A családmodell változása a 19. századtól
Ha valaki megkérdezné, mi a közös a baltát használó vademberben, az arany tunikában járó római polgárban, az unalmas mindennapokat élő mozdonyvezetőben, az arisztokrata tisztben, valamint a háborúban megcsömörlött katonában, valamint bennünk, akkor valószínűleg nem mindenki találná meg a megfelelő választ. A válasz pedig az, hogy mindannyiunk családban nőttünk fel – persze van aki nem, mert teszem azt árva volt a mozdonyvezető -, vagy egy olyan környezetben, amit családnak nevezhetünk. A család fogalma az egész történelmen keresztül ugyanazt jelentette alapjaiban, mint manapság. Az már egy másik kérdés, hogy a családmodell mekkora változásokon ment keresztül az élet folyamán, de azzal mindenki egyetért, hogy a standard formula egy apából, egy anyából és meghatározott számú gyerekből áll. Egyes korszakokban azonban néhány plusz fő is társult ehhez a modellhez, vagy a gyerekek száma sokszorozódott meg, míg olykor-olykor az egyik szülő tekinthető fogyó eszköznek ilyen-olyan okok miatt. Persze, ezeknek az átlagtól különböző korszakoknak mind-mindnek megvan a maga oka, sajátossága, előnye és hátránya. Jelen írásomban a 19. század nagy változásaira térnék ki, valamint arra, mennyire volt ez életképes az adott világban, és milyen erkölcsi dilemmákat vetettek fel az életben ezek a „családi szubkultúrának” is nevezhető élethelyzetek, amelyek meghatározzák a 19. századtól napjainkig is a család fogalmát.
Az alapvető fogalmak, amelyek meghatároznak egy adott szót, vagy folyamatot, esetleg érzést (szabadság, szerelem, társadalom, család) talán túlságosan összetettek ahhoz, hogy kőbe vésett információk alapján állapíthassuk meg őket. Szerintem ilyen a család is, amelyre túlságosan sok behatás és különböző körülmények hatnak, hogy megállapíthassuk hogyan is definiálható az a szó, hogy család. Csakúgy, mint a szabadság is, elmondható, hogy amikor senki nem akadályoz meg minket semmiben, valamint fizikailag azt tehetünk amit akarunk, de ha mélyebbre ássuk magunkat a témába elmondhatjuk, hogy ez nem teljesen így van, hiszen vagy a testünk gátol valamiben, vagy akár az élet is egyfajta bezártság, hiszen a halál gátol minket abban, hogy szabadok legyünk teljesen. Valahogy így összegezhető a család is, hiszen függ az adott emberek társadalmi beilleszkedésétől, társadalmi normáitól, valamint attól, hogy milyen körülmények között élnek.
19. század
A 19. században például teljesen mást jelentett a család a szegények számára, mint a gazdagoknak. Nézzük csak meg a parasztokat. A szegény családban élők számára, a gyerekek egyfajta fogyóeszközként funkcionáltak, hiszen a magas halandóság miatt akár 6-10 gyermeket is szültek, azért, hogy hátha megmarad belőlük 2-3 pulya, akiket taníthattak, esetleg otthon maradt a családi birtokot igazgatni, ha már az apjuk nem volt képes. Szerették a gyermekeiket, de sajnos gyakran meghaltak, a természetes szelekció elég erősen ott lebegett a fejük felett. Erre láthatunk példát Móricz Zsigmond számos parasztnovellájában is, például a „Barbárok” (ahol az asszony a férjét keresi, nem pedig a gyerekét), vagy a „Kondás Legszennyesebb Inge” című műben, amelyben teljesen eltérően neveli a gazdag földesúr asszonya, meg a parasztasszony a gyermekét. Azokban az időkben a férj számított a család fejének minden tekintetben, így ők érték a legtöbbet, hiszen gyereket bármikor lehet csinálni, még ha elhull is egy-kettő menet közben. De ha a férj kiesik a körforgásból, nincs ki vessen, művelje a földet, a kenyért keresse. A nőknek még messze nem volt annyi joguk, a gyerekek pedig ebből a szempontból nem sokat értek 15 év alatt.
