Thy Catafalque

Megosztás

2013.02.23. 14:36

Thy Catafalque Logo 2011.jpg

 

2877_l.jpgA blog újraindítása után folytatva korábbi elkötelezettségemet a kevésbé ismert, mégis kiváló zenekarok bemutatására, íme egy újabb post. Témánk pedig nem más, mint a 2011-es albumával több nemzetközi díjat is elsöprő magyar székelésű avantgarde metal project – Kátai Tamás vezetésével – a Thy Catafalque. De mielőtt belevágnánk a zenei utazásba ideje tisztába tenni néhány fogalmat ami miatt esetleg még nem hallhatott mindenki a Thy Catafalque zenéjéről. Aki hallott róluk és szereti, azoknak a bevezető témája nem fog szólni, nyugodtan ugorják át, de sajnos rengeteg ember nem ismeri őket. Először is, hiába vagyunk magyarok és tartjuk magunkat műértőnek, sajnos sokan a mai Magyarország területén képtelenek messzebbre látni és hallani a különböző fesztiválokon vagy rádiókban szereplő zenekarok közül, így merülhetnek feledésbe az igazi tehetségek, akik egyáltalán nem adnak sem koncertet, sem pedig zenéjük nem mozog olyan közönségbarát skálán, hogy a rádióban, vagy esetleg Ossian koncerteken edződött fülük befogadja. Ezek a zenekarok általában kemény zenét játszanak, vagy hiányzik belőlük a régi, tradicionális heavy metalra emlékeztető tajtékzó, buta őserő, ami igazi koncertbandává varázsolná őket, és a koncert-rockerek pedig nem is keresnek utánuk, mert nem csíphetik el őket élőben. Most abba ne menjünk bele, hogy mi a fontosabb, a zenekart, mint magát ismerni, vagy pedig a koncerten tombolni, ez is, az is lehet rocker, de tény, hogy megítélésem szerint, azaz igazi metalarc, aki mindenféle skatulya és underground berken belül ismer zenekarokat, legyen szó akár egy kis garázsbandáról, vagy egy már rádiók által is befutott groupról. 

De, nem ez lehet az egyetlen oka, hogy a Thy Catafalque zenéjét kevesen ismerik. Egy egyszemélyes bandáról van szó, akinek a feje Skóciában lakik, valamint egyetlen egy olyan zenekara sem volt, ami hosszú távon megvethette volna a lábát Magyarországon, így underground körökön kívül nem került be még a köztudatba sem, sem Kátai Tamás neve, sem pedig a banda. De mi is az hogy avantgarde? Irodalmi és művészeti szavakkal kifejezve az avantgárd hasonló az experimentalizmushoz, egyszóval a kísérletezősebb, formabontóbb stílusirányzatokhoz, valamint a korábban megkötött skatulyák felbontását, és új utakra lépését szorgalmazza. Nagyjából ilyen az avantgarde metal zene is, ahova mindenféle zenekart besorolnak, akit nem tudnak hova. Akik kicsit jobban is figyelnek a stílusokra, azok manapság felismerhetik a Sigh újkori albumaiba (később lesz róla post), de a Diablo-Swing Orchestra neve is ismerősen csenghet egyesek számára. Valamint az avantgard zene szeret mindenféle stílust és hangszert összekeverni a standard dob-gitár mellé, így lehet szaxofon, elektromos kütyü, hegedű ami egyfajta eklektikus jelleget is kölcsönöz a muzsikának, ezáltal sokkal nehezebben befogadhatóvá válik. Na meg, sokan már a szimfonikus metalt is elvből gyűlölik, nem beszélve a folk-ról, mit szólna tehát az ember ahhoz, ha szaxofon szólóval kellene megbirkóznia, vagy egy zúzda után két perces jazz témát kellene végigszenvednie? Én személy szerint szeretem az efféle „katyvaszt”, de hogy mindenkit megnyugtassak, a Thy Catafalque nem hajlik át a cirkuszba, nagyon is óvatosan bánik a zenével, de erről később.

