Egy napon, mikor a földön az első emberpár már a Paradicsom földjét taposta, a Paradicsom kapujában állt Isten, és ellenlábasa, Lucifer. Nézték a csodálatos pálmafákkal kerített aranyló partokat, melyet a nap vont be ragyogásával, s figyelték az emberek ténykedését. A párnak semmi dolga nem akadt a Paradicsomban, pusztán Istent kellett szolgálniuk, s sütkérezniük a Paradicsomban. Láthatólag boldogok voltak, Isten legtökéletesebb alkotásai. Lucifer hetykén állt a kapuban, míg Isten büszkeséggel a szemében figyelte alkotásait.
- Látod, nem sikerült megakadályoznod dicső tervemet. Teremtményednek és fertő szeretődnek, Lilith-nek nem sikerült elcsábítania az én Ádámomat.
Lucifer erre csak mosolyra húzta a száját, s válaszolt:
- A mag elvétetett. Az aratás idővel bevégeztetik. Akkor meglátjuk, ki győzött végső soron.
Megszámlálhatatlan idővel később, a Világ megváltozott. Isten teremtményei nem teljesen az elvárt úton haladtak tovább, ez pedig köszönhető volt Lucifer munkálkodásának, melynek következményeképpen Isten a Pokol mélyére, Judecca földjére száműzte egy jégbarlangba. Viszont Lucifer hatalma ennél sokkal nagyobb volt, s noha fizikailag képtelen volt elhagyni börtönét, kivetüléseiben láthatta a világ sorsát, s változását. Egy napon egy levelet küldött az egyik szeráffal Istennek, melyben ez állt:
"Sátán uralkodik már,
Birodalma elsöpör mindent mint az ár,
Éva gyermekeinek de nagy kár,
Lilith utódai megkapták mi jár,
Teremtményeidnek nincsen már Nyár"
Isten tajtékozva olvasta a levelet a pimasz hangnemtől, és a felsőbbrendűségtől. Mivel ő maga nemigen szeretett már utazgatni a Mennyekből, ezért hű szolgáit küldte le a földre, hogy nézzék meg, mire utalhat Lucifer. Angyalok szálltak alá az égből, s szétszóródtak széles-e világon, s mit láttak, siralmas volt. Mindenfelé Lilith gyermekei, s utódai voltak, kígyónyelvükkel szédítették el Ádám leszármazottait, szukkubuszok uralkodtak az embereken, s szinte minden utcasarkon a Bukott Angyal teremtményének szolgái jártak, s keveredtek Ádám lényeivel. Voltak olyanok, melyben már szinte semmi sem maradt az ősi vérből, s akiknek sikerült megtartaniuk a szent vérvonalat, azoknak nagyítóval kellett keresniük megannyi szenvedés és kín árán Éva megmaradt rokonait. Dolgukat megnehezítették a Babilóni Szajhák, akik hamis prófétaként tisztelegtek Éva gyermekeinek képében, de nyelvüket a kígyó mételyezte, s minden, mit mondtak Lilithtől származott. Az angyalok rendkívül elkeseredtek a látottakon, és nem hittek a szemüknek, hogy világukat a Sátán birodalmának talpnyalói szolgálják, és az emberek ezt hagyják, sőt önmagukat adják át a fertőnek és a mételynek. A világ egy fertő volt, akár a pokol bugyrai. Éva és Ádám nemzetsége lehanyatlóban volt, s azok kik még lelkükben és szívükben tartották a lángot, már csak enyhén pislákolt, egyesekben pedig a hosszú út alatt már ki is aludt. De még volt akik kitartottak, s valószínűleg ki is fognak. Ugyanis Ádám és Éva nemzetsége nem halhat ki. Viszont harcuk nehéz, s Lucifer szolgálói között az alábbi szlogen alakult ki:
"Egy kéjlakban van uram, itt semmi szükség a modorára..."
Viszont Ádám leszármazottai nem adják fel a harcot, és egy dalt zengenek nap mint nap, hogy bátorítsák magukat:
"Az éjszaka árnyai közelednek,
hallom ahogyan lépkednek.
Lelkem sötétségbe borul,
fák leveleire alkony hull.
A Nap sugarai sápadtan vernek,
mint haldokló kutyák ernyedten hevernek.
Csendes minden,
nem berreg más csak szívem
Mint örökké zakatoló traktor,
dús mezőkön, fehér fellegeken
Fényárban úszón."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.