Dalriada

Megosztás

2011.07.15. 11:49

 Dalriada 

 

A 2000-es évek talán leggyorsabban és legdinamikusabban növekedő és fejlődő zenei stílusirányzata a metal berkein belül egyértelműen a folk metal. Noha, sokan nem tartják úgynevezett „true metalnak” (igaz metal) lévén mindenféle népi, lagzis-sörös zenét akárki tud játszani, ráadásul csak lejáratják a metalt, a közvélemény mégis az ellentétén van. A folk metal lett korunk egyik legkedveltebb és legtöbb új bandát felnevelő társadalma, ráadásul széles körben elismerést is szereztek, lásd Koorpiklaani, Finntroll, Ensiferum, Eluveitie vagy, hogy komolyabbakat is említsek a Bathory utolsó két lemeze is enyhén viking-folk metalos, vagy akár a Primordial, Moonsorrow. Persze a népi hangszerek szerepeltetése nem nyomja el az igazi metalt, így ugyanúgy találhatunk ezekben a dalokban duplalábdobot, gitárszólót, vagy dübörgő hörgést, párosítva ezt hegedűvel, szájharmonikával, illetve olyan népi hangszerekkel, amik egy-egy ország unikumai. A szimfonikus metal mellett a folk metal az, amit akár a legszívesebben hallgatok, lévén ezekben a dalokban is vannak olyan plusz hangszerek, ami által sokkal összetettebb egy-egy muzsika. Noha a sörivós, mulatós metal őshazájának megint csak a finneket lehetne nevezni, ők szinte ontják magukból ezeket a zenekarokat, de más észak berkein belül székelő országban is ritka népszerű a folk, míg Európa többi részén inkább csak hallgatják ezeket mintsem csinálják. Sajnos hazánkban is egy kézen meg lehet számolni a népzenei metal képviselőit, ami sajnálatos hiba, hiszen a mi népdalaink, hangszereink és gyökereink olyan gazdag múltra tekintenek vissza, amivel akár Európa élvonalában is tartozhatnánk. A miértre a válasz talán egyértelmű: a pénz. Ugyanis egy ilyen zenekarnak profi stúdiómunkára van szüksége, lévén egy bádogból szóló folk metal album inkább egy lagzis ős black metalnak számítana, mintsem profi munkának. Valamint talán a mi fiaink nem ebben a legjobbak. De lásd, szimfonikus fronton is egyedül talán a Cross Borns (később lesz szó róluk is) tudott sikereket elérni, mégis pocsék hangzású albumaik voltak, érezhető szintetizátor hangszínnel. Ugyanis egy professzionális népzenei csapat, vagy akár egy szimfonikus csapat felkérése is pénzbe kerül, talán többe, mint egy album elkészítése, és sajnos a lemezeladások Magyarországon nem tudnák fedezni a plusz költségeket, sőt sokszor még a készítési költségek lefedésére sem folyik be elegendő pénz. De azért akadnak kivételek, ilyen kivétel a mai postom témája, a soproni székhelyű folk metal csapat, kik talán mára Magyarország legismertebb zenekara az Ektomorf után, ők pedig a Dalriada.

A csapat neve nem a híres első skót várról, a Dal Riata-ról kapta, hanem egy ősrégi magyar csatakiáltás adta a banda nevét. Dalszövegeikben így is rengeteg utalást találunk népdalokra, csángó, kozák vagy akár ősmagyar mondákat, vagy verselemeket, persze a saját szerzemények mellett. Az 1998-ban alakult csapat először leginkább Arany János híres verse, a Walesi bárdok megzenésítésével került köztudatba, innen pedig olyan magasra tört, hogy már a német AFM Recordsnál adták ki legutóbbi albumukat. Számomra Magyarország legjobb bandájáról van szó, akik ügyesen ötvözik a magyar zenei elemeket a metallal, és egyszerre 3 énekessel kooperálva tudnak újat mutatni a mai folk mezőnyben. Sőt, zenéjük talán egy kicsivel több metal elemet önt magára, mint a többi zenekar, és gazdagabb vokállal is rendelkezik. Ez köszönhető Ficzek András énekesnek és zenekar vezetőnek, illetve Binder Laurának is, aki a női vokálért felel, míg a hörgős részekért Ricekmann Tadeusz dobos felel. Aki talán nem ismerte a bandát, itt az ideje hogy betekintést nyerjen abba, hogy mit is tettek le eddig az asztalra.

