Grace Klinika (4. Évad)

2011.03.15. 10:30

Grace Klinika

(4. Évad)

A mai televíziózási szokásainknak, két nagy meghatározó műfaja van: a krimi és a kórházsorozatok. Talán ez így durva kijelentés, noha a krimisorzatok elsőségét illetően senki nem szállna heves vitákba, viszont érdemes megemlíteni, hogy manapság a kórházsorozatok a második legkedveltebb és legjövedelmezőbb sorozatműfaj. Noha a felállás, gyakorlatilag megegyezik a krimijével, ugyanis hetente egy-egy esetet vagy életet mentenek meg, és a lelki állapotuk néha-néha előtérbe kerül. Tehát mondhatni sokkal inkább a betegekre fókuszálnak mintsem a főszereplők magánéletére. Vegyük csak a Doktor House-t, vagy akár a maratoni hosszúságúra duzzadt Vészhelyzetet, esetleg a Kés/Alatt, vagy a Scrubs és még sorolhatnánk a gyengébb minőségű szériákat. Noha persze mindegyikbe megtalálható az egészséges párhuzam, így a karakterek nem csak robotok, esetleg lélektelen gályázók, mint mondjuk a CSI egyes részeiben, de azért mégsem egy főszálra kihegyezett sorozatok, mint mondjuk a Lost, vagy a Heroes.. Például a Doktor House-ban is rendkívül szerethető karakterek kaptak helyet, vagy a Vészhelyzetben is, tehát ez az állítás ilyen téren nem igazán helytálló, de van egy sorozat ami viszont kimondottan a szereplők magánéletére fókuszál, de erősen jelen vannak a betegek is. Ez pedig jelen esetünk tárgya, az Amerikában rendkívül nagy népszerűségnek örvendő, Grace Klinika, ami ugyan Amerikában már a 7. évadnál jár, de nekem egy kis lemaradásom van, így a 4. évad eseményeit írom le először. A Grace Klinika ugyan leginkább a női nézőket szólítja meg, érzelmekben bővelkedő karaktereivel, rengeteg szexszel és lelkizéssel, méghozzá olyan minőségben, hogy még a mai napig töretlenül produkálja a 10 millió feletti nézőszámot.

A sorozatot az ABC rendelte be, a márciusi hiátus alatt, 2005. március 27-én, közvetlenül a Született Feleségek adott évada után, de sikerült olyan nézősereget toboroznia, hogy kétségtelen volt: folytatják a szériát. A sorozat alapötlete egyébként Shonda Rhimes érdeme, aki olyan sorozatot szeretett volna látni a TV képernyőin, ami más, mint a többi kórházsorozat. Az egyre gyorsuló tempót diktáló kórházsorozatok között, egy olyat szeretett volna, lassabb, és időt hagy a karakterek megismerésére. Noha, ez tökéletesen sikerült neki, ugyanis 9 szereplő kapott csillag minősítést, tehát 9 fő karakter életét követhettük nyomon. Rhimes merőben szeretett volna eltérni a sémáktól, és színes bőrű lévén, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a feketékre is, így ezért találhatunk a sorozatban több, magas beosztásban lévő színes bőrű szereplőt. ötlet pedig tetszett az ABC-nak, aki mellesleg már olyan sorozatok vetítését is pátyolgatta, mint a Lost, Alias vagy a Twin Peaks. A forgatás Los Angelesben zajlik, noha a történet szerint Seattle-be játszódik.

Mint már korábban írtam, az első évadot 2005. március 27-én vetítették le, és már az első évad záró része 22,2 millió embert vonzott. A második és harmadik évad pedig csak növelte ezeket a számokat, a második évad egyik epizódja ugyanis 37,88 millió embert érdekelt, ami hatalmas szám még egy amerikai sorozathoz mérten is. A harmadik évad is közel 20 millió embert vonzott részenként, valamint több Emmy-t, Golden Globe-t is bezsebelt már. Magyarországon is nyomon követhetjük a Grace Klinika életét az RTL Klub jóvoltából. 2006. január 10-én kezdték el az első évadot, és jelenleg a 6. évad eseményeit követhetjük nyomon, de ennek ellenére mérsékeltebb fogadtatásban részesült, sok csúszással és vetítései problémával.