 A zenekar alakulásáról nem tudok sok érdemi infót, annyi biztos, hogy Tamás a Thy Catafalque előtt rengeteg más zenekara is volt, például a 2007-ben debütalbumig jutott Gire, aminek kritikáját ugyancsak megtalálhatjátok lentebb. De 2005-ben saját nevén kiadott egy anyagot, de szerepelt még a Darklight, Towards Rusted Soil nevű zenekarokban is, míg 1999-ben látott napvilágot a KaOtic nevű magyar kiadó gondozásában az első anyag, amelyben a gitár szerepét Juhász János vállalta magára.

 

Sublunary Tragedies 

Megjelenés dátuma: 1999
Kiadó: KaOtic Productions
Stílus: Atmoszférikus Black Metal
Időtartam: 54:21
Szám:

66010.jpgA Thy Catafalque kezdő albumán viszont még nem sok köze van az avantgárdnak, ugyanis a black metal stílusjegyei a leginkább megfigyelhetőek. De azért ez a zene messze túlmutat az alapvető istenkáromláson, és szikár döngöléshez, valamint a vad tempótól. Tény, hogy az ének, a velőtrázó hörgés, olyan erővel és színnel tör felszínre, hogy tökéletesen ne érthessünk meg egyetlen egy szót sem a szövegekből. Amelyek pedig rendkívüli igényességgel megírtak, és többször vetik fel a vallás kérdéskörét is. A hangzás alapvetően ütős, noha azért a dobgépet érezni, kicsit statikus, bár olykor olyan erővel hangzik, hogy a mai technikás zenekarok is megirigyelhetnék ezt az átütő erőt. A hangzás leggyengébb pontja egyértelműen a szimfonikus hatásokban fellelhető. Apropó szimfonikus hatások. A zene leginkább olykor a Puritania albumon érlelődött Dimmu Borgiré-hoz hasonlít, akár énekben, akár dalszerkezetben, vegyítve egy kis progresszív jelleggel, hiszen a legrövidebb dal is 5 perc. Elég nehéz korong ez, hiszen 3 kilenc perc feletti dal is található rajta, de annyi engedményt enged nekünk a szerzőpáros, hogy rengeteg helyre szúródik be szimfonikus betét, ami inkább egy-egy háttéreseményhez dukálna, vagy valamilyen művészfilmhez. Noha szimfonikus magasságokról mindössze egy számban beszélhetünk, de remek betétet szolgál ez a monoton hörgésnek és a dobgép okozta alapvető repetitív zúzdának.

Maga a dallamvezetés is kicsit kiszámítható a 4-5. hallgatásra, de azért elsőre egy-két kellemes meglepetést még szerezhet nekünk a korong. A kezdő Erdgeist két perces zongorás felvezetésével beindul a daráló, ráadásul olyan erővel, hogy a fejünk fölött halad el az egész olifánt csorda. A zúzdát viszont olykor megszakítják csendes zongorabetétek. A következő Ashesdance közepén fellehető kissé túlzóan elektronikus hangzással egybekötött gitárharmónia rész tényleg olyan érzést kelt, mintha táncolnánk, majd a végén egy kis megnyugvás következik. A hét számot nem szeretném külön elemezni, de amit kiemelnék az a korong legjobb tétele a Via Millenia című tétel, ami egyfajta duettként szolgál. A károgó, hörgő szörnyeteget a háttérben kórusként szavaló Oláh Noémi vendégénekes próbálná csitítgatni, mögötte pedig a szintetizátorral megtámogatott billentyűfutamok a legmarkánsabb kiegészítő elem.

Összességében annyi elmondható a Thy Catafalque debüt korongjáról, hogy kilép a szokásos blackes sablonokból, más-más zenei ízekkel is kooperál, de az átütő kreativitás még nem mutatkozik meg, ráadásul töménysége miatt nem mindenki fogja maximálisan élvezni a korongot. Ebbe pedig nem párosult kellő felfedezni való. Black metal kedvelők viszont tegyenek vele egy próbát, nem fogják megbánni.