 


 

Fergeteg

 Megjelenés dátuma: 2004
Kiadó: Hammer Music
Stílus: Folk metal
Időtartam: 54:40
Szám: 10

 Szinte a semmiből tört elő a csapat, akik mindössze egy 3 számos demot készítettek el a debüt album előtt, azt is Arany János talán leghíresebb verséből, a Walesi Bárdokból. De itt a bemutatkozó korong, egy csaknem 50 perces anyag, rajta 10 dallal. Noha ami rögtön szembetűnik a koronggal kapcsolatban a hangzás. Kissé garázs szerű, ami miatt a szintetizátor is elég messzinek hallatszik, a dob kicsit piszkos, de a dörrenése megvan. Az ének sem a legtisztább, de sajnos ezzel kel beérnünk. Mint egy régi, black metal lemez. De ezek a hibák szinte eltűnnek, amint elindul az első, csaknem 8 perces Védj Meg Láng című tétel. Egy remekbeszabott furulyaszólóval indul, majd Laura egyéni hangja rögtön elvarázsolja a füleinket. A refrén szinte azonnal belénk hatol, velük dúdoljuk a fő motívumokat, bemutatva a csapat férfi énekesét. Ezután a duett folytatódik, és Ficzek András kissé heavy metalos, rockoperás hangja remekül illeszkedik a dalba. Egy számból kiindulva gondoljuk, hogy nem egy szokásos tucat magyar zenekarral van dolgunk. Noha arra hamar rájövünk, hogy a szintetizátort nem váltják fel élő zenekaros népi betétek, és hogy a folk jelző leginkább a dalok atmoszférájának és a szövegeknek köszönhetjük, mégse kételkedhetünk a csapat folk megtestesülésén. A Szabad Madár akár beillene egy trash tételnek is, ha jobb dobhangzás lenne, igazán megdörrennének azok a püfölő szerszámok. Az album vége felé a csapat viszont megmutatja, hogy remek dalírói érzéke van. A Walesi bárdok 3 részre osztva, de egységesen csaknem 18 perces tétel, tartalmazva mindent, amit csak kell. Szimfonikus kezdés, férfi-női ének váltakozása, sőt még hörgős betétekkel is meghintik az egyébként tökéletes elegyet. A hörgős részek jól megdörrennek, míg a kiabálós részek sem csapnak át károgásba. Zeneileg a gitárszólók jól szólnak, technikásnak nevezhetőek, bár a záró Mi Zúg érzésem szerint túl hosszú. Mikor azt hinnénk a következő tétel már csak levezetésnek lesz jó, megkapjuk az album egyik legjobb dalát. A 8 és fél perces Ötödik Nap egy igazi ars poetica az egész albumról. Minden megtalálható benne, ami eddig, egy még izgalmasabb hörgő rész, sőt még kánon is található benne, amit metal bandában egész szokatlan. Noha, általában minden dal egy népdalra vagy verses részre épül, ennek nem tudom a szövegi forrását, de kétségkívül a korong legjobbja. A lemez végére még egy szép zongoralezárást kapunk. Lezárásként elmondhatjuk, hogy remek, erős kezdő korong a Dalriada (akkor még Echo of) kezdő albuma, negatívumként csak a kicsit férchangzás tud elkeseríteni. Viszont ha ismerem a zenekart, mikor tanulni kellett a Walesi bárdokat, biztos könnyebben ment volna.

 

8.5/10

 

 


 A zenekar aztán egy csapásra berobbant a metal underground berkeibe, és több díjat is szerzett, köztük a 2005-ös év reménységzenekara címet is. A csapat szép lassan munkálkodott következő albumán ami aztán 2006-ban meg is jelent.


 

 

Jégbontó

 Megjelenés dátuma: 2006
Kiadó: Hammer Music
Stílus: Folk metal
Időtartam: 49:31
Szám: 11

