Elfen Lied
Mint írtam korábban is, mindössze pár animét láttam a jelen esetünk tárgya előtt, de azokról így előszóban szeretnék pár gondolatot megosztani:
- A Chrno Crusade érzelem dús zárójelenete feledtette a néhol kissé megszokott, klisés sztorit, illetve a szereplők néhol egysíkúnak ható játékát, s egy nagyon jó anime keletkezett belőle. 8.5
- A Death Note (vagy Halállista), egy rendkívül erős, és magával ragadó anme, kiváló sztorival, remek megvalósítással és még kriminek is tökéletesen beillik , ami 3 nagy részre oszlik, amiből a vége már kissé vontatott, de ezen kívül egy nagyon erős és kiváló anime, ami igazi mestermű. 9.7
- Romeo X Jurietto Shakespeare művén alapszik, azt sci-fi és fantasy elemekkel megbolondítva, egy alternatív történetvezetéseel, ahol a karaktereket remekül dolgozták ki, illetve a sztorit is jól alakították egy 24 részes sorozatnak. Kicsit talán lehetne kidolgozottabb, de egy egyszer megnézhető animének mindenképp jó. 8
Na, de térjünk vissza jelen esetünk tárgyára, arra az animére akit sokan instant klasszikusnak tartanak, sokan csak egy unott kópiának titulálják be, vannak akik csak hümmögnek rajta hogy láttak már jobbat is, de egy tény, az Elfen Lied megosztja a közvéleményt, illetve a nézőket is. Azért kritikailag főként elismert, köszönhetően annak hogy sokan a népszerűsége miatt ezt nézik meg elsőnek az animék széles tárházában, s mivel sok esetben véres sokaknak egyértelműen kedvenc lesz, mivel az agyuk körülberül ezen a szinten mozog. Na, de mindenki döntse el maga hogy a fent említett alapvető meghatározásokból ki mit vonatkoztat le, de egy tény: mielőtt bármit is mondanátok, először nézzétek meg.
Az anime egyébként nem csak úgy kipattant, az alapjait egy régi német dal, annak is egy versadaptációja adta meg. Az Elfenlied Eduard Mörike verse, aki akarja olvassa el a verset, a megadott linken angol nyelven található, de én most nem fogom leírni, de azt azért megállapíthatjuk, hogy aki elolvassa semmi hasonlóságot nem fog felfedezni az anime kapcsán, csak a „sliperit” kifejezést. De, aki akarja olvassa el a lehetőség adott.
Az alapkoncepciót Lynn Okamoto álmodta meg, természetesen manga formátumban, amire később elkészítették az anime változatát 2004-ben.
Műfaji meghatározás szerint horror, de én ezt így nem mondanám rá, ugyanis a horror elemek kimerülnek a brutalitásba, ami viszont a gyenge gyomrúaknak, illetve azoknak akik nem fogékonyak a véres dolgokra, azok messze kerüljék el, ugyanis a fejek és testrészek a kissé túlábrázolt vérrel együtt csakúgy repkednek (mint a képen is látható). De a horror elemeken kívül szerintem igen nagy részben találhatunk a filmben mindennapi elemeket mint a dráma, karakterfejlődés, és „lelkizést” is, egy jó nagy adag romantikával meghintve a szokásos japán érzelem dús ábrázolásban, stílusosan szerelmi sokszögben. Azt még elmondhatnám hogy gyerekeknek nem ajánlott, de hát ezt a sort általában senki nem tartja be, pedig szerintem a rendes megértéséhez kell egy fokú komolyság nem elég csak a „jéé vérzik de király” stílusú agyi kapacitás.
A történet központjában az úgynevezett diclonus nevű lények állnak, akik emberi lények ám különleges genetikai mutáció folytán jöttek a világra, s egy feladatuk van: kiirtani az emberiséget, ezáltal ők az evolúció következő lépcsőfoka. A diclonusokat is elég könnyen fel lehet ismerni mint szegény zsidókat, ugyanis nekik két szarv van a fejükön, s ezek a szarvak szolgáltatják az úgynevezett vektorokat, amik több, szupergyorsaságú láthatatlan karok, amit egy megadott hatósugaron belül használhatnak, s ez segíti elő hogy a végtagokat kitépjék a helyükről. De, ők is emberek, tehát az alapvető érzelmeik természetesen megvannak, de mivel mindenki veszélyesnek tartja őket, így egy kutatócsoport kísérletezik velük, - és mint általában – a gonosz vezető elő akarja segíteni az új lépcsőfokot.
