És vége. Igaz, hogy már egy korábbi postomban kifejtettem, hogy az emberek teljesen feleslegesen kötnek időponthoz valami fontosat, amitől azt remélik hogy megváltozik, vagy hogy egy adott időt választanak ki ahhoz, hogy összegezzék az elmúlt időket, esetleg lezárják azt amit elkezdtek és a levegőben lóg, de most én is ezt teszem. Több dolgot is a nyár kezdetéhez és a suli lezárásához kötök, amit már régóta megígértem magamba, de még nem volt elég erőm ahhoz hogy véghez vigyem, valamint megtegyem az első lépést e felé. Most nekem is egy ilyen képzeletbeli mankó kell ahhoz hogy elinduljak egy másik úton, és hogy magam mögött hagyjam azokat az utakat amelyeket a szellemek már végérvényesen is beszőttek, és ha visszafordulnék rájuk, akkor elvihetnének és mohón magukévá tehetnék a bennem rejlő élet szikráját, hogy újra érezhessék milyen dolog az, amikor még éltek. Ismét előre kell tekintenem, és néhány olyan döntést kell hoznom amelyet akkor helyesnek véltem, de az élet megmutatta, hogy még a legjobb és legszebbnek ígérkező vágyak sem teljesülhetnek be, vagy legalábbis nem úgy ahogyan azt az ember várná. Valamint azt, hogy az idő akármilyen kevés is számunkra, a legnagyobb segítőnk lehet, ha türelmesek vagyunk. Több dolog is van, amit most nekem is egy időponthoz kell kötnöm, kezdjük is sorjában.
Először is, a decemberben elindult változásom amilyen szép magasra ívelt, olyan hamar talált magának utat a föld magmája felé, ahol a hő hatására elégett, elhalványult korábbi ragyogása, ahogyan a hulló csillagok fénye is még egy utolsó trombitáló dicsfényben ég, mielőtt végleg elalszik a föld porában. De mondhatnám Ikarusz történetét is, aki hasonló becsvággyal mint én, el akart repülni a nap felé, de ő sem készült fel mindenre, és nem adatott meg neki azt, amit az idő kért tőle. Az egyetlen feltétel amely elvezethet akármilyen üdvösséghez és változáshoz, a türelem képessége. Az ember hamar akarja elérni azt amit eltervezett, érezve hogy az idő végtelensége számára csak egy kis pötty, amit sohasem érthet meg. Talán velem is ez volt a baj, a kezdeti sikerek után hamar akartam habzsolni az élvezeteket, elfelejtve azt, hogy az első szakasz sem ment olyan könnyen, és birtokolni valamit sokkal nehezebb mint közel férkőzni hozzá. A saját akarat nem mindig azon múlik mennyire akarunk, hanem a többieken is, és alkalmazkodnunk, valóban változnunk kell ahhoz, hogy tényleg odáig jussunk amit kitűztem célul. Beleestem olyan egyetemes csapdákba amiket a kisgyermekeknek mesélnek tanító jelleggel, hogy emlékezzenek rá, amikor egy ilyen szituációba keverednek. A szárnyam nem bírta el a nap melegét, és hiába jajongott Ikarusz megbocsátásért Poszeidónnak, hogy kímélje meg az életét, ő bölcsen hallgatott, miszerint tanulj a hibáidból, s adj példát az emberiségnek tetteddel. Azért én nem könyörögtem senkinek, de mint az előző postból is kiderülhetett, a dolgok kicsúsztak a kezeimből, és innen hiába akarnám már megmenteni őket, olyan lenne mint egy megjavított TV, amely bármikor elromolhat újra, vagy mint egy renovált háborús vár, amelyen megmaradtak a nyomai az emberi pusztításnak.
