Versailles - Holy Grail

Megosztás

2012.03.04. 13:38

 

Versailles – Holy Grail

 

A Versailles-ról már volt korábban szó a blogomban, valamint eddig csak zenekarokról lehetett bemutatókat olvasni, ám mivel új koronggal jelentkezett a feltörekvő japán neoklasszikus power metal együttes, így inkább külön posztban jellemezném az új anyagukat. Ezentúl pedig minden korábban teljes diszkográfiával bemutatott csapat esetében, akik új korongot adtak ki, külön bejegyzésben foglalkozok az új matériájukkal. Persze, ezek sokkal rövidebbek lesznek, és nem kívánom a dalonkénti külön feldolgozást, hanem egy szokásos, átfogó képet szeretnék arról adni, hogy milyen is lett az új cucc. Aki, esetleg elsiklott volna az előző, a csapattal foglalkozó postom mellett, és nem ismernék az együttest bátran ajánlom a korábbi bejegyzést, ám a lustábbak kedvéért viszont írok róluk pár mondatot. A banda japán székelésű, visual key együttes, tehát extravagáns külső megjelenítés, méghozzá a francia barokk, és enyhén reneszánsz hatásokkal tarkított középkori „bálruhájukban” igen érdekes megjelenést nyújtanak mind a színpadon, mind pedig a videó klipjeikben. De persze nem a külső alapján kell ítélnünk, és zenéjüket hallgatva pedig megértjük, miért is szeretjük a japán muzsikákat. Neoklasszikus power metalt vegyítik az érzelmes zongorafutamokkal és más szimfonikus elemekkel, valamint az összetett gitár és dobtémáiknak köszönhetően egy igazán egyedi, ötletes, és összetett bandával van dolgunk, akik üde színfoltot jelentenek a tipikusan európai és amerikai hangzásvilágú bandák sokaságában. Ráadásul ehhez jön még az énekes, Kamijo akinek orrhangja elég egyedi vokális teljesítményt eredményez, így messziről felismerhető a csapat hangzása. A csapat első korongja, a Noble hatalmas kedvencemmé vált, a mai napig szívesen hallgatok róluk dalokat, viszont a csapat változtatott azóta a renoméján. Mióta a japán multikiadóhoz, a Warner Broshoz szerződtek, láthatóan elfordult a könnyedebben emészthető muzsika felé, a dalszerkezetek szellősebbek, és a szimfonikus hangzás is mintha kicsit háttérbe szorult volna. Ez már a korábbi albumon, a Jubilee-n is észlelhető volt, de azért a csapat előnyére szóljon, a Noble magas minőségi lécének átugrása szinte lehetetlen feladat lenne. Persze azért, a banda nem vált egyből Gazette, Miyavi és más könnyedebb J-Rock bandák martalékává, csak egy kicsit vesztettek varázsukból. De milyen is lett az új korong? Visszataláltak-e a helyes útra, vagy pedig folytatták a biztos siker felé vezető utat? Kritikámból kiderül. 

A korong érdekessége, hogy ezen a korongon mutatkozik be először az új basszusgitáros, Masashi aki talán egy kis új színt is hozott a bandába a korábbi, sajnálatos módon betegségben elhunyt Jasmine You helyére. A korongot beharangozólag két EP is napvilágot látott, amelyek minősége enyhén rossz szájízt hagyott maga után, s noha hiába volt pattogó és ügyes darab a Juidical Noir, azért valami mégis hiányzott belőle. Így egy kicsit féltve vártam a 2011. június 15. napján érkező Holy Grailt, amely tovább folytatta a csapat korábbi albumain feltűnő középkori stílussal ötvözött neoklasszikus metalt. A korongon 13 darab kapott helyet, amely csaknem 71 perc hosszan nyúlik el. Nos, a Noble esetében ez nem volt baj, de azért jelen esetünk tárgyánál egy kicsit olykor hosszú a korong.  