A fő sztori szál ott kezdődik, mikor Lucy, az egyik diclonus kiszabadul (hullahegyeket hagyva maga után) és a kutatócsapatnak el kell fognia. De Lucy-t meglövik és így a személyisége kettéhasad, aminek következtében Japán partjaira vetődik, ahol Khouta és Yuka találja meg és viszik haza a saját házukba. Khouta ő most tért vissza abba a városba hosszú idő után, s kap egy 10 szobás hotelt, amit szép lassan betöltenek majd a szereplők. Lucyt viszont a fogva tartói igencsak holtnak akarják látni, s mindent meg is tesznek ezért, bevetve a további diclonusokat. A fő sztori vonalról többet nem szeretnék elmondani, inkább csak azt hogy a történet elején kissé nagy a kontraszt a véres jelenetek és az egyébként romantikus hangvétel között, de a végére ez egyensúlyba kerül. a karakterek jól kidolgozottak, és szerethetőek is, mindenkinek megvan a maga előtörténete, kinek kiszámíthatóbb, kinek meglepőbb, de a flashbackek remekül illeszkednek az adott rész hangulatához. Bár, néhol soknak hathat a karakterek kidolgozására fordított idő, de ez a végjátékra csak kicsúcsosodik, és mindennek meglesz a maga szerepe és helye a történetben. A sztorit egyébként annyira nem bonyolítják be, de ez nem is baj, 13 rész alatt így is kapunk elég fordulatot, s néhol inkább elvonul a sztori nyugodtabb vizekre, mint a véres brutaliásba. Szerintem lehetett volna darkosabb, a történetben benne volt a sötét, mély tónusú hangulat, de szerintem ezt nem használták ki eléggé. Egy-két karakter mondjuk eléggé élettelen, pl. Bando idegesítő karaktere, illetve a mellékszereplők, mint az anya aki elűzi a gyerekét az új férje miatt, illetve aki fellöki a gyereket mert az út közepén áll, ezek elég életszerűtlen jelenségek szerintem. A sztori végét, mindenki döntse el hogy ki mit látott a legvégén, van aki a sima dolgt látja benne, van aki filózófiai elgondolást lát benne, ezt döntse el mindenki maga.
A karakterek viszont főként borongósabb életből származnak, főként hogy a diclonusok emberi lények, általában fiatalok és, bár ölnek kedvükre, a mentális szükségleteik kielégítetlenek, és nem kapnak annyi szeretet amennyit kapnak, s így személyiségtorzulás következik be. Egyébként, nem sok filozófiai utalás, illetve elgondolkodtatni való dolog van az animében, de az bizonyára megtalálható hogy mivel a diclonusokat is eldobták a rendes élet reményétől, kísérleteznek rajtuk, illetve még az alapvető dolgaik sincsenek meg így eltorzulnak, s vérbeli gyilkosok, vagy éppen valakit támasznak vélő isteneket látnak az emberekben. De megtalálható itt még a nevelőapja által erőszakolt lány, aki inkább elszökik otthonról, illetve az apa aki még a gonosz énje ellenére is szerethető karakterré válik. Egyébként a jellemkidolgozást átvehetné több amerikai sorozat is akár, ugyanis itt mindenkinek megvan a maga célja.
A zene az megfelelő ütemben és időszakokban van. Elgondolkoztam milyen más hangulatot teremt egy másmilyen tónusú zene. Vegyük azt, ha egy szerelmi, vagy drámainak szánt jelenetnél vonós hangszerek vagy más klasszikus darabok mennek, sokkal élettel telibbnek és komolyabbnak tűnik mintha mondjuk egy tizenéves lány kezd el teli szájból nyígni. Egyébként az openingje és annak zenéje mesterire sikerült, a Lilium nevezetű dalt mindenkinek hallania kell, íme alant linkeltem is.
Egy igencsak jó sorozat szerintem, s bár néhol vannak hibái, azért megéri megnézni, és ez az anime közte van a jól sikerültek közé. A Death note zsenialitását illetve a Chrno érzelemdús végét nem közelíti meg, de szerintem egy remek anime volt, benne sok-sok szerelmes résszel, kellő brutalitással és remek karakterekkel...
9.5/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.