A 19. század másik végén viszont, a gyermekek kevesebb számban potyogtak az égből – jajj, nem a gólya hozza őket – de azok viszont sokkal „tartósabb befektetésnek” bizonyultak. A gazdag asszonyok nem szültek mindössze 1-2, három gyermeket, akiket kitanítottak, valamint vigyáztak rájuk, ezáltal nagyobb szeretet is irányult feléjük, mint a tizenakárhány gyermekes kölyökhad felé. A szeretet mind a két esetben megnyilvánult, de a szülők, akik elvesztettek már három gyermeket, kissé közömbösek lehettek a tízedikhez. Más kérdés, hogy a társaságbeli asszonyok nem is szívesen szültek többet, mert minden szülés megviselte valamennyire a szervezetüket, és a hamvas külsőt egy idő után az enyészet kis ördögei kezdték el marcangolni, ami pedig a férjük elhidegülését is kiválthatta, valamint a társaságbeli asszonyok között egyesek megvető pillantásokat vethettek a kissé elhízott anyukákra. A férjek, meg mint tudjuk, nem úgy viszonyultak az asszonyukhoz, hiszen a lényeg a pénz házasítása volt, és az igazi szerelmek igen csekély számban jelentek meg a gazdag emberek között. Ennek köszönhetően, a férj gyakran tarthatott szeretőt, de ha egy férjes asszony gondolta úgy, plusz örömök után néz, megvetették – á, lá Anna Karenina.
Ami viszont elmondható a 19. század családjáról, hogy az erkölcsök még sokkal jobban érvényesültek, mint manapság. Például a fenti példa, a megvetés legfőképpen az egyház felől érkezett, valamint a válásokat is csak foghíjasan végezték el, hiszen mind a férj, mind pedig az asszony számára kínos volt, főleg, ha a társasági elit krémjébe tartoztak. Az már más kérdés, hogy a mai világban ez már presztízskérdés, de szerencsére akkor még nem voltak ennyire kiábrándultak a celebek. A parasztoknál viszont ennél barbárabb módszerekkel oldották meg például az asszony félrelépését, hiszen akár halállal is jutalmazhatták a cselekedetet (Hűtlen asszony balladája), bár olykor a parasztasszonyok is felléptek az uruk ellen (Pipás Pista). Összefoglalva tehát, a 19. század legfőképpen a természetes szelekcióról, valamint a társadalmi elvárások által meghatározott keretek között jelentette a család fogalmát, a szerelem mint nemes cél másodlagos volt az erősen racionalista, materialista világfelfogás szerint.
20. század
Viszont ugorjunk egy jó 100 évet a világban, s lássuk hova fejlődött az akkori kor társadalma, és mit jelent a család fogalma, a mai napokban. Ha pesszimistánk akarnánk lenni elintézhetnénk annyival, hogy a káosz eljött közénk, s a Mester és Margarita mintájára a Sátán jár hát közöttünk. Az optimisták szerint a világ tele van lehetőségekkel, ráadásul a férfi-nők kapcsolata sokkal nyitottabb, az exhibicionizmus szárnyal, és úton vagyunk egy olyan világ felé, ahol az ember megtalálhatja a boldogságát. A materialisták elintézik a jelenlegi helyzetet ennyivel, hogy az erkölcsök már Lucifert is pírba öntenék, s a lényeg a karrier, a megélhetés megteremtése, az asszonyok csak a pénzt veszik el az emberektől, a lényeg, hogy minél jobbak legyünk a szakmai életünkben. A válasz, valamint a vélhető igazság valahol a három idea közös uniójából kerülne ki – utálom a matekot, mégis így jellemezhető leginkább. Szó, mi szó, a világ megváltozott, s a morális statisztikát figyelembe véve a jóval, mindig együtt jár a rossz, csakúgy mint a mai világban is. A 19. században is voltak pozitívumok, és negatívumok, csakúgy mint most. De mik is ezek?