Kezdjük a hangzásnál. Nos az előzetes rosszérzések sajnos igaznak bizonyultak, a hangzás tovább „egyszerűsödött” és hiába akadnak rendkívül tehetséges zenészek a bandába, egy-két igazán jó megmozduláson kívül nem mutatják meg a foguk fehérjét, talán kivétel a korong monstre, 16 perces számában. A szimfonikus részekből visszavettek, ráadásul a dalszerkezetek is kicsit egyszerűbbek, könnyen átjárhatóak s hiába okosak, olykor önismétlőnek hatnak. Ezen nem segít még Kamijo hangja se, aki valahogy mintha elfelejtett volna énekelni, és egy-két dalban amikor próbál kicsit magasabb hangon, vagy érzelmesen énekelni csak feláll a hátunkon a szőr, mert belesüllyed abba a japán skatulyába amiért sok esetben nem szeretjük őket. A japán nyelv néha nem nevezhető túl dallamosnak, főleg a magasabb tartományokban. A korongon ráadásul most nem található a God Palace-hoz hasonló epikus tétel sem, vagy egy olyan power himnusz mint tegyük fel a Princess.

Az albumot kezdő, videoklippes formában is materializálódott Masquerade egy igazán jó dal, szimfonikus-kórusos kezdéssel, remek vokállal, a refrén ütős, a szóló is visszahozza a régi Versailles érzést, más szóval egy megszokott Versailles dalt üdvözölhetünk. Az EP-ről már ismert Philia is jó darab, igaz nem az elsőre a fülünkbe ragadó, és onnan elpusztíthatatlan darab. Kamijo refrénje nem rossz, a hangszeres részek továbbra is ütősek, a következő darabok viszont már néha okoznak egy kis fémes ízt a szánkba, a következő 3 dal szinte egy kaptafára épül fel, és hiába tartalmaznak egyenként jó elemeket, szinte süt róla a rádió-rockos fenn hang, és noha a Remember Forever nem rossz darab, de a Sympathia, vagy a History Of Other Side-hoz nem érhet fel. A következő valamire való tétel, a Destiny – The Lovers amelyet szintén ismerhetünk egy EP-ről, de kapott egy kis hegedű felvezetést, és zongorázást érzékelünk a háttérben, valamint a pörgős hangszerelés is hozza a megszokott minőséget, a refrénről nem is beszélve. Ismét kapunk „erőszakosabbra” vett darabot – értsd egy kis torzított ének – ami most DRY ICE SCREAM!! Címre hallgat, és igazából nem rossz, de azért elmarad a „klasszikusokhoz”. Olyan, mintha örömzenélést csináltak volna a srácok, és csak kisujjból kirázták ami az agyukban volt. A Juidical Noir-t hiába hallottuk már, mégis kiemelkedik az albumról. A csapat történetében viszont most egy igazi újdonságot is hallhatunk, a teljesen angolul előadott, romantikus hangvételű, akusztikus gitárok és szintetizátorral megtámogatott Love Will Be Born Again szerintem az egyik legjobb dal az albumon, és noha Kamijo angol kiejtése jó indulattal sem nevezhető jónak, mégis teljesen átérezzük a dal lényegét, és az egyik legszebb romantikus dallá amit valaha hallottunk. Nem hiába, a japánok értenek a balladákhoz, elég csak az X Japan – Say Anything című dalára gondolni, vagy a Versailles – Sympathia szerzeményére. Ezután viszont még megkapjuk az album csúcsát, a csaknem 16 és fél perces Faith & Decision című darabot, ami egy igazi vegytiszta Versailles dal. Szimfonikus aláfestéssel sűrűn átitatott, gitárvirgázásokkal tarkított összetett darab ez, olyan mintha minden keményebb tételüket ebbe a dalba akarnák gyúrni, hogy a régi rajongók örüljenek egyfajta nosztalgikus dalnak. Az instrumentális rész hosszú, tele a zenészek saját ötleteivel, és noha az ének lehetne epikusabb is, mint mondjuk a God Palace esetében, de azért ezt elnézzük neki.

Kettős képet mutat az új korong. Ugyanis, érezhető rajta hogy a Jubilee útját követi, ha lehet még egyszerűbb dalokat írtak a könnyebb siker reményében, és hogy a hamburgertől megcsömörlött amerikaiak is bekajálják a dalaikat, viszont akadnak itt a régi korszakra emlékeztető dicső zenei betétek is, elég csak a 16 és fél perces dalra gondolni, de ez így kevés. Remélem, visszatalálnak a helyes útra, vagy legalábbis egy kicsit többet villantják meg azt, hogy lehet igazán kemény és egyedi japán metalt írni. Talán egy kis pihenőre lenne szükségük, hogy új ötletekkel töltődjenek fel, mert így valóban egyfajta kimaradt Jubilee-Noble keveréknek is nevezhetnénk, ha nagyon szkeptikusak akarnánk lenni.

 

7.5/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr54288027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.