7.5/10

Microcosmos 

Megjelenés dátuma: 2001
Kiadó: KaOtic Productions
Stílus: Atmoszférikus Black Metal
Időtartam: 73:53
Szám: 10 

30961_thy_catafalque_microcosmos.jpgMindössze 2 év kellett az új korong elkészüléséhez, ami még jobban kitágítja a black metal, azon belül is az atmoszférikus black metal stíluskorlátjait, sőt olykor már-már a space metal berkeibe is sorolhatnánk. Egy valamilyen téren sokkal szabadabban értelmezhető, személyesebb hangvételű, ám metal albumként annál sokkal kevesebb lemez született.

Az album címe remekül visszaadja azt, amit ez az album nyújt mindenkinek. Mintha az űrhajónkban a kozmoszt járván, az űr végtelen sötétjében néznénk ki a sötétség végeláthatatlan mezein, s az egyedüli hang, amit a külvilág ad számunkra, az űrhajó motorjának dübörgése, a benzinszabályozó berregése, valamint a monitorból érkező halk zörejek szolgáltatják. Ezt a végtelenül monoton, ám annál megnyugtatóbb hullámzást viszont az űrhajó menetiránya közben keresztező, élettel teli bolygók zavarják, egyfajta látképet kifeszítve arról, hogy milyen is a kozmosz. Ilyenkor fortyogó lávák, elhalló suttogások, vagy éppen háborúk zajai jutnak el a monitorunkhoz, s hallhatjuk az élet pulzáló hangjait, ami kaotikus, érthetetlen zörejként jut el a hajónk belsejébe, megzavarva ezzel a kozmosz és a saját nyugalmunkat. Olykor zavaros emlékeink is eszünkbe jutnak, mikor még ezeken az élettel teli bolygókon jártunk, keltünk a fortyogó lávák kereszttüzében. De mikor a hajónk elhaladt a bolygók mellett, és a hő érzékelős, holografikus kivetítők vörösen villódzó képernyői ismét az unalmas kék nyugalomban dorombolnak, újra a kozmosz csöndje száll ránk, békét hozva ezzel utazásunkra, és a hallójáratainkra. Mikor pedig elhallgat a Tejútrendszer utolsó bolygója is, utunkat folytatjuk a sötét, és kihalt, nyugodt kozmosz végtelenébe.

Nagyjából ezzel a képpel elképzelhető ez az album, és ezt az allegóriát elfogadva nem hajítjuk ki a lemezt a lejátszóból az első 20 perc után. Black metalnak kevés – bár a zenekari szekció olykor még riffekkel is kooperál, de a dalok ugyanúgy érthetetlenül kárognak - ugyanis a lemez ¾-e a fent említett halk, csendes zongora, vagy zajok, nyugodtan hömpölygő szimfonikus harmóniák tovahaladása a hallójáratok felé. Nem szeretnék egy dalt sem kiemelni az albumról, akadnak köztük olykor kiemelkedőbb részek, vagy akár kissé népies elembe hajló daltöredékek, de ez így kevés. Háttérzenének, vagy éppen meditáláshoz, esetleg pihenés céljára tökéletes a záró negyedórás tétel, de ha az agyunk épp gondolkodási fázisban van, még az sem segít. Talán egy filmben, vagy mondjuk egy kellemes estét, a szerelmünkkel betöltő romantikázáshoz – ha mind a ketten szeretjük a sci-fit, és a metalt – tökéletes lesz.

/A kritika megjelent az ekultura.hu-n is: http://ekultura.hu/hallgatnivalo/ajanlok/cikk/2012-06-02+15%3A00%3A00/thy-catafalque-microcosmos-cd/

4/10

 

Ettől függetlenül, a csapat 3 év munka után elkészítette harmadik albumát, amit noha egy magyar metal kiadó sem vállalt magára, de a srácok szerzői kiadásban, 130 példányos limitált kiadásban azért kiadták szellemük munkáját. Noha, az albumot később, a Róka Hasa Rádió kapcsán 500 példányban újra kiadta az Epidemie Records, így szélesebb körben megismerhették, de erre csaknem 5 évet kellett várnia azoknak, akik esetleg megismerték már a zenekart, de szinte beszerezhetetlen volt a Tűnő idő tárlat.

