sorozatra hogy inkább csak átlagosan érint rengeteg témát, és semmibe sem ássa le magát mélyre, még a lelki problémák ábrázolása sem mondható teljesen kidolgozottnak. Noha, elég erős kérdéseket vesz fel, de ezek bemutatása inkább csak erre koncentrál, a meglévő kérdéseket erőltetik illetve teszik fel újra és újra, ugyanazokkal a válaszokkal, tehát a meglévő próbák újra átrágása a fő csapásvonal. Noha, ez a depressziós folyamatot eszébe juttatja az embernek, hogy az érv-ellenérv néha nem éri el a kívánt hatást, vagy éppen újra felvetődik. Új rétegeket ritkán adnak hozzá, vagy éppen említenek meg. De erről bővebben később.
A széria elég gazdag háttéranyaggal rendelkezik, amit az egész sorozat során ismerünk meg, néhány információt elhallgatva, vagy nyitott kérdésként hagyva a megtekintés után is. Az alaptörténet szerint 2000-ben egy hatalmas meteorit csapódott az Antarktiszra, amitől a jégsapkák elolvadtak és egy évnyi káoszt hozva a földre. Ez volt a Második csapás, aminek következtében, hatalmas, szintetikus robotszerű lények (nem Transformers) jelentek meg, veszélyt jelentve az emberiség megmaradt tagjainak. A Seele nevű szervezet illetve, további két másik szövetséges cég, a NERV illetve a Marduck veszi fel a harcot az Angyaloknak nevezett ellenséggel szemben. A NERV az első Angyal mására, egy sorozatot gyárt, amit később EVA-knak neveznek el, akik ugyancsak lélekkel rendelkező Angyalok, ám az emberiség oldalán állnak, illetve pilóták segítségével képesek mozogni (lekorlátozták az erejüket a biztos együttműködés érdekében). Jóslatok szerint egy Harmadik Csapás is befog következni, ami az emberiség vesztét okozza majd, a NERV célja ennek megakadályozása az Angyalok elpusztításával. A történetről elmondható, hogy a közepéig viszonylag lassan épül és csak morzsákat oszt meg a múltról, vagy a célokról, ami majd a vége felé sűrűsödik és csúcsosodik ki, ami miatt elég erősen kell figyelni még az egyszerű szavakra is hogy ne keverjük össze. Ugyanis itt nincs szájbarágós módszer, nem magyarázzák nekünk a történetet, sok darabkát nekünk kell összerakni, az egyébként széleskörű és összetett történetből. Noha az egész sorozat alatt úgy érződik néha, hogy a történet meglehetősen átlagos, de a végén akár még napokig is elgondolkozik az ember hogy mi is lett a vége. Igen, ebből a szempontból ismét csak nem gyerekeknek való a megtekintése, ugyanis elég könnyen elveszti a fonalat még az is aki harcedzett a sodró, nehezen érthető sztorikban. A történetben egyébként rengeteg utalás van a vallásra, főleg a keresztény hitvallásra, de senki ne úgy gondolja hogy az Angyalok szárnyas jótevők. Noha, teljesen világosan nem derül ki hogy miért is támadnak az Angyalok, bár az sem egyértelmű hogy helyesek-e a NERV vagy akár a SEELE céljai az emberiségre nézve. Sőt, nem mondhatni hogy fekete-fehér ellentétek lapulnának, de még szürkék se sokszor.