A sorozat műfaji besorolás szerint kórházsorozat, rendkívül sok drámai és romantikus jelenettel. Igen, a széria legsarkalatosabb pontjai a szex, a munka, és az érzelmek. A karakterek itt valóban karakterek, élnek, hihetőek és ami a legfontosabb szerethetőek, ugyanis folyamatosan megismerjük őket, és rengeteg személyes pillanatot is kapnak. A karakterorientáltság miatt ugyan hátrébb szorulnak a részenként felbukkanó betegek, de az alapvető érzelmi vonalat ők is megkapják, és sokszor élnek a megszokott klisével, hogy a beteg-doktor beszélgetések folyamán többet megismerhetünk a fő karakterek múltjáról és gondolatairól. Ugyan, flashbackeket nem kapunk, de nem is hiányoznak. A szex sarkalatos pontja, de sokkal inkább nőies vonalról, tehát a szex fontosságát és örömét mesélik el mintsem képekkel is alátámasztanák. Aki tehát nem szereti az ide-oda lépő nőket, férfiakat azoknak inkább nem ajánlatos a sorozat, valamint azoknak sem akik falra másznak az érzelmességtől, lelkizéstől. Itt még a férfi karakterek is inkább érzelgősek, ami nem baj, mert ettől olyan szerethetőek, végre nem csak a tipikus alfahím viselkedés. A kissé frigidebb, vagy akár „érzéketlen” lelkületűeknek nem ajánlatos, mert egy szappanoperához hasonlítaná, ugyanis rengeteg sírás, szenvedés, de öröm és csókolózás is helyet kap. Azoknak sem ajánlatos akik a vért utálják ugyanis, sokszor beleket, szíveket és egyéb belső szerveket is láthatunk a 40 perc alatt.  

A sorozat alaptörténete szerint 5 ember szemszögéből mutatják be a gyakornoki státusztól a sebészig vezető utat, egy fiktív Seattlei kórházban, a Seattle Grace Mercy West-ben. A sorozat továbbá a kórházban dolgozó sebészekre és mentorokra is fókuszál, így lehet 9 főszereplője a sorozatnak. A sorozat leginkább két karakterre és szerelmi viszonyára fókuszál, Meredith Grey (Ellen Pompeo) és Derek Shepard idegsebész (Patrick Dempsey). Az eddigi 3 évad alatt főként az ő kapcsolatuk adta a főszál alapját, de nem elhanyagolható a további négy rezidens, Izzie Stevens (Katherine Heigl), George O’Malley (T.R. Knight), Christina Yang (Sandra Oh) és Alex Karev (Justin Chambers) élete sem. A kórház dolgozói között főszerepben található még a vezető rezidens, Miranda Bailey (Chandra Wilson), a kórház igazgatója Richard Webber (James Picksen Jr.), plasztikai sebésze, Derek barátja Mark Sloan (Eric Dane), az ortológus Callie Torres (Sara Ramirez). A negyedik évadban több új szereplőt is találunk, például Meredith húga, Lexie Grey (Chyler Leigh), vagy a kardiológia új vezetője Eric Hanh (Brookie Smith). Visszatérő szerepben pedig ismét találkozhatunk Rebecca/Aeva-val (Elizabeth Reaser). Egy-egy mellékszerepben láthatjuk Mark Pellegrino-t (Lost, Odaát), vagy akár az Odaátban Zakariást alakító, Kurt Fellerrel, de a Szökés tinisztárjával, Marshall Allmannal is találkozunk.

