A személyes postok kezdetével mindig is bajban voltam. A mostani első sort is már 5.-jére írtam le, mire azt mondtam, hogy "na maradhat". Mivel az én blogom nem éppen teljesen személyes, hogy névvel illessem a benne szereplőeket (ha igen, akkor metaforikusan), vagy éppen leírjam mindenki számára hogyan telnek a rendkívül monoton heteim. Nem, én inkább az érzéseimet, vagy az érzések által generált gondolataimat osztom itt meg, amik foglalkoztatnak és nem hagynak nyugodni. Na persze, ezek olykor lehetnek pozitívak, de szerintem a rendszeres olvasók (ha van olyan) ritkán fedezhettek fel reménnyel vagy netán boldogsággal teli postot. Nos, ez talán nem is baj, nem vagyok egy felhőkön ugrándozó birka, sokkal inkább egy sötét lovon vágtató cinikus lovag, ami még véletlenül sem az aminek látszódik a külső szemlélőknek, sőt talán még az se, aki a barátai szemében él és mozog. Nem tudom miért van ez így, hiszen igazából nem rejtőzködöm, csak megvan a saját stílusom, aminek egész nagy százalékát képezi a zárkózás és kissé bizalmatlan hozzáállás Isten egyik LSD-vel készült kreálmányához. Aki viszont kiérdemli a bizalmam, ő próbálhat megismerni, viszont sokszor még az sem tud (teljesen) kiismerni, akiben elvileg legjobban megbízok. Noha, ezt már kifejtettem hogy én magam sem ismerem magam teljesen, így más meg még úgyse, de ez egyre jobban igazzá válik. Persze én ezt rengetegszer ki is használom, de vannak pillanatok amikor legszívesebben örülnék, ha tudja mit gondolok róla, mire tartom, milyen fontosnak satöbbi, még akkor is ha nem mutatom ki szemet kiszúró jelekkel. Szerintem sejtitek, hogy most is főként kiről fogtok olvasni, vagy hogy kinek szólnak eme sorok, illetve a post nagy része is, de akkor sem fogom nevén nevezni, hogy aki netán elolvassa e sorokat, arra ragadjon egy kis "kultúra" is.
A bizalom fontos dolog. Noha, teljesen nem bízhatunk meg senkiben, se családban, se barátokban, mert vannak dolgok amik teljesen a sajátjaink, mi ápoljuk őket, vagy ássuk le a pokol legmélyebb bugyrába, hogy ott komposztálódjon, valahogy úgy mint a majorság volt a földesúré a feudális rendszerben (csak azért, hogy a vár témánál maradjunk). Persze, ez nem jelenti azt, hogy bizalmatlanoknak kell lennünk, mert fontos hogy érezzük, valaki bízik bennünk és nehezebb időnkben elmondja azt amit másnak nem, hogy segítsük ki a rosszabb momentumokból, mert talán kíváncsi a véleményünkre. Valahogy ez lenne a barátság, vagy a bizalom lényege, pusztán merő önző szándék, hogy elhigyjük mi is fontosak vagyunk valakinek nem csak egyedül vészeljük át azt az időt, amikor is a földön járunk-kelünk. Najó persze, jöhetnek az optimisták, hogy márpedig ez nem így van, de mi is örülünk annak, hogyha sok barátunk van, több ember vesz minket körül, ez pedig mi ha nem tiszta egocentrikus gondolatmenet.
De visszatérve a bizalomra. A bizalom sok mindentől függ, hogy éppen hogyan alakul, hogyan mélyül el. Ha viszont elmélyül, az egyfajta biztonságérzetet ad számunkra, hogy mellettünk van, és mi is viszonozzuk ezt, ha kellene neki, egyszóval egy kisebb dolog miatt kell aggódunk az életben. Illetve a fent említett dolgok. Szerintem, az írásaimból már rájött mindenki, hogy számomra fontosak a barátaim, és a bizalom. Mivel én önmagam nehezen bízok meg bármi élőbe, halottba, így fontos, hogy a bizalom működjön. Viszont, ha netán ez megromlik, akkor bárki bármit mond, akkor az nem lesz ugyanolyan. Mivel, ha valaki minden kis titkába beavatja a másikat, és te reflektálsz rá, alias mindent meg tudtok normálisan beszélni, akkor önfeledten tudtok akármiről is diskurálni, mert tudod, hogy másnap nem az lesz a téma, hogy éppen...18+. Viszont, ha az ember megkapja, hogy "már nem bízok ugyanúgy benned", akkor az szinte egyet jelent azzal, mintha azt mondaná: "Nem bízok benned". Persze, lehet magyarázni, hogy nem ugyanaz, de valamilyen téren ugyanaz. Ugyanis, ilyenkor ügyelni kell a kényes témákra, mert ha netán felvetődik, akkor a nagy csend, vagy a rémgiccses egyszavas, két szóval elintézett válaszok, amire mind két fél tudja, hogy mögöttes tartalom és érzések rejlenek. Vagy, hogy ezt elkerüljük lehet beszélgetni az időjárásról vagy netán a hüvelygombáról akár. És itt akár egy tényleg ártalmatlan "semmi" is lehet probléma, hogy azt hisszük valaminél többről van szó. Ez pedig, annak a fél számára, akinek sokat jelent mind a személy, mind a bizalma, felér egy "Te is fiam, Brutus" szlogenű érzéssel. Ugyanis, leginkább egyvalakivel lehet megbeszélni a magánéletet, akinek a tanácsait úgy-ahogy átrágjuk. De, ha ezt megkapjuk, akkor mindig ott lebeg felettünk (felettem?) Damoklész kardja, hogy na vajon mikor jön a kínos csönd, vagy semmi. És ez számomra, kicsit emészteni kell, vagy visszaszerezni a bizalmát, de az akkor nem olyan lenne mint a kétszersült? Igaz, én szeretem a kétszersültet, főleg ha a kedvencemről van szó. Esetleg én vagyok túl érzékeny, én értékelem túl a barátságokat, és én vagyok hiper-érzékeny ezekre a dolgokra, de nem tudok mit csinálni, rák vagyok.
