M.C. Scott - A Római Kém

2012.04.01. 17:13

 M.C. Scott – A Római Kém

 Mai napig éles viták alakulnak ki az olvasók tábora között, hogy most valami mitől ponyva – de utálom ezt a szót -, mitől szórakoztatóirodalom, vagy netán mitől lesz valami szépirodalmi mélységű alkotás. Azzal mindenki egyetért, hogy nem minden könyv lesz tanító jellegű, sőt sok regény sajnos csak a globális felmelegedést segíti elő, de abban, hogy hol húzzuk meg a párhuzamot a „magas irodalom” és a „ponyvairodalom” között, a mai napig nem tisztázott tény. Vagy, ha már valami ponyva, attól még miért ne lehetne jó, vagy egyesek számára tanító jellegű, a maga egyszerű módján? Vagy egy szépirodalmi alkotás, csak azért, mert most szakszavakkal fejezi ki magát, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szól is valamiről az író perszonális lelki folyamatainak bemutatásán kívül. Máshol már megoldották ezt a kérdést, ez pedig a filmipar. Ott nyugodtan ráaggathatják valamire azt, hogy popcorn-mozi, akkor mindenki nagyjából arra is számít, hogy jól fog szórakozni, látványos körítésben egy viszonylag egyszerűbb történetet is ledughatnak a nézők torkán, senkit nem fog érdekelni, mert ennyit várt el, nem többet. Az már más kérdés, hogy mennyire elégszik meg az adott mű színvonalával, vagy történetével, de könnyedén legyint egyet, hogy „ááá átlag amerikai film”. Noha, most nem szeretnék arra kitérni, hogy a mai filmekkel talán éppen ez az egyszerűség a legnagyobb baj (arra majd a Szórakoztatóipar – Szerintem posttrilógia folytatásában), de jelen alkotásunk tárgyában könnyedén meghúzható a határ, úgy hogy egyik fél se eshessen a torkomnak. A római kém egy tökéletes popcorn-könyv. De miért? A kritikámból kiderül.

M.C. Scott neve talán nem cseng túl elismerően a magyar olvasók körében, ugyanis eddig ezen a néven egyetlen könyve sem jelent meg magyarul, pedig Európa többi részén, különösen Angliában már befutott írónőről van szó. Jelen esetünkben, a négy kötetesre tervezett „Róma” tetralógia első része, de amint a kiadás védőborítójának belső oldalán megtudhatjuk, az írónőnek már volt egy prequel-tetralógiája a Róma szériához, ez pedig a „Boudica-széria”, amely jelen esetünk tárgyának előzményeiként szolgáló britanniai-harcokat és lázadást állította a középpontban, sőt, sok szereplő gyermekkorát és előző életét is megismerhettük abban a sorozatban. Az előzmény tetralógia egyébként Magyarországon is megjelent, az Alexandria kiadó gondozásában. Egyébként az írónőnek egy detektív-trilógiája is jelent meg a 90’-es évek végén. A Római kém, 2010-ben jelent meg, The Emperor’s Spy címen, Angliában, a magyar kiadásra pedig F. Nagy Piroska fordításába 2012 márciusáig kellett várni, méghozzá az Agave kiadó gondozásában. A kiadó egyébként remek üzletpolitikájának köszönhetően egyre tágabb körökben ismerteti meg magát az olvasókkal, hiszen a vámpírregények, sci-fin kívül tovább folytatja történelmi sorozatok kiadását is, hiszen a Steven Saylor regények már korábban megjelentek a kiadó égisze alatt, amint az látható a könyv végén található könyvajánlókban.  