A történet szereplői az EVA-kat vezető pilóták, illetve az életükben szereplő barátok, és munkatársak. Az EVA pilótái, úgynevezett Számozott Gyermekek (4. Gyermek, Második Gyermek), akiknek a Második Csapás után kell születniük, hogy szinkronizálódni tudjanak az EVA-val. Az ő életüket és lelki vívódásaikat követi nyomon a karakter kidolgozás, ami a sorozat első felében igen csak elmarad, bepótolva a végén. Noha, nekem a karakterek nem túlságosan voltak életszerűek, vagy éppen igazán együttérezhetőek. Ugyanis, a főszereplő Ikari Shinji például képtelen önálló döntést hozni, és az életét jelentéktelennek tartja, fél attól hogy megbántják vagy megutálják, csak mert hibázik. Eléggé gyenge jellem és az anime során ezek a kérdések vetődnek fel az életében, illetve e szerint is játssza el a szerepét. A háttértörténete is elég sablonos, az apa, aki elhagyta és ő ezért utálja nem túl egyedi, de élvezhetőbben is kidolgozhatták volna. A másik pilóta, Ayanami Rei eközben egy bábú is lehetne, ugyanis alig beszél, az érzései elég hiányosak és csak a feladatnak él (noha nála kiderül miért is ilyen), illetve a harmadik pilóta, egy lány aki Asuka Langley névre hallgat és a dicsőségért él és csak egyedül akar élni. Az egymás közötti kapcsolatokban található meg leginkább a tinédzsereknek szóló vonások, ugyanis kiabálnak , fejbe vágják egymást vagy éppen durcásak a másik sikeréért. Noha, mindegyiknek meg van a saját baja, főként elég negatív (az anya, aki arra buzdítja kiskorában, hogy legyenek öngyilkosok együtt) háttértörténettel rendelkeznek, de néha elég érdektelenül mutatják be. Például számomra a főszereplő elég nyámnyila karakter volt, de a többivel se voltam kibékülve. Noha, a romantikus vonal elmarad közöttük, de ezt a felnőtt szereplők bepótolják. A mellék és főszerepben elhelyezkedő dolgozók, és cégvezetők, kutatók élettörténete viszont érthető és szerethető is, őket elég jól kidolgozták. Például a romantikus szál egész tűrhető, és talán a két szerelmes civakodása a legjobban kidolgozott rész a sorozatban, vagy az anya aki kutatóként nem foglalkozott eleget a lányával illetve a cégvezető akinek saját tervei vannak a volt szerelmének felkutatása érdekében. Noha, a szereplőkre is igaz az, hogy felszínesek. Néhány karakter egész elmélyül és megvitatja a problémáit, elég közel is kerülnek az emberhez, de a főszereplőkre viszont elmondhatni hogy sok apró jellemvonást mutatnak meg, vagy problémát, kérdést, de kielégítő választ nem kapunk rájuk.
Mint fentebb írtam, az anime elég nehézkésen indul be. A sorozat első fele inkább csak az Angyalok legyőzését, illetve a karakterek alapvető világát mutatja be, és azt amiről szó van. A harcok viszont ugyancsak felszínesek. Vagyis, senki ne várjon 4-5 percig tartó csatajeleneteket látványos vizuális orgiával megtámogatva, mert a harcokat általában letudják 2-3 perc alatt, azalatt is egy-két épület morzsolódik, vagy késsel harcolnak. Noha ez köszönhető a seinen nevű stílusvonalnak, ami inkább a 18-30 év közötti japán férfiakat foglalja magába. Noha a harcjelenetek száma elég sok, de rövid, míg a felkészülési fázis viszont sokszor az egész rész. De nem is baj, hogy nem a harcjelenetek minél aprólékosabb ábrázolására megy ki, de néha kicsit frusztráló hogy két gigászi robot, vagy lény két perc alatt elintézik egymást, általában egy szép nagy robbanással karöltve. Ezek viszont kellenek ahhoz, hogy a viszonylag kevésbé érdeklődőt is a TV előtt tartsa, ugyanis a 22 perc rengetegszer nem elég ahhoz, hogy lezárják rendesen, vagy épp cliffhangerrel vágják el. A második fele viszont beindul, elmélyülnek a személyes dialógusok és karakterkidolgozó percek, a történet is jobban kezd kialakulni mire aztán elérünk a sorozat egyik legjobb részének számító (nem csak szerintem) 24. „Beginning of the End or Knockin’ On a Heavens Door” című epikus epizódig. Elővigyázatosságnak egyébként megemlítem, hogy az anime utolsó két része tömény filozófia lesz, ahol a fentebb írt „mi az élet?” „mi a boldogság” „mi a létezés célja” „értéktelen vagyok-e” „szeretnek-e” "miért vezetem az EVA-t" kérdésekre kapjuk meg a választ, de nem csak a dialógusok, de a képi megjelenítés is erős hatást gyakorolhat azokra a nézőkre, akik nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy erős lelki nyomásnak legyenek kitéve. Villodzó képek, fekete-fehér háttér, rajzos megjelenés, vagy akár vér és őrület. Noha, az animére jellemző a sötét tónusú hangulat, főleg az első részekben ahol rengeteg csendes rész van, 2-3 percig egy zaj sem hangzik el. De túlzott zenei részekre azok után se számítsunk.
