Stephen King - A Setét Torony II. - A Hármak Elhívatása

Megosztás

2011.05.07. 15:14

 Stephen King - A Setét Torony II. – A Hármak Elhívatása

 

A világirodalomban, ha jól megnézzük kevés olyan mű született, amely több részen keresztül terpeszkedik. Na persze, ez a kijelentés némiképp nem helyt álló, hisz elég a Gyűrűk Urára, Harry Potterre, Twilightra, vagy akár teljesen más, általam fel nem sorolt, vagy nem ismert folytatásos könyvekre gondolni, de az már viszonylag ritkább hogy egy író csaknem 7 köteten keresztül húzza el szereplőinek megpróbáltatásait. Pedig ez a helyzet, Stephen King a Setét Torony szériáját csaknem 7 kötetesre duzzasztja, ráadásul még kiegészítő kötetek, a könyv univerzumát megválaszoló könyvek a mai napig készülnek. De persze, egy ilyen könyvsorozatnak a minőségének is egységesnek kell maradnia, hogy az olvasó ne unjon bele a könyv olvasása közbe. Nos, Stephen King nem sieti el, így a minőség is garantált, ugyanis a Drawning Of The Three névre keresztelt amerikai változat 5 évvel az első felvonás után jelent meg, 1987 májusában, a Grant kiadó jóvoltából. Noha, a könyv magyar lektorálására csaknem 11 évet kellett várni, de legalább 1 évben jelent meg a sorozat I. és II. felvonása. Ami, ismerve az első könyvet, rendkívüli pozitívum az olvasók számára. A magyar fordítás ismét Bihari György keze munkáját dicséri, aki ismét csak jó munkát végzett. A magyar kiadásért pedig az Európa könyvkiadó felelt.

A sorozat második része már hosszabb terjedelmű, 460 oldalon keresztül követhetjük újra Roland Deschain harcát, hogy eljussunk a Setét Toronyhoz. A hosszabb menetidőt pedig egyáltalán nem üresjáratokkal töltötte ki, hanem megfelelő időt adott az új fontosabb karakterek megismerésére. Igaz, ha jól megnézzük egy-két "felesleges" fejezetet találunk a könyvben, lévén a legkevésbé érdektelen karakterről is megtudunk egyest-mást az életéből ami természetesen nem baj, lévén hús-vér karaktereket olvasunk. Elképzelhetjük az érzéseiket, céljaikat, de egy rendkívül izgalmas résznél kicsit gyorsabban átugornánk a lényegtelen részeken. De így kell a hangulatot fokozni mesterien, hogy szinte igyuk az író szavait.

A stílusi behatárolás ismét csak szinte lehetetlen. Igaz, most nem csapong a kategóriák között, és igazán fantasy-nak sem nevezhető, mivel kevesebb elemet találunk, de azért néha megmutatja, hogy mégiscsak varázslatot élnek át a főszereplők. Még ha ezek a varázslatok különböző, modern világokba vezetnek, ahol pisztollyal, és autókkal menekülnek, vagy akár még rosszabb helyekre. Ugyan néhol mutáns lények, vagy egy-két fantasy vonás szerepet kap, de sehol egy poszt-apokaliptikus utánérzés, vagy más steampunkra, esetleg cyberpunkra jellemző sci-fi elem (hiába vannak modern korban). Viszont, a modern korban való átkelések miatt – és persze a konfliktushelyzetek miatt – sokkal több mozgalmasabb részt fogunk észlelni, sőt néha a regény átmegy maffiaregénybe is. Tehát alapvetően akció regény ez, fantasy vonásokkal. A maffia rész viszont talán a leggyengébb rész a könyvben, ugyanis rengeteg helyen olvashatunk ilyenről, ráadásul kicsit klisés is egy drogcsempész története, de a végén lévő lövöldözés kárpótol.

A regény főszereplője ismét Roland Deschain. A karakterének alapvető pilléreit már megismerhettük az első kötetben és azt várhattuk, hogy ezen az úton haladnak tovább és tovább mélyítik el a karakterét, viszont ezen a szinten kettősséget tapasztalhatunk. Ugyanis, Roland most egyetlen egy flashback jelenetben sem szerepel, így a múltbeli énjéről nem tudunk meg többet, viszont a jelenlegi énje mégiscsak kitágul. A többi karakterhez való kapcsolatát, és a jelenlegi lelki világát jobban kibontják, és néha egy már-már érző, szerethető ember képében tér vissza. Szöges ellentétében az első könyvben megismert tárgyilagos, céltudatos embernek. Igaz, ezek a tulajdonságai megmaradtak, de a szívének többi részét is megismerjük. Főbb karakterként beszélhetünk még a drogcsempész Eddie Deanről, aki Roland után a második legszerethetőbb karakterré válik, rengeteg flashback jelenettel és szinte az egész életét megismerjük elbeszélések és múltidézés formájában. Van jelene, múltja, és jövője. A karakterét megfelelően bontották ki, kíváncsi vagyok hogy a következő kötetekben kap-e még flashbacket, vagy inkább a jelenére koncentrálnak inkább. A Hármakból még Odetta Holmes és Detta Walker énjét ismerhetjük meg (egy személy, két tudattal = skizofrén), de ők nem kapnak sok szerepet, mondhatni inkább passzív részesei a dolgoknak, mintsem előtérbe lépnek, és az ő szemszögükből olvashatjuk a helyzeteket. Viszont ami dicséretes – és néha talán sok volt – hogy a jelentéktelen karaktereket is kibontották, még ha nem is sokat, de legalább egy-egy mozzanatot megismerhettünk a múltjukból. Mint például egy fegyverkereskedő, egy gyógyszerész, vagy akár Jack Mort. Ez pedig egy nagy pozitívum volt számomra, ugyanis szeretem a kibogozott karaktereket.