A kötet stílusát megvizsgálva a témaválasztás miatt egyből a történelmi skatulya jutna eszünkbe, erre még rá is segít az 580 oldalas menetidő. De míg az Imrpimatur is körülberül ilyen hosszú, addig a két történelmi regény összehasonlítani ég és föld. Ha valaki egy hasonlóan történelmi részletességgel és mélységekkel megáldott könyvet szeretne forgatni, mint a fent említett talján házaspár szerelemgyereke, az itt rossz helyen kapizsgál, ugyanis ez a könyv egy tökéletes forgatókönyvként funkcionálhatna. A történelem hangsúlyos szerepet kap, de inkább, mint egy fiktív kalandregény, történelmi korszakban elhelyezve, mintsem hiteles korrajz az adott kor Rómájáról. Persze, az utószó rávilágít arra, hogy mégis elég hiteles ez a regény, de nem érdemes úgy olvasni, mert annak viszont kevés és ehhez igazítva kevés történelmi infót is tartalmaz. De ha úgy kezdjük el olvasni, mint egy tökéletesen filmként is interpretálható regény, annak viszont kiváló. De erről még később, hogyan is valósítható meg a popcorn-könyv bélyeg egy könyvre.

A regény Kr. U 33 körül kezdődik, amikor is az akkor 12 éves Sebastos Abdes Pantera – aki mint kiderül az utószóban élő emberke volt - tanúja lesz, amint az apja árulást követ el Róma ellen, mert segíti a lázadó Galieai Júdás megszöktetését a keresztre feszítése után. Szegény fiúban egy világ omlik össze, s csapot-papot otthagyva elindul Rómába, ahol Seneca, a híres kém a pártfogásába veszi. A prológust követően viszont, ugrunk 30 évet, amikor is egy baljóslatú jövendölés rágja a római polgárok lelkét. Ez pedig a mennyek országának eljövetele, amikor is az anyagyilkos uralkodása idején Róma és Jeruzsálem égni fog. Ez a jövendölés viszont épp releváns, hiszen Néró császár megölette a saját anyját, s kémei segítségével szeretné megkaparintani a prófécia pontos helyét és idejét. Viszont a történet koránt sem ilyen egyszerű, ugyanis azt a Panterát szeretné megkérni a küldetés felgöngyölítésére, aki tiszta szívből utálja Rómát, ugyanis Britanniában szolgálva vesztette el családját. Az amúgy is kacifántos képletet csak bonyolítja a coriallumi kocsiverseny, ahol is egy fiatal szajha-fogathajtó fiú, Math belecsöppen a dolgok sűrűjében, hiszen felkelti Pantera és a császár figyelmét is. De vajon Math-nek nincs-e magasabb rendű sorsa ennél? A történet a kicsit összetett expozíción kívül egyébként nem ennyire nehezen követhető, de azért szinte minden utcasarkon vár ránk egy újabb esemény, és újabb összefüggés ami miatt, senki sem az, aminek látni és mindenki valamilyen kapcsolatban van mindenkivel. Az első bizonyíték a tökéletes forgatókönyv párhuzamra, hogy a történet úgy is van kialakítva, mint egy kalandfilm.

A történet elején megismerjük a karaktereket, a múltjuk és motivációjuk egy-egy szeletét, ráadásul olyan hollywoodi írói szegmensekkel, mint a cselekményes karaktermélyítés, tehát a karatkerek beszélgetését megzavarja az olyan egyszerű dolgokkal, mint a leguggolás, kézmosás, vagy elmerengés az ablakban. Ezek így nem hatnak túl egyedinek, de leginkább a Mass Effect és a filmekben találhatóak ilyen párbeszédek, amikor is a karakterek egy-egy egyszerű cselekvést is végre hajtanak a beszéd közben, ezzel is közelebb hozva a szereplőket a szívünkhöz. A bevezetés után viszont beleugrunk a közepébe, ugyanis kalandok, követések, üldözések, kocsifogat-verseny, és sok más látványos elemmel színesíti írónőnk a történetet, ami a végéig szinte meg sem áll, ezért folyton valami izgalmasba futunk – bár egy kicsivel több akciójelenetet elbírtam volna – emiatt kicsit kiemelkedik a könyvekre jellemzően kissé lassabb mederben zajló történetmesélésre. Szinte mindig történik valami, ami újdonságként hat, bár a végén kicsit elnagyolták a lezárást, előkészítve a folytatásra. Akár egy filmet néznénk. A szereplők felett folyton ott lóg Damoklész kardja, egy-kettő el is halálozik, szokásos árulásokkal tarkítva a palettát. 

