Philipp K. Dick – A Frolix-8 Küldötte
Sok ember – főként női nemű olvasók – irtóznak a sci-fitől, mondván: „az a sok leírás, meg tudományos maszlag engem nem érdekel, na meg mindenki csak lő és harcol, űrhajók, ááá”. Pedig, ha tudnák hogy a tudományos értelembe vett sci-fi, ami manapság a fantasy mellett a szórakoztató irodalom egyik legfelkapottabb ágává vált, annak idején egyáltalán nem ezzel futott be. Noha Jules Verne és társai a fizika és logika törvényeire fittyet hányva helikopterrel mentek a holdra, és a gravitáció sem zavarta őket túlzottan, addig az 1945-ös évek közepén lépett a köztudatba az erősen szociológiai, már-már társadalomregényként is felcímkézhető Isaac Asimov híres trilógiája, az Alapítvány. Asimov regényeibe pedig nem a részletes műszaki leírások, a különböző fegyverek tökéletesen reális használati útmutatója található, hanem egyetemes emberi kérdések, ahol a karakterek a szokásos problémákkal küzdenek meg, csak farmer helyett mondjuk testre simuló, önhűtéssel rendelkező űrruhákkal. Nem semmiért alakultak ki az olyan hangzatos kifejezések, mint az űropera, vagy vált egy-egy sci-fi író a szépirodalom sznob közösségének tagjává. Philipp K. Dick is ezt az utat követte, és vált a az első sci-fi társadalom tagjává, olyan nevekkel karöltve mint Robert A. Heinlein (Csillagközi Invázió film, ha már máshogy nem ugrik be), Isaac Asimov valamint orosz fronton a Sztrugackij testvérek. Könyveik kiadását viszont a Kozmosz fantasztikus könyvek kiadója nem a teljes életpályát érintette, ezért írásaik, regényeik a mai napig közkincsen forognak a boltok polcain, újabb és újabb irományokkal éltetve a már elhalálozott alkotók nevét. Noha manapság felrebbennek olyan tanulmányok, miszerint a kortárs sci-fi írók művei veszendőben az egyre felkapottabb fantasy vonulattal szemben, s míg a sci-fi a régi korok hőseit élteti, addig a fantasy megannyi új képviselővel tágítja a műfaj határait, de szerintem ez nem igaz. Aki szeretne ma is mély mondanivalóval sci-fit olvasni ott van Dan Simmons Hyperion-ja, valamint az erre szakosodott kiadók kínálatai. Egyszóval a sci-fi él és virul, de ezt most ne részletezzük, hanem nézzük milyen lett az ez évi PKD regény.
A könyv Amerikában már 1970-ben megjelent, Dick egyik legtermékenyebb időszakában, az Ace Books kiadásában, Our Friends from Frolix-8 címmel. Magyarországon emeddig ismeretlen alkotás 2012-ben jelent meg az Agave kiadó gondozásában. A regény rövidke, mindössze 222 oldalon keresztül követhetjük nyomon a történet alakulását, bár Dick megnevezése szerint ez a könyv amúgy is fércmunka tőle. A fordítást Pék Zoltán végezte, akinek a munkájával semmi baj nem volt.
A mű stílusát tekintve a sci-fi közé sorolható, de inkább a társadalmi, cyberpunk vonalra helyezném, mintsem az űroperákra. A szereplők akár a mai korból is kibújhattak volna a földből, valamint olykor olyan valósan ábrázolja a disztópiában (utópiában, végülis annyira nem rossz a társadalomnak, ha megnézzük) levő világot, amely a mai korra általánosan értelmezhető – politika, szembenállók üldözése, eliminálása, nők válási szokásai – ami még 1970-ben biztos, hogy nem létezett. Dick viszont otthonosan elmozogna ma is, és egy mosollyal bólintana, hogy na vajon én is prekog vagyok-e, vagy sem. Noha azért egy-két műszaki, tudományos értekezést ír a jövő tudományáról és a különböző drogok nevei már külön megérnek egy misét, de ennyi mindenkinek kell, már csak az általános tudás miatt is, valamint olyan gondolatokkal is találkozhatunk, ami a mai kor egyik nagy háborúját hivatott megszüntetni: technika vs. Isten.
