Andrzej Sapkowski – Vaják I. - Az Utolsó Kívánság

Megosztás

2011.10.08. 12:31

5615413941_8e05575099.jpgEmlékszem még kisebb koromban, sokan temették az olvasást, és a könyveket, miszerint ez már egy letűnt kor utolsó maradványa, és hogy csak azok olvasnak még akik nem akarnak elszakadni múlttól, mert a TV-k, videók és más szórakoztatóipari termékek átvették felettük az irányítást. Nos - mint általában minden, amit temetni akarnak - egy szép nagy fricskát vágott a szószátyárok közé, és csaknem 2-3 éven belül újra divat lett az olvasás, azok akik pedig eddig is olvastak merő elégedettséggel tekinthettek azok szemébe akik ennek az ellenkezőjét állították. Sőt, még nagyobb elégedettség töltötte el őket akkor, amikor egy habzó szájú könyv ellenes aktvista könyvet ragadva vonult el a sarokban napokra. Persze, az itt leírtak igazságtartalma csak felületes, de azért valóban volt egy időszak amikor a könyvek – legalábbis Magyarországon, külföldön valószínűleg mindig többet olvastak az emberek – iránt a kereslet kicsit megcsappant. De hála a Harry Potternek, valamint a Twilightnak az olvasás iránti kereslet ismét megnőtt, a könyvek ugyanolyan piacot jelentenek a média számára mint tegyük fel a filmek, vagy a játékok. Ezt meglovagolva, egyre több játékfejlesztő választja azt a megoldást, hogy egy könyvet is kanyarít az adott franchise mellé, hogy aztán a gamereket arra kérje, vegyenek egy szép könyvet a kezükbe, ha már annyira szereti imádott játékát. Tegyük fel, ott vannak például a Halo, Warcraft, Diablo, Assassin’s Creed és még sorolhatnám a nagyobb franchiseokat amik könyv formájában is kaphatóak. Ezeknek a minősége olykor hullámzó, mert például egy könyvet csak iskolában látó egyén számára nem írhatnak emelkedett hangulatú, mindenféle filozófiai töltelékkel megáldott high-fantasyt, de azért akadnak igazán igényes kiadások. Ez egy pozitív pont mind a fejlesztők, mind pedig a könyvszeretők között, de mint minden esetben vannak kivételek is. Ugyanis, jelen esetünk tárgya, éppen hogy sokkal előbb létezett mint ahogy a PC-s társadalom magáénak tudhatta volna az első részt. Ugyanis Andrzej Sapkowski fantasy története már 1990-es évek elejétől fogva a lengyel boltok polcain található, és hiába aratott hatalmas sikert újfajta fantasy világnézete és írástechnikája a világhír elmaradt számára. Nos igen, lehet itt mindenki egyen jogú, azért nyugatnak mindig könnyebb lesz.

Jelen esetünk tárgya például már 1993-ban megjelent, valamint a folytatások is szépen már lefolytak a Visztulán, de a nyugati megjelenésre egészen 2008-ig kellett várni. Nos igen, a Witcher első része hatalmas sikert aratott a játékpiacon, nem semmiért, nekem is a kedvenc játékom, pedig elég finnyás vagyok ilyet mondani. A siker és a tudat hogy a játék egy könyvből készült pedig egyenesen odáig vezetett, hogy ismerhessék meg angol nyelvet beszélő társaink is Riviai Geralt eredeti történetét. Sajnos a magyar fordításra egészen 2011 április 14-ig kellett várni, a második rész előtt egyfajta kedvcsinálónak jelent meg a kötet a PlayON gondozásában, Libri-exkluzív címként. A fordítást Szathmáry Kellerman-Viktória végezte, aki tökéletesen átadta a Witcher egyedi hangulatát, viszont egy-két kisebb hibát mint játékos nem hagyhatok szó nélkül. Azt megértem hogy az angol „witcher” szót nem hagyhatják úgy, mivel magyarok vagyunk, de Dandeliont mért kellett Kökörcsinnek fordítani? Egy nevet szerény véleményem szerint meghagyhattak volna úgy ahogy van, ahogy megismerte sok ember, mert zavaró olvasás közben. Noha a fordítás a lengyel változat alapján készült, és lehet a fordító soha az életben nem játszott a játékkal, de azért nekem mint gamernek egy kicsit zavaró volt. Egyébként akik nem értenék mért használok „witchert” a vaják helyett, hát épp ezért. Nekem így ragadt meg Geralt, és így is használom.