 A Dalriada előző albuma, a Fergeteg meglehetős erős debütre sikerült, rajta olyan slágerekkel amik megbolygatták az egész magyar metal életet. A 2006-os lemezüket már komoly várakozás övezte, és noha gitárcserén esett át a csapat, zeneileg ez nem sokat ártott a bandának. Sőt. Az alapvető felépítés még mindig ugyanaz, de most talán kicsit több a metalosabb, karcosabb tétel, viszont van amikor tisztán a folké a főszerep, furulya, orgonabetétek. Ami megfigyelhető, hogy kevesebb a szintetizátor és az egyéb billentyűs hangszer, míg a dobok és gitárok játék egyre impresszívebb. Szövegileg ismét bátran nyúltak a népdalokhoz, és különböző dallamvilághoz. Noha most nem találunk rajta 7 percnél hosszabb dalt, és a vokál sincs olyan kidolgozott és sokrétű mint a debütalbum esetében, mégis erős korongot vélünk felfedezni abban az 50 percben, amikor hallgatjuk. Már rögtön a nyitó Árpádházi Margit Balladája is egy tökéletes, lassabb hangvételű, balladisztikus tétel, zongorás indítással és szívbemarkoló énekkel. A férfi ének megmaradt ugyanazon a vonulaton, de mintha egy kis technika javulás következett volna be. A dal vége aztán kicsit beindul a gitárok siratása is feltűnik, egyfajta levezetésként. A hangzás nagyságrendekkel jobb, mint az előző korongon, de még mindig nincs olyan tiszta mint kellene. A track után rögtön arcunkba kapjuk a dal legerősebb tételét, a Galambot. Tördelő gitárral indító, majd egy igazi katonás keménységű hörgéssel indít a nóta, kiegészítve női énekkel. Tökéletes. Az egész dal egy feszes tempójú, gitárokkal gazdagon tarkított tétel, amelyben Laura refrénje elvarázsolja a nótát. Egyértelműen a korong legjobb tétele. Ráadásul a végén Tadeusz ismét megmutatja, hogy mennyire jól illik a Dalriadának a hörgés. A Védj Meg Láng, egy teljesen átírt tétel, magán hordozva az album metalosságát, és trashes, power metalosabb dobkíséretét. A refrén egy igazi folk tétel, emelkedett, kórusos már-már sörös tétel. A Téli Ének egy kisebbfajta power tétel, gazdag vokállal és egy belecseppentett hörgéssel is. A refrén ismét csak hozza a színvonalat. Ami még ezt az utat viszi tovább, az Igaz Hittel ami az album leghosszabb tétele, a legerősebb refrénnel. A korong inkább a slágerességre ment rá, mintsem a progresszív dalfelépítésre, de ez a vonal is remekül áll a csapatnak. Az albumon továbbá találunk még folkosabb, lazább szerkezetű dalokat, amik jól esnek a fülünknek. De senki ne gondoljon sörivós tételekre, inkább komolyabb, emelkedettebb, mégis vidámabb dalokra. A korong legvégén ismét egy Arany feldolgozás, a Szondi Két Apródja 1. részét hallhatjuk, ami újfent egy igazán erős dal. Hörgés, szimfonikus aláfestés, remek refrén akárcsak a Galamb esetében. Igaz, a gitár és a dob összjátéka az album alatt néha kicsit egysíkú lesz, és a férfi-ének váltakozása is sokszor ismétli önmagát, valamint Laura éneklése sincs mindig a toppon, de ismét csak egy igazán erős albumot rakott össze a Dalirada. Az Árpádházi Margit Balladája és a Galamb a korong legerősebb tételei, amit mindenkinek hallania kel, míg a Szondi Két Apródja a csapat vad oldalát mutatja meg, már-már death metalba hajló hörgése miatt. Nincs mese, kiváló album, amit öröm hallgatni. Talán nincs olyan jó mint az előző album, egy hajszálnyival lemarad tőle, az egy-két tölteléknek ható dal miatt, de aki igényes zenére vágyik, annak nem szabad kihagynia.

 

8.2/10

 

 


A csapat az első két albumával nagyon magasra tette a lécet a magyar folk mezőnyben. Noha külföldi szerződéseket még nem kapott, és talán nem is vágytak rá, a banda szekere szépen haladt előre. Ráadásul az új korong előkészületeihez már feldemózták a dalokat és a végletekig tökéletesítették, és így egy még szélesebb réteg számára nyithatott a banda. Egy évvel a Jégbontó után aztán, kikerült a csapat új korongja, nézzük milyen vonalon folytatta a csapat a folk metal elvegyítését.


 

 

 Kikelet

 Megjelenés dátuma: 2007
Kiadó: Hammer Music
Stílus: Folk metal
Időtartam: 46:13
Szám: 9