A történet végülis szokványos sablon utópisztikus sztorinak is nevezhetnénk, ugyanis a földet a kormány árgus szemei figyelik és három népcsoport található: a Régiek, akik olyanok mint mi, a Szokatlanok akiknek van valamilyen különleges képességük (prekogníció, telepata). Az uralkodó faj viszont a Csúcsfejűekre hasonlító Újak, akiknek az agytérfogatuk nagyobb mint a mienkké, és a gondolkodásuk felfoghatatlan a mai ember számára. Ők és a Szokatlanok irányítják a földet, gazdagságba helyezve azt, a Régieket pedig hasznavehetetlenségük folytán sanyargatják. Az Ellenállás vezetője az a Thors Provini, aki korábban ment el az űrbe, hogy segítséget találjon a rezsim megdöntésére, ám eddig semmi életjelet nem hallhattak felőle a hívei. Ebbe a helyzetbe csöppen bele Nick Appleton, aki számomra egy kicsit idegesítő és tutyi-mutyi ember volt, aki boldogan él feleségével és gyerekével, viszont a fia megbukik az előzetes teszten, ami alapján sorolják be a Szokatlanok, Újak, vagy csak szimplán a kormány tagjai közé. Willis Gram eközben a „világ ura” a kissé szokatlan, naiv, nemtörődöm ember, aki viszont telepata így megölni a tudta nélkül elég nehéz. A történet személyes szálon akkor borul fel, mikor megismerkednek egy Charlotte nevezetű lánnyal, aki a kormányellenes propagandában játszik szerepet. A történet egyébként egész jó, leginkább a személyes vonulatra koncentrál, ezzel is kihangsúlyozva, hogy lehet az ember Régi, Jó, vagy akármilyen legfőképpen a személyes céljai vezérlik, hiába a világ sorsa.
A karaktereket tekintve, egyik sem a szimpatikusfajta. Nekem leginkább Willis Gram karaktere tetszett, bár ő meg a tipikus kissé hisztis felnőttek táborát erősítette, akit a hatalom semmitől nem tart vissza, legyen az egy merénylet, vagy a gumihornyolás betiltása. Ezzel szemben Nick Appleton pedig egy tesze-tosza önálló gondolatokkal nem túlságosan rendelkező ember, aki ha nőt lát, úgy hagyja magát rászedni, ahogy csak akarja. Lehet ezzel is szerette volna kiírni magából PKD a nőügyeinek tetemes részét (5x házasodott), amelyben egyszer őt is így rá lehetett szedni. Charlotte karaktere pedig a szokásos tini, hisztis, a kalandot keresi, meg a helyét a nagyvilágban. A helyhiány miatt nem igazán bontja ki PKD a szereplőket, de azért mindenkinek a múltjáról és jelleméről kapunk egy-egy mozzanatot. Még Thors Provini és a „frolixi barátunkról” is, akik viszont tetszettek. Az ő szerepük szerintem indokolatlanul kevés volt a könyvben, többet is olvastam volna belőlük szívesen.
Hogy önmagába véve milyen is a könyv? Mivel nem olvastam még ezelőtt PKD-t, így nincs hozzá képest viszonyítási alapom, de ha teszem azt Asimov írásaihoz kéne igazítani, akkor azt mondanám, hogy könnyedebb és inkább olvasóbarát, mint Asimov. Leginkább a személyes helyzetre, a szerelemre és az egyes karakterek sorsának alakulására megy rá, mintsem a főszál kibogozására. Nem nevezném kimondott pörgősnek, noha az események egymást érik, de túlzott akció, vagy szokásos akciódús sci-fibe hajló jelenetek szinte nincsenek is benne. Inkább a párbeszédek, a diplomata megoldások a lényeg, valamint a filozófiai gondolatok kibontása, amelyet ugyan nem nyom le a torkunkon, de mi magunk is elgondolkozunk rajta, hogy hihetünk-e a frolixi békés mivoltának, vagy nem? S noha a történet teljesen lezáratlan, ami miatt nagyon nagy hiányérzetünk támad a könyv végén, én azért megértettem az alapvető üzenetet, amit hordoz magába: az emberek alapvetően jóindulatúak, még azokkal is akik a sárba tiporják őket, főleg ha szánalmas szintre süllyednek. A könyv eleje és közepe érdekesebb, a vége pedig a hatalmas lezárt függővégnek köszönhetően hagy némi szájízt, na meg a katarzis is elmarad.
Tájleírásokat önmagába nem találunk, egy-egy leíró részecskét igen, de nem képezi szerves részét a történetnek. Főképp a karakterek leírásakor találhatunk egy-egy elképzelni való részt, bár mint sokszor írtam Hollywoodnak köszönhetően az embernek már nagyjából megvan egy-egy elképzelése milyen is lehet egy cyberpunk világ.
Ha ez a regény PKD gyengébb könyvei közé tartozik, akkor én még szeretnék többet is olvasni tőle. Noha a világ kissé kidolgozatlan, a karakterek olykor irritálóak, valamint a történet is hagy egy hatalmas hiányérzetet az emberben, azért mégis egész kellemes kis alkotás ez. A filozófiai gondolatok közül némely érdekes, elgondolkodtató, viszont talán a szerelmi szál egy kicsit bugyuta. Aki nem szereti a sci-fit azoknak ajánlom főképpen, hiszen kevés a „tudományos maszlag” ahogy a kételkedők nevezik, valamint a történet is inkább az emberi oldalra megy rá, mintsem arra, hogy a Földet elfoglalják-e, vagy milyen célú lesz a Frolix-8-ból érkező barátunk érkezése.
7.5/10
A kötetért köszönet az Agave kiadónak!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.