A történet egyfajta novellásgyűjtemény, így hát maga a menetideje sem lehet hosszú, a 6 elbeszélés és egy átkötő történet 290 oldalt számlál, ami egy gyakorlott olvasó számára nem lesz több 1-2 napnál. Persze, akik nem gyakorlott olvasók elrágódhatnak vele, ugyanis az írási stílus egy kicsit emlékeztet Tolkienre, már ami a „high-fantasyt” illeti, és olyan fordulatokat, szavakat használ, amit a mai emberek többsége biztos, hogy nem is ismer. Nem szeretnék itt egyébként megvádolni senkit mentális képességeit illetően félreértés ne essék, de azért első könyvnek talán nem mindenkinek ezt ajánlanám.

A mű stílusilag fantasy, minden klisével és formai követelménnyel együtt, de azért mégis innovatív. Ugyanis – aki ismeri a játékot nyilván tudja – a játék nem egy boldog, lovagoktól hemzsegő középkori látképet fest le, hanem egy komor, szextől, erőszaktól és vértől fűtött, cinikus világot, ahol a lovagok erényeiket hangoztatva az éj sötétjében kurváznak, vagy a tündéket botokkal verik el, illetve a parasztok fejét veszik ha a királylány kedvenc sárkányának egy pikkelyét is akár leverik. Még akkor is, ha az életét védte. A szörnyvadászok – vajákok/witcherek – pedig nem megbecsült, tiszteletben álló emberek, hanem megvetett, félt és nem szívesen látott vendégek a városban, akik a küldetésük elvégzése után a pénzjutalommal sebtében távoznak. Ha nincs pénz, akkor a witchert nem érdekli hogy akár egy falu szenved egy vízbefúlttól, számára is megélhetés a megélhetés. Viszont akármennyire is komor történet ez, tele káromkodással és cinikus megjegyzéssel, mégiscsak egy mesével van dolgunk. A 6 kötetben megtalálhatóak a szláv eredetű mesék, amiket a Disney is emészthető formában a kisgyerekek elé tárt, például a Hófehérke és a 7 törpe, Hamupipőke cipőcskéje, a Szépség és a Szörnyeteg, és még sorolhatnám a kifordított mesehősöket, de nem az egyetlen vonás. Andrzej akármennyire is cinikus, pesszimista író azért minden novella végén egy kis tanulságot elrejt a kötetben, legyen ez akár az igaz szerelem ereje, vagy a szeretet fontossága, a remény keresése és más-más olyan erkölcsi iránymutatás, amit egy mesének nyújtania kell. Egy felnőtteknek szóló mese ez, amelyben a mai világ naturalizmusa ugyanúgy megtalálható, mint a sárkányok, varázslók és lovagok.

A történet mit mondtam 6+1 novellából áll, ami szinte vegytiszta átirata is lehetne akár egy RPG-nek. Pedig a 90-es évek elején ha jól tudom még nem voltak annyira elterjedtek az RPG-k, de az írástechnika, a történet felépítése teljesen ennek megfelelő. Ha valaki nem prózai értelemben akarna könyvet írni egy kedvenc játékáról, leginkább így tehetné meg. A történetek elején mindig felvázolják nekünk az alapcselekmény, hogy miféle csúfság ellen kell harcolni, mennyi a fizetség, vagy mit tettek eddig az erkölcsileg tisztának semmiképpen nem nevezhető „áldozatok” az ügy érdekében. Ezután Riviai Geralt, történetünk főszereplője felderíti a terepet, majd kardot ránt és ha kell kaszabol, ha kell csellel kijátssza ellenfelét, de olykor még akár ékesszólását bevetve is képes megoldani egy-egy helyzetet. Éppen ezért, ha lehet ilyet mondani egy könyvre, repetitív. Nagyjából a 6 történet felépítése megszólalásig hasonlít, az átkötők pedig csak egyfajta színesítőként hatnak, hogy legyen indokunk megismerni a 6 flashback történetet. Ráadásul azzal, hogy repetitív nem is lenne baj, de valahogy a történetek minősége sem üti meg azt a mércét, hogy ne csak egy egyszerű küldetésről lenne szó. Az átkötő történet egyébként érdekes, és talán többet olvastam volna a Belső hangról, mintsem a többi történetről.