A történet 7 órával az előző kötet befejezése után játszódik. Rolandot megtámadja egy homárszörnyként nevezett állat, ami megfosztja a harcost két ujjától és egy lábujjától. Roland élet-halál között lebeg, vérfertőzésben és élelemhiányban, de rendíthetetlenül halad a célja felé, a Setét Torony felé, amelyet akár még halálában is üldözni fog. Viszont, hogy eljusson, a Toronyba szüksége van a társaira, akik majd elkísérik útja során. Az elhívatás viszont különös módon történik: egy ajtón keresztül eljuthat különböző világokba, így teszi tiszteletét az 1964, 1977 és 1987-es évek New Yorkjába, ahova csak a lelke mehet át, míg a teste ott marad a saját világában. Roland az elhívott személy szemén keresztül láthatja a világot, tehát végülis az ember agyában van, és az ő szemszögéből éli meg az eseményeket, de ha a szükség úgy hozza, átveheti felette az irányítást. A könyv nagyrészt ezekben a párhuzamos világokban játszódik, és az elhívatásokról szól, valamint milyen problémákkal kell megküzdenie a három társának. A társak egyébként kissé David Cage szerű karakterek, ugyanis mindegyiknek van valami beteg gikszere: 1987-ben, Eddie Dean drogcsempész, 1964-ben Odetta Holmes skizofrén és egy balesetben tolószékbe kényszerül, míg 1977-ben Jack Mort egy gyilkos könyvelő. Egyszóval egyik karakter sem egy keresztény példakép, és éppen emiatt a sötét foltok miatt alakul a történet olyanná amilyen lesz majd. Minden karakternek szinte múltja van egymással, és a karakterek, akik például 1987 New Yorkjában éltek, 1977 New Yorkjában is már megvolt a maguk híre, sőt Roland néhol még paradoxon helyzetekbe is kerül, amely akár megváltoztathatja a történelem múlását. A fő történeti szál egyébként nem halad nagy léptekben, ugyanazon a tengerparton játszódik ahol az első kötet abbamaradt, és ugyancsak a menetelés jut ki Roland világának osztályrészéül, de talán a kevesebb néha több, így lesz elég idő a mellékszálak kibogozására. Elvégre, még van 5 kötet.

A mű tájleírásilag talán még túl is mutat az előző köteten, ugyanis minden helyszín elképzelhető, szinte magunk előtt látjuk az eseményeket főleg a mű vége felé, az epikus gyógyszertári jelenetben – ahol ugye a boss elmarad ismét, de van valami hajszaszerű akciójelenet, lövöldözéssel az akciókedvelőknek – és a homokos tengerparton történő eseményeket is magunk előtt láthatjuk. A tájleírások ugyan szépek, de maga a táj elég egysíkú, például az első kötet egy sivatagon keresztül vezetett, megszakítva egy kis erdősséggel, itt pedig egy tengerparton keresztül vezet az út, megszakítva egy rétes dombbal. Igaz így jobban kifejezhető, a poszt apokaliptikus magányvilág, de néha azért egy kis talpalatnyi mennyországgal megszakíthatta volna a sík szürkeséget. Ami modernkori kortárs írók műveire jellemző (nem lehetetlen, hogy innen vették az ötletet), hogy sokszor Dan Brownhoz hasonlóan 4-5 szálon fut a történet, és sokszor egy-egy érzelmi állapotot kapunk csak az egyik szereplőtől, vagy olykor egy-egy kilátástalan halál közeli élményt is E/3 szemszögből olvashatunk, vagy egy eseményt minden aspektusból elolvashatunk. Ezek rendkívül hangulatos részek (csakúgy mint Dan Brownál). Egy-két álomban ismét visszatérnek a horror elemek, de most csak egyetlen helyen maradt meg (a tányérban az anyja levágott fején, a megpörkölt szem beszél az orvoshoz), de cserébe több humort kapunk. Igen, néha a Kinghez hasonló cinikus, sötét humort kapjuk meg, amit a későbbi műveiben is megismerhetünk (rengeteg káromkodás, morbid beszólások és halálesetek). Ilyen például a „És mielőtt elájult volna, még egyszer szólt Istenhez, hogy isten rohassza el az apját, amiért a bokájához láncolta ezt a kurva gyógyszertárat”. Olykor, ismét tárgyilagosan írja le ha például valakinek félig ellövik az agyát, vagy netán bevizel a félelemtől, esetleg még rosszabb dolgokat is, de ezeket már megszokhattuk tőle. Romantikus rész most is mindössze egyszer kap helyet, egy rövidke pillanatra.

Kritikám végére összegezve elmondanám, hogy talán egy hajszállal erősebb a második kötet, mint az első, köszönhetően az utolsó 100 oldalnak, amely rendkívül hangulatos és izgalmas. Párhuzamot, csak az azonos stílus miatt lehet húzni, ugyanis a mű másabb, mint az elődje. Sokkal másabb, néha rá sem lehet ismerni. Remekül tudja King kuszálni a szálakat, karaktereket, történetet és a végén egy viszonylag boldogabb, de semmiképp sem reménykeltő jövőkép vár ránk. Alig várom, hogy elkezdhessem a Puszta Földeket.  

 

8.6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr842885030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.