Immáron csaknem fél év telt el, hogy utoljára jelentkeztem a blogom hasábjain valamilyen irománnyal. S majdnem 8 hónapja, hogy személyes posttal örvendeztettem meg az olvasóimat. Ez pedig hosszú idő. Leírva is elég soknak tűnik, hát még a való világban milyen sok időt jelent ez. Sokan, ha most azt mondanám tekintsetek vissza, mi történt az elmúlt csaknem fél évben, órákig beszélhetnétek róla, hogy mi történt veletek a nagyvilágban. Sokan részleteket hagynátok ki, vagy pedig akkor fontos dolgokat felejtettek el azóta, vagy kapcsolatok szakadtak szét, barátságok bomlottak fel, vagy pedig új ismeretségek köttettek, illetve a régiek lettek még erősebbek. Egyszóval, rengeteg idő telt el. Nem csak számomra, számotokra is, sőt mindenki számára. Én pedig, visszatérő postomban mégis kicsit szeretném bemutatni, mi minden történt velem június 15.-e óta, mikor is az utolsó személyes postom, amely az "...And it's done" címet viselte napvilágra került.
Az elmúlt csaknem egy év forduló pontot jelentett egész eddigi életemben. Mint azt megszokhattátok, az addigi kissé borongós, változós, inkább pesszimista énem szinte atomjaira hullott, és az elmúlt hónapokban szinte az alapoktól változott meg mind a világszemléletem, mind pedig az alaptermészetem és hangulatom. Sokan mondják, hogy az ember élete, ahogyan az idő múlik, úgy változik. Valóban. Amíg az ember nem jön rá a saját képességeire, nem lesz tisztában magával, és ami a legfontosabb, nem érez magában annyi erőt, hogy mindent véghezvigyen amit csak szeretne, addig nem is érhet el semmit. Nem akarom most senkinek megmondani, mit hogyan csináljon, én csak a saját tapasztalataimat tárom elétek. Sokáig úgy hittem, hogy az ember úgy érheti el az álmait, ha van mellette egy ember, aki végig mellette áll. Támaszkodhat rá, erőt gyűjthet belőle, és nem egyedül áll a nagyvilágban, valamint azt az erőt amit a saját csalódásinkra raktározunk el, felhasználhatjuk magunkra, mert az a személy úgy is mellettünk marad. Ez a feltevés az alapjaiban hibás. Csakis úgy szerezhetünk magunknak igazi társakat, barátokat, baráti társaságot, ha saját magunk erejéből vagyunk képesek megváltoztatni magunkat. A barátok nagyon-nagyon fontosak, s mindenki aki az életünkbe szerepel, de ők nem tudják megváltani a világunkat. Segíthetnek benne, ha rossz kedvünk van megpróbálhatnak felvidítani, vagy akár csak mellettünk lehetnek, és elterelhetik a figyelmünket a problémáinkról, de az életünket nem válthatják meg. Azt csakis mi magunknak tehetjük meg.
Röviden egy ilyen procedúrán estem át az elmúlt félévben. És most, kijelenthetem hogy boldog, kiegyensúlyozott vagyok, egy olyan baráti körrel akikre öröm ránézni. Nem akarok arról ömlengeni, hogy a "bízz magadban", meg "legyél optimista", "döntsd el, hogy boldog leszel és akkor szivárványt szarsz" mennyire igaz, mert ez nem így megy. Ezt mindenkinek magában kell megtalálnia. Ez a rémes közhely olyan egyetemes igazságokat rejt, amely mindenkiben megvan, de nem szabad ráerőltetni, egy idő múlva ezt az utat nekik kell bejárni úgy, ahogy mókus találja meg magának a dióját. Most tudom hol vagyok, és melyek azok a célok, melyeket el szeretnék érni. S ha közben lemorzsolódnak emberek, azokat elkönyvelhetjük "tapasztalatszerzési veszteségnek". Talán életünkben az "első legfontosabb embert" azért kell elvesztenünk, hogy tudjuk mit keresünk a későbbiekben. Még ha talán annyira jó nem is lesz, mint az első. Nem is lehet olyan jó, mert minden ember más és minden kapcsolat más úton fog haladni, összehasonlíthatatlanul a korábbiakkal. Ha pedig csak ekvivalens párhuzamokra törekszünk, olyan mintha rabszolgává tennénk az ember sajátságos szabadságát, azt hogy minden ember más. Ugyanis minden barátság, minden kapcsolat más pillérekre épül, még ha a rokonszenv és szeretet meg is egyezik köztük. Tanulnunk kell abból, ami hibás volt, és vissza emlékezni a jóra, mert különben a múlt megfojt bennünket. A múlt kíséreteit üdvözölni kell, nem pedig rohanni előlük, akármennyire is félelmetesek.
Kezdetnek ennyi talán bőven elég is. Ezentúl próbálom feléleszteni a blogot, remélem a régi olvasóimat képes leszek vissza hozni, míg újakat is toborozni. Az általános menetrend a továbbiakban is ugyanaz lesz, kritikák zenéről, könyvekről, sorozatokról stb. de próbálok újítani is a megszokott sablonok mellett. Nem ígérek semmit, ugyanis az előre eltervezett utak arra vannak, hogy mindig megváltozzanak. Stay Tuned.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.