Paulo Coelho – A Győztes Egyedül Van
Paulo Coelho korunk egyik legismertebb kortárs írója. Olyan könyvek szerzője, mint Az Alkimista, Veronika meg akar halni, vagy akár jelen esetünk tárgya, A győztes egyedül van.. Noha Coelho élete korai szakaszában is író akart lenni, de az út, hogy azzá váljon hosszú és döcögős volt, sok megpróbáltatással egy brazil író számára. Ám végül az Alkimista meghozta számára az elismerést. Eme könyve a Guiness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a legtöbb nyelvre lefordított regény, élő szerző tollából, és csaknem 60 millió példányban kelt el. Coelho alapvető stílusa leginkább filozofikus írásmódú, melyben a különböző érzelmek bemutatása, valamint megpróbáltatások szemléltetése a fő csapásvonal. Talán éppen ezért is lett egyedi és elismert az írók világában, valamint brazil író lévén könyveiben a vallásosság is hangsúlyos szerepet kap, különböző bibliai idézetekkel karöltve. Coelho egyébiránt több könyv nagydíját is bezsebelte, köztük a Francia Lovagrend díjával, de átvehette a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként, a Budapest Nagydíjat is 2005-ben. 13. regénye, a Győztes Egyedül Van több szempontból is érdekelt. Először is, maga a címe, amivel arra számítottam, hogy egy magányos ember megpróbáltatásait mutatja majd be, mivel kell szembenéznie a magányában, és hogyan éri el győzelmeit. Másodjára éppen Coelho filozofikus, elgondolkodtató stílusa miatt is. Viszont, a könyv egyáltalán nem erről szól, hanem az író szavaival élve egy kifeszített fénykép a mai társadalomról, és a legfelsőbb körökről, a „Szuperosztályról”, akik a szórakoztatóipar legnagyobb szeletét tudhatják maguknak. A mű eredetileg, 2008-ban jelent meg O Vencedor Esta Só (Winner Stands Alone) címen. A magyar fordításra egy évet kellett várnunk, 2009-ben jelent meg, Nagy Viktória fordításában, az Athenaeum 2000 Kiadó jóvoltából.
A mű 425 oldal terjedelmű, és stílusilag nézve leginkább drámának sorolható be. Noha, a könyv alaptörténetét felfoghatnánk egy őrült gyilkos útjának is, de már a könyv elején rájövünk, hogy semmiféle thiller és akció elemekről nincs szó, leginkább filozofikus gondolatokról, valamint a Szuperosztály életéről. Néhol ezeket megtörik a tudományosabb elemek, mint például a kuráré, vagy különböző biológiai tanulmányok leírása, és ismét visszatérnek a különböző bibilai elemek, valamint vallási történetek, sőt még népmese betétekkel is gazdagítja a 425 oldalt. Sokszor, viszont éppen a filozófiai elemek esnek túlzásba. Például a szuperosztály életét, és a cannes-i filmfesztivál hátterét szinte minden második fejezetben ugyanúgy leírja, és hogy minden a pénz körül forog, valamint a vigyorgás, különböző konferenciák és minden, ami egy sztár életével együtt jár, nagy rész hazugság, álca. Ezt a témát túlságosan sokszor említik fel, és járják körül a különböző karakterek szemszögéből, ami már kicsit sok. Éppen ezért a mű nem túl olvasmányos, és sokszor már várnánk a különböző eseményeket, mintsem a már 100x lerágott sorokat olvassuk. A különböző érdekességek ügyesen vannak elhelyezve, valamint a tanulságos kis mesék is szépen beleszövődnek a történetben, egy- az-egyben megjegyezhetőek. Különböző filozófiai gondolatok is megragadnak a fejünkben, aztán vagy igazat adunk nekik, vagy nem.
A történet főszereplője, egy 40 év körüli orosz multi milliárdos, Igor Malev aki egy sikeres mobilkommunikációs telefontársaság vezetője Oroszországban. Felesége Ewa 2 évvel ezelőtt elhagyta, és azóta nem találja magát, mindenáron vissza akarja szerezni. Ewa eközben egy ismét csak sikeres, arab divattervező felesége, Hamid Husseiné, aki filmproduceri szerepben tér a cannes-i filmfesztiválra. Igor a filmfesztivál idején érkezik Canneba, hogy visszaszerezze a feleségét, és ezért minden eszközt bevet, még a „világok elpusztítását is” – vagyis képes ölni azért, hogy Ewa megtudja: Igor itt van. A történet ezenfelül rengeteg mellékággal szolgál, például Savoy egy cannes-i rendőr, Javits Wild, egy rendező, Gabriela a feltörekvő színész, aki mindenáron filmekben akar szerepelni és még sorolhatnám az embereket akik felbukkannak. A történet 24 órát mutat be a filmfesztivál ideje alatt, egy napot, ami megváltoztatja rengeteg szereplő életét, vagy van akinek véget is ér a nap folyamán. Igen, ugyanis drámáról van szó, Igor életeket olt ki, és sokszor éppen egy-egy szereplőét. A történet egyébként sokszor nem is halad, csak flashbackek formájában, vagy gondolkodnak a szereplők az adott helyzetükről, tehát szövevényes történetre senki ne számítson, bár a véletlenek igencsak feldobják a hangulatát.
