We have to say goodbye for a while, My Child

2011.01.02. 13:37

/"A bejegyzésben található tovább gomb, remélem nem tévesztitek el"/

2011. Mindenki egy új kezdetet, egy fordulópontot lát benne, pedig igazából egy ugyanolyan nap és év mint az előző. De mivel, valami nagyobb változik, lásd 2010 után odabiggyesztünk egy egyest, így mindenki inkább ekkorra tervezi a nagy "változásokat", amiket aztán nagy valószínűséggel sohasem tart be. Pedig minden nap ugyanaz szinte és minden nap esélyes arra, hogy elkezdjük azt a rögös utat, ami a változásunkhoz szükséges. De talán az ilyen fordulópontok, mint egy teljesen új év ad elég erőt ahhoz, hogy szentesítsük az akaratunkat és úgy gondoljuk, hogy a napforduló egy mankóval ajándékoz meg minket, amibe kapaszkodhatunk a dimbes-dombos utakon, ahol az életünket járjuk egy jobb személy felé. Lásd, ebben az évben leszokok a cigiről, elkezdek fogyókúrázni, kevesebbet piálok és még sorolhatnám azokat a társadalmat leginkább megmozgató fogadalmakat amiket általában újév első napján megfogadunk. Pedig, akár június 27-e is lehet erre alkalmas nap, vagy akármikor mégse választják sokan. Változásokat várunk, egy egyszerű számtól, amit az ember iktatott be, hogy rendszert találjon a Nap és Hold változásaiba, ugyanis az embernek szüksége van a rendszerre, hogy valaki irányítsa az útját, mert akkor csak elveszne a káoszban. Hiába van itt függetlenség, vagy önálló döntéshozás, mégis rá vagyunk kényszerítve azokra a törvényekre és rendszerekre ami megakadályozza azt, hogy valóban önállóak legyünk. Ezért is választjuk el 2010-et 2011-től és sokan épp emiatt kezdenek új életet. Viszont, nem hibáztathatjuk őket, hiszen a hit a legnagyobb segítőnk, és talán a leghasznosabb is. Persze ott van számunkra a Remény is, de az akár a drog, mind a két helyzetben belőlünk táplálkozik. Amikor letörtek vagyunk sugdos a fülünkbe, édes szavakat kántál belénk és elhiteti, hogy lehet jobb és szebb, de amikor rájövünk hogy csak átvert minket, akkor ott táplálkozik a szenvedésünkből és a kétségbeesésünkből. Mikor aztán felhizlalta magát, ez a kör kezdődik elölről. Tehát a remény a legnagyobb ellenségünk.

Mégis, mindenki vár valamit 2011-től. Boldogságot, pénzt, malacot, szerelmet vagy akár egy jobb világot. Reménykedünk benne, hogy változik valami. Van aki nem nagy dolgot kér, van aki csak egyszerű dolgokat fogad meg, de mindenkire hatással van valamennyire. DE ha tényleg ez kell ahhoz, hogy jobb emberekké váljanak, hát legyen. Én nem fogadtam meg újévre semmit sem, hanem inkább csak folytatni szeretném azt az utat, amit már korábban elkezdtem. Ami bár nem alakult úgy, ahogy elterveztem hamarább, talán semmilyen eredményt nem látni még benne, de gondoltam is, hogy a Kánaán nem fog két hét alatt megtalálni. Ezért, nem is szegte kedvem az, amit elterveztem, hiszen tudom hogy látható eredményt és változást gyakorlatban csak jövő ilyenkorra tapasztalhatok meg. Nem erőltetetten, szép lassan kell véghezvinnem azt amit már korábban elterveztem, hogy megváltozzak és boldog legyek, igaz barátokkal és akár még szerelemmel is körülvéve. 

Ám lehet, hogy az én egyszerű tervemet egy olyan valami akadályozza ami ellen eddig mindig felléptem. Mi van, ha mégis van felsőbb hatalom? Mi van, hogy ha Isten vagy akárkicsoda odafönt, nem bizonyítékot akar küldeni a létezésére, hanem inkább beleszól a tervembe, és kicseszik velem? Hogy nem azt várja, hogy én higgyek benne, és mutatna valami bizonyítékot, hanem inkább kicseszik velem, hogy így törlesszen? Ez így tudom értelmetlen, de egy hónapon belül már két találkozómat mondták le, ráadásul úgy, hogy egyik napról a másikra. Talán, amíg nem tisztázom ezt a kérdést a villámszéken ülő hosszú szakállú uraságokkal odafent, nem lehetek igazán boldog, mert valahogy mindig sikerül majd beleszólnia az életembe, hiába indulok el bármerre is. Na nem mondom, hogy én mostantól templomba járó pap leszek, de talán ha nem is Isten, de valami rugómozgató mégis akad, valahol a Fekete Lyukon túl. Egyszer emlékszem egy buszon ülve mentünk vissza egy barátommal Mezőkövesdre, mikor egy elég erősen vallás fanatikus hangoztatta, hogy ő társalog Istennel, de egy valamiben igaza volt. Egyszer - még a fiatalok is - találkozni fognak a vallással és le kell rendezniük magukban, hogy hogyan is állnak vele. Talán a felnőtté váláshoz, és a lelki békéhez szükséges, hogy rendet tegyünk magunkban. És lehet a boldogsághoz is elengedhetetlen.