Meredith például szeretne egyedi lenne, ami az anyja kívánsága volt, Yang pedig a szívsebészetben szeretne elhelyezkedni, de kissé rideg, hideg nő, míg George pedig a tipikus „antiférfi alkat”, Izzie pedig érzékeny és sokkal inkább szociálisan közelíti meg a betegeket mint orvos. Sloan a tipikus nőcsábász, míg Bailey és Richard leginkább az átlagos amerikai főorvos életét testesíti meg. Azok akik a munkát a család elé helyezik. Alex a rezidensek alfahímje, nőző, és zárkózott, de melegszívű. A karakterek egymással kialakított hierarchiáját, kapcsolatát nem lehet pár szóban leírni, ehhez ismerni kell mind a 3 évad történéseit, hogy pontos képet kapjanak a karakterekről, de mindenki kapcsolatban áll mindenkivel.

A negyedik évad 2007. szeptember 27-én indult el, ám mindössze 17 részt készítettek el az amerikai írósztrájk következményeképpen. A történet ugyanott veszi fel a fonalat ahol a 3. évad abbamaradt, tehát Meredith szakított Derekkel, Yangot otthagyták az oltárnál, George pedig szerelmi viszonyba kezdett Izzievel. Lévén, hogy Amerikában kisebb szünetekkel adták le a 17 epizódot, így átfogó főszálat most nem kapunk, a karaktereket leginkább az első éves rezidens évük izgatja, noha Meredith-Derek szál ismét ide-oda váltakozik a se veled-se nélküled kapcsolat határain belül, George pedig feleségével, Torressel szeretne dűlőre jutni, míg Alex leginkább Rebeccával van elfoglalva. Egyfajta átkötő évad ez, ahol kicsit lelassulnak a szálak, és csak a pillanatnyi időnek adják át magukat. Igaz, főszálnak tekinthető Meredith lelki világa, hogy megszabaduljon az „anyja örökségéből” vagyis, a pszchiológiai bántalmaktól, ami felemészti a lelkét, valamint kapcsolatát a féltestvérével, Lexie Grey-el. Bailey pedig a férjével vitázik arról, hogy mennyit legyen otthon. Kimondott cliffhanger például most nincs is, egy szép kerek duplaepizódos évadzárónak lehetünk tanúi.

Noha, senki nem lepődik meg azon, hogy ismét a szexé a legfőbb szerep, valamint a lelkizésé és romantikázásnak. A lelki beszélgetések és dialógusok viszont sokkal „sötétebbek”, komorabbak, most több a sírás, a szenvedés, a kilátástalanság, ami talán az évad első felében sokkal inkább érezhető. Több percet kapnak például a betegek is, többször leginkább rájuk fókuszálnak az adott résszel, ilyen például a „Freedom” című dupla évadzáró is. A lelki dialógusok szerintem remekül eltaláltak, igazán elgondolkodtatóak, és ezt csak fokozzák a narrációk, amik az adott részt vezetik be és zárják le. Ezek a narrációk általában elgondolkodtatóak és egy pluszt nyújtanak az adott rész hangulatához, valamint a sorozatot is egy magasabb szintre emelik. Viszont, akik nem szeretik a túlzott érzelgősséget és romantikázást azok ismét csak hagyják ki, ugyanis fokozták a csókolózással eltöltött percek számát, valamint a barátságról és életről szóló diskurzusokat is. Visszatérnek viszont a poénos megszólalások, beszólások, viccek így nem fordul ki magából a sorozat.  

A betegségek több esetben ismét csak egyediek és sokszor már-már Doktor House-ba hajlanak. Például a belülről való lefejeződés, vagy a nyitott szívvel született baba, valamint a kibelezett ember beleinek visszavarrása, de a kiszakadt vastagbél miatti belső fekália is elég érdekes eset. Ehhez általában hasonló látványvilág is párosul tehát, tényleg beleket fognak a kezükbe, valamint valóban egy szív dobog a babán kívül, de a kirobbanó nyaki artéria is kisebbfajta horrorba torkollik látványvilágot tekintve, de a betonba rekedt kissrác kiszedése is elég morbid. De néha a dolgokat megpróbálják viccesen, poénosan felfogni, éppen ezért kicsit felemás képet fest a naturális megjelenítés, ugyanis rendkívül komolyak ezek. A különböző kísérleti agyműtétek is szerves részét képezik az évad vége felé, ami miatt több ember is meghal. 