 A csapat nem várt sokat, és mindössze egy év elegendő volt ahhoz, hogy elkészüljön az új korong, amiben azért észrevhető változások vannak. Már a borítón látszik, hogy kézzel festett méghozzá Binder Júlia jóvoltából, aki egyébként az énekes Laura testvére. Valamint az autentikus népzenei megszólalás végett előkerült a hegedű is, valamint a tisztás végre tiszta és erős, eltűnt a kissé ócska, garázshangzás. Igaz, a dalok most sokkal rövidebbek mint a korábbi korongok esetében, és a szintetizátor hangzás olykor rendkívül sterilen szól, már-már idegesítő. A dalszerkezetek ismét tartalmaznak viszont folkosabb, gótikusabb sőt, már-már doomba áthajló tételt is. Ének szempontjából talán Laura több szerepet kapott, a hörgés viszont – legnagyobb bánatomra – háttérbe szorult. A slágeresség sem fedezhető fel olyan mértékben és direkt megszólalásában mint esetleg a Téli Ének-Igaz hittel párosban, de sikerült egyedibb dalokat is alkotniuk. A Búcsúzó például egy ízig-vérig slágeres tétel, rajta egy könnyen megjegyezhető refrénnel. A hegedűbetétek remekül illeszkednek a dalba (Fajkusz Attila közreműködésével), inkább elhitetve a hallgatóval hogy folk lemezt hallgatunk. Talán ez az első olyan dal, amely egy album felvezetéseként szolgálhat (bár mint tudjuk később is lesznek hasonló tételek a korongokon). A hegedű később több dalban is feltűnik, például a pattogósabb Vándor-fohász című tételben. A dalok egyébként talán rockosabbak, sokkal inkább metal lemez ez, mintsem folk. Viszont a dalok alaphangulatát és szövegvilágát, újfent a népdalok alkotják. A Néma harangok egy kissé gothic-os tétel, zongorás, siratósabb énekvilága miatt. A korong egyik legjobb tétele, a Szentföld amelyben ismét csak nagyot alakít a két professzionálisan képzett énekes. A duett egyébként talán a Dalriada egyik legjobban sikerült vokális teljesítménye, főleg Ficzek Andrást érheti dicséret. A korong legjobb dala viszont mégsem ez, hanem a 7 perces, funeral doomba illeszkedő csaknem teljesen férfi énekre kihegyezett Tavasz Dala. A szövege rendkívül depressziós, és ezt kiegészítik a károgós részek. Igen, nem hörgés, hanem károgós, már-már black metalba hajló részek. Az egész korongon itt mélyítik el egy kicsit a hangjukat a dalnokok, viszont itt nagyot üt. Noha a kommerszebb hallgatók érthetetlenül nézhetnek a dolog előtt, bevallva nekem is új volt a hörgés helyett a károgás, de sebaj. A dal egyébként nagyon erős, doomos kezdés, majd őrült dobpergés és fülbemászó refrén. A korong végére megkapjuk a már-már steril szintipop hangzású Szondi Két Apródja 2. Részét, amiben ismét megkapjuk a hörgésadagunkat, egy kis táncos betéttel is. A vokál itt is erős, kicsit feldobja a dal a korongot. Erős, erős album, de legfőképpen az mondható el róla hogy más, mint a korábbiak. Talán mintha biztosra mentek volna a srácok, mert a dalok majdnem egy kaptafára készültek, gitárszólót nem hallani, a szintetizátor is ugyanazon a hangszínen marad végig és a vokális teljesítmény is bár kiemelkedő, de valahogy végig egységes. Vagy talán csak az előző két album tette nagyon magasra a lécet. Egyáltalán nem rossz korong, de talán most ez egy kicsit kevés. 

 

7.5/10

 

 


 Noha én kicsit szőrösszívű voltam az albummal kapcsolatban, a rajongók nem és ez a Mahasz Top40-es lista 4. helyéig volt elég. Igen, egy magyar érdekeltségű metal banda 4. helyezést ért el a magyar listán ami azért szép teljesítmény. A csapat ezután gőzerővel koncertezett, és írta az új dalokat, hogy aztán csaknem egy évre rá, meg is jelenjen a csapat következő korongja, ami egy teljesen más arculatát mutatta a csapatnak, persze az alapvető stílusjegyek meghagyása mellett.


 

 

 

Szelek

 Megjelenés dátuma: 2008. április 14
Kiadó: Hammer Music
Stílus: Folk metal
Időtartam: 49:19
Szám: 11