A karakterek kidolgozása is ennek megfelelő. A történet eleje foglalkozik az alapvető sablonok és panelek kidolgozásával, amerre rásegít a már említett „hollywoodi karakterépítő elemek”, így alapvetően mindenkit megismerünk és eldöntjük ki mennyire szimpatikus számunkra. A lelki világukat aztán szépen úgy hagyja nekünk az írónő, noha néha visszatér rá, de olyan mélységekbe már nem kalauzol el minket, a megismert paneleken kívül már senki nem fejlődik, csak amennyire egy hasonszőrű, két órás filmben szükséges. A kötelező szerelem megvan, az ármánykodás is, bár nekem kicsit sántító volt Math karaktere, aki mindennek a mozgatórugója, de egy kissé idealizált volt arra a korszakra nézve. A mai világban természetesen elképzelhető lenne, de abban a korban kissé túlságosan is ki volt emelve az ő karaktere. Itt érhető tetten egyébként az, hogy nem egy férfi írta a regényt, hiszen a lelki mélységek sokkal hangsúlyosabbak a mű elején, mintsem egy férfi karakter írta volna meg a saját történelmi regényének. Az Imprimatur itt nem jó példa, hiszen az alapvetően „hardcore történelmi könyv”, de teszem azt a Katedrálisba sem vázolta fel így a karaktereket Follett, bár ő azért egészen a végégi próbálta a saját maga felállított skatulyákba tartani a szereplőit. Nem mondom, hogy túlságosan mély karakterekkel lenne dolgunk, de azért az első 200 oldal építkezése egészen szimpatikus volt, kár, hogy így hagyta őket, és inkább a látványra és a történetre helyezte a hangsúlyt. A mai amerikai popcorn-filmek esetében is ez figyelhető meg, a vázlatokat felállítják, innentől pedig ebből próbálnak dramaturgiailag megfelelőt kihozni a történet gyorsaságából. De míg ez egy filmnél megbocsátható, itt kissé satnyának tűnhet. Ha valaki többet várt. Én a könyv felétől nem vártam többet, csak sejtettem, hogy ezeket fogom beleírni a recenziómba.

Ami viszont kiemelkedő, az a tájleírások orra gyakorolt hatása. Amennyi illat, szagmintát ezek a szereplők szagolnak, az néha vetekszik Süskind klasszikusával, a Parfümmel. Szinte 100 méteres körzetben minden szagot el tudnak különíteni egymástól, ami számomra nem volt zavaró, sőt még újdonságként is hatott, hogy a szagokra helyezte Scott a hangsúlyt. A többi tájleírás is vizuálisan elképzelhető, teljesen rendben vannak, bár néhány nagyobb teret, és a Szerapis temploma kissé elnagyolt volt számomra, bár már több évszázaddal ezelőtt lerombolták, tehát gondolom senki sem tudta, hogyan is nézhetett ki valójában.

 A római kém összességében elmondható, hogy egy tökéletes forgatókönyv, amiből egy remek popcorn-mozit készíthetne kedves Hollywood. A karakterek épp annyira megformáltak, mint egy akciófilm esetében, mindenkinek megvannak a motivációik és küldetésük, de alapjába véve elég felszínesek. A történet alakulása tele ármánnyal, fordulattal, barátsággal, szeretettel, valamint tele izgalmas üldözésekkel, kémkedéssel, meneküléssel, néhol pedig akcióval, ami a látványra kiéhezett nézők/olvasók számára teljes megelégedést szolgálhat. Talán néhol túl modernre sikeredett a lelki vonások ábrázolása, gondolok itt Mathra, de mindent összevetve egy szórakozásra, kikapcsolódásra jó könyv született, mindenképpen kíváncsi leszek a folytatásokra, feltéve, ha az Agave kiadó tervezi a sorozat további részeinek kiadását.

8.5/10

A kötetért köszönet az Agave Kiadónak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.