Stephen King - A Kolorádói Kölyök

2011.02.14. 12:57

 Stephen King – A Kolorádói Kölyök

Nos, talán Stephen King munkásságát nem kell bemutatnom egyetlen egy blogolvasómnak sem, de az a kérdés viszont felmerülhet, hogy miért egy 2005-ös, eléggé ismeretlen, mondhatni modernkori King könyvről készítem el a második könyvkritikám, ha ő írt sokkal híresebb regényeket is (Ragyogás, Setét Torony, Cujo és még sorolhatnánk sokáig). Nos, megint csak a hossza volt a fő mérvadó, ugyanis az idegenekhez hasonlóan ez is csak egy rövidke regényke, vagy mondhatnánk novellának is, ugyanis mindössze 160 oldal. De, mivel a filmkritikáimnál is megemlítem a könyv keletkezési körülményeit itt is tennék egy kis kitérőt. Az eredeti művet, 2005-ben publikálták egy „Nehéz Bűntények” című újság számára. Csakis papírlapos és puhatáblás változatban kapható még Amerikában is. A magyar fordításig egészen 2008-ig kellett várni, Müller Barbara „követte el” a fordítást. Magyarországon az Európa Könykiadó égisze alatt jelent meg.    

Bár King általában horror regényekkel kápráztatta el és tartotta sakkban az olvasóit, most mégis teljesen más műfajú a Kolorádói Kölyök. Ugyanis King, most a krimi irányába terelte el az egyébként rendkívül gazdag képzeletvilágát, de szerintem itt is tud maradandót alkotni. Igaz, senki ne számítson egy vérbeli nyomozós-belezős akciós krimire, ugyanis egy már megtörtént eseményt mesélnek el a főszereplők, teljesen a múltban, mondhatnánk az egész egy flashback. Ráadásul – mint King a könyv végén írja is – a rejtélyen van a hangsúly, tehát a történetben – és a magyar borítón szereplő – a kolorádói gyerek felbukkanása, halálának körülményei és az okai játsszák a fő szerepet. Egy komolyabb szex jelenet, egy akció szkéné, sőt még a mai krimiket jelentő CSI-szerű élmény sincs meg. Tehát, sokaknak bizonyára csalódást fog okozni ez a könyv, hiszen a mai krimi követelményeit elég felületesen és a legszélén lévő motívumokat használja fel.  

Ami viszont még a könyv alapvető stílusáról elmondható, hogy valamennyire egyedi. Azon kívül, hogy egy 20 éve megtörtént, megmagyarázhatatlan haláleset, vagy balesetet rágnak körbe és beszélnek újra, még King saját stílusát is beleszövi. Ez jelen esetben a kissé nyomasztó és már-már horrorisztikus leírás. Ha TV-ben néznénk azokat az eseményeket, amit a legbaljósabban és legkomorabban leír, akkor szinte csak ásítoznánk, de így olvasva a lapokhoz szegezi a szemeket. Ilyen helyzetek például a holttest megtalálásának körülményei, vagy a holttest megközelítése és a végső dialógus arról, hogy ez a rejtély mennyire is megmagyarázhatatlan. De, még ami legfontosabb, a néha rendkívül érzékien elhelyezett és feszes tempót feloldó poénok és viccek. Nem is ez a legjobb szó rá, hanem inkább a sötét, cinikus megjegyzések. Ezek a megjegyzések („Mint a kisfiú veseátültetése Bostonban (Ha addig persze nem hal meg”) nem éppen emberségesek, sőt inkább sötét humorúnak is nevezhetnénk, szarkasztikus megjegyzéseknek, viszont jókat lehet derülni rajta. Aki viszont inkább pozitívabb ember és nem vevő ezekre a „poénokra” azoknak ezek inkább embertelen, szívtelen beszólások lesznek. Akik viszont szeretik, élvezni fogják. 

Az alaptörténet szerint, Maine állam szigetvilágának egyikében Moose-Loikitben, 1980 áprilisában, találnak egy hullát, akinél semmiféle irat, pénztárca és azonosító sincs, és csak nyugodtan ül egy kukának dőlve, a hideg áprilisi reggelen. A hullán még kabát sincs, de van nála egy doboz cigaretta, holott sohasem dohányzott. A helyiek nem érdekeltek az ügyben, és semmi kapcsot sem sikerül kideríteni a halott férfiről, így az ügyet lezárják. Még a halál oka is tisztázatlan – ugyanis megfulladni egy húsdarabban olyan nyugodtan ülve elég érdekes -. Az ügyet viszont a helyi újság két lelkes újságírója, és egy orvostanszéki gyakornok megfeszített munkájának köszönhetően tovább folytatják, így egy év múlva derül fény az áldozat kilétére. Viszont a bonyodalom itt kezdődik. Ugyanis a férfi 3 ezer kilométerre lakott, Kolorádóban.

