Rejtély
(1. Évad)
Lassan már egy generáció telt el azóta, hogy a TV-k előtt hétről-hétre borzongtak a nézők az X-akták soron következő epizódjain, illetve tűkön ülve várták Scully és Mulder ügynökök soron következő kalandjait a sokszor nem evilágról származó ellenségekkel szemben. Nos, az X-aktákat 2002-ben befejezték, azóta nem sok horror sorozat látott napvilágot, ami hasonlóan vegyítené a horrort a krimivel, egy kis sci-fi-vel meghintve. Ugyan, az X-aktákból rengeteg utódszéria merített, elég, ha az Odaátra, Harper szigetre, vagy a jelen cikkem tárgyára, a Rejtélyre (Fringe) gondolunk. De talán legjobban a Rejtély merített a fentebb említett kasszasikerből, de ne higgyük azt, hogy egyenes ágon lemásolta azt. A szériát a Fox Broadcasting Company (Szökés, X-akták, Dr. Csont többek között), rendelte be még 2008 augusztusában, és már előzetesen is több szem szegeződött a debütre, ugyanis az Alias és a Lost alkotója, J.J. Abrams volt a társszerzője a széria alapötletének. A másik két társa, Alex Kurtzman és Roberto Orci többek között olyan filmekből ismertek, mint a Transformers vagy a Mission Impossible 3. felvonásának szkriptje. Az anyagi háttér is adott volt, mivel a Fox a „Távirányító nélküli TV-zés” című kezdeményezésének egyik kulcsfontosságú tagja volt a sorozat. Éppen ezért, a részek hosszabbak, mint az átlagos sorozatok menetideje, itt 42 perc helyett 50 perc, amit nem filleresen töltenek ki, de erre majd később. A részek elkészítését a Bad Robot Productions és a Warner vállalta magára. Noha, J.J. Abrams már az Alias idejében is dolgozott a Bad Robottal, de még a zeneszerző Michael Giacchinoval is, aki a Lost szívszaggató soundtrackjét is komponálta, így a stáblista már egy összeszokott csapat volt. 2008. augusztus 19-én így a csatornákra került az első, két órás bevezető epizód, amit mintegy 10 millióan néztek, és ugyanannyi amerikai dollárba is került.
A sorozatot Magyarországon is sugározzák, 2009. március 13.-án került a képernyőre az első évad az RTL Klub jóvoltából, jelenleg a 2. évad eseményeit láthatják a magyar TV-nézők. Ugyan, itt nem lett akkora a siker és nézettség, mint az Egyesül Államokban, így az első évadot többször le is vették a főműsoridőről, és 10 óra után került újra kitűzésre.
A széria műfaji behatározását tekintve leginkább a sci-fi és a krimi kategóriájába sorolhatnánk, de igazából egyikbe sem tartozik. Ugyanis, a sci-fi nem feltétlen a Babylon és Star Trek szintűen fellelhető, hanem a tudományos magyarázatok, kísérletek és betegségek miatt. Viszont igazából kriminek sem tekinthető, mert ugyan minden részben egy másik ügyet oldanak meg, de nem a szokványos nyomozásos alapokon, és rendőri beavatkozásokon. Annál sokkal tudományosabb, és másféle aspektusból megközelített. Noha, néhány horror elem is megtalálható az évad során, de a nézettség, és a bevétel miatt, elég ritkán találhatunk igazán csúnya effekteket. Éppen ez egy negatívum, ugyanis a történet sokszor megkívánná a horrorisztikusabb, keményebb rendezést, de a gyengébb idegzetűek és fiatalabb nézők miatt ezt a lépést nem tehették meg a sorozat készítői. A sci-fi vonal is eléggé közérthetővé válik az évad során, ugyan néhány érdekes magyarázattal szolgálnak, de ennél tudományosabb alapokra is támaszthatták volna az elképzeléseiket. Azzal persze nincs baj, mert rengeteg sci-fi elemet tartalmaznak az egyes részek, de néhol mintha le lenne butítva.
