I need you...to be a better man

Megosztás

2011.04.03. 12:32

 Szelek hava. Valószínűleg azok akik ezt a postot olvassák, nem mindenkinek ugrik be hogy mire is akarok kilyukadni, pedig szerves részét képezi ez a két szó a történelmünknek és az ősmagyarságnak. Ugyanis, amikor még nem volt kereszténység, nyugatorientáció, sőt még igazából azt sem tudtuk, hogy mi lehet a Kárpát-medencén túl, akkor is el kellett valahogy nevezni az évszakokat és hónapokat. Így, a Szelek hava az április szinonimája. Noha talán érdekesnek tűnhetnek a régi pogány hónapok, de ha jól megnézzük nagy igazságokat rejtenek. Így, jobban megvizsgálva április valóban a Szelek hava lehet, lelki értelemben is. Ugyanis, március a Kikelet, amikor a lelkünk felébred a "téli álmából", és kinyitja a szirmait, és újra elkezd érezni és várja hogy a tavaszi napsugár és meleg feltöltse a lemerült készleteket. "Tavaszi fáradság, tavaszi szerelmek, új szerelmek nyílnak", olvashatjuk a sablonmondatokat az újságok hasábjain, és valahogy az az érzésünk támad, hogy ismét kötni akarjuk a változásunkat valamihez, mint például az újév. Újévkor is új életet, fogadalmakat teszünk, mint azt korábban kifejtettem, de valahogy a tavaszi újdonságokat, változni akarást nem vesszük olyan féllábon. Ugyanis - talán az emberi szervezet így szokta meg - a Nap és a jó idő hatására, valóban úgy érezzük hogy itt az idő, hogy kiránduljunk, barátokkal legyünk, sétáljunk és még csak véletlenül se üljünk odabent a négy fal között. Persze, a szívünk csak a vért pumpálja, mindennek az agy a felelőse, de a szokások már csak így hozzák. Áprilisban aztán, úgy érezzük elérkeztek a változás szelei, és hogy az ember elszámolást végez arról, amit újra akar kezdeni. Valóban itt az ideje annak, hogy mint a virágok, mi is kinyíljunk vagy hogy újrakezdőjön az a körforgás amihez tartozunk. A madarak ilyenkor párzanak, a virágok beborulnak, csak nekünk nem fizikai értelemben van körforgás. Hanem a lelkünk magasabb üzemfokra kapcsol és megpróbálja megváltoztatni azt, ami tavaly volt. Nekünk ez a körforgásunk, hogy új dolgokba foghassunk bele.

Mondhatnám úgy is, hogy a változás a Tornyom. A hasonlat gondolom nem mindenkinek ismerős, de aki olvasta Stephen King - Setét Tornyát (hamarosan kritika róla a blogomban) az tudhatja miről beszélek. Akármennyire is elfáradtam, vagy elvesztettem a lelkesedésem a végcél lebeg a szemem előtt és ha megállnék, akkor visszazuhannék abba a szakadékba ahol voltam, és a lelkemben ugyanúgy sűrű bozótosok és zuhogó eső lenne. De mikor eszembe jut, hogy mi is a cél, mi a vége, akkor megyek tovább és semmi sem állíthat meg. És az idő bebizonyítja, hogy a cél valóban olyan fényes mint amit gondoltam. És akkor majd elmondhatom hogy "Roland Vitéz a Setét Toronyhoz ért". 

Az emberi változás viszont olyan dolgokra is képes lehet, ami valóban megváltoztathatja akár az egész jelenünket. Nem tudom, hogy most ez a Sors műve-e, vagy valami magasabb dolog, vagy csak szimplán a szerencse, esetleg a valóság abszurditása ölt ilyen méreteket, esetleg csak simán az idő változtatott meg dolgokat, de ahogy az ember változik úgy formálódik a világa. Az a világa amit valóban akarja, hogy formálódjon, de gyakran olyan események kavarhatják fel az állóvizet, ami döntő lehet a változására. Át akarja-e lépni azt a küszöböt ami egy mérföldkövet jelent, vagy megtorpan és más ajtót keres? Valóban azt a jövőt formálja, amit a jelen ad neki? Valóban ezen az úton akarunk tovább menni? Egyszer, merni kell kitépni a saját határainkat és láncainkat, és akkor valóban elmondhatjuk, hogy átléptük azt a küszöböt, amin újjászülethetünk.

Erről szól hát a második szakasz. Hogy megbizonyosodjunk arról, hogy valóban a megfelelő emberek felé nyitottunk, és velük továbbmenni azon az útszakaszon, ami a következő fázishoz vezet, hogy aztán együtt gyönyörködhessünk a várban, az örökké valóságig. De kellenek, szüksége van az embereknek rájuk, mert ők a kulcsai a sikerhez, hogy valóban elértünk valamit, az élő bizonyítékai annak, hogy siker koronázza majd lépteinket. A második, hogy valóban készek vagyunk arra, hogy magunk mögött hagyjuk a múltat és azt az embert, akik voltunk. Hogy át tudunk-e lépni egy másik dimenzióba, ahol ugyanúgy mi vagyunk, de megszabadulva a múlt démonaitól és fájdalmaitól, hogy új fájdalmak és örömök várjanak minket, egy új világban, ami megváltoztat minket. 

Képes vagyok-e erre? Mint mindig, idővel majd kiderítem...

 

Szerző: irasalgor

1 komment

Címkék: személyes

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr642795771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fyktyvf 2011.04.11. 10:07:09

Ennyi dumát a semmiről...