A karakterek közül leginkább ismét csak Meredithre koncentrálunk leginkább, de nagy szerepet kap még Bailey is, valamint Yang és Hannh harca. Talán leginkább az ő karaktereik mélyülnek el továbbra is, viszont egy-két karakter szála inkább csak időkitöltő mintsem érdekes. Izzie nem igazán mutat sokat magából, az ő szociális viselkedésével lévő problémái eléggé érdektelenek, de George bukása is kicsit elcsépeltté, nevetségessé válik az évad vége felé, bár Yang problémái sem hatnak a zsigerekre és érezzük át. A betegek problémái sokszor inkább klisések, mint hihetőek, de néhány lelki problémát viszont tökéletesen eltaláltak (vajon miattam, vagy az agytumor miatt jött hozzám, halálom előtt szeretkezni akarok). A színészi teljesítmény ismét csak kiváló, a színészek hozzák az eddig felállított színvonalat. 

A sorozat viszont képes volt – legalábbis nálam – olyanra, amit nagyon régóta nem. Egy-egy részben teljesen kikapcsoltam és a karakterekkel együtt drukkoltam azért, hogy valaki életben maradjon, vagy, hogy sikerüljön egy-egy műtét, esetleg a karakternek összejöjjön az adott célja. Ezek a pillanatok leginkább az évadzáróban teljesedtek ki. A sorozat első fele viszont sokkal izgalmasabb, mint a második felvonása, ugyanis az évad vége felé, egy-két részt kivehettek volna akár. Az effektet jók, főleg a belső szervek, valamint egy-két látványosabb jelenet, mint a mentőautó ütközés.  

Néhány epizódot egyenként is ki lehet emelni viszont. 1-1 rész leginkább a híresebb kortárs kórházsorozatokból merített, például az évad egyik csúcspontja a két részes „Crash into Me” ami a széria egyik „legvészhelyzetesebb” epizódja(i) ugyanis leginkább a betegekre fókuszál. Remek rész, de talán kicsit sok szálra bontották, amitől néha a műtőben azt se tudjuk hogy melyik karakter van. Dr. House szerű, rejtélymegoldós epizód a híres filmről elnevzett „Where The Wild Things Are” című epizód, ami kicsit ki is esik a körforgásból. Az évad csúcspontja, a már említett szezonzáró „Freedom”, míg „mélypont” talán a „Losing My Mind”. Összességében viszont egységes minőségűek.  

Zeneileg nem kapunk filmzenébe torkolló epikus jeleneteket, ha nem egy licenszelt pop, vagy könnyű rock tételt hallgatunk, akkor leginkább zongorával oldják meg az aláfestőt. Zene leginkább a részek legvégén szerepelnek vagy az elején, például Lilly Allen, Coldplay. A zenék jók, tökéletesen illenek a sorozathoz.

Egy-két hibát és érdektelen epizódot leszámítva az évad nagyon erős volt. Igazán szívhez szóló, izgalmas részek, ahol mi is izgulunk a történet alakulásáért, valamint eszünkbe is jut, hogy miért is volt ez az egyik kedvenc sorozatunk 2007 táján. Remélem a következő évad is hasonlóan erős lesz, egy jó főszállal, valamint az érdektelen mellékszálakat is kiegészítik egy elfogadható fonallá, és több szerepet adnak az új rezidenseknek, akik ebben az évadban szinte sehol sem szerepeltek, csak meneteltek mint a birkák egy-két részben. 9-est a fent említett hibákért, és egy igazi WTF cliffhanger miatt nem kaphatott.

8.8/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.