A sorozat alapvetően önálló történetmesélésen alapul. Tehát, minden rész egy másik történetre fókuszál, míg a háttérben meghúzódik a főszál, ami az évad végén és egy-egy részben jobban előtérbe kerül. Az alaptörténete a múltba nyúlik vissza, egészen pontosan a vietnámi háború és a hidegháború idejére, mikor is a kormány különböző kísérleteket végeztettek el világhírű tudósokkal és rendkívül okos elmékkel, az úgynevezett áltudományok (telekinézis, gondolatolvasás, teleportáció stb.) tanulmányozására. Ugyan, a kísérleteket már leállították, de rengeteg gyógyszert, és tenyésztett vírust a feketepiacon árulnak, így terrortámadásokat hajtanak végre, vagy továbbfejlesztik azokat, illetve kísérleteket végeznek el az egész földön, hogy mennyire teljesítenek az elméleti állapotok a gyakorlatban. Ezeket az eseteket, az FBI egy külön ügynöksége vizsgálja, és az eseteket úgynevezett „Profilnak” nevezik. Noha a történet az egész évad folyamán alakul és mélyül, tágítva mind a képzelet, mind a realitás határát is, így a folytatás érdekében egy sokkal kuszább, és konspirációs elméletekkel tarkított szkriptet kapunk, ráadásul magyar vonatkozással is, ugyanis az egyik ilyen terrorista sejt központja Budapest lesz. Noha, azok akik nem szeretik a nagyon elvont dolgokat, azok számára is élvezhető lesz a történet, mert valamennyire azért a valóság határán egyensúlyoznak végig, persze meghintve egy kis tudományos, fantasztikus magyarázatokkal, és valóságelméletekkel. Többet a történet hátteréről nem mondanék, de szerintem senki nem fog meglepődni az olyan elemek jelenlététől, mint a párhuzamos valóságok, időutazás vagy esetleg a teleportáció fogalma. Ezeknek a tálalását ráadásul teljesen elképzelhető elméleti definícióval is kapjuk meg, amitől nem támad az az érzésünk, hogy ez egy sci-fi, aminek semmi valóságalapja sincs. Akár még a mai tudományban is megtörténhetnének ezek az esetek.
Ezen ügynökség tagja, a mű főszereplője, Olivia Dunham (Anna Torv), akit megbíztak ezeknek a szigorúan titkos ügyeknek a kiderítésével. Társa, az igazi szélhámos, ámbár szuperintelligens Peter Bishop (Joshua Jackson), illetve az apja Walter Bishop (John Noble), aki 17 évet töltött a Saint Claire elmegyógyintézetben. Ő egy igazi lángelme, aki annak idején a kormánynak dolgozott, köztük rengeteg a sorozatban említett eseteknek a megalkotója is volt egyben. A sorozat főként a 3 főszereplőre fókuszál, de visszatérő karakterek is akadnak szép számmal, mint például a kis csapat asszisztense, Astrid (Jasika Nicole), valamint Philip Broyles (Lance Reddick), aki az ügynökség vezetője. Ám itt van még a kormány legnagyobb beszállítója és egyben a világ legnagyobb vállalata, a Massive Dynamic egyik vezére, Nina Sharp is (Blair Brown). Néhány mellékszereplővel is összefuthatunk egyes részekben, mint például az évad „rosszfiúja” David Robert Johns (Jared Harris). Karakter kidolgozást tekintve egész korrektnek mondható, ámbár nem mélyül el annyira, mint egy fősztorira kihegyezett sorozat. A két Bishop egymás közötti kapcsolatát és annak változásait, illetve Olivia volt szerelmének ügyének nyomozása, valamint a testvérével való kapcsolatot említhetjük meg, de a mellékszereplők életébőlnéből is kapunk szeleteket. Ez számomra pozitívum volt, mert kedvelhetőek és átérezhetőek a karakterek, noha néha klisések (a részlegvezetőt elhagyta a felesége), de mindenképp jobban kifejtett, és kidolgozottabb, mint a megszokott „egy sztori-egy rész” sorozatok. Noha, ez köszönhető lehet az 50 perces hossznak, de legalább jól használták fel.
