Isaac Asimov - Alapítvány

Megosztás

2012.05.06. 17:37

 Isaac Asimov – Alapítvány

 

Valószínűleg Isaac Asimov nevéről már mindenki hallott, aki egy kicsit is jártas a könyvek terén. Sőt, nagy valószínűséggel még az is ismeri a nevét, aki a Tüskeváron kívül egy könyvet sem vett még a kezébe. Akik esetleg nem ismernék, azoknak azért nyújtok egy kis mentőövet. Bizonyára mindenki látta Will Smith főszereplésével az Én, a Robot című filmet. Na azt a regényt Isaac Asimov írta. Meglepődtünk, ugye? Mikor legelőször néztem Asimov mester bibliográfiáját én is furcsa szemekkel néztem, hogy az Én, a Robot egy 1966-os regénye és ebből készített Hollywood egy remek akciófilmet. Viszont Asimov legismertebb alkotása talán mégis az Alapítvány-trilógia, valamint azoknak a kiegészítő kötetei. A könyvsorozat, amelyet minden valamire való olvasópalántának ajánlanak, még akkor is ha sokak elvből irtóznak a sci-fitől. Pedig az Alapítvány jóval több, mint egyszerű sci-fi, erre már az első pár fejezet alapján rá fogunk ébredni. Azt, hogy mégis miért lett ennyire népszerű és klasszikus mű, arra én magam sem tudom a választ, talán a mélyre szántó, mégis ma is korszerű gondolatok miatt, ami miatt sokszor érezzük azt a könyvben, hogy valamelyik kisebb bolygó akár a mai Mexikó is lehetne, vagy maga az Alapítvány egyfajta jelenkori Kínának is megállná a helyét. Egyszóval, hiába is 1951-ben jelent meg először a könyv Foundation címmel a Gnome Press gondozásában, a benne leírt gondolatok a mai napig megállják a helyüket, hiába telt el csaknem 60 év a könyv megjelenése óta. Valamint a műben szereplő különböző technikai „kütyük és csecsebecsék” később a való életben is megjelentek, valamint több olyan szociológiai problémára is felhívja a figyelmet ami a háború utáni időszakban még valószínűleg nem üthette fel a fejét világszerte. Viszont, a sorozat kultikusságát illetően megjegyezendő, hogy 1951-ben még nem voltak kiforrva a különböző stílusok, és teljesen más szellemben írtak az írók, így ezért tűnhet „kevésnek” az Alapítvány egyesek szemében, ugyanis a könyvet összehasonlítani a jelenlegi korszak könyveivel elég veszélyes, mert úgyis alulmarad.

Mint már írtam, a mű 1951-ben jelent meg könyv formájában, viszont az eredeti történetet 1942 és 44 között publikálták az Astounding Magazine-ban, szóval a kötet hasonló felépítésben került könyvformában, mint Stephen King – A Setét Torony I. – A harcos című kötete, tehát 5 kisebb-nagyobb novellát tartalmaz a mű, mégis összefüggő történetsort alkot. A magyar kiadásra egészen 1971-ig kellett várni, a Kozmosz Fantasztikus Könyvek jóvoltából került forgalomba magyar nyelven, Baranyi Gyula fordításában. Nekem is ez a kiadás van meg, de a mai napig kapható a trilógia, különböző keményfedeles, vagy Asimov más műveivel kiegészült anyagokkal együtt, jó pénzért. A kötet egyébként novella-múltja miatt rövidke, mindössze 269 oldalt számlál a történet, viszont a jelenkori kiadások már 5-600 oldalt tesznek ki, mivel egyben adták ki az egész trilógiát.

A mű, mint írtam stílusilag tekintve sci-fi alapokra épül, viszont egy vérbeli politikai regény. Akit nem érdekelnek a különböző leírásai az űrhajóknak, vagy a tudományos-fantasztikus maszlag az űrbeli relék működéséről azok is megtalálhatják a számításukat ugyanis a sci-fi univerzumban egy vérbelien realisztikus világ épül fel, amelyben az események fő tám pilléreinek az egymás kijátszása, vagy átverése, haszonszerzés, hatalomvágy és egyéb politikusokra jellemző vonások tekinthetőek. Sőt, a „mi világunkkal” való kapcsot tovább erősítik a középkorra visszavezethető feudális rendek, és a vallásban való vakon buzgó hit, de a császár iránt érzett mérhetetlen félisten szeretet is ezt a vonalat erősíti, csakúgy mint a nemesség, vadászat vagy a kalmárok. Erősen érződik továbbá a pszchiológia és a szociológia, viszont akciójelenetek vagy kalandrészek egyáltalán nem találhatóak a könyvben, szóval aki ezek miatt nem szerette volna eddig magáévá tudni Asimov klasszikusát az nyugodtan belekezdhet. Viszont éppen emiatt a politikai történetvezetés és dialógusokra épülő cselekmény miatt nem is fogja elnyerni mindenkinek a tetszését, egyszóval ugyanott állunk ahol a part szakad.