A karakterek közül Geralté a főszerep, de nem mondanám szószátyár embernek, leginkább 1-2 félmondatból megválaszolja a neki intézett kérdéseket, és mintha enyhe identitászavara is lenne. Egyébként ezt tökéletesen eltalálták a játékban, mert a játékban sem tudtuk eldönteni róla, hogy most ő valóban tudja kicsoda, vagy pedig csak úszik az árral, és vasakarattal járja a vidéket. Geralt karaktere éppen ezért érdekes, mert bár olykor az erkölcs és az igazság átjárja a saját törvényeit, de nem nevezhetnénk egy jó embernek, és van egy olyan érzésünk mintha nem ismerné magát, így mi sem ismerhetjük meg jobban. A játékból jól ismert Dandelion/Kökörcsin hozza a formáját, az egyik legmulatságosabb karakter a könyvben is, játékban is egyaránt, míg a többi karakter pedig csak az NPC-k (random nem játszható karakterek, általában küldetésadók) szerepét töltik be, ezzel is erősítve a párhuzamot egy remek nyomtatott játékhoz. Geralt olykor morális döntések elé kényszerül, amik ugyanolyan súlyosak mint azt megszokhattuk, és mi magunk is elgondolkozhatunk rajta, léteznek-e olykor olyan cselekedetek amelyben tiszta lelkiismerettel mondhatjuk azt, hogy megtörtént, talán ez volt a legjobb döntés.

Magával a könyvel, mint írtam a legnagyobb baj talán hogy enyhén repetitív, és az írási mód sem tetszett túlzottan. Talán a 30-40 oldalas novellákban, kicsit sok a felvezető beszélgetés, amelyek általában ugyanúgy zajlanak le, és a karakterek is főként hasonló sémákból építkeznek, míg Geralt pedig ugyanúgy válaszolgat, mint általában. Ettől függetlenül viszont néha cinikusok számára megmosolyogtató humorral szolgál, főleg Dandelion esetében, akitől a szexista bárd élet minden nevetséges pillanatába betekinthetünk, de a többi karakter is olykor megmutatja mennyire jó egy ügyes helyen elhelyezett, szellemes poén. Az akciójelenetek általában az egész könyvben találhatóak, ügyesen leírtak. Az írástechnika ahol kell igazodik a „kor” igényeihez, magasztos, de ahol a közönségesség az úr, ott viszont az ótvar paraszti beszédet is megkapjuk, epés trágárságokkal megtarkítva. Az első történet viszont ismerős lehet azoknak akik az első játékkal játszottak, ugyanis a játék cinematic bevezetője az első történet vége, akik esetleg nem látták volna, azoknak íme egy link (ez betekintést enged a könyvbe is kicsit).

A tájleírások is szépek, elképzelhetőek, bár akinek nincsenek vizualizációs tapasztalatai a játékkal, azoknak néha meggyűlhet a bajuk, sőt számomra is olykor nehezen elképzelhető növényekkel találkoztam. A helyszínek ugyancsak a szokásos fantasy berkekben találhatóak, erdők, hegyek, virágos mezők, elhagyatott kastélyok, sünfejű elátkozott lények, valamint más csúfságok.   

Noha akadnak benne újdonságok a megszokott sablonok mellett is, de számomra valahogy mégis is kicsit középszerű volt a könyv. Ez betudható a történetek rövidségének is, ugyanis itt nem egy hosszan ívelő fő történeti szálat kapunk, hanem egy-egy küldetés történetét. A poénok, akciójelenetek, tájleírások jók, a karakterek kidolgozottak amennyire kell, de mégsem áll össze úgy, hogy számomra kiemelkedő legyen a könyv. Azért, tegyetek vele egy próbát, azok is akik esetleg nem ismernék a játékot, sőt a Passziánszon kívül egyetlen más játékkal sem játszottak életükben.     

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr353287381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.