 A Dalriada a Kikelet című koronggal még ismertebb lett a magyar színtéren, és ennek eredményeképpen, csaknem egy év múlva meg is jelent a csapat új korongja, Szelek néven. A korong ismét csak egy új arculatát mutatja meg a csapatnak, ugyanis több a folkosabb, pattogósabb darab, és megnőtt az instrumentális betétek száma, több gitárszólót vagy akár furulyadarabot is hallhatunk a csaknem 50 perces korong alatt. Igaz, a leghosszabb dal mindössze 5 és fél perc, tehát most nem kooperálnak lassabban kibogozható, összetett témákon, inkább a könnyedebb, de zeneileg komolyabb dalokkal dolgoztak. Visszatér a hörgés is, aminek örülök, és a doomosabb tétel is, de találhatunk megint tipikus albumslágert is. Az introt követően, egyből a korong egyik slágernek számító tétele, a „Nap És A Szél Háza” amely egy táncra invitáló hegedűszólóval indul, majd pedig Lauráé a főszerep. A dalban szinte csak ő meséli el a 7 gyermekét elvesztő anya meséjét, a férfi énekhang csak kiegészítő szerephez jut. A dal végén még már-már csordavokálba hajló refrénné duzzad, többször elismételt és egyre pörgősebbé válik. A dalban egy másodpercnyit még Laura is károg. Leginkább az előző album Búcsúzójához tudnám hasonlítani. Ezt követi az újfent doomos riffel indító, majd pedig elgondolkodtató szöveggé fajuló „Hajnalpír” inkább Ficzek András dala. Hatalmasat alakít a dalban, amit csak kiegészít egy szimfonikus-dobos-gitáros instrumentális rész, majd pedig a duett, egy szépség és a szörnyeteg lezárás, hörgés és Laura angyali hangja erős kontrasztot ad a dal végére. A korong talán legerősebb tétele. A daltrilógia következő tétele az „Égi Madár” ami folytatja a duettet, és egy nagyon markáns, pattogó refrénnel áldják meg a darabot. Egy kurta gitárszólót is kapunk. Tisztán látni a korong eddigi dalain a tiszta hangzást és a többféle hangsávot, eltűnt a steril szinti hangzás, igaz maga a szintetizátor is háttérbe szorult, inkább az élő hangszerek kerültek előtérbe. Az album ezután nem tartalmaz már ennyire erős darabokat, de azért a szintet továbbra is hozzák, a néhol kicsit népdalos éneket a „Hej, Virágon” című dalban, ami a már említett folkosabb dalok egyike. Az Árpádházi Margit Balladájához hasonló balladisztikus darab a zongorával nyitó „Szikla Legendája”. András ebben a dalban is csak a háttérben húzódik meg, igaz az egész albumot nézve most leginkább Laura hangján van a hangsúly, sokkal több szerepet kap a profin képzett énekesnő. A balladisztikus emelkedés a dal végén pedig csak megnő, ami miatt egy remek tétel kerekedik ki belőle. A csapat legfolkosabb hangvételű trackje egyértelműen a záró „Tavaszköszöntő”, népies refrénnel, kurta gitárszólóval. A korong hozza a saját színvonalát, még akkor is, ha másféle megközelítésből teszi mindezt, mint megszokhattuk, de nem tett rosszat az albumnak. Igaz, előrébb sem lépett az előző koronghoz képest, azon is találhatóak igen erős tételek, meg ezen is, a többi dalok meg átlagosnak mondhatóak.

7.5/10

 

 


 A korong fogadtatásával ugyan nem minden kritikus volt elégedett, több helyen is az egyik legkísérletezősebb albumnak datálták, viszont a Mahasz Top 40 listán a 2. helyig kúszott fel, ami ismét csak egy szép teljesítmény. Ezután a csapat úgy döntött, hogy a magyar naptár régi megnevezései helyett, Arany János munkásságának szentel egy teljes albumot, és az általuk legjobban kedvelt balladákat, verseiket feldolgozzák. Noha, a Dalriada albumain korábban is találhatóak voltak Arany feldolgozások, lásd a Walesi bárdok, de most csakis Arany dalokat szerettek volna egy egész korongon látni. Ráadásul egy magyar népzenei körökben híres alakulat, a Fajkusz bandával szerződést kötöttek, melynek értelmében élő hangszerekkel szólíthatták meg a csapat új szerzeményeit. Noha Fajkusz Attilával már a Kikelet kapcsán is együtt dolgozott a csapat, akkor a hegedűbetéteket vették fel, de most a komplett csapata erősíti a Dalriada sorait. Ráadásul a basszer és a billentyűs személye is változott, Molnár István és Ungár Barnabás új színt hozott az alakulatba. Aztán, nem sokkal, bő 1,5 évvel a Szelek után, megjelent az Arany-Album, monstre 75 perces menetidejével.