De, nem semmiért vagyok az ateizmus egyik váll fajának híve. Az ember, jobban hisz egy olyan dologban, hogy ha már látott tőle bizonyságot hogy létezik. De én, igazából életemben nem kaptam tőle semmit, ami miatt hinnék benne. Noha, manapság kezdek egyre inkább rájönni, hogy igenis jó volt a gyerekkorom. Igaz, mint mindenhol akadtak problémák, és akadnak is, de mégis olyan gyerekkorom volt amit nem mindenki tudhat magáénak. Lehetett volna ennél rosszabb is 100x, és manapság ébredek rá, hogy hálát adhatok a sorsnak, vagy az életnek vagy akárminek is, hogy így alakult. Igaz, ennek is megvoltak a hátulütői, sőt talán leginkább a család szenvedte meg azt, hogy én cukorbeteg lettem 1 évesen, de akkor is, mondhatni boldog gyerekkorom volt. Valamint, nem panaszkodhatok a "karrieremre se", hiszen nem mondhatni hogy hülye lennék, hamar tanulok meg mindent és elég jól tudok írni, amivel még el akarok indulni egyszer. De ezeken kívül, semmi olyat nem kaptam ami boldoggá tett volna. Teljesen sohasem voltam boldog, mindig hiányzott az a plusz amivel én úgy érezném, elégedett és boldog lennék. Egy fontos barát, akivel még mai is tartanám a kapcsolatot, vagy egy szerelem, ami valaha is eltalált volna. Igaz, nem lehet meg a karrier és a magánélet is teljesen összhangban, de nekem a magánélet az ami, fontos a boldogsághoz. A karrier a pénzhozó, de a barátok és a szerelem az, ami boldoggá teszi az embert, hogy kiélvezhesse teljes mértékben a karrierjét. Igaz, nekem szükségem van a külvilág rezgéseire, hogy érezzem, ki mit hisz rólam, vagy gondol és hogy jó irányba haladok-e. Mert bár lehet van akinek tényleg annyit érek mint ő nekem, de nem mutatja ki és ezért én az ellenkezőjét hiszem. Ez a saját gyengeségem, hogy szükségem van mások visszajelzéseire. Na persze, ilyen idős korban karrierről beszélni és szerelemről néhány felnőttnek érdekes lehet, és mondhatják persze, hogy "mit akar még ez, majd megtudja hogy szarabb az élet". Igen, persze hogy szarabb sokkal, és erre rá is fogunk jönni (van, aki már most nagyobb balhékat csap, pedig jobban boldogul mint én), de akkor is a jelenben kell élnünk, s a jelen kor bajai és problémái akkor is rányomják a bélyegünket a jövőnkre. Tehát, hiába vagyunk akár 17 évesek, a jelen problémáival kell szembesülnünk, amik meghatározzák a jelenlegi helyzetünket, és a jelenben kell megoldanunk, nem pedig arra gondolni, hogy 35 évesen rosszabb lesz. 

Ám, hogy kicsivel éreztessem, hogy a 2011 számomra is egy fordulópont, bejelentem, hogy ez a post a blogom személyes bejegyzéseinek dupla évadzáró epizódja, tehát a két postot egybegyúrtam, nem külön Part I-II-re. Talán kicsit értelmetlenségnek hangzik, hogy egy blogot mér évadokra bontok, de mivel írói lelkületű vagyok, így gondoltam kicsit feldobom a lelki világom hullámzásait, és mintha egy történetet mesélnék el. Noha, az olvasótábor 90%-a nem igazán kíváncsi a személyes bejegyzésekre, de ezek segítenek abban, hogy tudjam jelenleg hogy állok a lelki életemmel és ami bennem van, legalább kiírom. De hogy mi várható a második évadban? A "sorozat" két főszereplője Stone és My Child, végre rendes szerepeket kap, tehát novella szerű betétek, és motívumok is szerepet kapnak benne, mint egy könyvben. Valamint várhatólag egy, de lehet hogy több új szereplőt is beleszövök ebbe a laza fonállal rendelkező mesébe. Persze továbbra is a különböző helyzetjelentésekről lesz szó főként. Egy kis összegzésként az "évad" 17 epizódból állt, íme:

1. Bevezetés
2. The Stone will not tell all tales My Child
3. My Child, how many tales you have been told about the life?
4. Ohh Stone, why is the world changing (Part I)
5. Nothing will always be the same My Child...Everything have passed away...Once(PartII)
6. No Stone, sometimes the title cannot describe what you feel
7. It begins with an overture... (Part I)
8. ...And finish with a grand finale (Part II)
9. Same shit...Different year (?)
10. Do you think Stone our praying will be heard one day?
11. Shall we celebrate this Stone, won't it?
12. Everything cannot be changed at the same time My Child (Part II)
13. Something has gone...Something has come (Part III)
14. There is no other place like home My Child...If you know where is your home
15. Like Heaven in Hell's masquerade
16. I hope Stone, the happiness will visit you one day
17. We have to say goodbye for a while My Child

Linkeket nem írtam, hiszen aki kíváncsi rá a személyes címkékben nyugodtan utánakeresheti őket. A kiszínezett címek pedig az összetartozó címeket takarják. A második évad, várhatólag az iskola végéig tart majd. Valamint a post végére egy kis statisztika. A blogom július 16-i indítása óta csaknem 179 nap telt el, és összesen 2727 ember volt kíváncsi a blogomra, ami szerintem egy mezei bloggertől egész jó eredmény. Jövőre is remélem hogy ugyanilyen érdeklődéssel fogjátok olvasni a bejegyzéseimet és kritikáimat mint eddig tettétek, valamint várhatólag én is színesebb tartalommal fogok jelentkezni. Továbbá köszönetet szeretnék mondani a supernatural-fan.org, rejtely.mindenkilapja.net valamint a doktorhouse.hu-nak, hogy elfogadták az ajánlatomat, és széles körben megismertették kritikáimat a rajongókkal. Ennyi volt tehát az eddig eltelt bő fél év, remélem jövőre (vagyis ebben az évben) is találkozunk még és megköszönhetem az eddigi támogatást, olvasást és látogatást... Boldog Újévet Mindenkinek!

  /"S ezennel az ajtó bezárult. Egy jó félévet töltöttek el együtt ezzel a naiv gyermeki szívvel, és úgy érezte többet tanult tőle, mint neki kellett volna tanítania. Kedvelte őt, hiszen emlékeztette a gyermekkori önmagára, amikor még hitte hogy a világ olyan mint a mesékben. Ő már régóta tudta, hogy a világ sötétebb és átkozottabb mint azt a gyermeki szívek teszik. Mégis, My Child, hosszú idő óta az első olyan tanítványa aki nagy hatással volt rá. Talán, mégis kell reménykednünk és hinnünk a dolgok pozitív visszhangjában. Ő már régóta pesszimistán és cinikusan állt a dolgokhoz, ezért is volt jó tanár és mentor. Bár, néha napján a ketyegője megmutatta, hogy nem csak monoton dobolás miatt van odabent, de az agya volt már olyan erős és racionalista, hogy hamar elnyomta a naivank vergődő éltetőt. Ahogy havazott, egyre kevesebbet lehetett látni az aranyhintóval elhajtó My Childból. És egy darabig, hosszabb időre, Stone ismét az lesz, aki a neve. Egy hideg kődarab, amilyenné az élet formálta. Eljött az ablakból, és leült a kopottas karosszékre. Itt ült mikor először hozták be a gyermeket, hogy tanítsa meg neki az élet legfontosabb szabályait. Hogy mennyire járt sikerrel? Ezt csak az idő dönti el, ő megtett mindent. Ahogy leült a karosszék enyhe csikorgással jelezte, hogy már ő maga is öreg ehhez a súlyhoz. Lehunyta a szemét és elkezdett gondolkozni, hogy vajon mi lett volna, ha nem veszi mindig így az életet. 

Gondolataiból aztán az ajtó ütemes kopogása rázta fel. Felemelkedett a karosszékből, bár nem tudta ki az. Az ajtóhoz lépett és elforgatta a zárat, majd kinyitotta a kilincset. Megdöbbenésétől legszívesebben hátratántorodott volna, de az átható szempár mélyen a szemébe nézett, és halk ám tiszteletet parancsolóan mély hangján megszólalt.
- Üdvözlet, Stone!
- Üdvözlet, Dark Master... - Stone mindössze ennyit tudott kipréselni a beáramló hideg miatt összeszoruló tüdejéből..."/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.