Az évad 20 részből áll, egyenként 50 perc körülien (kivéve az első epizód, 2 óra), és egy adott sémára épül leginkább. Noha, a plusz időt remekül használják fel, hol a múlt egyik történetét mesélik el, hol pedig a karakterkidolgozást segítik elő, vagy éppen az adott rész sztoriját bontják ki jobban, vagy pedig a főszállal kapcsolatban kapunk új információkat. Ám, mint fentebb írtam sci-fi és krimi vegyítéséről beszélünk, de a séma felépítése leginkább a krimijére hasonlít. Az eset (gyilkosság) bemutatása, majd a nyomozás, boncolás, tudományos értekezés, néhány személyes pillanat, a tettes elkapása, lezárás, credits. Nagyjából így épül fel egy epizód, Ami nem lehet túlzottan meglepő, hiszen majdnem minden sorozat egy adott sémára épül fel. Igaz, itt kiemelendő, hogy szinte egyetlen egy akciójelenet sincs. Néhány üldözés, futás, pisztoly, vagy jelvény felmutatást azért láthatunk, de erőszakos jeleneteknek híján van a sorozat. Ugyan a cselekményesebb jelenetek talán feldobhatnák az adott képkockákat, de nem okoz túlzott hiányérzetet, hogy nem lövöldöznek benne. Néha persze előjön ez az érzés, hogy itt azért elférne egy akciósabb jelenetsor. Ráadásul olyan töltelék, giccses mondatokat sem hallunk, hogy „elkapjuk a seggfejt, el kell kapnunk a tettest” vagyis a tipikus rendőr mondatokat. Noha, néhány vicces megjegyzés minden részben van, de maga a hangulat kicsit komor. Már az a tény hogy az ember olyanokat állít elő, mint amit az epizódok mutatnak (kígyó-denevér-méh kereszteződés) is elég komor, de néha rátesznek egy lapáttal.
Igaz, az első két rész tekinthető a legdurvábbnak az egész évad alatt, és talán a legjobb résznek is, (Pilot, The Same Old Story), utána sokkal lazább és könnyedebb lesz. Néhány rész egyébként elég szürke (The Equation), de a színvonalat azért nagyjából mindegyik rész hozza, igaz egy-két filleresebb, kevésbé érdekfeszítő részt sikerült belecsempészniük. Viszont az évadzáró (There’s More Than One Of Everything) megmutatja, hogy van a sorozatban spiritusz. Igaz, az utolsó epizód egy klasszikus évadzáró, klasszikus cliffhangerrel, szinte előre lehet látni az utolsó jelenetet. Egyébként, maga az egész sorozat is kicsit átlagos, szokásos. Nincs meg benne, azaz izgalom, vagy szikra, ami miatt úgy érezzük, hogy kiemelkedne a rengeteg, más TV-ben vagy DVD-n látott sorozat közül. Ugyan, felbukkan ez az érzés néha, de úgy alapjáraton nézzük, nézzük, de semmi túlzott vérnyomásemelkedés. Mondjuk a könnyebb nézhetőség érdekében, néhány lényt és esetet nem mutatnak, olyan reálisan mind kellene (pl. a fent említett hibrid), de azért néhány igazán durva képkockát sikerül bevágni, amit a gyengébb idegzettel rendelkező nézők biztos nem tolerálnak majd. A színészi játék is egész korrekt, az Oliviát játszó Anna Torv hozza az átlagot, de annál semmi többet (vagy esetenként még kevesebbet), míg Joshua sem nőtt fel igazán a feladathoz még, John pedig néhol túldramatizálja a szerepkörét. A Broyce-t alakító Reddick viszont ellenpélda, ugyanis remekül alakítja az ügynökség vezetői szerepét, bár maradandót őt sem alkot.
A zenét, legalábbis az első résznek Michael Giacchino jegyezte, ami remek aláfestő, néhol visszahozza a Lost hangulatát, zongora, vonósok stb. Viszont a zenei témákat az évad nagy részében nem ő, hanem Chris Tilton jegyzi, aki gyakran nem teljesít azon a színvonalon, amit elvárhatnánk. A szokott alaphangokat, témákat, sémákat hozza, egyfajta tessék-lássék módon hogy van zene is a részben, de ez számomra kevés, és még az adrenalint sem növeli meg egy-egy vérfagyasztó résznél. Noha, néhány zenei rész megmarad az emlékezetünkbe, de főként a bevezető epizódban, vagy az évadzáróban. Kár érte.
Csakúgy, mint a sorozatért is, ugyanis én eddig egy kihagyott ziccernek érzem. Sokkal több potenciál lenne benne, mint amit eddig nyújtottak, vagy csak azért mondom ezt, mert a sajtó és kevésbé sajtóorientált ismerőseim másként jellemezték, mint én vártam. Legalábbis nekem nem hozott akkora élvezeti faktort, és körömrágást, ahogy hittem. Azoknak ajánlom, akik szeretik a tudományos dolgokat, és az érdekes eseteket, illetve a krimiszerűen felépített sorozatokat, mert a keresztezés elég innovatívnak tűnhet (najó az idősebb korosztálynak az X-akták már ezt meghozta). A második évadtól viszont elvárom, hogy megugorja az általam felállított színvonalat, így egy jószívű pontszámot adok rá.
8.2/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.