Itó Projekt - Harmónia

Megosztás

2012.11.21. 17:40

Itó Projekt - </Harmónia>

 

 
harmony_cimlap_700_1.jpgAz emberiség világ életében szeretett eljátszadozni a „mi lett volna ha…” és a „mi lenne ha…” kérdéskörrel. Szinte mindenféle korban épített fel tökéletes társadalmakat, vagy éppen negatív utópiákat, elég csak a vallásokra gondolni, ahol a túlvilág mindenhol egyfajta tökéletes létállapotot jelent, vagy ha a Poklot vesszük alapul, akkor az egy disztopikus világ. A technika fejlődésével, a háborúk hatására, és az új, kapitalista világrend megteremtésével pedig egyre több író gondolta úgy, hogy megálmodja milyen lesz majd a világ 10 vagy akár ezer év múlva, s tucatjával kerültek elő a különböző társadalmakat bemutató science-fiction regények, de csak viszonylag kevesen foglalkoztak az egész társadalommal. A 20. század legfontosabb alkotásai között tartják számon Huxley – Szép új világ című regényét, vagy Orwell – 1984 alkotását, ám jó látni, hogy a kifordított világrendek elképzelése a mai napig nem állt le, ennek példája jelen recenzióm tárgya, Itó Projekt – eredeti nevén Itó Szatosi – Harmónia című regénye.

A regény 2008-ban jelent meg Japánban, majd nemsokára angol nyelven is napvilágot látott </harmony> címen, míg a magyar fordításra 2012-ig kellett várni, amit a kortárs sci-fi rendkívül ígéretes kiadója, az Ad Astra jelentetett meg. A több díjat is bezsebelt könyvön két fordító is dolgozott, Mayer Ingrid és Oroszlány Balázs, ám a váltott műszak nem látszik meg a végeredményen, és egy rendkívül igényes fordítás látott napvilágot, nem beszélve a kötet borítójáról. A regény egyébként rövid, mindössze 300 oldalas, aminek köszönhetően nem kapunk választ minden égető kérdésünkre, és nem ismerjük meg az egész világot aprólékosan, de ez tipikusan az a könyv, ahol az író a fantáziánkra bízza, hogy a hézagokat megtöltsük a saját gondolatainkkal, és magunk lamentáljunk el a „látottakon”. 

A könyv stílusát tekintve legáltalánosabban a sci-fi jut az eszünkbe, ugyanis 2070 körül játszódik, valamint nanotechnológiai reformok, vitalista társadalmak, zseléfotelek, mágnesautók világában járunk, nem beszélve a minden testben megtalálható, számítógépek által felügyelt, betegségektől mentes életet biztosító Watch Me-ről, amely az egész regény alapját képezi. Itt lehet elgondolkodni az alműfajon. Az utópia megvalósul: az emberek boldogan élnek, harmóniában, mindenki egészséges, kivéve az öregséget nem tudták még legyőzni. Mindenki boldog, de a felszín alatt Szatosi a lehető legnegatívabb világképet festi elénk, amelyben megmutatja, hogy az olyan hangzatos kifejezések, mint a „mindenki egyért, egy mindenkiért”, vagy a „szeresd felebarátodat”, "mindenki egymást testvére lesz" és az elíziumi béke mennyire a visszájára fordulhat. Főleg, ha az emberek próbálják meg mesterségesen létrehozni. Egy utópiát olvashatunk a lapok között, de hogy az mennyire negatív, vagy éppen pozitív, azt mindenkinek a saját ízlésére bízom.

Pedig a történet nem is kezdődik kimondottan izgalmasan. Adott egy lány, Kirie Tuan, akit kísért a múltja, melyben lefektetik a világ alapjait: az emberiség az atomháború után jár, amit itt Nagy Katasztrófának hívnak, s a radioaktív betegségek hatására úgynevezett ökormányok, akik az egészség megőrzését tűzték ki célul, kifejlesztették a homeosztázist (természetes biológiai egyensúly) figyelő Watch Me-t, melynek hatására a betegségek megszűntek, csakúgy, mint a nagy háborúk. Mindenki boldog, az emberi élet szent, a tisztelet a legfőbb erény, és olyan, mint iskolai szívatások vagy káromkodások már csak a történelemkönyvek lapjain szerepelnek érdekességképpen. Nincsenek elhízott emberek, anorexiások, mindent megbeszélnek az emberek mással, mindenkinek a társadalmi értékpontjai láthatóak az arca mellett holografikusan, egyszóval minden a lehető legnagyobb rendben kellene, hogy menjen. De, mivel az ember már csak ilyen, a túlzott békében nem leli a helyét, és abban, hogy alapvetően nincs önálló gondolkodás. Főszereplőnk, két barátjával egyetemben pedig szeretnének fellázadni a rendszer ellen, úgy, hogy a legnagyobb csapást mérik a vitalista társadalomra: eldobják a saját életüket. A kísérlet ugyan meghiúsul, s Kirie 13 év után összekötő, tárgyaló a Spirálcenzori Hivatalnál, ahol különböző háborús helyekre vezénylik ki őket, itt ugyanis még léteznek olyan egészségre káros anyagok, mint az alkohol, vagy a cigaretta. Nem leli a helyét a világban, még mindig mardossa a lelkiismeret furdalás, a múltbeli események miatt, mikor is egy terrorista csoport tömeges öngyilkosságot követ el teljesen ártatlan embereken. Kirie, mint egyfajta félkatonai szervezet tagja, elkezdi a nyomozást a történtek és a tettesek kibogozására, és hamarosan újra találkozik a múlt a jelennel, és megismerhetjük az egész világot, melyben az egész világ múltja is megelevenedik a lapokon. Mint fentebb írtam, a társadalomban és utópiában felmerülő összes kérdésre nem kapunk választ, de elég gondolkoznivalót hagy nekünk a meglepő végkifejlet. A történet egyébként csak egyfajta ürügyként szolgál a világ bemutatására, így aki egy izgalmas, fordulatokban gazdag sztorira vágyik csalódni fog, de ezekben a művekben nem is a szereplő történeti szála a lényeg szerintem.