 

 

Tűnő Idő Tárlat 

Megjelenés dátuma: 2004
Kiadó: Szerzői kiadás/Epidemie
Stílus: Avantgárd metal
Időtartam: 69:00
Szám:

2142948329-1.jpgA csapat egyébként hatalmas változáson esett át 3 év alatt, ami főleg a zenéjükben figyelhető meg. A black metal szinte teljesen eltűnt, helyüket átvették a különböző elektronikai elemek, például egyes dalrészletek színtiszta drum’n’bass hangzást öltenek magukra, míg olykor a Jack Wall által komponált Mass Effect űrtémáira hajazó részletekre lehetünk figyelmesek. De a zenei skála is színesebb, zongora, hegedű, sőt még törzsi dobszerű betétek is jellemzik az albumot, nem beszélve az énekről. Kátai hörgése végre érthető, míg olykor női énekkel átitatott dalokat is találunk, esetleg monológokat. Olykor technora hajazó tempóváltásokkal érik el az emelkedett hangulatot, míg máskor pedig a black metal tér vissza a zenébe. Egyszóval, változatos, nehezen emészthető, és sok odafigyelést igényel az album. Nem beszélve arról, hogy az első három szám, csaknem 40(!!) perc.

Noha, az ortodox hallgatók számára sem kell megijedni a korongot nyitó Csillagkohó egy ízig-vérig black metal nóta, a sejtelmes ambientes kezdés ellenére. Kátai hangja végre érthető, a szövegvilág viszont a versek után áthajlott űrdokumentációra, ami furán hat elsőre, főleg a hörgés közben elkiáltott „izotóp” szavacskák. Egyébként az eddigi legjobb Catafalque dal, ami szinte bármelyik underground buliban elcsendülhetne, de a következő track az album centrális darabja, a csaknem 19 perces monstrum, a Neath Waters. A tiszta d’n’b hangzást követően Gerzanits Nikoletta éneke olyan magasságokba visz el minket, hogy megfelelő idegállapotban mi is érezzük, hogy a szelek szárnyán szállunk. Ekkor viszont jön a mennykő, az elektronikus kezdést felváltja a metál, és párhuzamosan létezve Kátai pulzáló hörgése olyan hangulatbombává dagad össze, hogy drog nélkül is szinte elszállunk. Viszont ez csak az első 5 perc. A továbbiakban viszont olyan instrumentális vonatozáson vehetünk részt, amely kezdetben megfekheti a gyomrunkat, a harmadik hallgatásra viszont megszokjuk. Van itt minden. Ambientes elektronikával átszőtt, horrorfilmbe illő hanghatásokkal átitatott zajfoszlányok, kiegészítve hegedűvel, olykor tisztán szimfonikus (Vangelis, stb) hajazó zongoraszólók. Egyszóval, egy eklektikus, mégis a legnagyobb szinten véghezvitt zenei manifesztációnak lehetünk fültanúi. Két ilyen tétel után, a könnyedebb zenét megszokott fülek már elfáradnának, ezt Tamás is tudja, éppen ezért a következő két tétel nyugodtabb blokkokat tartalmaz. A következő darabok viszont már vers átdolgozások, például Ady Héja-nász az Avaron című verséből egy sejtelmes hangulatú, már-már doomba hajazó tételt fabrikált, míg Radnóti Zápor című verse pedig Nikoletta dala. A Mass Effectre hajazó, sci-fi szerű zenei kezdés után egy gyönyörűen melankolikus darab. Az album legkönnyebben emészthető, legdallamosabb tétele. A Weöres Sándor verseket feldolgozó, ismét 9 perc fölötti Az ősanya szól ivadékaihoz pedig visszatér a black metal és a techno keverékéhez, itt a dobok még a nyitó tételnél is jobban döngölnek. Az albumot lezáró Varjak Fekszenek pedig egy teljesen lenyugodott, valamilyen fájdalomhoz köthető dal.

Majdnem az egész albumot felsoroltam, de ez nem meglepő, hiszen a Tűnő Idő Tárlat egy nagyon erős korong, aminek kibontásához szükség van időre. Talán egy kicsit sok benne az instrumentális rész, főleg az album elején és kevés az ének, de egy idő után megszokható. A többi, kiemelt dalt mindegyiket érdemes meghallgatni, mert mindegyik kiváló tétel, a maga módján. A maximális pontszámot a sok monoton instrumentális blokk miatt nem kapja meg, amit mindenkinek hallgatnia kell, akit nem riaszt vissza a zenei eklektikusság, olykor szinte hatás-vadász témahalmozás, valamint a kicsit gyérebb hangzás.   