 

Arany-Album

 Megjelenés dátuma: 2008. szeptember 28.
Kiadó: Hammer Music
Stílus: Folk metal
Időtartam: 75:03
Szám: 13

 Arany János munkásságát szinte minden magyarnak ismernie kell. Nem csak a Walesi bárdok, vagy a Szondi két Apródja miatt is, hanem azért mert verseivel olyan témákat boncolgatott, ami az akkori Magyarországot erősen sújtotta, ráadásul egyes művei még mai is megállják a helyüket, ha megtaláljuk benne a mögöttes értelmet. Például mindenkiben nyílván dereng az általános iskolában tanultak, hogy a Walesi bárdok azért született meg, mer Arany nem kívánta éltetni Ferenc József császárt. Ez egy nagyon kísérteties párhuzam volt azzal az Edward angol királlyal, aki 500 walesi bárdot égetett el, mert nem írtak neki dicsőítő dalt. Persze, Aranynak több nagyhatású és bombasztikus verse is van, amely ordít egy zenei feldolgozásért, és talán nincs is erre jobb hely, mint az amúgyis széles zenei tárházat felvonultató rock zene, azon belül is a népzenét nem gyűlölő folk metal. A Dalriada pedig ebben a legjobb, s noha zenéjükben 4 korong alatt nem lehetett hallani igazán élő népi hangszereket, de az Arany-Albumra a Fajkusz banda segítségével ez az álmuk is teljesült, és a hegedű mellett olyan hangszerek is megszólalnak mint a brácsa, vagy a fuvola. Ráadásul a Denevér stúdióban, Töfi vezérletével az új album hangzása már teljesen tiszta, a különböző hangkeverések és hangszerek nem alkotnak kívülálló jelleget, és még masszába se folyik össze, egy igazán erélyes hangzást sikerült a srácoknak összehozni. Ráadásul Arany bombasztikus, összetett, réteges lírikai világának köszönhetően, maga a zeneiség is inkább hasonlít egy progresszív folk metalra. Hosszabb, 10 percnél is hosszabb dalok (persze összeadva), kidolgozása és hangszerelése is inkább rétegesebb, oda figyelősebb, aminek a megértéséhez és szívbe való bejutásához természetesen több hallgatást igényel. Néha, kicsit eszembe juttatta az Orphaned Land legújabb szerzeményét, amely ugyancsak réteges volt, és többszöri hallgatás után se lehetett a dalokat kiismerni. Valahogy itt is ez a helyzet. Ráadásul a dalokban minden van, amit eddig megszokhattunk, sőt új elemek is. Például olyan vadul dörgő szinti-gitár párbajt még sohasem találhattunk a Dalirada zeneiségébe, vagy a hegedűszólók kiegészülve, pattogós duplalábdob hangzással, alatta már-már népi énekbe hajló vokális teljesítménnyel. Az album legjobb dalával nyit a korong, a rendkívülien erős, elemi „Zách Klárával”. Népi kezdés, kérdezz-felelek szintű, már-már pattogós, táncolós témakibontások, majd pedig a már említett párbaj, amely olyan erővel sújt le ránk, mintha az istenek párbajoznának. Majd aztán Tadeusz elemi erejű majd fél perces hörgésszólója, ami talán sohasem dörrent meg ilyen erővel. Leírni nem lehet a dalt, annyira tökéletes. A szövegeket énekbe való átültetését tökéletesen eltalálták, elképzeljük magunk elé az eseményeket. A következő tételek ugyan már nem szólalnak meg ilyen erővel, és többszöri hallgatás után is erősek, ámbár nem vésődnek olyan erővel az agyunkba, mint a következő 2 részes (noha, a „Bor Vitéz” női ének alatti morgó hörgése egész érdekes), csaknem 13 perces „Ágnes Asszony”. A hegedűs témával indító, majd leginkább Laura kissé hallgatagabb, középtempós énekét figyelhetjük meg az eltelt idő alatt. Ami viszont igaz a hosszabb, progresszívebb tételekre, az egyértelműen az, hogy itt kissé visszavesznek a pattogásból, és inkább csendesebben, balladisztikus hangvételben mesélik el a történetet, néhol zongorával kiegészítve, vagy néhol Ficzek András remek énekhangjával. A dal legeslegvégén ráadásul még egy kórusra hajazó lezárás is párosul egyfajta epikává emelve a darabot. Ha már az Ágnes Asszony Laura tétele, addig a „Szent László” inkább András darabja, az ugyancsak 2 tételes mű, itt is 12 perces őszhosszal számol, amire igazán oda kell figyelni. Igaz, a dal kissé pattogósabb, és a hegedű hangszíne is néhol kicsit vigadósabb, hol a kórus is kiegészül egy kicsit kocsmásabb hangulatba, de a komolyságát végig megőrzi. Igaz, az ilyen nagy ívű tételekből kicsit hiányolom a hörgést, de lehet jobb is hogy nem rondítanak bele az összképbe. Az új dalok száma itt véget ér, de a korábbi Arany feldolgozások is átestek egy ráncfelvarráson, tehát újra találkozhatunk a 3 részes „Walesi Bárdokkal”, ami ugyan tisztábban szól, de még sincs olyan erős, mint a Fergetegen. Kicsit le is rövidült, mindössze 15 perces a 18 helyett, ráadásul számomra még többszöri hallgatás során sincs olyan erős. A „Szondi Két Apródja” viszont karcosabb mint volt, tele hörgéssel és pattogós résszel, a második rész szintihangzása eltűnt, és egy vad, tajtékzó tétellé fajul, a középen pedig egy kissé táncolós rész is helyet kapott. Egyszóval, vadabb, összetettebb és sokkal rétegesebb alkotás az Arany Album, amely kijelenthető, hogy a Dalriada eddigi legjobb alkotása. Ugyan, több időt igényel, de megéri. Egy-két üresjárat talán fellelhető, de sokkal több emlékezetesebb dal marad meg, mint a korábbi kiadványokból.