A történet viszont 2005-ben kezdődik, amikor is a két újságíró már kiöregedett, de még mindig a szakmát űzik, és éppen szakmai gyakorlaton tartózkodik náluk a fiatal és tehetséges Stephanie McCann, akit beavatnak a rejtély minden egyes pontjában. A két öregember, Vince Teague és Davie Bowie elbeszéléseiből tudjuk meg az egész történetet és a rejtély közben szereplő fő karaktereket és embereket, tehát a végkifejlet előre borítékolható, és várható. A 3 fő karakter kidolgozására nem sok idő jut a 160 oldal alatt, és leginkább csak mozzanatokra, kisebb megszakításokra térünk vissza a jelen időben, leginkább a mesélésen és a múlt eseményeinek újbóli átélésére fektetve a hangsúlyt. Igaz, a műben felbukkanó szereplőkről kapunk egy vázlatos jellemrajzot (legfőképpen valamilyen addikcióban küszködnek, vagy más nevetni való helyzetben), így nem egy darab fának, vagy csak bábúknak tűnnek, hanem hús-vér embereknek. Igaz, mivel a rejtélyen van a fő hangsúly, a szereplők lelki világa és jellemrajza nyugodtan háttérbe szorulhat. 

Csakúgy, mint a tájleírások is, ahol is ismét csak nagy hangsúly van a saját fantáziánkra. A különböző helyszínek elég felületesen ábrázoltak, valamint megemlítettek, de egy strandot sárga csíkkal bőven el tudunk magunk is képzelni, bármiféle szájbarágás nélkül. A halott leírása viszont rendkívül részletes, ráadásul az elképzelést a magyar kiadás borítója is csak elősegít. Ugyan, nem sok helyszínen járunk, leginkább csak képzeletben és a múltban, a jelenben csak egy étterem és a szerkesztőség irodájának tornácát töltik be a szereplők. Csakúgy, mint a jellemet, a szereplőket is csak egyfajta vázlatként ismerhetjük meg fizikai formában, az alapvető testi felépítésük és arcszerkezetük megismerését egy csapásvonalba ágyazza King, de magát a testet már nekünk kell a szemünk elé tárni. 

Mellékesen még egy-két frappáns üzleti kiskaput, valamit újságírói szabályt ismerhetünk meg, de elgondolkodnivalót a könyv vége nem igen hagy, esetleg a fantáziánkra bízza, hogy hogyan is alakulhatott az egész sztori, azokból az apró információmorzsákból, amiket kapunk a könyv során. Ugyanis, szinte semmi sem derül ki, amire azt mondanánk, hogy 100%-ig így történt, és teljes létjogosultsággal tekinthető bizonyítéknak, vagy irányvonalnak. Tehát, ha ugyan mélyre menő filozófiai és gondolkodni való kérdéseket nem kapunk, de magán a rejtélyen még a kritika írása során is visszagondolok. És, mivel King ezt a történetet teljes egészében a rejtélynek szentelte, így ezt nézve tökéletes munkát végzett, ugyanis egy megoldás talán rontana az összképen és a varázson.

Összességében nem rossz könyv a Kolorádói Kölyök, de nem is tekinthető kiemelkedőnek. King munkái között bizonyára kevésbé érdekfeszítő és izgalmas, mint mondjuk a Ragyogás vagy más horror irányultságú vagy fantasy művei, de világviszonylatban nézve is egy jó poénokkal tarkított, rejtélyes krimi, aminek talán a bizonytalansága a legnagyobb erélye. Krimi kedvelőknek, és rejtély szeretőknek ajánlott, vagy akik szeretik a hasonló kissé krimibe ágyazott nyomozós könyveket. Esetleg aki csak egy borongós délutánra romantikus helyett kicsit komorabbat választana, az sem fogja megbánni azt a 150 oldalt és pár órát (max 1 napot) amit ez a könyv kínál. Egyébiránt aki kihagyja, igazából az sem veszít vele semmit.

  7.0/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.