A mai családmodell viszont ismét több részre tagolható, és ugyancsak az anyagi megfontolás az, ami miatt szeparálni kell az adott összességet. Például a hiperpigmentáltak díszes közössége valamilyen szinten ugyanúgy a pénzért gyártja az utódnak nevezett egyedeket, ami valamennyire a valóságot sejteti, de azért nem teljesen. A mai világban már nincs természetes szelekció, se Taigetosz, az orvostudomány nagyjából minden gyermeket megment, ezért nem lenne helyes azt mondani, hogy az utódlás miatt adnak életet. Rendben, hogy az állam pénzzel honorálja, hogy a népesség nem csökken továbbra is, de a pénzt akár munkával is meg lehet szerezni, tanulás árán, csakúgy mint a másik véglet, mint arról később írok. Ráadásul a befolyt pénzmagot is olykor a saját céljaik kielégítésére töltik el, szegény gyerekekre pedig az alapvető élelmiszereken kívül másra nem költenek. Azért a szegény parasztok legalább a lehető „legjobb” ellátást biztosították kis pulyáik számára. De ne is pazaroljuk a szót erre a szubkultúrára, de az tény, hogy a mai világban ennek az életfelfogásnak kellene a leghamarabb megoldódni, mert ez olyan akár egy lyukas zseb. Beletöltünk, de csak folyik-folyik ki a tartalma, míg végül míg elérünk a helyünkre, csak hümmögünk.
A másik rész jelenleg a standard modellhez legközelebb állóak, ezek az átlag magyar (vagy világ) családok, ahol van az apa, a mama valamint 1-2-3 gyerek. Ők valamennyire meg is élnek, tisztesen, nem áldozzák fel a karriert a családért, és szerelemben is házasodtak össze. Apropó szerelem. Noha, az érdekházasságok manapság is élnek, rengeteg házasság nem tisztán a szereteten alapul, de a szerelem sokkal nagyobb teret nyitott az emberiség számára, s több ember is felfedezi magában azt, amire Ivan Iljics is rájött a halála előtt. Miszerint az ember akkor élhet boldog és teljes életet, ha individualizmusából kifolyólag azokat a döntéseket hozza meg, amelyek számára a legmegfelelőbbek és a „szíve” diktálja, nem pedig amit a közösség szeretné, ha megtenné. Szó, mi szó, a szerelem tehát jobb esetekben utat tör, és végre Cupido is elégedett lehet.
De egyesek nem szeretnék megtalálni a szív hangjait – vagyis, az endorfin és az agy hangjait, javítsunk, „materialistákról” lesz szó – ugyanis egyesek a karrierjükbe temetkeznek, nem szeretnének semmilyen kapcsolatot, max egyéjszakásakat, emiatt pedig ők sokkal később találják meg a boldogságot. Vagy, egyesek sajnos nem is találják meg, hanem örök életükre „bachelorok” maradnak, esetleg „vénlányok”. Pedig, ha megnézzük, lehet az ember egy igazgató, ha üres ház várja, vagy egy éhes macska. Ugye, hogy sokkal jobb, ha egy szerető feleség, vagy gyermekek várnak minket haza? Ők nem így gondolják, s annyi ideig építik az életüket és a karrierjüket, hogy már nem marad erejük és szívük arra, hogy egy kapcsolatot is építsenek maguknak. Éppen ezért rengeteg ember, hiába sikeres, utód nélkül marad, és csak a hiperpigmentáltak, vagy állati ösztönökig lesüllyedő egyének veszik át a világ helyét, jöjj hát káosz.
Az utolsó családmodell verzió viszont 20. századi „unikum”, vagyis a csonka családok, ahol csak egy anya, vagy esetleg egy papa van, de extrém esetben az apja nevéhez annyit írnak: „Kémcső”. A mai világ képes arra, hogy az, akinek nincsenek jó tapasztalatai az erősebbik nemről, beültetés, vagy megfelelő eljárások segítségével akár fizikai kontaktus nélkül is lehet gyermeke (vajon Máriával is valami hasonló történt?). Ezek a családok legfőképpen a karakterorientált egyének között van, ahol azért a társadalom elvárja, hogy legyen gyermeke, de mint biológia órán felvilágosítottak minket, hogy a nők két szakaszra oszthatók: „akarok gyermeket/nem akarok gyermeket”. Esetleg, a házastársak több évnyi szeretet után, a fény kihuny, s a válás után valahol el kell helyezni a gyermekeket (gyakran az anyánál), s a feleség lehet nem keres magának másik férjurat. Vagy, ha keres is, ő úgysem az apja lesz. Szeretheti, de nem lesz az apja. Ezekben a családokban a legnagyobb problémát természetesen a gyermek fogja megszenvedni, és maradandó károsodás várható a későbbi, felnőtt életében.
