Philip K. Dick - Egy Megcsúszott Lélek Vallomásai

Megosztás

2012.08.01. 17:23

Philip K. Dick – Egy Megcsúszott Lélek Vallomásai

1342214100_philip_k_dick_egy_megcsuszott_lelek_vallomasai_b1_72dpi_1.jpgAz igazságot lelki síkon mérve sosem tudhatjuk. Ebben a közegben az egyetemes igazság egy olyan objektív dolog, amiben az elmesélő szubjektivitása is erősen befolyásoló tényező. Ezért minden egyes mesélő által elmesélt történet a saját igazságát vonja maga után, ezek emocionális síkon mérve tehát önállóan is igazak. De a tények azok már más kérdés, egy-egy elmesélt történetben legyen szó akár fikció, akár valós esemény, a tények mindig is bebetonozottnak kell, hogy legyenek, mindenféle elferdítés már nem az igazságot mutatja. De egy-egy archetípus bemutatása a lelket figyelembe véve, mindenképp szubjektíven igaz. Legyen szó akár egy kapcsolatról, akár egy barátról, akárkiről, az ahogyan elmeséljük erősen befolyásolja, milyen kapcsolatban állunk ezzel a személlyel. Philip K. Dick is hadilábon állt a nőkkel. Több házassága is volt, nagyrészük gajra is ment, éppen ezért az ő nőkhöz való hozzáállása némiképpen negatív volt. De elég lehetett akár egy ilyen trauma is, hogy ezt gondolja, és az ő saját valóságát megpróbálta könyvben leírni. Az objektív-szubjektív emocionális síkon való történetmesélésre egyik legjobb példája pedig következő kritikám, amely a legújabb Philip K. Dick regényt mutatja be.

A könyv egyébként nem túlságosan új, ugyanis 1975-ben jelent meg Amerikában méghozzá a The Confessions of a Crap Artist néven - bár maga a történet 1959-ben íródott. Ez a szerző egyetlen non-fiction (tehát valós történet, nincsenek benne sci-fi elemek) regénye amely még életében megjelent. Erre a rövidke, mindössze 222 oldalas alkotásnak a magyar fordítására egészen 2012-ig kellett várniuk a magyar rajongóknak, amikor is az Agave kiadó megjelentette a regényt. A fordításért továbbra is Pék Zoltánt lehet dicsérni, szerintem jó munkát végzett. Noha a borító eléggé fura, de a történet folyamán megfejthetjük miért is kerül egy UFO, egy tollaslabda és néhány pálmafa a fedőlapra. 

 A kötet stílusát tekintve leginkább drámáról beszélhetünk, méghozzá az 50-es évek Amerikájának végén. Történetünk kezdetén megismerhetjük Jack Isidore-t, aki egy megcsúszott lélek. Jack Isidore leginkább egy autistához, vagy más mindennapi életben nehezen boldoguló emberhez hasonlít, ő lenne történetünk objektív elmesélője. Jack a „normális emberek” által fura, lehetetlen dolgokat gyűjt, olvas, miközben a saját életét irányítani képtelen. Itt jön a történetbe hősünk „normális” - tehát szubjektív elmesélőink – nővére, Fay és családja, akik magukhoz veszik Jacket. A történet egyébként egy sima szerelmi történetként is funkcionálhat hiszen, a bonyodalmat egy fiatal házaspár jelentik, akikkel megismerkedik Fay és a férfire szemet vet. A románcuknak csak zöld utat ad Fay kissé erőszakos és „őstahó” férjének, Charlienak a szívinfarktusa, ami miatt több hétig kórházi kezelésre szorul. Az ő románcukat, életüket s végül drámájukat meséli el nekünk PKD, ráadásul több nézőpontból, amelyben megtudhatjuk, hogy az egyes nézőpontok és azok érzelmi, gondolati szempontjaik mennyire megváltoztathatnak egy adott történetet, vagy akár egy-egy szereplő megítélését.