9/10

Ehhez az albumhoz két klip is készült, egyik a Csillagkohó és a Neath Waters egy-egy részletéhez. Thy Catafalque, mint csapat ezután egy kisebb hiatuson esett vagy inkább fogalmazhatnánk pihenő néven, mert Kátai Tamás viszont nagyon is aktív volt. 2003-ban jelent meg verseskötetének egyes részeit (Távolodó, Távolodó névvel, később lesz róla szó) a 2005-ben megjelent szóló albumában, az Erika szobájában dolgozta fel (erről is lesz alant szó), míg 2007-ben hús-vér bandájában, a Gire-ban jelent meg első és egyetlen albumuk, amely elhódította a 2007-es év metal albuma címét Magyarországon. A 2009-ben megjelent viszont az új anyag, amely már nem a KaOtic Production jóvoltából jelent meg, hanem a cseh Epidemie Records égisze alatt látott napvilágot, köztük külföldön is. Ez az album viszont a lehető legtöbb vendégzenészt vonultatott fel, ugyanis a tiszta énekekért Bakos Attila a felelős (Woodland Choir, Taranis), míg a női éneket pedig a Moon and the Nightspirit nevű folk duó énekesnője, Tóth Ágnes szolgáltatta Tamás részére. Ráadásul a Gire-ből akad basszus és rendes gitáros is, míg a cselló sem samplerről szól.

 

Róka Hasa Rádió 

Megjelenés dátuma: 2009
Kiadó: Epidemie Records
Stílus: Avantgárd metal
Időtartam: 68:09
Szám: 9

228257.jpgEz viszont először mégsem fog feltűnni az új albumon. Az alaphang nagyjából megegyezik a korábbi albummal,, sőt egyfajta művészeti továbbgondolása is az albumnak. De míg a Tűnő Idő Tárlat egy sötétbe burkolt kard, egy sötét massza, az univerzum mélysége, addig a Róka hasa egy kicsit könnyedebb, letisztultabb, kevésbé komplex alkotás. Persze, ez köszönhető annak is, hogy Bakos Attila énekes leginkább tisztán énekel az albumon, míg Kátai Tamás mindössze 3 dalban ereszti el a sötét orgánumát. A dalok között viszont megtalálhatóak a felmenő stílusjegyei.

A kezdő Szervetlen, a tiszta black metal jegyeit hordozza magában, kiegészítve egy kis tiszta énekkel, 2 perccel hosszabb is, mint az előző album nyitó dala. Akinek tetszett a Csillagkohó ez is fog. Az album monstrumja, ismét a második tétel, nincs ez másképp sem a 19 perces Molekuláris Gépezetekben. A dal egyébként távolról sem olyan összetett és utazásra hívó, mint az előző album centrális darabja, de azért akadnak emlékezetes pillanatai, például a kezdő „Szénizotóp” hörögve először megmosolyogtatott. Persze nem rossz darab, de távolról sem vált ki olyan katarzist. A következő darab viszont eddigi pályafutásának legdallamosabb tétele, a Köd Utánam. A darab már-már egy standard space metal dal is lehetne (igen, az űrt taglaló szövegek visszatérnek), egy verze majd a refrén ismétlése. Aki eddig nem ismerte a csapatot, ezzel biztos utat találhat a szívéhez (ahogy anno az enyémhez is). A végén viszont a 1,5 perces levezetés kicsit monoton. A következő darab viszont passzol az avantgard stílusjegyekhez, ugyanis az Űrhajók Makón már-már egy gyerekdal. A kezdő taktusai egy általános iskolai órát juttatnak eszünkbe, majd pedig Tóth Ágnes éneke leginkább az anyabandájának egyfajta kommerszebb vonalát képviseli, ehhez hozzá segít a szöveg is. A dal hangulatában viszont ott van a space metal jelleg. A végén található szintiszóló pedig leginkább a standard dalszerkezetet követi, persze a témához viszonyulva, kissé „gyermeteg” stílusban. Az instrumentális tételek sem annyira összetettek, mint szoktak, kissé szellősebbek, de az album vége felé még egy igazi doom nóta helyet kap: A Héja-nász az avaron szellemi örököse, az Őszi Varázslók című dal. Bakos Attila hangja rendkívül jól illik a melankolikusabb, sötétebb tónushoz, az ő hangjában is ott van ez a fájdalom. Ehhez hozzásegít még Tamás hörgése is, amivel tökéletesen kiegészítik ezt a temetői hangulatot árasztó dob-gitár hangzást, amelyet a dal nyújt. A záró darab pedig a Varjak Fekszenek átgondolása, ugyanolyan csendes, rezignált tempójú darab.