Gondolom néhány olvasóban felmerül a kérdés, hogy esetleg én nem vagyok-e hibás. Bennem is felmerült, és igazából találtam is rá okot, vagy magyarázatot mit mondhattam, vagy csinálhattam rosszul, de aztán a sors (tudom, nem hiszek benne, de én a saját sorsunk alakításába, a véletlenekbe inkább) megmutatja, hogy mégse teljesen hibás vagyok. Egy régi barátom felhív, ugyanúgy 1 órát beszélünk egyhuzamban, és ugyanúgy megbízik bennem mint a régi szép időkben, tabuk nélkül. Persze, vannak hibáim, kezdve a hiper-őszinte megnyilvánulásaimnak, amit általában kissé pesszimista, vagy cinikus megjegyzésbe ágyazok bele, de ezt nem azért mert hogy teljesen így gondolom, hanem ilyen vagyok. Kicsit mint Dr. House. Igaz, a karakter számomra rendkívül szimpatikus, és sokat merítettem belőle, ami például a "A gusztustalan boldogság nem lenne baj...Ha nem párosulna kezdő önzőséggel is" mondatokban manifesztálódik. Persze, ez elég bunkó, de attól aki ismer tudja, hogy ha segítek neki akkor mindig naturálisan vázolom, mert az élet nem mézeskalácsház, viszont a boszorka lakója létezik belőle.
Nem mondom azt, hogy elveszítettem, vagy hogy ez lenne a guillotine, de számomra elég mélyen érintő téma volt, nem beszélve arról, hogy a barátság viszonyai kicsit romlottak még a "reménytelinek" látszódó időszakban. Ez persze lehet természetes fejlődés, vagy a viszonyok váltakozása, vagy a párkapcsolatból adódó önzőség (...A végén mindenki önző lesz, egyszer elsütöm ezt a post-címet). De leginkább az utóbbira szavaznék, még ha ezt váltig is lehet tagadni. Persze, ő nem fogja észrevenni, csak a szenvedő fél. Nem bántom, megértem, de attól még rossz érzés. Remélem azért még kijavíthatóak a dolgok, vagy ezzel a posttal végleg megkapom az "ignorálás" feliratot, már persze nem teljesen magamra, hanem az időjárásra kiterjedő dialógusokig.
Talán emiatt, talán nem, de valahogy a biztosnak mondható talaj is kicsúszott a lábam alatt, és úgy érzem mintha sodródnék az árral, és nincs egy masszív tárgy, amibe belekapaszkodhatnék, és kihúznám magam, hogy újra a vízzel szemben, vagy vele egyvonalban haladjak. Mos fuldoklok, kapálózok, nem tudom mi történik igazából velem, csak vagyok és még olyan dolgok sem kötnek le mint eddig. Persze, másokkal is lehetne próbálkozni megbeszélni a dolgaimat, de sokakat nem köt le, nem érdeklik őket, a másik legfontosabb embernek meg nem akarok megint magasröptű lélekelemzéseket tartani irodalomóra közepén arról, hogy az a fránya ez+azzal mi lesz a kapcsolatunk további medre. Éppen ezért nem érzem magam stabil lábakon, mint írtam sodródok az árral, és nem tudom hogy mikor állok meg, vagy hogy biztosan tudom, mi a célom, vagy hogy éppen hogy áll az életem. S mint a fent említett cím is, leginkább erre céloz. Csak akkor érezzük, hogy nincs még egy olyan hely mint az otthonunk (átvitt értelembe), ha tudjuk hogy hol van az otthonunk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.