Mr. Nobody

Megosztás

2011.08.01. 12:28

Mr. Nobody

 

 Manapság rengeteg változott a filmpiac. Egyre nagyobb méreteket öltött a látványra kihegyezett, gondolkodást mellőző, egyszerű sztorival megtetézett alkotások lelkes sora, amelyet mi fogyasztói társadalompiac szépen elfogadunk, és noha a kritikusok sok filmet egyszerűen a süllyesztőbe temetnek el, financiálisan mégis sikereket arat. Persze, az átlagnéző egy filmben nem mindig veszi észre a kissé sablonos színészi játékot, vagy akár az ordítóan egyszerű történetet, mert szórakozni kíván, és ezt sokszor meg is kapja, táthatja a száját a mindenféle CGI jeleneten, vagy moziban ülve a székben roskadva foghatja a fotel karját a 3D-s jeleneteken. Vegyük, példának mondjuk az Avatart, amely több mint 2 milliárd dollár bevételt hozott, a története mégis oly egyszerű volt, mint egy gyermekmese. Nem mondom, tetszett az Avatar, a történet gügyesége ellenére is, de manapság eltünőben vannak az igazán gondolkodtató, mélyebb érzésű filmek. Valahogy a játékiparral is ez a helyzet, de most őket hagyjuk. Persze, nyilván van aki ezt meg tudná cáfolni, de ezt veszem észre ahogy manapság egyre jobban szintre hozom magam korunk filmjeivel. Hogy milyen gondolkodós, filozófiaibb értelmű történetre gondolok én? Mint például a 2008-as Benjamin Button Különös Élete, amely az utolsó olyan film volt mely nálam kiérdemelte a 10/10-et – persze a Batman – Sötét Lovag után. Persze, abban is akadtak a hollywoodi befogadóbizottság számára kurtított jelenetek, és megvoltak a maga hibái, de aki szeretett volna gondolkozni rajta, az megtehette. Ezek a filmek pedig manapság egyre kevésbé fellelhetőek, talán Zack Snyder alkotásaiban található meg egyedül az a filozófiai él amire én kíváncsi vagyok (Watchmen példának okáért). De azért, underground körökben, elzárva hollywoodtól és még csak esélyt sem kapva hogy megmutassák tehetségüket készítette el egy belga rendező, Jaco Van Domael 2009-ben a Mr. Nobody című alkotást, amely minden igényt kielégít azok számára, akik egy romantikusabb, elgondolkodtatóbb hangvételű, enyhén sci-fi elemekkel és alternatív valóságokkal megtűzdelt „művészibb” értelmű filmre vágynak.

A belga származású rendező eddig 2 filmet tett le az asztalra, azokat is még a 90’-es évek második felében, köztük a Golden Globre is jelölt The Eight Day című filmet, amely kishazánkban azóta is csak feliratosan fellelhető. Már ha fellelhető legális forrásokból. A Mr. Nobody ötlete már 2001 óta a fejében volt a rendezőnek, de egészen 2007-ig kellett várnia az angol nyelvű debütre. A film egyébként 58 millió amerikai zöldhasúból készült és így a legdrágább belga film címét is megszerezte. Ha valaki esetleg nem hallott volna róla, nem csodálkozok ugyanis leginkább fesztiválokon mutatták be, a premierje is a 66. Velencei Filmfesztiválon történt, majd később is leginkább fesztiválokon mutatták be. Magyarországon 2010. augusztus 26-án került a mozik képernyőjére a történet, de feliratosan, míg angliai és amerikai megjelenései dátumokról nincsenek pontos adataim. A forgatási helyszínek legnagyobb meglepetésre nem Belgiumban történtek főként, hanem Németország és London tekinthető a film fő forgatási helyszínének, de a rendező elmondása szerint, a történetet is Angliában álmodta meg.

A film szereposztásában nem találunk igazi hollywoodi nagyágyúkat, de azért aki figyelemmel kíséri a filmvilágot az talál egy-két híresebb nevet. Itt van például rögtön a főszereplő, Jared Leto aki a metal körökben érdekelt zenekedvelők is ismerhetik a 30 Seconds To Mars című alternatív rock bandából, vagy a Trójában Helené hercegnőt alakító Diane Kruger, vagy akár a Harry Potter 7-ben Xenophilius Lovegood szerepében feltűnő Rhys Ifans is feltűnik.