Összességében nem rossz a Róka Hasa Rádió, de a Tűnő Idő Tárlat témaváltásihoz és komplex megnyilvánulása után nem tud annyi izgalmat, és újdonságot nyújtani. A dallamosság nem tett rosszat egyébként az albumnak, sem az, hogy 4-5 perces darabok vették át a 9-10 perces számok helyét, bár az instrumentalitásból kicsit még visszavehetett volna Tamás és János.

 8/10

 

    A duó szekere ezután különvált, a gitáros Juhász János kilépett, miszerint a kritikák és minden rajongó Tamás zsenialitását emelte ki, míg szegény János nem kapott akkora figyelmet, és demotiválttá vált a következő album elkészítésére. De, hogy legyen a rosszban valami jó is, Kátai Tamás aláírt a Seasons of Mist nevű multikiadóhoz, aki az avantgárd metál zászlóshajója, és megannyi elismert banda (Anaal Nathrakh, Cynic, Mayhem, Morbid Angel) kiadója. Az új lemez, így megjelenhetett Amerikában és Európában is, valamint végre esélye lehetett Tamásnak, hogy megmutathassa tehetségét Európa többi részén is. Na de milyen is lett a legutolsó kiadvány, amely tavaly novemberben jelent meg?

 ——

 Rengeteg 

Megjelenés dátuma: 2011. 11. 11
Kiadó: Seasons Of Mist
Stílus: Avantgárd metal
Időtartam: 60:00
Szám: 10

Rengeteg.pngGyakran felvetődhet a Thy Catafalque albumok hallgatás közben, hogy a dobok nem szólnak megfelelően, valamint a hangzás sem éppen egy tripla A kategóriás zenéhez illik. Ilyenkor jön az indok, hogy egyszemélyes banda, de erre megint mások hoznak fel ugyancsak egyszemélyes példákat (Theocracy első albuma, például). Persze, azt a „haterek” elfelejtik megemlíteni, hogy Kátai Tamás a Catafalque albumokat programozott dobbal, és olykor számítógéppel állítja össze, így senki ne várjon tökéletes hangzásvilágot, na meg a megfelelő mennyiségű pénzmag sem állt szolgálatába, hogy tökéletes hangzást produkáljon. Változott-e ez valamennyit az új album kapcsán?

A válasz, talán pozitív. Tény, hogy a hangzás majdnem ugyanolyan, talán egy kicsit tisztább, jobban keverték az albumot (a dob még mindig programozott), de változott maga a zene is. Míg a Tűnő Idő Tárlat inkább az univerzum sötétje volt, addig a Róka Hasa már valamiféle felszakadozott, de még borongós égre emlékeztetett, míg az új album ismét vett egy kanyart. Bakos Attila és Tóth Ágnes belépésével, már az előzményben is egy hangyányi „folkos” érzés kerített hatalmába az ének kapcsán, sőt a szövegek is valamiféle folk-sci-fi fúzióként funkcionáltak. Ezen az albumon tovább folytatódott ez a tendencia. Noha, a népies vonalnál senki ne a sörcsapokra, hegedűkre gondoljon, inkább a melankolikusabb, népiesebb énekstílusra, énekfoszlányokra. A dalok összetettsége is változott, ha lehet ilyet mondani – és miért ne – a lehető legdallamosabb albumját hozta össze a banda.