Talán nem teljesen mutattam be, hogy milyen változások mentek végbe, mi miből alakult ki, vagy miért, milyen okai voltak. Mondhatnánk, hogy magasabb körökben csonka bemutatás, és összehasonlítást készítettem, de jelen írásom megpróbál rámutatni arra, milyen családmodelleket nevezünk A családmodellnek. Valahol mindegyik családmodell, de a fentebb írt standard modelltől ezek rendkívüli mértékben különböznek, annyi kapoccsal, hogy egy férfi, egy nő, és jó esetben gyermekek kellenek (nem beszéltem a melegekről, vagy a terméketlen házasságokról, de ezek nem szorosan kapcsolódik egyik általam vázolt csoporthoz). Ahogy a világ, a társadalom, és ami a legfontosabb, mi magunk változunk, ahogy az idő halad. S így, minden más változni fog, azok a családmodellek is, amelyek a jelenlegi életünkben ismertek, talán később továbbfejlődnek. Biotechnológia, robotok, stb. De ez már a jövő zenéje. Hisz
„Az idő arc a vízen”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Chocho86 2012.04.21. 13:00:24
2.: Közlöd, hogy a családapák gyakran tarthattak szeretetőt, aztán leírod, hogy mennyivel erkölcsösebbek voltak. Seems legit.
3.: "A materialisták elintézik a jelenlegi helyzetet ennyivel, hogy az erkölcsök már Lucifert is pírba öntenék..." -- Halkan jegyzem meg, hogy a materialisták (akik, mint mozgalom a XX. század első felében léteztek csak) sosem vennék szájukra Lucifert, mert nem hisznek semmi természetfelettiben.
4.: "Például a hiperpigmentáltak díszes közössége valamilyen szinten ugyanúgy a pénzért gyártja az utódnak nevezett egyedeket, ami valamennyire a valóságot sejteti, de azért nem teljesen." -- Most a cigányságra célzol? Nem vagy valami bátor, ha még a blogodban sem mersz őszinte lenni, arról már nem is beszélve, hogy még egyazon mondatban elkezdesz magyarázkodni.
5.: "A mai világban már nincs természetes szelekció, se Taigetosz, az orvostudomány nagyjából minden gyermeket megment, ezért nem lenne helyes azt mondani, hogy az utódlás miatt adnak életet." -- Tényleg? Szerintem nézz utána kicsit a gyermekhalandóság afrikai éves átlagának, utána beszélgetünk.
6.: "A másik rész jelenleg a standard modellhez legközelebb állóak, ezek az átlag magyar (vagy világ) családok, ahol van az apa, a mama valamint 1-2-3 gyerek. Ők valamennyire meg is élnek, tisztesen, nem áldozzák fel a karriert a családért, és szerelemben is házasodtak össze." -- Ácsi, ácsi! Hogy alakultak ki a nukleáris családok? Az egyszülős család nem család? WTF?
7.: Nem tudom, hogy a családmodell változásairól szóló esszében mit keres egy teljes bekezdés az agglegényekről és az egyéjszakás kalandokról.
8.: "Az utolsó családmodell verzió viszont 20. századi „unikum”, vagyis a csonka családok, ahol csak egy anya, vagy esetleg egy papa van, de extrém esetben az apja nevéhez annyit írnak: „Kémcső”." -- Aha, szóval itt vannak az egyszülős családok, szerinted azok csonkák, abnormálisak, mint valami elcseszett tumor. Tudod a csonka család roppant elavult és kellemetlen szóhasználat, ami a szocialista ideológiára vezethető vissza, ha még ezt sem tudod, nem tudom, minek kezdesz egyáltalán írni bármit is a témában. És mi ez a "kémcső" faszság!? Ha a gyerek lombikbébi, akkor akassza fel magát, vagy mi? Az egész szövegből süt a negatív előítélet, meg a jólmegaszondom feeling, csak épp alapja nincs.
9.: "Talán nem teljesen mutattam be, hogy milyen változások mentek végbe, mi miből alakult ki, vagy miért, milyen okai voltak. " -- Hát susulykáranem, sebaj, végül is csak a cím nem stimmel, meg kábé az egész esszé.
Ha ezt tényleg leadtad az iskolában, csak remélni merem, hogy egyest kaptál.