A karaktereket  helyhiány miatt nem igazán ismerhetjük meg, viszont mégis eleget megtudunk róluk, hogy a végén nem tudjuk, kinek higgyünk. PKD rendkívül realistán mutatja be nekünk a szereplőket. Jack Isidore például nem tudja, mennyire fura a társadalomra nézve a viselkedése, s az ő elmondásában tolmácsolt élete teljesen más, mint amit megismerhetünk Fay és Charlie szemszögéből. Jack leginkább egy objektív figura, aki a tényeknek él, és az empirizmus szemlélete elég távol áll tőle. Őt mindenki megcsúszott léleknek tartja, pedig talán ő látja legvalóságosabban a körülötte lévő eseményeket és dolgokat. Fay egy narcisztikus, kissé pszchiopata hajlam, a kötet vége felé a kötet antagonistájává válik, már-már nőgyűlöletté hajlik át az írói hangnem. Fay mindenkit kötélen rángat, ösztönszerűen cselekszik, s nagyjából „minden gonosz gyökere”. Fay leginkább PKD valamelyik nőügyének lehet a reflektálása, személy szerint ritkán láttam ennyire ellenséges és valahol mélységesen igaz tényfeltárást egy nőről. Charlie valahol az 50-es évek Amerikájának férfi figuráját testesíti meg – legalábbis King is rendkívül gyakran él ezzel a fajta férfi típussal korai regényeiben -, aki egyes nézőpontokat tekintve egy retardált bunkó, míg a kötet vége felé meg sajnálható anti-hősként is tekinthetünk rá. Egyszóval, PKD egy tökéletes realista világképet fest elénk, ahol a logikai bukfencek az érzelmek tengerében szinte mindennapos dolgok, mindenki követ el hibákat, és mindenkinek ezekkel a hibákkal kell, hogy együtt éljen. Nincsenek pozitív és negatív szereplők, s hogy őszinte legyek senkivel sem szimpatizálhat az olvasó.

Ha a végletekig akarjuk cincálni a regényt akkor megtalálhatjuk az elgondolkodtató mögöttes tartalmat, de a felszínen sajnos ez a regény egy fércmunka. Rövid, történetét tekintve nem túl kidolgozott, se  változatos, ráadásul olykor a lehető legtöbb töltelékkel is tölti meg a sorokat PKD, amire a történet elolvasása után egy héttel már nem is fogunk emlékezni. Szórakoztatásra nem igazán alkalmas, ha nem az író neve alatt jelent volna meg, még a kiadást sem élte volna meg, pedig maga a filozófiai mondanivaló bőven nyújt elég elgondolkodtatni valót. A tájleírásokat tekintve elég szegényes, bár a szereplők leírása eléggé vizuálisra sikeredett.   

A regény pontosan ugyanolyan kettősséget mutat, mint John Fowles híres Lepkegyűjtője. Ha mélyen megvizsgáljuk a művet egy tökéletes képet kapunk arról, hogy a valóságban a szubjektivitás mennyire erősen befolyásolja a mindennapi életünket, főleg ha azt az emocionális szinten nézzük. És ebben az erősen érzelemre specializálódott világból kivetjük azokat, akik a tudományhoz hasonlóan objektívan szeretnénk nézni a körülötte lévőt és az abban végbemenő folyamatokat. Éppen ezért bravúros Jack Isidore, mint megcsúszott lélek szerepeltetése, ugyanis tökéletes tükröt mutat nekünk PKD. De viszont mint szórakoztató, vagy éppenséggel maradandó irodalmi alkotás, kevés. Akik mindenképpen betűre vágynak, azoknak ajánlott nyaralásra, buszon, vagy más belemélyedésre alkalmatlan helyre, mert sajnos a többiek számára csalódás, még ha hozzám hasonlóan nagyítóval is keresik benne a mélyebb tartalmat.

7/10

 

A kötetért köszönet az Agave kiadónak!

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr334690852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.