Persze, Kátai nem bújik ki a bőréből, a nyitó tétel a megszokott Csillagkohós black metal, az őrjítően erős Fekete Mezők. A dal a megszokott black vonalat, és hörgést produkálja, 9 percben, mégis mintha a dob és a gitár riffek szigorúbbak lennének, leöntve egy kis elektronikával és tiszta énekkel. A már említett, kissé folkos, elektronikával megfűszerezett, dallamorgia a következő két dalban meg is mutatkozik, a Kél Keleti Szél/Trilobita egyértelműen a könnyedebben emészthető, már-már rádióbarát kategóriába tartozik. Az elején egy hosszabb instrumentális rész, majd a neofolkos ének, egy kis elektronikával megfűszerezett középrész, majd pedig egy érzelmesebb lezárás. Majd nem sokára következik a 14 perces Vashegyek, amelyet leginkább vegytiszta progresszív rockként skatulyázhatnánk. Az elején Tóth Ágnes éneke, majd pedig Kátai mélyről jövő hörgése szakítja meg a teret, míg a tiszta ének veszi át a főszerepet. Az instrumentális blokkban, pedig progresszív zenékre jellemző riffek és dobjáték hallatszik. A project pályafutásának egyik legjobb dala, változatos, és egy szem monotonitás sincs benne. Ezek után a kötelező instrumentális tétel után ismét visszaugrunk az album egyik legjobb verzéjében, amely a Kék ingem lobogó című dalban hangzik el. A sablon a fent említett dallamduóra épül. Az album vége felé a melankólia veszi át a szerepet, viszont a végére jön a derült égből a villámcsapás, a Minden Test Fű, amely egy klasszikus black metal tétel. Zakatoló dobok, riffek, mélyről jövő hörgés, sőt még egy kis üvöltés is elhangzik benne. A vége viszont lenyugszik, és egy már-már kórustétellé bontakozik ki.

Összegezve elmondható, hogy még mindig nem üti meg számomra a Tűnő Idő Tárlat szintjét, de nem is hasonlítható össze vele. Ez az album könnyedebb, már-már rádióbarát dalokat tartalmaz, megtartva a csapat egyediségét és érdekes fúzióba ágyazva a folkot, mint énektechnikát, az elektronikával. Kíváncsi vagyok a következő albumra, ugyanis Bakos Attila elvileg nem fog részt venni a felvételekbe, így a dallamosságtól lehet elbúcsúzhatunk. Nem örülnék neki.

8.5/10 

——

Noha jelenleg nincs új album (elméletileg 2013-ban lesz), mégis akad két kiadvány, amit szeretnék bemutatni nektek, mert szorosan hozzátartozik Tamás zenei életpályájához. Az egyik az egyetlen megemlíthető bandája, amellyel albumot adtak ki, ez pedig a Gire. A másik anyag pedig egyetlen, neve alatt kiadott szólólemeze, az Erika szobája, amelyen a verseskötetéből találhatóak zenével megtámogatott részletek. A következő két anyag tehát nem a Thy Catafalque neve alatt került forgalomba, de Tamásnak rengeteg köze volt magához a munkálatokhoz, és a koncepcióhoz, így ide venném őket, hogy megismerhessétek őket, ha esetleg eddig még nem ismertétek volna.

 ——

Gire - Gire 

Megjelenés dátuma: 2007
Kiadó: Független, önálló kiadás
Stílus: death metal
Időtartam: 62:51
Szám: 11 

gire.JPGA Gire egyébként már egy csaknem 12 éves banda volt, mire 2007-ben önálló kiadásban napvilágot látott az első és utolsó anyaguk is. 1995-ben alakult a banda, és 2007-ig csaknem 6 demó látott napvilágot mire elérkeztek odáig, hogy rögzítsék stúdióalbumukat. A fő különbség talán az a bandában – persze, hogy alapvetően durvább zenét játszottak -, hogy itt egy hús-vér dobos található a csapatban, méghozzá Borbás Gábor személyében. De ha megnézzük maga az anyag annyira nem üt el a Catafalque muzsikájától. Adott egy alapvetően death metal hangzás, szakadozó dobok, gitárok, mélyről jövő hörgés. Na ezt öntsük nyakon egy kis elektronikus hangzással, pötyögéssel, olykor zongorával, vagy más szinti-témákkal, majd az éneket olykor váltsuk fel tiszta, szavaló-szerű énekkel, hozzá pedig adjunk hegedűt, és más élő hangszert. Nagyjából így jellemezhető az anyag, valahol a Róka hasa rádió fog hasonló szintetizátor témákkal kooperálni, csak hogy elképzelhessük a zene alapvető hangulatát.