Mire rátérnék a zenére és a végszóra, még megemlíteném, hogy a történet nem ad egyértelmű válaszokat, sőt szinte semmiféle választ nem ad, ha nem figyelünk rendesen arra, hogy mi vége az animének, így erősen kapcsolódik a sorozathoz a mozifilm változata, az End Of Evangelion, ami viszont merem azt mondani, hogy talán jobb, mint az egész sorozat. Abban van minden, ami az egész sorozatra jellemző. Harc (de epikus, gyors, látványos és izgalmas), lelki párbeszédek, illetve őrültség, de még ha mondhatnánk őrültebben mint a sorozat. Azt viszont mindenki úgy kezdje el hogy elég erős hatást fog rá gyakorolni, ugyanis az anime vége nem csak hogy ismét lelki kérdéseket vet fel, de olyan képi világgal is párosul ami sok embernél eléggé nehezen emészthető lesz. Nem árulok el semmi spoilert, de a két mű szorosan kapcsolódik egymáshoz, kihagyása nem célszerű, hogy ha teljesen meg akarjuk érteni. Lehet, káromlás ilyen keveset írni az EVA-ról, de a sorozatról írtak rá is igazak, csak annyi a különbség hogy jobb.
Mint írtam, zene nem sok szerepet kap, de amikor érezzük a szükségességét, akkor előjön. Hegedű, zongora, és klasszikus zenei betétek, például Beethoven örömódája, az Európai Unió Himnusza, a 24. epizódban, ami ad egy epikus fennhangot az egész cselekménynek. Igaz, én alapból szeretem azt a szerzeményt, de így nagyon jó összhatásba kerül. De Händel klasszikus darabja, a The Messiah is szerepet kap egy csata során, ami megint csak remekül illeszkedik az adott részhez. Többet nem is nagyon tudnék mondani a zenéről, ugyanis nagyon kevés szerepet kap a sorozatban, de az megemlítendő hogy a sorozat zeneszerzője is Hideaki Anno volt.
Nos, elmondható az Evangelionról, végszóban, hogy egy egyedi atmoszférával, izgalmas történettel, kérdésekkel tarkított, ám kissé jellegtelen karakterekkel, és felszínes megoldásokkal színesített darab, ami nem mindenki számára lesz felhőtlenül élvezetes, vagy akár érthető. Így kissé réteganiméről beszélhetünk. Azoknak ajánlom, akik szeretik az elvont, beteges dolgokat, illetve a komolyabb darabokat, és nem sajnálják, ha egy rész nem a csatáról szól, és ha a karakterek nem annyira kidolgozattak. Az End Of Evangeliont pedig ugyancsak nekik, illetve azoknak, akik látták a sorozatot. Jó sorozat, de vannak hiányosságai és kihagyott ziccerei. De a vége mindent kárpótol, és éppen ezért, egy örök élmény lesz a néző számára.
8.7/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.