 

9.5/10

 

 


 A csapat – talán klisésnek hangozhat - de még nagyobb ismeretségre tett szert, s noha nem volt egy kis körút Németországba, mint a Szelek esetében, a magyar kritikusok mégis elismerően szóltak a csapat legújabb albumáról. Ezután a munka szinte azonnal elkezdődött, s noha a csapat 6. albuma már tavaly november-december táján a boltokba került volna, végül aztán egy szerencsés kapcsolatnak – na meg persze a tehetségnek – megkereste a bandát a német AFM kiadó, akik olyan bandák korongjait terjesztik mint a Whitesnake, Avantasia, Blackmore’s Night, Theatre of Tragedy és még sorolhatnánk azt az impozáns sort, amely a bandákat sorolja. A csapat leszerződött a kiadóval, s az albumot ugyanolyan formában adták ki külföldön is mint Magyarországon, tehát magyar nyelven és utómunkálatok nélkül, tehát nincs igazuk azoknak, akik azt hangoztatják hogy megfelelési kényszer lett volna a bandán. De milyen is lett a bemutatkozó albumuk külföldön? Rántsuk le a leplet.


 

 

Ígéret

 Megjelenés dátuma: 2011. február 11.
Kiadó: AFM Records
Stílus: Folk metal
Időtartam: 51:39
Szám: 11