Az album egyébként erősen indít, a Zöld Zivatar/Arany Hajnal ügyes darabok, zúzós tételek, egyértelműen keményebbek, mint a Catafalque dalai (még a black zúzdáknál is), melyre az ember felkapja a fejét. Utána viszont az album még 6. hallgatásra is szinte teljesen sablonossá és szürkévé válik (hiába a harmadik tételben a Burzum-riff), pedig mire megírtam a kritikát már csaknem hatodszor forgott az album a lejátszóba. Ha odafigyelünk, akadnak emlékezetes pillanatok, a Törjön Testünk! Egy egészen jó darab, viszont az album vége felé található zenei blokk olyan közönnyel haladt el mellettem, mint egy leszbikus számára egy fiú pornó csapat. A korong utolsó száma a Nádak, erek viszont egy középtempós, későbbi Vashegyek/Molekuláris Gépezetekre hajazó folkos, női énekes darab.

Egyébként tényleg elmondható, hogy sok esetben hasonlít a későbbi Catafalque albumok hangulatára, és egy-két zenei kifejezés vissza is köszön majd később, nem csak a dalok szerkezetébe, de még a vokálokban is. Aki szereti az experimentálisabb death metalt, és ilyenekre szokott aludni, vagy aláfestő zenét szeretne, az jó helyen kapizsgál, de ez az album maximum odafigyeléssel, és mély meditációval mutatja meg azokat a színfoltokat, amik az 1 óra alatt néha-néha felderengenek.

5/10

Kátai Tamás - Erika Szobája 

Megjelenés dátuma: 2005
Kiadó: Független, önálló kiadás
Stílus: zongorajáték
Időtartam: 56:00
Szám:

59-173-thickbox.jpgKátai Tamás 2005-ben jelentette meg önállóan első verses kötetét, Távolodó, Távolodó címmel, majd ennek a népszerűsítésére adta közre saját nevén az első szólóanyagát, az Erika Szobáját. Mivel személyes albumról van szó, így teljes egészében a billentyűs hangszereké, főképp a zongoráé a főszerep, így ha nagyon sarkítani akarnék, azt mondanám, hogy egy egyórás zongorautazásban vehet részt az, aki beruház a korongra. Néhol Kátai szaval vagy egy női felolvasó olvas egy-egy részletet, verset a verseskötetéből, de leginkább a nyugodt, harmonikus zongorajátékot élvezhetjük. Néhol akusztikus hangszereket is hallhatunk, vagy madárcsicsergést, esetleg ambientre jellemző loopokat, hegedűt, de ezek mind olyan nyugodtan, harmonikusan szólnak, hogy ez a zene leginkább meditálásra alkalmas. Kifekszünk a lenyugvó nap alá, bekapcsoljuk az első tételt és egy órán keresztül gondolkozhatunk az életen, esetleg a jövőnkről, hibáinkról, szeretteinkről. Egy meghitt zenei utazás ez, amely még csak véletlenül sem fog felpörögni, végig megmarad ebben a lassú, kesernyés, rezignált hangulatban. Arra való, hogy elmerüljünk a saját lelkünk sötét(ebb) bugyraiban, de mégis tiszta fejjel találkozzunk a szomorúság és a múlt démonaival. Külön atmoszféra kell ennek az albumnak, egy megfelelő környezet, vagy alkalom, és ami a legfontosabb magány. Egyedül kell lennünk, éreznünk, hogy egyedül állunk az élet nagy viharában ebben a percben, és meg kell hoznunk a következő döntésünket. Erről szól az Erika Szobája. Nem fogok pontszámot adni ennek a korongnak, mert felesleges. Nem szórakozni akarunk, nem kikapcsolódni, és nem mindig fogjuk elindítani a Télvíz című első számot, hogy végigmenjünk ezen az úton. De néha mindenképp érdemes.   

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr995100084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.