Műfaji besorolás szerint, a legáltalánosabb kifejezés a romantikus dráma lehetne a filmre, de messze több annál. Noha természetesen a szerelem és az élet alakulása a visszatérő momentumok mindegyik valóságban, de akadnak itt sci-fi elemek is szép számmal, káosz elmélet, vagy éppen őrültségre jellemző képi megjelenítés. Igen, a képi megjelenítés rendkívül fontos az alkotásban, és olykor mi magunk sem tudjuk eldönteni, hogy most melyik álom, melyik valóság, vagy melyik az őrület, vagy épp melyik idősíkban vagyunk. Néha akadnak különböző elméletek, mint az idő összesűrűsödése, vagy pedig a kitalált valóságok, esetleg a teremtésbeli kérdések feltevése.

Leginkább egy művészfilmnek lehetne aposztrofálni a filmet, amely nem mindenki számára ajánlott. Sőt, csak egy rendkívül kis szeletnek ajánlott a társadalomban, azok akik szeretik az elgondolkodtató, romantikus, olykor pedig könnyedén zavarba ejtő, nem lineáris alapokon haladó filmeket, vagy a már-már Neon Genesis Evangelion szerű kuszaságokat. Itt nincs középút, ezt a filmet vagy el lehet ismerni az összetettségéért, kuszaságáért, és odafigyelést igénylő cselekményéért, a néhol elvont, betegesebb ötletekért vagy utálni. Azok, akik nem igazán alkalmasak befogadni a mélyebb értelmű filmeket, vagy kevésbé romantikus beállítottságúak, vagy épp nem szeretik az „elvont” dolgokat, azoknak nyilvánvalóan felszínes lesz a film – mint sok cinikusabb kritikus is éppen ezt kifogásolta.

De miről is szól ez a film? Ha már ennyi mindent írtam róla, lássuk hát mi az alapfeltevés. 2092-t írunk, Nemo Nobody 118 éves ember, akinek csak halvány emlékei vannak magáról és ő az utolsó halandó ember. Az emberiség már hallhatatlan, hála az örök sejtregenerációnak, valószínűleg ő lesz az utolsó ember aki az öregség következtében hal meg. Történetét szeretné meghallgatni egy újságíró, aki a másnapi cikkjébe szánja az élettörténetét, ő pedig elmeséli azt. Kezdve a gyermekkorával, amikor a Felejtés Angyala kifelejtette, és ő előre képes látni a jövőt. A történet 9 éves kora után 3 részre szakad, amikor is a szülei elvállnak, neki pedig döntést kell hozni hogy az apjával vagy az anyjával szeretne-e maradni. Az egyik valóságban láthatjuk hogyan alakul az élete, ahogy az anyját választja, míg a második síkban annak lehetünk szemtanúi miként alakult az élete az apja mellett. Egy 3. feltevésben pedig láthatjuk hogyan alakult az élete, miután hagyta elmenni azt a lányt akit szeretett. Nemo 3 féle életét 3 szakaszban tekinthetjük meg: 9 évesen, 15 évesen valamint a már felnőtt, 34 éves énjét. A történet egyébként olykor ugrál egyik időből a másikba, sőt még más-más alternatív valóságokat is kínál, például betekintést nyerhetünk a Marson történt eseményeknek amit Nemo megálmodott, vagy ha nem úgy döntött ahogy éppen akarta. Egyfajta kifeszített térképet kapunk arról, a döntéseink mennyi úton befolyásolhatják az életünket, és hogyan alakulhat az élet ha egy-egy fontos döntést különböző módon hozunk meg. Nincsenek rossz döntések, csak következmények. A történet nagyjából az elejéig kicsit zavaros, kellő odafigyelés mellett sem érthető meg teljesen, de a vége felé összeáll egy kerek egésszé és levonhatjuk a végső tanulságokat.

A karakterek során leginkább Nemo Nobody-t ismerhetjük meg, különböző filozófiai jellegű eszmefuttatásokkal is, de a többi szereplő is megkapja a maga mélységét. Például a már említett Anna a második legjobban kifejtett karakter, de a különböző szerelmeit is megismerhetjük életének külön szakaszaiban. Ügyesen felépített helyzeteket állítanak elénk, az anya aki megcsalta a férjét majd újra szerelmes lesz, a vér szerint semmi azonosságot nem mutató testvérek szerelme, vagy a rossz döntés következtében megcsömörlött anya életét, valamint bemutatva hogy akárhogy döntünk feltétlen boldogság csak egyedül akkor lehetséges (már ha lehetséges) ha hagyjuk a szerencsére is bízni az életünk egy-egy fontos döntését. De még akkor sem biztos, hogy ez a legjobb út.

