Eljött hát az év egyik legjobban várva várt napja. December 21.-e a maja ciklus utolsó napja, amit sokan a világ végének jósoltak, hiába találták meg a következő ciklust tartalmazó iratokat is. De az emberek már csak ilyenek, ha találnak valamit amit várhatnak, akkor a tényektől és bizonyítékoktól mentesen várni fogják azt. Különleges tulajdonságokat tulajdonítanak nekik, megpróbálják összefoglalni, hogy mi is történt, és miféle ítéletet mondhatnánk az emberiségre, és az életünkre. Úgy tűnik, folyamatosan szükségünk van arra, hogy napokra tegyük a változásokra tett ígéreteink elkezdését, és ünnepként akarjuk megélni azt, hogy leltárt készítünk a lelkünkben. Vegyük például a világvégét. Sokan az emberiség teljes pusztulását várták, ítéletként az elkövetett bűneinkre, mások pedig a megváltást, a megtisztulás lehetőségét aposztrofálták ettől a naptól. Akármi is jött el a mai nap, az nem lett végül a szó szoros értelmében vett világ vége, de ha más aspektusból vizsgáljuk meg, akkor valóban akadnak dolgok, amelyek megérik az aggódást.
Vegyük például a hétfőn elkövetkezendő szeretet ünnepét. A karácsony volt régen számomra az év legszebb ünnepe, ilyenkor előjön az emberekből a teátrálisság, és áthatja szívünket a szeretet és megbocsátás. Kis koromban nagyon vártam ezt az ünnepet, és már december elején bennem volt az a "kimondott karácsonyi hangulat". Ahogyan teltek az évek, viszont egyre kevésbé kapott el ez az érzés, és ha most megnézzük 10 emberből 1 ha érzi azt, amit még gyermekkorban érez az ember. Természetesen az ember változik, így azok az érzések teljesen más intentizásban jelennének meg már érettebben, de akkor is éreznénk azt a varázst a karácsonyfaillat, a gömbök és a zenék által generált hangulatfelhőben, amelyek ilyenkor hatnak ránk. De ez manapság kiveszik az emberekből, és még december közepén sem vagyunk képesek felfogni, hogy hamarosan itt van a szeretet ünnepe, ha csak nem abból, hogy ajándékokat kell venni. Vagy akkor szembesülünk ezzel először, ha megkérdezik, hogy "mit szeretnél karácsonyra" és te kapásból válaszolsz, hogy hol van még karácsony, december 16.-án. És ez valamilyen téren aggasztani való, hogy a rohanó világban hogyan veszik ki az emberből a legelemibb és legerősebb érzés ünnepének a hangulata. Valamilyen téren ez is felfogható világ végének. Hogy a szeretet mennyire háttérbe vonul a mai világunkban, s pusztán egy-egy ölelés a számunkra kedveseknek, esetleg kisebbfajta ajándék jelenti a szeretet megnyilvánulását a karácsony előtti napokban. De legalább, ezekben a napokban elkapja az embert az a teátrális szentimentalizmus, amikor a boldognál is többet érzünk, ha azokkal tölthetjük az időt, akik fontosak számunkra, és ilyenkor fellibben az a fajta univerzális fátyol, hogy "minden javítható, amiben még pislákol némi élet". Az evolúciónak ebben az esetben nem kellene beleszólnia a dolgokba, és pusztán realitás alapján nem is kellene, hogy ez így belénk legyen kódolva, de talán ez is bizonyítja azt, hogy van lelkünk.
De nem csak a szeretet van háttérbe szorítva, hanem a szavak, és az őszinte beszéd is. Elhallgatjuk egymás elől a gondolatainkat, főleg azok elől akiknél félünk, hogy talán rosszul fogadná őszinte szavainkat. Ráfogjuk arra, hogy "még nem ismersz elég jól", "nem akarom, hogy ezeket megtudd rólam", vagy úgy gondoljuk majd megoldódik magától. Ez a legnagyobb hiba amit az ember elkövethet az életben. Ha a szavak kimondatlanok maradnak, a szív kapui nem fognak kitárulni sohasem, és az egymás által érzékelt kételyek, amelyek feszültséget generálnak ugyanolyan kimondatlanul fogják szurkálni a kapcsolatokat, mintha bizalmatlanok lennénk egymással szemben. És ezek a kis tűk egyszer csak kidurrantják a ballont, és akkor lehet foltozgatni, varrogatni. Természetesen, ha egy adott kapcsolat már elért egy adott időt és mélységet akkor az őszinte beszéd is egyszerűbb, de ott ahol még ez nem, a csalódástól való félelem - mert hát valljuk be, még a legstabilabb ember is meginoghat - erősebb annál, minthogy megbeszéljék az emberek azt, hogy mi lenne jó a másiknak. Olykor még a mély kapcsolatoknál is elő fordul, ha mind a két esetben indokolt az, hogy ne mondjuk ki azokat a dolgokat, amelyeket problémaként érzékeljük, mert betudjuk a másik fél problémájából fakadó átmeneti kátyúnak. De mi van akkor, ha ez folyamatosan fent marad, és már-már a kátyús út inkább rázós lesz, mintsem néhol foltos? Káosz és anarchia lesz osztályrészünk, melyben több lesz a fejfájás, mint az esetleges boldogság és elégedettség érzése. És olyankor csak azt sajnáljuk, hogy hol van már a tavalyi hó? Hol van a múlt, és miért nem olyan mint régen? Badarság. Ha valami egyszer valami letér az útról, akkor az már külön ösvényt vág magának, de ha esetleg vissza is térne a korábban elkezdett útjára, akkor is a gumi sárosan és kopottan fog tovább haladni a szűz betonon. A világ változik, az ember változik...minden változik.
Ezért a legfontosabb, ha az embernek megbeszélnivalója van, ne tartogassa addig, amíg az autónk le nem tér az útról. Természetesen, lehet így jobb lesz, ha kicsit használt már a gumi, de a döckölődés érzése bennünk marad. Ha pedig attól félünk, hogy a lehető legrosszabb származik abból, ha őszinték vagyunk, akkor az a kapcsolat vagy bármi más, alapból veszett fejsze nyele, vagy hazugságukon alapuló gyengék szövetsége. Nem minden passzol össze, a szimbióta álcázó állatok is egy idő után lebuknak és csak elhullanak a hazugságuktól. Lehet addig jó nekik, de utána nem marad más csak az üresség. Meg egyébként is, ha valami kimondatlan, úgy nem is lehet rajta változtatni, csak érezzük, hogy valami problémás a másiknak, de ha nem tudjuk az okát, nem is lehet rajta javítani. S ha úgy érezzük, valami nincs rendben az életünkbe, nézzük meg nincsen-e elintézetlen beszélgetésünk valakivel. Ha pedig nincs, akkor ott már az ön készülékében van a hiba. Egy szó mint száz, ki kell húzni a fejünket a homokból, és szembeszállni a porzó széllel a sivatagban, hogy megkeressük az oázist, és kortyoljunk annak vizéből.
Akik pedig változást szerettek volna várni 2012. 12. 21-től, azoknak itt az ideje hogy cselekedjenek, ne csak várjanak. Az emberiség számára mindig ott volt a megváltás esélye, csak mi túl lusták vagyunk ahhoz, hogy megmozduljunk.
/If life is just a highway, then the soul is just a car./
/Ha az élet egy országút, akkor a lelkünk az autó/
(Meat Loaf - Objects In The Rear View Mirror May Appear Closer Than They Are)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.