Isaac Asimov – Második Alapítvány
Isaac Asimov leginkább az Alapítvány-sorozatával és az Én, a Robot köteteivel vált a világirodalom meghatározó írójává, de az igazi érdemét mégis csak kevesen ismerik: hogy ő emelte komoly, már-már szépirodalmi magasságokba a science fiction néhány alműfaját. Mint ahogyan a trilógia záródarabjának utószavában írja Kuczka Péter: „De sikerült – jó néhány társával együtt – megújítania, felnőttirodalommá változtatnia a science fictiont, olyan irodalommá, amelyről már a sznobok is elismeréssel nyilatkoznak.” Ezzel én is egyet kell hogy értsek, ugyanis mint ahogyan az előzők kritikákban is írtam, az Alapítvány nem egy tipikus sci-fi, inkább nevezhető egy jövőben játszódó politikai regénynek, amely gondolatokat ébreszt, rávilágít a társadalom egy-egy problémájára, és szociológiailag vizsgál meg egy mai korban is fellelhető anomáliát, eltávolodva a filmek világa miatt pusztán az űroperákra degradált sci-fi műfajától.
Asimov Alapítvány-trilógiájának harmadik felvonása 1953-ban jelent meg a Gnome Press gondozásában. Magyarországon 20 évvel később, 1973-ban jelent meg a már említett Kozmosz Fantasztikus Könyvek égisze alatt, a fordító pedig ismét csak Baranyi Gyula volt, de a mai napig megtalálható a boltok polcain a Gabo kiadó jóvoltából. Noha hiába a trilógia záró darabja, Asimov most sem írt túl sokat, sőt maga a történet a legrövidebb a három könyv közül, ugyanis 265 oldalt tesz ki, plusz 15 oldal egyéb kiegészítő írást találhatunk a történet végeztével: egy összefoglalót a pszchiohistóriáról és jelenkori „használatáról”, valamint egy rövid összefoglalót az író életéről és munkásságáról. Egyébként hiába ilyen „rövidke” a történet – az Alapítvány Pereme például már az 500 oldalt is meghaladja – nem érzem azt, hogy kevés lenne, sőt néhol még így is akadt egy-két töltelékmegoldás és fejezet.
Stílusi behatárolás szerint még mindig sci-fi, ráadásul most már kezd egyre mélyebben belelendülni a különböző műszaki kütyük leírásába, valamint a különböző újfajta megoldások, mint az agy feltérképezésére alkalmas encelográfia csínjáról-bínjáról is találhatunk információkat amelyek néhány olvasót bizonyára elrettentenek kicsit, de így sokkal átérezhetőbb világot kapunk. Asimov a kötetben végre tudományos háttérrel is megtámogatja eddigi feltevéseit, például megtudjuk hogyan lehet matematikai képletekbe beágyazni az emberi reakciókat és statisztikákat, valamint a pszchiohistória rejtelmeibe is nyerhetünk betekintést.
A történet első felvonása ugyanott veszi fel a fonalat ahol az előző kötet abbamaradt, így újra találkozhatunk Pricher kapitánnyal és az Öszvérrel is, akik megszállottan kutatnak a Második Alapítvány után. Most először felbukkannak a híres Második Alapítvány tagjai is, és mivel mind a két szempontból megvizsgálhatjuk az eseményeket, érdekes érzések kavaroghatnak bennünk, hiszen valamilyen szempontból mind a két félnek szurkolunk, hogy valamilyen úton-módon sikerüljön konfrontálódniuk egymással. Sajnos az első rész a kötet felét sem veszi ki, és a hosszabb, második etap számomra már kicsit illúzióromboló volt, ugyanis a feltevés nagyjából hasonló az első kötetben olvasható anakreóni feltevéssel, és az Öszvért is túlságosan gyorsan eltüntetik a színről. Ráadásul számomra a második „novella” alapkonfliktusa sem volt igazán kielégítő, de azért a trilógia legvégére Asimovnak sikerült belerakni egy-két 180 fokos csavart, s mire a legutolsó fricska is felfedeződik, tátva marad a szánk. Szó szerint mondom. Külön piros pont jár a Második Alapítvány helyének magyarázatáért és a „A helyes válasz” fejezetért, amely egy logikailag tökéletesen felépített, mégis elgondolkodásra ösztönző fejezet. Noha, talán a legvégső csavart lehet látni előre is ha nagyon jól okoskodunk, de így sem mondhatjuk, hogy egyszerűen felépített végkifejlettel van dolgunk.
A karakterek kidolgozása tovább mélyül, most már a lelki világukkal és kétségeikkel is tisztában lehetünk, szinte mindegyik karakternek van valamilyen kételye vagy önmagával, vagy a rendszerrel, vagy a Második Alapítványt illetően amelyet nem restek hangsúlyozni úton-útfélen. Talán a szereplők továbbra is kicsit egydimenziósak, és még mindig mindenki nagyon okos, de ezek már hozzátartoznak Asimov kelléktárához, így ehhez nem is fűznék kommentárt. Az Öszvér továbbra is szimpatikus, és többet olvastam volna a személyiségéről, mert az ő lelki mélységei szinte kiapadhatatlanok.
Magáról a kötetről több sajátosságot sajnos nem tudok elmondani, nagyjából ugyanaz tapasztalható mint az eddigi két előző regényben. Írtam, hogy több szempontban is fejlődött az előző kötetekhez képest, de nem olyan nagy léptékben, hogy az drasztikus javulást jelentsen. Egy-két helyen jobb lett, máshol pedig „gyengébb” a színvonal mint a második regény esetében (gondolok itt az izgalomfaktorra és a történetre). De a tájleírások viszont javultak. Most még változatosabbak helyszínek: repülőtér, űrbeli hajó, orvosi szobák, havas parasztbolygó, falusi vacsora, és egyéb nyalánkságok várják az olvasókat. A karakterleírások sem merülnek ki egy egyszerű "vörös bajusza volt, és telt termete," hanem most már elképzelhetőbb „alakokat” kapunk. Persze, eddig is rábíztuk magunkat a képzeletünkre, de azért néha jobb, ha több részletet kapunk arról, hogy hogyan is képzeli el az író a hősét.
Asimov ezen regénye sem váltotta meg a saját kis világomat, de nem is tántorított el attól hogy olvassak még tőle. Ha be tudok szerezni, akkor biztos hogy folytatom az Alapítvány-sorozatot, vagy belekóstolok más műveibe is. Magáról a könyvről pedig elmondható, hogy elég erősen indul be, de utána számomra nem tudta fenntartani a második epizód azt az érdeklődési faktort, amely „kielégített” volna. Bizonyára köze van ahhoz is, hogy Asimov a stílus úttörője, így nem lehet annyira kiforrott mint a jelenkor írói. De azért, örülök hogy találkoztam az alap trilógiával, ugyanis rengeteg érdekes gondolat fogalmazódik meg a 3 könyvben, valamint logikai és pszchiológiai szempontból nézve, akár tanulhatunk mi magunk is belőle egy kis gyakorlati pszchiológiát.
7.5/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.