A történet első felvonása csaknem 155 évet ölel fel, tehát elég nagy időintervallumban haladnak az események, viszont a teljes trilógiát nézve csaknem 1000 éven át izgulhatjuk végig az Alapítvány alakulását és jövőjét. Viszont a történet nem is a karakterekre koncentrál, hanem az Alapítványra. A történet kezdetén ugyanis Hari Seldon, a híres pszchiohistóriás (szociológus, pszchiológus és piackutató remek egyvelege) megjósolja az univerzumot uraló Galaktikus Birodalom bukását, amelyet 500 éven belülre helyez. Az Alapítvány feladata pedig, hogy a Birodalom hanyatlása utáni 30 ezer éves anarchiát egyetlen ezer évre redukálja. Erről az ezer évről szól tehát a trilógia, és hogy milyen válságokkal és nehézségekkel kell megküzdeniük a mű szereplőinek. Valamint megpróbálunk választ kapni arra a kérdésre, hogy megváltoztatható-e a matematikailag előre eltervezett jövő. Az 5 novella egyébként külön-külön is megállná a helyét, ugyanis az egyes válságok mind-mind valamilyen politikai indíttatásból duzzadnak válsággá, és mivel Seldon homályosan fogalmazott a jövőről, amelyet kiszámolt így a szereplőknek maguknak kell megoldani a helyzetet, amiből érdekes politikai csatározások, valamint szellemi harcok alakulnak ki, hazugságokkal, ármányokkal fűszerezve. Egy-két helyen ugyan előre kiszámítható a történet alakulása, és a kötet végére már megszokjuk a rendkívülien eszes karaktereket és a végtelenül jó pszchiológiai érzékkel megáldott főszereplőket – annak ellenére, hogy az Alapítvány lakossága között nincs egyetlen pszhciológus felmenőkkel rendelkező egyén se – ezek kicsit monotonitásra sarkallják a regényt.

A karaktereket nézve nem pályázhat a „legjobban kidolgozott karakterekkel rendelkező regény” címére az Alapítvány, ugyanis leginkább az eseményekre hegyezte ki a hangsúlyt Asimov, nem pedig magukra a benne szereplő emberekre. Igaz, alapvető jellemvonások mindenkiben megtalálhatóak, főként az okos, eszes, rendkívül jól kalkuláló, és önbizalomhiánnyal nem rendelkező karakter mind az 5 novellában megtalálható, valamint a hatalomvágynak egyikük sincs híjában. Ezek miatt is kicsit a monotonitás pocsolyájába fullad a regény a legvége felé, ahol is az utolsó oldalakon már előre várjuk a hatalmas nagy csavart, amit végül megkapunk. Egyedül Salvor Hardin szerepel két novellában is, talán leginkább az ő karaktere tekinthető kibogozottnak, de mélyre szántó jellemvonásokat senkibe ne is keressünk, itt a tömegekre koncentrál a könyv. De az biztos, hogy aki nem fogékony a pszchiológiára, az ebben a könyvben tanulhat egy ici-picit arról, hogyan is nézzünk a dolgok mélyére úgy, hogy a lehető legértéktelenebb dolog is a mi hasznunkat szolgálja. 

A kötet nyelvezete egyébként nem túl nehézkés, igaz az elején egy-két érdekes tudományos fogalom elhagyja a szereplők száját, de alapvetően a könyv teljesen jól értelmezhető azok számára is, akik esetleg Alkonyaton nőttek fel. Asimov cinikus stílusa tetszetős, olykor olyan magasztos nyelvben íródott csúfolódásokat és „oltásokat” talált ki, hogy hangosan is lehet rajta nevetni, ráadásul nekem alapból fekszik a cinikus írásmód. A megalkotott világ egyébként remekül elképzelhető, a benne előforduló problémák is valósak, valamint a szereplők ugyanúgy dohányoznak, boroznak ahogyan mi magunk is tesszük. Különösebben nem tudok kiemelni más dolgot a könyvből, csak a cinikus, szkeptikus szereplőket, valamint hogy az 5 novella kicsit túlságosan is hasonlít egymáshoz, ami miatt – csakúgy mint a Vaják esetében – néha monotonitásba fullad, viszont a kötet hossza miatt nem tekinthető fontos problémának. A felmerülő morális, és erkölcsi kérdéseken, valamint a vallás szerepén el lehet gondolkodni, vagy párhuzamot vonhatunk a mai világ eseményeivel és országaival is, tehát mélyebb tartalommal is rendelkezik a mű.

A tájleírások viszont elég szegényesek, a karakterek kinézetéről sem tudunk meg sok mindent, kivéve hogy általában mindenkinek szakálla van és lehetőleg vörös. Asimov egyébként valószínűleg direkt nem írta le a bolygókat atomi részletességgel, ugyanis mint már megannyiszor írtam, a kötet egyfajta jövőben játszódó politikai regény, mintsem true sci-fi.

Nem tudom eldöntetni egyébként, hogy tetszett-e vagy sem az Alapítvány. Élvezettel olvastam a különböző kijátszásokat és hatalomvágyból elkövetett, aljas húzásokat, viszont alapjába véve a kötet nem nyújt többet ezeknél, mint amit a mai kínálatot tekintve elvárnánk. Egy-két izgalmasabb jelenettől, és megdöbbentő csavartól eltekintve ugyanis egy teljesen átlagos könyvről olvashatunk, amely klasszikussá duzzadt az évek során. Nem, nem hiányoltam az akciót vagy az egyéb izgalomkeltő effektusokat, mert ez a könyv így pont jó. De nem tudok rá nagyobb pontszámot adni, mert nem ragadott annyira magával, mint a kedvenc könyveim.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr544491792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása