Stephen King - A Setét Torony III. - Puszta Földek

Megosztás

2011.06.24. 14:47

 Stephen King - A Setét Torony III. – Puszta Földek

 

Könnyű dolguk van azoknak akik egy-egy könyvsorozatot azután olvasnak el, miután már azokat rég kiadták. Elég csak manapság az interneten berakni a „kosárba”, és 1-3 napon belül kezünkbe is vehetjük, rághatjuk is, esetleg elkérjük ismerősöktől és ugyancsak egyhuzamban rághatunk le egy egész sorozatot. De mi van azokkal, akik még annak idején való időben várták a következő részeket, és tűkön ülve figyelték hogy mikor lesz a boltok polcain kedvenc regényük új része. Nagyjából számomra is ismerős volt az érzés, főleg mikor a Harry Potterekre vártam, vagy akár Cassandra Clare – A Végzet Ereklyéinek trilógiájának fordítására vártam, és ismerős is lesz még életem során. Viszont, szerencsére ezeket a könyveket minimum 1, maximum 3 év alatt már ki is adták, nem kellett rájuk akár 6 évet is várni, hogy a kezünkbe kaphassuk. No persze, ne legyünk telhetetlenek, hiszen a jó munkához idő kell, mint tudjuk, és ezért általában türelmesen várjuk azt, hogy mikor lesz kész a lehető legjobb könyvvel az író. No persze, van amikor csalódunk egy-egy kötetben, hiszen nem azt kapjuk amire várunk és utána ismét a várakozás csúfos évei jutnak nekünk osztályrészül. Nagyjából így lehettek vele a King (vagyis inkább a Setét Torony) rajongók, amikor kezükbe vehették 4 év megfeszített várakozás után az angolul a The Dark Tower III – Waste Lands címen megjelent legújabb felvonást King magnus opusából, a Setét Toronyból. A mű 1991-ben jelent meg, 4 évvel az előző kötet után, és ismét egy másfajta univerzumba repíti el az olvasóit, ahogy azt már megszokhattuk. Hiszen míg a Harcos is egyfajta egyedi világgal rendelkezett, addig a Hármak Elhívatása már inkább az alternatív világokba helyezte a hangsúlyt, amíg a Puszta Földekben pedig még jobban elmélyül a posztapokaliptikus világkép, amelyben Roland bandukol már csaknem 10 éve. A könyv ismét csak a Grant kiadó jóvoltából jelenhetett meg, Ned Dameron borítótervével. A magyar megjelenés 8 évvel az eredeti kötet után volt esedékes ugyancsak Bihar György nagyszerű fordításában. Legalább a magyar rajongóknak csak egy évet kellett vesződni a két megjelenés között. De mennyire lett jó a Puszta Földek? Tudta-e hozni King az előző részek színvonalát? Kritikámból kiderül.

A könyv most 602 oldal terjedelmű, és most először éreztem azt, hogy a minőség rovására mentek a lapszámok. Csakúgy, mint az Eragon III – Brisingr esetében is, itt is King megtöltötte rengeteg filler oldallal, fejezettel a könyvet, ami néha nagyon kiütközik. Néhol érdekes hangulatfokozó elem, addig a könyv vége felé inkább csak gyorsan átugrandó 1-2 oldalnak fog hatni. Ráadásul most szinte eltűntek a flashback részek is, egy-két fél oldalnyi múltidézés található az egész könyvben, s a jelenlegi érzelmek kimutatására sem íródott sok oldal, tehát elmondhatni hogy teljesen a valós idő eseményeit mutatja be a 600 oldal, olykor már-már monotonitásba hajló semmittevéssel. Noha az előző könyvben is szinte csak meneteltek a szereplők a céljuk felé, itt végig csak a menésen lesz a hangsúly, ráadásul a különböző akciójelenetek is redukálódtak. De ezekről majd később.

Viszont, a stílusi meghatározás most egyértelműen könnyebb. Most már rámondhatjuk, hogy fantasy, noha nem is a vegytiszta stílusban, és a sárkányok, középkori várakat most sem találunk de azért most sokkal jobban érezhetőek az erős fantasy vonások, és hagyományok. Például a különböző nevek, és jóslatok amik egy fantasy regényben fordulnak elő, mint a Kortalan Idegen, a Setét Torony 12 gádora, a Belső-Világ, a 12 Gádor Őrzői, Blaine a Rém, valamint a félig gép, félig állat mechanikus medve, Shardik is elég fantasynak hathat. Ráadásul most különböző próféciák, előremutató álmok is inkább ezt a vonalat erősítik, de egy kicsit elferdítetten. Ugyanis érezzük a fantasy hatásokat, de mégis van egy erős modernkori, már-már futurisztikus bája. Például a már említett medve, amely szinte teljesen gépből van, és egy rendkívül fejlett elektromos ajtót őriz, vagy Lud városa, amely egy sci-fi filmből való technilizált, ultrafejlett város volt, tele számítógépekkel. Vagy például kinek mi jutna eszébe arról hogy: Blaine, a Rém? Nyilvánvalóan nem egy több ezer éves gondolkodó, élő vonat. Igen, Blaine egy vonat, nem akarok többet spoilerezni róla, de ő is szinte beletartozik ebbe a utópisztikus fantasy mesébe. Vagy például a múltbeli emlegetések, mint a fejlett városban a piaci ünnepség, amelyen libát nyerhetett a legszerencsésebb, vagy a lovas kocsik és kereskedők Lud történelmében, esetleg a Nagy Öregek története, akik atombombával próbálták a nézeteltéréseiket megoldani egymással. Egyszóval egy fantasy mese ez, de mégis egy elmondhatatlan modernkori bájjal, amely kitűnik a műből, mégis egységet alkotnak, egy olyan egységet, amely túlmutat a jelenkorban használt lovagi kliséken. Na meg persze megemlíthető a kissé Mad Max párhuzam, már ami a poszt-apokaliptikus világot illeti, az eltorzult emberek és lelkileg kissé meggyötört túlélők, a vérszomjas mutánsszörnyekkel és a kétfejű bölényekkel együtt.

A történet 5 héttel játszódik a Hármak Elhívatása eseményei után, és Eddie Dean, Susannah Dean és Roland Deschain folytatják útjukat a Setét Torony felé, közben pedig a két nem evilági társ egyre jobban beletanul Roland világának sötétségébe és poszt-apokaliptikus életébe. Roland eközben egy paradoxon miatt kezd megőrülni, ugyanis egyre jobban kísérti az a tette, amikor Jack Mort testében nem engedte megölni Jake Chamberst, ami viszont azzal járt, hogy Jake sohasem került a pihenőállomásra, így nem is eshetett le a hegy mélyébe. De viszont egyszer ő hagyta Jake-t leesni a hegyen, így az agya most mind a két emlékkel tisztában van, és az egyik mindenképpen el akarja tüntetni a másikat. Viszont ugyanez a helyzet 1977 New Yorkjában is, ahol Jake ugyancsak nem tudja eldönteni, hogy akkor ő meghalt-e már, vagy nem. Egyetlen eshetőség van számukra, hogy Jake-t áthívják Roland világába és ő is részese legyen a kis csapatnak, a ka-tetnek. A történetről többet nem szeretnék elmondani, de azt azért megjegyezném hogy az első cselekménybeli gyorsulás a 300. oldalnál indul el - és noha több helyen megfordulnak most a szereplők mint az előző két kötetben - még sincs úgy kidolgozva a cselekményszál. Mondhatnánk úgyis, hogy az utolsó etapig nem nagyon csinálnak a szereplők semmit, csak haladnak az árral, semmilyen akció nélkül - ami nem is lenne baj, ha a karakterek kidolgozására menne el az idő. Összességében elmondható hogy a történet szélesebb, de cselekményileg sajnos nem. Lud városát például szinte akció nélkül ússzuk meg, egy kis csihipuhin kívül semmilyen akciójelenetet nem találunk a könyvben.

A karakterek kidolgozásának folytatása is leginkább kimaradt a könyvből. Ráadásul a könyv nagy része nem Roland szemszögéből íródott, hanem Eddie, Jake és Susannah nézőpontjából, amit én sajnálok. Roland lelkéből többet is megtudtam volna, de ami helyeket is kap, szinte csak a körülötte levő eseményeket tolmácsolja, nem pedig az érzéseit. Például ahogy üldözi Hasgatót vagy várakozik Folyamúton. Viszont a többiek szemszöge sem tartogat akkora izgalmakat, ugyanis Eddie és a többiek karaktere sem mélyül el, noha egy-két felszínes érzelmi kitörést megtapasztalunk és egy klisés dialógusokkal tarkított szerelmi jelenetet is sikerült összetákolnia King mesternek, ami nálam inkább a giccskategóriába tartozott, mint az átérezhető dolgok körébe. Noha Jake személyiségét eléggé kibogozza, bár őt már megismerhettük a Harcosban, így nem sok újdonságot tartogat, viszont az ő New Yorki részei elég érdekesek, és a látomásai, amelyben látja a fiatal Eddie-t egészen korrektek és jók.

Lehet úgy hangzik, mintha egyedül menetelnének a könyvben, de azért ez nem igaz. Akadnak akciójelenetek és a helyszínek is változatosabbak, mint voltak, de nem sikerült olyan cselekményt mögé írni, amitől elismerősen bólintanánk. Például a Shardikkal való harc inkább nevetséges mintsem igazi harcra hasonlítana, de a Tik-Tak Emberrel való konfrontáció is inkább gyorsan leírt, alapvető akcióelemekkel tarkított epizód, mintsem izgalmas, körömrágásra alkalmas jelenet. Noha Jake és a rátámadó ház a mű egyik legizgalmasabb része, ott is a leíró részek és a hosszas átalakulás inkább lassan hömpölygő cselekményre utal, mintsem élet-halál harcról. Vagy amikor Jake és Hasgató vesszőfutását olvassuk. Nem azt mondom, hogy a könyvben nincsenek cselekményesebb jelenetek, de ami van is kevés, és lassan kibontakoztatott, valamint elveszik abban a töménytelen mennyiségű járkálásban és tábortűznél való ücsörgésben amit végig kapunk. Ezek kicsit repetitív jelleget adnak a könyvnek, és a végére már-már várjuk a végkifejletet, ami ismét csak beszélgetésekkel és egy klisés cliffhangerrel fejeződik be. Valamint megkapjuk a tökéletes amerikai családi modellt. Legyen benne egy gyerek, valamint annak egy kutyája. Kutyát ugyan Jake nem kap, de egy kis házőrzővel, egy szőrmókussal gazdagabb lesz, akire aztán vigyázhat, és sokszor épp az állat megmentése hozza őket klisés helyzetekbe. Csi egyébként a végén valamennyire fontos karakter lesz, de mégis úgy érzem hogy néhol inkább egy családi szirupra hasonlít mintsem horror elemekkel tarkított könyvre (mint példának okáért a szerelmi jelenet). Ha már horror, ilyen elemekre most ne számítsunk egy ilyen sem kapott helyet a könyv során, pedig igen csak hangulatfokozó volt az előzőekbe. Noha Jake világa az egyik legjobban kidolgozott rész a könyvben, főleg a dolgozata, amely visszahozza azt a „borzongást” amiből egy-két vonót kaptunk az előző részekben. De nem tekinthetünk rá olyan horror elemekként, mint például Roland álmaira a Harcosban. Persze Blaine, a Mono elég egyedi rész olvasásaim történetében, de itt is sikerült a hosszas üldögéléssel leültetni a végjátékot, amit csak a következő könyvben bogoznak ki. Kétlem, hogy izgalmasabb körítésben.

Ami viszont tetszett a könyv során, egyfajta mögöttes tartalommal is szolgálva az idő végtelensége. Például Blaine, a Rém csaknem több ezer éves lehet, valamint Lud romjai is évezredek óta állnak már ott a helyükön. Ha egyszer a társadalmunk véget ér, akkor a romok ott fognak állni a végtelenségig, és a társadalmunk rothadó maradványai pedig még évezredekig nyomot hagynak majd a Földön, amely szép lassan visszahódítja magának az elfoglalt területeket. A megmaradt túlélők közül, pedig aki részt vett ott, ahol a társadalom még fennállt, egyszer meg akar pihenni. Aki olvasta a könyvet tudja, miről beszélek, de én megértem azokat a gépeket, amelyek már több ezer év után szerettek volna nyugovóra térni. Ez egyfajta bölcselet is lehet, hogy lehet az ember kortalan, mégis csak eljön az idő, amikor szeretné, ha nyugalomba vonulhatna. Valamint továbbá az idő mérhetetlen súllyal nehezül a könyv folyamán, ahogy láthatjuk a magányt, elkeseredettséget és az eldeformálódott embereket. Ez kétségtelenül a mű egyik visszatérő elemének tekinthető.

A leíró részekre is nagyobb hangsúlyt fektettek, és a képzelet szárnyalhat, főleg Ludban, de az erdőségek és pusztaságok ugyanúgy egyhangúak, akárhogy akarta King szép szavakba foglalni. Sok helyszín például még mindig a szemem előtt lebeg, hogyan is történhetett, csakúgy mint a gyógyszertári jelenet a Hármak Elhívatásában. Egyébként igényes szövegalkotással van dolgunk, nem egy-két szóval odahányt mondatokat fogunk olvasni, s a káromkodás is kevesebb.

Kicsit csalódás volt számomra a Puszta Földek, lévén a lassan hömpölygő cselekményszerkezetnek, a ráérős narratíva miatt sokszor kicsit unalomba fullad a könyv, sőt inkább kiszámíthatónak. Noha, a fejezetcímek is erre utalnak ugyanis a Kulcs és a Rózsa, valamint a Találós Kérdés és Pusztaság sejteti hogy mik lesznek a kulcsmomentumai az adott résznek. Remélem ez csak átmeneti válságot jelentett King számára, és a következő könyvek már visszatérnek a rendes kerékvágásba, és a következő Varázsló és Üveg című 4. részben már megismerhetjük azt is amire már a kezdetektől várok és kicsit elhanyagoltak a Harcos óta: Roland múltját, a fantasy királyságra hasonlító, modern Gileádot. Nem mondom hogy rossz könyv a Puszta Földek, de kevésbé izgalmas mint a korábbi epizódok, noha a hangulata és a bája ugyancsak megvan. Mondhatni, a címéhez igazodik, olyan mint egy pusztaság. A sík üres telepen néhol felbukkanó oázisok szolgáltatják a cselekményesebb jelenetket, addig pedig csak az oázis keresése történik. Sebaj, majd a 4. részben.


7.0/10

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr553011533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dexter007 2012.05.28. 16:35:54

Ezen mit értettél, hogy nyugalomba vonulna az emberiség? Szerintem nem érted a hátterét ennek a világnak. Valami megbetegítette a Setét Tornyot, amely minden világ tengelyét alkotja, és ez a suvadás terjed át minden szintre, mintha atomháború lett volna, emberek, állatok elkorcsosulnak, az egykori civilizáció romjain vegetálnak. Én cseppet sem találtam unalmasnak a Puszta Földek részt, lebilincselt minden mozzanata. Jake-et is alaposan megismerjük, izgalmas és érdekes, ahogy átkerül a Harcos világába. Nagyon izgalmas megismerni, hogyan alkalmazkodnak az ott élők ehhez a helyzethez, hogyan sikerült túlélni, lásd Folyamút lakóit.