Éppen ezért a karakterek lelki világa sincs kidolgozva teljesen. Bár, jó Japán szokáshoz híven a múltbeli cselekedetekre nagy hangsúlyt fektet az író, és a 13 évvel ezelőtti események leírása részletes, tele flashbackekkel, olykor még talán aprólékosabb, mint a jelenkor. A főszereplő, Kirie karaktere elég komplex és összetett, jól adta vissza az író a kissé megtépázott öntudattal rendelkező lányt, aki a végletekig nem tudja, hogy mi lenne a legjobb a világban, de a többi szereplő nem igazán tekinthető mélynek.

De a regény gerincét és alapját viszont a könyvben felmerülő kérdések adják, amelyeket egy eléggé komplex nyelvezetbe ágyaz be. Szükséges-e egyáltalán az életünkbe utópia? Szükséges-e egyáltalán béke? Egyáltalán, kell-e öntudat? Az ember valaha is képes lesz békében élni, vagy evolúciós késztetést érzünk arra, hogy öljünk? Rengeteg kérdést tesz fel az író, amelynek egy részéhez kell egyfajta érettség, így biztos vagyok benne, hogy 3-4 éven belül újra fogom olvasni a regényt, mert akkor néhány kérdés és válasz sokkal jobban fog rám hatni akkor, mint mondjuk most. Ráadásul ezeket a kérdéseket remek szimbólumokba is rejti, például bibliai példázatokkal, vagy a francia szabadságharcosok híres jelmondatába is a lehető legnegatívabb mértékig hatol bele, és boncolja a felvetést. Ez pedig igaz a harmóniára is, és a mű közben ki nem mondott kérdésre is: meddig ember az ember, és meddig képes elmenni a fejlődésben és a (ön)feláldozásokba, mert fél a haláltól? Egyáltalán, miért kell rendszabályozni a káoszt, olyan mértékig, hogy már a saját fajtánk definícióját is a legaprólékosabb mértékig megszabjuk, sőt talán át is írjuk? Ilyen és még hasonló kérdések garmadáját tesszük fel magunknak a lapok olvasása közben, miközben megismerjük a világot, melyben a háború és az olaj még mindig beférkőzik a mindennapokba, csak éppen más köntösbe csomagolva, az adott világjáráshoz igazodva. 

A regény nyelvezete egyébként elég „nehézkes” olyanok számára, akik nincsenek hozzászokva a sci-fi és a tudomány szaknyelvezetéhez, így egyesek nyilván érdekesen fognak nézni, miközben a tudatot hiperbolákhoz és exponenciális függvényekhez hasonlítják – és ez még az érthetőbb rész is. De, ezt tudjátok be annak, hogy ritkán olvasok hardcore sci-fi-t, de azért akinek van logikája és alapvetően jól értelmezi az olvasottakat, azok meg fogják érteni a nyelvezetét. Maguk a tájleírások és jellemábrázolások kicsit statikusak és kopottak, de megbocsátjuk neki, mert a különböző technikai részek leírása viszont aprólékos és akár megalapozott is lehet. 

Nem tudom, hogy valaha is egy lapon fogják-e emlegetni majd a Szép új világgal, vagy az 1984-el, de szerintem ez a regény megérdemli, ugyanis remek tükröt állít elénk, hogy ha belegondolunk mit is kívánunk olykor, és milyen kampányfogásokat hirdet akár a vallás, akár a politika, akár az orvostudomány az egészséges életről. Ha azt bánnánk, miért is ettünk a tudat almafájáról, ne tegyük. Inkább legyünk olyanok, amilyenek most vagyunk, mert ez a természetes, „istenadta” ember, az irracionalitásával, szentimentalizmusával együtt. Noha, a recenzióm olvasása közben talán szegényesen jártam el a válaszadásokban, és csak kérdeztem inkább, mintsem a saját feleleteimet írtam le, de mindenki döntse el maga, hogyan értelmezi az olvasottakat, és hogy egyetért-e azzal, ami a végkifejlet. Számomra felkerült az „Életben kötelezően elolvasandó” irodalom listámra.

10/10

A kötetért köszönet a Kiadónak!

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr614918648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.