Lavie Tidhar - Oszama

Megosztás

2012.10.13. 11:56

Lavie Tidhar - Oszama

 

Alavie-tidhar-oszama.jpg történelemben nincs „mi lett volna…”. Az irodalom viszont foglalkozik alternatív történelemmel, így aki mindenképpen el szeretné képzelni, hogy „mi lett volna ha…” elég ha keres egy erre szakosodott irodalmi alkotást. Ilyen regény Lavie Tidhar tavaly megjelent könyve is, amely korunk problémáját, a terrorizmust emeli ki egészen egyéni módon, hogy hogyan, kritikámból kiderül. Annyit viszont hozzátennék még előzetesen, hogy a borító és a cím miatt senki ne várjon egy végig 9/11-ről, vagy éppen az arab terrorizmusról szóló könyvet, Wilbur Smith-szerű kalandokkal, mert nem ezt fogja kapni.

Lavie Tidhar neve egyébként külföldön ismerősebben cseng, a The Bookman Histories ciklusa például több díjat és jelölést is besöpört, de akik szeretnek novella antológiákat olvasni, azok is bizonyára találkoztak már a nevével. Osama címen futó könyve tavaly jelent meg, a PS. Publishing jóvoltából, míg a magyar fordítást a kortárs-hardcore sci-fi legújabb zászlóshajója, az Ad Astra kiadó jelentette meg 2012-ben. A fordításért Kleinheincz Csilla a felelős, míg a borítót a szórakoztatóiparban ismert festő, Havancsák Gyula készítette. A kötet egyébként nem hosszú, mindössze 340 oldalt számlál, ebből viszont sok üres lapot találunk a rövidke fejezeteknek köszönhetően, így ha nagyon pontosak akarnánk lenni olyan 300 oldal körül meg is állna a lapszámláló.

A mű stílusát tekintve elég sokrétű, leginkább az alternatív történelmi regény címkét lehet ráaggatni, de az írásstílus engem leginkább Murakami Harukit és a mágikus realizmust idézte. A sejtelmes hangulat, amikor érzi az ember, hogy a valóságot nem a sorok között kell keresni, szinte az egész regényt áthatja, erre pedig rá is tesznek az író különleges metaforái, képei, amely egyfajta misztikus jelleget kölcsönöz a könyvnek. Murakami Haruki viszont a részletes leíró részekből is ismerős lehet, ugyanis írónk rengeteg bárban jár, iszik, sörözik, magányosan üldögél. Az író rendkívül jól bánik a hangulatteremtés eszközével, s mikor az ópium szaga valahol megjelenik, mintha mi is éreznénk, hogy nem két lábon állunk ezen a világon, elbódítanak a sorok, s míg le nem tesszük a könyvet addig mi magunk sem leszünk teljesen urai a fejünknek.

A történet kezdetén Joe felébred, bemegy a munkahelyére, s kibámul a vientinai irodájának ablakán, mikor is bekopogtat hozzá egy nő, és megkéri, hogy keresse meg a kor legnépszerűbb ponyvájának, az Osama sorozatnak az íróját, Mike Longshotot. Joe eleget tesz a felkérésnek, ám különleges fekete cipőbe öltözött emberek már a kezdetektől üldözik, rálőnek, megverik és felszólítják, hogy adja fel a keresést. Joe viszont makacs ember, és bika módjára tör előre, jut el a könyvek kiadójához, s Párizson, Londonon át, New Yorkig üldözi a rejtélyes Longshotot, akiről szinte semmit sem tudni. Eközben Joe egyre mélyebbre ássa magát az ügy részleteibe, s az identitása szép lassan szétcsúszik, elveszti kapaszkodóit a világban. Egyáltalán, a való világban él-e, ha egyáltalán él? A történet egyébként nem halad gyors léptekben, és igazából csavarokat sem fogunk benne találni, de azért egy kis akciót kapunk, a kötet vége pedig azok számára, akik nem szeretnek elrugaszkodni teljes mértékben a valóságtól érthetetlen lesz. Viszont legyen az író becsületére mondva, hogy nem is próbálja megmagyarázni a dolgokat, a végén egyfajta mankót odahajít elénk, amivel a káoszból teremt rendet, azt pedig mindenki egyénileg dönti el, hogy hogyan értelmezi az olvasottakat.

A karaktereket tekintve nem beszélhetünk mélyen szántó lelkekről, a főszereplőn kívül egyébként is minden szereplő olyan mintha illúzió lenne, képlékenyek, s a regény atmoszférájához kapcsolódóan egyfajta álomképek, drogos hallucinációk, akik hol feltűnnek, hol eltűnnek. Joe karaktere is egyre irreálisabbá válik a könyv végére, szinte érezzük, ahogyan vékonyodik a lelke lapról-lapra. Tidhar viszont rendkívül erőteljes képeket teremt a könyv végén lévő „Kísértethistóriák” című fejezetben, ahol a terrorizmus egy-egy áldozata meséli el életének utolsó pillanatait, szinte képes néhány oldallal megteremtenie azt a borzalmat amit mások egész estés filmekben, vagy akár regényekben is ábrázolnának.

A regény viszont koránt sem tökéletes, sőt talán nevezhetjük aránytalannak is. A drogos, ópiumos hangulat már az elejétől árad a regényből, ami egészen a végéig kitart, erre rá is segítenek a különböző képek is, szimbólumok, de sajnos ez nem elég a könyv végéig. Rengeteg helyen karakterünk csak iszik, whiskey-zik, sörözik, olvas, pornográf tartalommal szembesül, figyel és tulajdonképpen nem csinál semmit akár egy Murakami regényben, de míg ott képes a legunalmasabb karaktert is megtölteni élettel, addig ez Tidharnak nem sikerül teljes mértékben. Olykor kilép ebből a sejtelmes hangulatból, s úgy érezzük magunkat, mintha a világ valóságos lenne, ilyenkor egy-egy üldözéses jelenet, vagy akár utazás jelenik meg, de ezek csak egyfajta színesítő elemként jelennek meg a regénybe, hogy valamiféle cselekmény is történjen a regénybe, koránt sincsenek ezek a részek ügyesen kidolgozva. A magánnyomozós részek sem hajlanak át krimi-hangulatba, így aki egy igazi nyomozós-krimibe hajló regényt várt, csalódni fog.  A leíró részeket sem viszi túlzásba az író, de itt nem jegyezném meg már harmadjára, hogy különleges írói képeket és fejezeteket találunk a könyvben, amik megérnek egy misét.

Az izraeli származású Lavie Tidhar korunk legnagyobb problémáját, a terrorizmust bújtatta egyéni köntösbe, hozzá adva egy kis mágikus realizmust, létezéselméleteteket, valamint egy csipetnyi noir hangulatot, és egy rendkívül hangulatos, ópiumtól túlfűtött alternatív történelmi regényt tett le az asztalra, amelyet rendkívül szimpatikus módon nem magyaráz meg, hanem mindenkinek a saját értelmezésére bízza. Ez a kötet legfőképpen impressziók, különös írói képek halmaza, amiben a legfőbb szerepet talán nem is a történet játssza, így aki egy akciódús, kalandokkal teli könyvre számít, nem jó helyen keresgél, de aki szeret elrugaszkodni a valóságtól, azoknak mindenképpen érdemes egy próbát tenni a regénnyel.

8/10

 

A kötetért köszönet a kiadónak!

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr164845986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.