Így hát, a decemberig tartó szakaszomat lezárom, de nem teljesen. A romokon, amelyeken állok nem minden volt haszontalan és vannak olyan törmelékek amelyek még használhatók, és egyfajta kapaszkodóként szolgálhatnak ahhoz, hogy feljussak a hegy tetejére, amelyről a vár törmelékei aláhullottak a lent elfekvő völgy szívébe, amelyet fák kereszteznek és varjak károgása tölt be. Ismét egy út, ismét hegy. És ismét bekúszik a szívem és agyam legmélyére a remény, amely negédes mézcseppekkel édesíti be mozgatórugóm pesszimistább felét, és arra késztet hogy kezdjem el. Éhes, éhes és növekedni akar, hogy aztán újra lelépjen és vihogva mutogasson rám, hogy újra beleestem a csapdájába és rájöjjek hibáim gyökerére. De most, nem hagyom meg neki az örömet hogy jót lakmározzon belőlem, mert egy képlékeny célt tűzök ki magam elé. Igen, nem szabad előre beskatulyázott végcélt kitűzni magunk elé, mert az csak felfal és elemészt minket, pedig az csak a legvége a történetnek. A megérdemelt jutalom amit várna az ember, mint a Megváltás, pedig addig el is kell jutni. És nem egy úton lehet a kitűzött cél felé eljutni, hanem rengeteg mellékfolyosóval és kis kanyarral amely elvezet a fő úttól, amelyeken természetesen ott gyűlnek a szellemek és várják az áthaladó élők lépteit. Talán igaza volt az unikornisomnak, kivel már szinte sosem beszélünk, hogy felesleges tervezni, mert abba csak belebukunk, éppen azért mert nem figyelünk eléggé az előttünk levő útra, és a szellemek elkapnak, vagy megbotlunk a saját lábunkban.
És ebben, segítségemre lesz a nyár. Igen, a nyár mindent eldönt, hogy azok a törmelékdarabok és a régi épülő váram megmaradt darabjai mennyire állják ki az idő próbáját, és hogy valóban van-e affinitása annak, amit szeretnék. Nem minden veszett el, csak teljesen az elejéről kell kezdenem. És a nyár segít ebben, hogy valóban képes vagyok-e arra hogy megváltozzak, és hogy valóban sziklaszilárdak azok az emberek akik megmaradtak a betonhalmazból (vagy kőhalmazból). Talán érthetetlennek tűnnek ezek a sorok, és csak egy "depressziós, Forever Alone ember nyavalygásai" de nem érdekel. A blogom személyes cikkei éppen a saját magamban felmerülő kérdések megválaszolásában segítenek, és vannak olyanok akiknek nehezebb megtalálniuk a boldogságot mint másoknak. De küzdeni ugyanúgy küzdhetnek érte, és talán azok akik így érnek el odáig, jobban megbecsülik mint azok akik világ életükben könnyen kapták meg.
Viszont, azok akik a kritikáimat keresik az oldalon - egy úton szeretném megköszönni nekik - azoknak is tartogatok pár jó hírt. A hiatusnak vége, és a blogom újra indul, méghozzá dupla erővel és tartalommal mint az a közel egy évben tette. Több tartalom, novellák, interjúk, kritikák és még egyéb dolgok kerülnek majd feltöltésre, és most nem csak a levegőbe akarok beszélni, hanem véghez is vinni. Július elejére tervezem a "Szellemekkel tarkított út" című novellám feltöltését, míg folytatom a könyvek-sorozatok-zenék kritizálását (Stephen King-rajongók előnyben), kiegészítve játékokkal (végre), és animékkel (újra). Továbbá kicsit szélesíteni akarom az olvasóbázist is, így ha valahol egy kicsit erősebb marketinget tapasztaltok, akkor sajnálom. Továbbá most már elérhető leszek majd a moly.hu-n, visszatérek a PCGuru Onlinera, valamint több más perifériát is szeretnék kipróbálni a nyár folyamán. Valószínűleg személyes postok kevesebbek lesznek, noha az olvasottsága viszonylag nagy neki, de nem akarom hogy a személyes bejegyzések túlsúlyban legyenek az oldalon (sose voltak egyébként). Az újdonságokat és újításokat a jövőben ti magatok is észrevehetitek eddigi és jövőbeli olvasóim.
Köszönöm a támogatásotokat!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.