S íme a lezáró postja, a Same Shit...Different Year (?) című postommal indult trilógiámnak, a jövőben ne is várjatok tőlem 3 felvonásosra hízlalt bejegyzéseket, ez most a véletlen hozta így, hogy 3 részes lett. Igaz, én szeretem a folytatásos rendben történő dolgokat, ugyanis immár ez sokadik alkalom hogy Part valamennyi van a postom mögött. Ha olvastátok a második részt, akkor bizonyára tudjátok, hogy ez teljesen magánéleti post lesz, vagyis próbálom bemutatni a 1,5 hónap alatti változásokat, illetve magánéleti változásaimat. Nos, már volt egy lelki kifakadás, amit magamhoz mérten, 7 oldalas novellában ki is fejtettem, de az még csak prekoncepciója volt a jelen témájának. Szeptember elseje óta sok minden történt velem, amik hol lelassítottak, hol lelomboztak, vagy örömet adtak, esetleg hátráltattak. Ilyen dolog volt az ínszalagszakadásom, amit még most is heverek. A jobb gyűrűs ujjam felső ujjperce állt a kosárlabdával való találkozás következtében derékszögben. Persze, van aki alapból be tudja úgy hajlítani, de régies kifejezéssel élve nekem még a hasamban is csont van, így sajnos én nem megjátszottam. Átestem egy rutinműtéten, és 6 hétig alusín van az ujjamon, ami meggátol abban hogy rendesen írjak, mind a számítógépen, mind pedig a valóságban. Ugyan, tollal egyáltalán nem tudok írni, amit ne gondoljátok, hogy olyan jó. Ugyanis, iskolában így semmit sem tudok írni, ami annyival egyenlő hogy az órákon ugyan figyelek, de csak ülök mint a kuka, ami eléggé unalmas. Meg persze fénymásolásra is pénzt kell költenem.
Igazából, a novellás postom óta viszont rengeteg minden változott. Sokan a mai napig nem tudják, hogy benne szerepelnek, volt aki rögtön tudta hogy ki kicsoda, de olyan is volt akinek szükséges volt egy kis rásegítés. De, épp ezt akartam elérni. A benne szereplő embereknél volt, amiben igazam lett, más meg rájött hogy mégse jó az az út amin szerepelt. Mint írtam is, nem vártam sokat az év kezdettől, de pozitívan csalódtam benne. Mintha egységesebb lenne minden, egy egységes szisztematikára épülő lépcsőzetes várban élek most, aminek megvannak a maga előnyei, hátrányai és kapcsolatai. Ugyan, a váras metafora már kicsit unalmas, de így van. És ennek örülök, ugyanis valamilyen szinten elégedett vagyok most azzal a helyzettel amiben most vagyok, még akkor is ha vannak dolgok amik nem változtak meg. Felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán egyszerre megváltozhat-e minden valamely irány mutatójában? Szerintem nem, vannak dolgok amik megmaradnak ugyanúgy, és egyfajta elégedett és elégedetlenségi rendszerben hagyva az ember tudatát, hogy legyen miért küzdenie, vagy célja hogy változzon. Ugyanis, ha mindenben elégedettek lennénk, nem lenne értelme a magasabb célok elérésének vagy küzdeni egy jobb jövőért. De beérem azzal, ami jelenleg van, gondoltam is hogy a magánélet leginkább két embert igénylő tényezői ebben az évben is megoldatlanok maradnak.
Ugyan, ilyenkor méginkább szüksége van az embernek a barátaira, esetleg újakat szereznie. De valahogy, ha az ember belegondol, egyszer csak rájön kik azok akik tényleg fontosak neki, akiket ténylegesen barátjának tekint. Ekkor történik meg sokszor, hogy az rájövünk, hogy a barátok fontosabbak számára, mint mi a barátaink számára. Sok esetben ez így van, de ezzel meg kell tanulnunk együtt élnünk, elfogadnunk és úgy kihoznunk belőle a maximumot, különben csak elönt az az érzés, hogy végtelenül egyedül vagyunk. Mert ilyen szempontból nézve, az ember egyedül van. Hiszen, mindenkit aki megismerünk már voltak előtte kapcsolataik, és csak az esetek nagyon ritka esetében válik az ember olyan jó barátjává a másiknak, mint teszem azt az előtte lévők. Mi is fontosak vagyunk nekik, csak éppen kevesebb figyelmet fordítanak ránk mint másokra, de ettől függetlenül fontosak vagyunk nekik is. Csak a mérték más. Persze, ez fordítva is igaz lehet, számunkra is vannak emberek akik fontosak, de ők többre tartanak minket. Noha ezek a sorok rendkívül klisések, és elcsépeltek már, de ez az igazság, és az igazságot akármilyen nyelven írhatjuk, a lényege ugyanazzá az érzéssé manifesztálódik. Igazából a két hónap alatt, ez volt az a tanulság ami történt velem, hogy rájöttem kik azok akik ténylegesen fontosak számomra. Még ha tudom, fordítva ez a balansz kevésbé igaz.
Néhány dologban viszont változtam. Manapság az MSN nem köt le annyira mint régebben. Egy-két emberrel jókat lehet beszélgetni, de ha tehetem ma már alig megyek fel, vagy ha be is vagyok lépve nem írok rá senkire. Egyszerűen már nem érzem azt hogy ez annyira jó mint régen. Ugyan, több emberrel csak így tudok beszélni, de velük meg tartom a kapcsolatot így. Szóval, ha kevesebbet látnátok fent, akkor ez az oka. Nem köt le.
De az embernek szükséges a saját céljaival is törődnie, és azt fejlesztenie amennyire csak tudja, és az ideje (na meg a teste) engedi. Ugyan, a blogom látogatása manapság kissé megcsappant, de remélem az olvasóimat sikerül visszacsábítanom majd, de ha valakik végleg elmentek, hát menjenek. Ez személyes blog, személyes tapasztalatokkal, gondolatokkal, nem az elismerésért, vagy más emberek szórakoztatására használom. Noha, a kritikák ilyen szerepet tölthetnek be, de azok se, azokkal magamat képzem. Persze, jól esik ha sokan olvassák, de nem ez a fő célja. Új dobozt is rakok a blog oldalára, ami egyfajta előrejelző lesz az új postokról. Noha, szerintem kissé megcsappant most az írói metaforáim és kifejezéseim száma is (mint ez a bejegyzés is mutatja elég erőteljesen), de majd visszatérek a rendes kerékvágásba. Egyik blogtársam regényeit látva viszont, elhatároztam hogy befejezem a még cím nélkül álló regények második kötetét is.
A cím pedig visszajelzi azt ami az új jelmondatom. Hiszen az életünkbe valami megy, de valami mindig jön is, fenntartva a már fent említett balanszot az elégedettség és elégedetlenség látszatát. Mert ha valami, vagy valaki eltűnik az életünkből, valami új mindig jön a helyére. De akármi megy, vagy akármi marad, minden nyomot hagy a szívünkön. És ezek a tapasztalatok tesznek azzá, akik vagyunk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.