A színészek egyébként remekül játsszák a szerepeiket, Jared Leto lelkületéhez illett is, ez a kicsit „kattant”, nem egészen normális Nemo Nobody karaktere, míg az Anna szerepét játszó Krueger kisasszony is őszinte érzelmekkel adja elő a szerepét. Akik viszont igazán tetszettek azok a Toby Regbo és Juno Temple, akik a tinédzser kori Annát és Nemo-t játsszák. Az ő színészi teljesítményük kiemelkedő volt, a kétségbeesett, vagy éppen szerelmes kamaszok alakítását remekül visszaadták, míg Toby ügyesen alakította, hogy ne legyenek átfolyások a 3 tinédzser Nemo között.

Látványról itt leginkább a kicsit művészien megjelenített képi világot tekinthetjük, nicsenek akció jelenetek, vagy üldözések, csak az amit egy képzelet és az élet tud számunkra nyújtani. Igaz, a Mars űrállomás és a hibernációs kamrák egész jók, de már a Marson történő utazáson eléggé látni a speciális effekteket. Külön kiemelendő hibákat és okosságokat nem tudnék kiemelni, mert a film egy-az-egyben megfogta a képzeletemet, és noha a közepén, amikor kezdünk, tisztában lenni a történet egészével kicsit leül, valamint a 34 éves Nemo valósága kevésbé izgalmas és érdekfeszítő mint a tinédzser énjének történései - amelyek csordultak érzelmekkel, fájdalmakkal és enyhe lázadáskényszerrel mint ahogy a tinédzserek valóban látják a világot. Mintha direkt akarná erőteljesebben ábrázolni a tinédzser kort, mert akkor még pulzálnak az érzelmeink. Azért a 34 éves korában is akadnak szívfacsaró részek, például az utolsó képkockák között enyhe érzelmi bombát sikerül felfedeznünk, de nem a csöpögő, kissé Twilight-szagú szerelem, hanem a valóságban is fellehető boldogság – vagy éppen csalódottság képkockái. A gyermekkori Nemo-nál viszont enyhe szürrealitás is megfigyelhető, amelyekkel leginkább a film művészi értékeit szerették volna kihangsúlyozni – vagy a rendező enyhén elvont képzelőerejű elméjét, gondolom a kritikusok egy részénél ezek a részek nem igazán jöttek be.

A film egyik legnagyobb pirospontja pedig a zene. Igaz, az instrumentális zenei darabokért a rendező testvére, a 2008-ban rákban eltávozott Patrick Von Dormael felel, de rengeteg licenszelt zene kap helyet a filmben, ráadásul a legjobban elhelyezve azokat. Például Hans Zimmer – God Yu Tekkem Laef Belong Mi című száma, amely eredetileg az Őrület Határán című filmben tűnt fel, tökéletes időpontban szúrták be a születéshez, de az Eurytmihcs – Sweet Dreams című dala is, míg a drámai, operásabb részekhez Vicenzo Bellini – Casa Diva című nótáját használták fel. Több más dalt is felhasználtak a film repertoárjában, amely csak emeli a színvonalt, olykor az angol nyelvet jól beszélő nézők még a szövegben is megtalálhatják a filmmel párhuzamos hátsóbb értelmet.

Mint fentebb írtam, aki szereti a gondolkodtatni való filmeket, amelyek felhasználnak mindenféle szürreális, filozofikus elemeket, azok nem fogják megbánni a filmet, viszont akik egy délutáni szórakozásra vágynak az amerikai egyszerűségből, azok messze kerüljék el a filmet mert nem fog nekik tetszeni. Akik a romantikus filmektől is görcsöt kapnak azok is jobb ha kihagyják, mert a romantika az egyik fő témája jelen esetünk tárgyának. Azok, akiknek felkeltette az érdeklődését a film, és nagyjából el is tudják képzelni miről írtam azok nyugodtan vágjanak bele, mindenki más pedig csak óvatosan közelítsen a filmhez, nehogy megvágja vele az ujját.

 

10/10 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr403116630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.