Versailles - Versailles

Megosztás

2012.10.18. 18:04

 

Versailles – Versailles

 

43a0e8a23d8721a57fa47bc7533d7be7.jpgA Versailles-ot jellemezhetnénk a japán sikertörténetnek – bővebben itt. A banda már rögtön az első EP-jük után felkeltette a helyi metal színtér figyelmét, míg az első albumuk, a Noble egy- az-egyben ismertté tette őket az országukban. Persze, ehhez hozzátartozott, hogy a rendkívül réteges zene párosult egy olyan dallamvilággal és neoklasszikus hangzással, amelyet kevés zenekar művel ilyen minőségben széles-e földön. A banda szekere ezután beindult, s szerződést is kaptak a Japan Warner jóvoltából, ami megnyitotta előttük a világhírnév felé vezető utat. Itt üröm az örömben, hogy mivel a Warner nagykiadó, így a Versailles zenéjének is kicsit változnia kellett, hogy populárisabb körök is megismerhessék az extravagáns színpadi elemeikről híres bandát. Ez meg is látszódott a zenéjükön, a legutóbbi két album például fokozatosan veszített összetettségéből és „varázsából”, sokkal inkább egy hagyományos power metal bandára kezdett hasonlítani a zenéjük, egy csipetnyi komplexitással. A 2011-es Holy Grailt (kritika itt) követően viszont ismét itt az új album, ami 2012. szeptember 26.-án jelent meg. Nézzük, hogy az anyag képes volt-e a megújulásra, esetleg minőségbeli változásra, vagy a korábbi anyagok folytatásaként még jobban egyszerűsödött a zenei képlet.

Nos, akik egy „vissza a gyökerekhez” albumot vártak, sajnos csalódniuk kell, ugyanis az anyag a lehetőségekhez képest még jobban veszített a komplexitásból, erre már az albumot beharangozó két EP-n megtalálhattuk a választ. Akik a két EP-t követően már azon kezdtek el gondolkodni, hogy a csapatnak esetleg egy hosszabb szünetre lenne szükségük, azok bizonyára jósként is megállhatnák a helyüket, ugyanis a csapat bejelentette, hogy a névadó album után pihenőre vonulnak, méghozzá meghatározatlan időre. A rajongók számára ez kicsit rossz, ugyanis a bandájuk még koncerteket sem fog adni, de viszont jót fog tenni ez a bandának, már ha megnézzük a Versailles jelenlegi számlistáját. A korongra 11 szám került fel, amelyből 5 számot már korábban kidobtak a kislemezeken, ráadásul a nyitó és záró szám pedig korábbi albumok újrakevert változatai, így mindössze 4 új dalt kapnak azok, akik megveszik az új albumot (ha ebből levesszük az instrumentális dalt, akkor csak 3). Ráadásul a bő 70 perces gitárvirgázásokból is visszavettek, az egész album nincs egy óra sem, pedig mindenki tudja, hogy a csapat a hosszú, komplex dalokban érzi magát igazán otthon. Az ómenek rosszak, de az EP-n szereplő dalok nem voltak olyan rosszak, bizakodni mégis lehet. Nézzük, mennyire lehettünk optimisták.

A Noble nyitó tétele újrakeverve sem rossz, míg az EP-ről korábban megismert Rose is lendületes tétel, de azért nincs olyan komplex, mint a Masquerade, vagy esetleg az Ascendad Master és az Aristocra’s Symphony. Az első valamire való tétel, a szintén korábban ismert, neoklasszikus szimfonikus betétekkel megtűzdelt Rhapsody of Darkness amiben még egy rövidke gitárszóló is szerepet kapott. Az Illusion például egészen élvezhető, popos, rádiós darab, megfelelő arányba keverve a metált, így nem válik a dal egy giccsbe hajló tétellé. Az album első fele után hamar rájön az ember, hogy noha rövidebbek a számok, és kevésbé komplex a korong, mégis egységesebb. A dalok egyforma színvonalon himbálóznak, nincsenek kimondott gyenge tételek, de erősebb darabok sem, a hangzás sem esik ki a ritmusból, és az ének sem. Az anyag felénél található a Versaillesra jellemző hosszú, nagyepikai darab, a 11 perces Created Beauty ami a korong legjobb dalává is válik. Noha, aki a Faith & Decision vagy  Princess utódját várná csalódnia kell, ugyanis ez a dal egy ballada, de mivel a japánok nagyon jók a szentimentális érzelmek kifejezésére, így ebben a dalban sem kell csalódnunk, méltó utódja a Sympathia-nak. Ha valaki esetleg ketté vágott dalnak tekintené, a következő dal is folytatja ezt a szentimentális vonulatot, de immáron gitárszóló képében, ugyanis a Holy Grail – Amoroso egy instrumentális darab. Amire még kíváncsi voltam, az a Sympathia újravett verziója, ami nem sok újat rak hozzá az amúgy is zseniális számhoz.

Az album végére érve ismét dilemmába kerülünk. Adott egy anyag, ami egy egységes, érett csapat eredménye, még ha nem is ahhoz hasonlít, amiért megszerettem a bandát, de mégis egész jó hallgatnivaló. Viszont a másik oldalt nézve, nincsenek húzótételek, vagy olyannyira kiemelkedő számok, ami instant klasszikusként emelkedne a csapat történelmébe, ráadásul a komplexitás is a múlté, ugyanis nincs egy valamirevaló összetett dal. Szükség van már a pihenésre, hogy a csapat megtalálja a saját hangját, és a jövő kikristályosodjon előttük. Viszont én, sokadik hallgatás után megbarátkoztam ezzel a koronggal, és azok akiknek bejött a Jubilee/Holy Grail hangzásvilága akkor ebben az anyagban sem fognak csalódni. Hogyan tehetnék, ha én, aki a Noble-t tartja etalonnak is képes élvezni a korongot?

 

7.7/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr574856661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.