Az Ígéret, az ősmagyar pogány naptár szerint a május hónap megfelelője, s a csapat korábbi munkáinak címe is egy-egy ilyen hónappal aposztrofálták (Fergeteg – január, Jégbontó – február, Kikelet – március, Szelek – április), s az Arany-Albumot kitérőt követően a csapat visszaállt a korábbi rendszerhez, de ez a zenére egyáltalán nem jellemző. A csapatot most is a Fajkusz banda kísérte el a folk hangzás művészetébe, s ami elmondható a korongról, hogy sokkal több szerepet kapott. A hegedű szinte minden dalban szerepet kap (néha szólóként is), de kapunk itt tangóharmonikát, Hammond hangzást, zongorát és még révületbe ejtő humppa részt is. A standard hangszerek is súlyosabban szólalnak meg, a dobok sokkal több duplázással kooperálnak, a gitárok pedig néhol felsírnak és elejtik révbe ejtő táncukat, ami eddig nem volt jellemző a csapat zenéjére. Vokális szempontból is sokkal durvább a korong, a 9 dalból (+2 intro-outro) 6 dalban hörögnek, ráadásul néha olyan szinten elszállós hangnemben ami egy-egy death metal dalra is emlékeztethet. Laura is megmutatja, hogy neki is megy ám a károgás, ráadásul milyen jól. A nyitást követően például egyből megdörren a korong legslágeresebb, klippes dala, a táncra hívogató igazi folktétel, a „Hajdútánc”. A pattogós, igazi kocsmahangulatot árasztó hegedű és a már-már köpködős férfi-lány felelet megadja az igazi slágeres hangulatot, majd pedig Laura hörgése elvarázsolja a széles spektrumú füleket, azok akiknek nem jön be, hát megértem őket. Kicsit fura egy nőt hörögve hallani, ráadásul 3x is egy dalban, de szerintem ettől csak jobb lesz. A közepén pedig egy instrumentális rész (olyan dobhangzással, mintha tapsolnának), majd ismét egy csordavokálos tajtékzó refrén. Hú, első dalnak tökéletes. Kissé ugyan a Nap és a Szél Háza-Búcsúzóra hangulatát érezhetjük benne, de sebaj. Noha a következő darab tartogat egy western hangulatú tangóharmonika szólót, mégis a „Mennyei Harang” marad meg az emlékezetünkbe. Egy igazi lírai szám a csapattól, sokkal lassabb, mint az Árpádházi Margit Balladája. A zongorával indító tételben mind a két énekes nagyot alakít, főleg Laura, de ebben a dalban található egy hegedűszólóval átvezetett gitárszóló. Szinte szimbiózisban van a két hangszer egymással, majd pedig a lezárásban Laura egyedül énekel, és egy mennydörgő hörgő-tiszta ének párosítással ér véget. Hihetetlenül jól megszerkesztett dal. Majd két dal ismét nem ér fel az album utolsó felével, amely a „Kinizsi Mulatságával” nyit. Kicsit hasonlít az Arany-Album dalaira, lassabb hangvételű darab, amelyben András énekel nagyot, ráadásul a végén olyan szintű hörgést hallhatunk, amelyet legutoljára a Kerecsensólyom – Hősök Mulatómezeje című dal vége felé hallottam. Kiegészül még egy folkos résszel is, erősítve a népzenei hangulatot. A következő dal a korong leghosszabb és egyben legdurvább tétele, a „Hadak Útja”. A csaknem 7 perces dal nagyrészét Tadeusz orgánuma tölti ki, és Ficzek András tiszta verzéi, amelyek a legerősebbek a korongon (és talán a csapat történetében is). Laura csak a refrénbe kap szerepet. A dal egyébként felépítése (erős hörgése) miatt enyhén hasonlít a Galamb című korábbi tételre. Az utolsó két dal ugyancsak az ősi magyarságban marad, a „Leszek a Csillag” a korong legszebb balladisztikus tétele. Ugyanúgy nyit szinte és szerkezetileg, is mint a Mennyei Harang, de a vokálmunkája számomra sokkal érezhetőbb, főleg András kissé ooóózós része. A dalt ismét csak hörgés és egy rendkívülien dallamos refrén (duett) zárja. A „Leszek a Hold” pedig egy igazán egyedi dal, ugyanis a csapat először használ vendégénekest, ráadásul nem kisebb nevet mint Koorpiklaani énekesét, aki remekül illeszti bele kissé kocsmai orgánumát a dalba. Igaz, a dalban helyet kap egy rendkívül ügyesen megszerkesztett hegedűriff, és szóló, valamint egy sámánszerű elszállós, hörgős, eksztázishoz közeli rész is. Ez lenne tehát a Dalriada legújabb korongja, amire könnyen kijelenthető, hogy a csapat legerősebb, legkeményebb és legkísérletezősebb, legsokrétűbb albuma. Talán kicsit fura hogy szuperlatívuszokban beszélek a csapat új anyagáról, de tényleg nem írok semmi olyat ami ne lenne igaz a csapatra. Aki nem szereti a kísérletezősebb, hörgősebb oldalát a bandának, vagy a néhol majdnem vegytiszta népzenei hangokat, azoknak egy kicsit foghíjas lehet, és talán a hangzás is túl profi ahhoz, hogy igaz legyen, de ez legyen a legkisebb baj. Aki az Arany Album komplexitását várja az is rossz helyen keresgél, ugyanis sokkal direktebb, pörgősebb anyag lett, szinte egy percnyi megállással sem. Vagy megemlíthető még, hogy több dalban is visszaköszön az egyik korábbi daluk alapja, váza, de egy kis ön-újrafelhasználás sem árthat, lévén a legjobb témáikról van szó. Viszont a fent említett 6 dal, azóta is a lejátszómban bömböl, majdnem minden nap. 

 

10/10

 

 

 


Noha mondhatni, a folk metal egy viszonylag rétegesebb műfaj, s nem is igazán kapcsolható össze a szimfonikus vagy akár a power metallal, de akkor is szép eredményeket érnek el a saját berkeikben, így remélem a további albumaik is hasonlóan erősek és jók lesznek, és hogy az AFM minél több korongjukat terjessze külföldön. Számomra Magyarország legjobb csapatáról van szó, bár közel áll az is hogy a szimfo metal után a folk a kedvenc stílusom. Remélem tetszett a post, és aki esetleg nem ismerte volna a zenéjüket azok most kedvet kaptak, hogy belevágjanak és ősi magyar csataszóval élve, dalriadával kezdjék el a dalaik hallgatását.

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr123069614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.