A karakterekkel viszont talán kicsit eltúlzott Coelho mester. Olykor 4-5 szálon fut a történet, ami kicsit sok. Noha szeretem az ilyen regényeket, és mindegyik karakter kap flashback jeleneteket, valamint mindenkinek megtudjuk az egész múltját és a törekvéseit, tehát jellemkidolgozásból 5-öst érdemel, de a sok karakter közül nem mindenki üti meg a mércét, és ha nem lennének benne, akkor sem hiányoznának. Számomra legszimpatikusabb karakter a főszereplő Igor volt, valamint Hamid Hussein. Mind a kettőnek a célja őszinte és tiszta – bár Igor kissé megbomlott elme szerint jár el – míg Hamid élete valóban olyan, mintha a valóságban is megtörtént volna. Igor belső vívódásai pedig szerethetővé és megérthetővé teszik a karaktert, lévén az igazi szerettünket bármi áron szeretnénk visszaszerezni, ha van rá mód. Persze, vannak akik rendkívül antipatikus voltak számomra, például Gabriela, aki mindenáron csillogni akar és mint egy kislány úgy hagyja hogy rángassák mint egy babát, valamint Maureen a rendező aki ismét csak mindenét feltegye arra, hogy talán soha nem valósítja meg az álmát. Gabriela kissé naiv, és nem túl szimpatikus vágyai csak felerősítik bennem ellenérzetemet iránta. Ewa is egy kissé antipatikus karakter, a volt feleség a megcsömörlött, semmi nem jó neki, és talán számító magatartásával leginkább azon nők sorát erősítik, akik olyanok, mint a középkori szajhák, hogy megjátsszák magukat és nem mutatják meg az igazi arcukat. Savoy rendőrfelügyelő viszont szimpatikus, míg a csak Híresség néven emlegetett szereplő pedig kimeríti a sablon karakter fogalmát. Szokásos múlt és jelen.
A mű egyébként számomra nem tetszett túlságosan. Maga a történettel nem lenne baj, de a sokszor repetitíven ismételt mondatok és gondolatok, már átmentek a jó ízlés határán, valamint több szereplő is teljesen érdektelen volt számomra. Igor és Hamid fejezetei tetszettek számomra a legjobban, és nem azért mert Igor cselekményes jellem, hanem mert a legnagyobb jellemfejlődés rajta figyelhető meg, míg Hamid bemutatta az arab-álmot. Ugyan akadnak benne hangulatos jelenetek és események, de a nagy része teljesen szürke és sokszor még idegesítő is (Gabriela esetében). Tájleírásilag a mű hozza a kötelezőt, nem írnak le mindent részletesen, és nagyjából elképzelhetőek a tájak és helyszínek, de például nincs olyan mélyre hatoló részletesség, mint a Setét Torony esetében. A könyv végéről viszont elmondható, hogy kicsit összecsapott - vagy talán csak az események gyorsabbak a kelleténél - bár ez tűnt a legreálisabb megoldásnak. Ugyanis fiktív és más, élettelennek tűnő eseményeket egyszer sem fedezhetünk fel, tehát az események hűen visszaadják a valóságot, még akkor is, ha kicsit keserű szájízt hagynak maga után.
Aki szeretne egy szép összefoglalót kapni a glamour és a celebek világáról, az igazán gazdagok életéről az olvassa el nyugodtan a könyvet, ugyanis a mű leginkább erre épül, nem pedig Igorra és a többi szereplőre. Leginkább a világ bemutatása tekinthető elsődleges célpontnak, a karakterek pedig csak megtöltik az üresjáratokat, és keretet adnak arra, hogy valami történik a glamour alatt. Ahol emberek törnek meg, és emelkednek fel. Igen, a mű története néhol másodlagos tényező, és éppen ezért kicsit lassan is halad, mintha sokszor csak alibinek lennének ott, hogy egy másik szemszögből is megvizsgáljuk azt, amit már olvastunk egy párszor a könyv alatt. Coelho többi könyvei közül szerintem gyengébb, de majd még olvasok tőle, és leírom azokról is a véleményemet. De összességében, egy átlagos (sokszor az alatti) könyvről beszélhetünk, ami csak néha üti meg azt a színvonalat, hogy hangulatos jelenetekről és részekről beszélhessünk.
6.5/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
NereusLaceee · http://www.facebook.com/otthonepito 2011.06.19. 22:04:01
A mű kritikád helytálló.
irasalgor · http://irasalgor.blog.hu/ 2011.06.20. 16:56:58
És köszönöm a kommentet :)