Talán kicsit hamar jelentkezek új személyes posttal, de valahogy úgy éreztem az előző bejegyzésemből mintha kimaradtak volna részletek, vagy kevesebbet írtam volna mint ami a fejemben motoszkált volna. Így úgy gondoltam az évad folyamán először használom a Part II kifejezést, az első részt az alábbi linken találhatjátok. Talán egybe is gyúrhattam volna a két bejegyzést, de nem szeretem használni a Rewritten kifejezést, valamint időm véges hiánya miatt nem is tudtam úgy fókuszálni az első felvonás írásakor. Nos, az idő gyorsul és ezt mi mai emberek vesszük leginkább észre. Úgy érezzük kevesebb időnk van mindenre, annyi minden teendőnk lenne a kötelező munka vagy tanulás mellett. Úgy érezzük, hogy az életünk egy nagy robotolásból el, amiben nincsenek hosszabb átvezetők, mindössze rövidke szünetek, hogy feltöltődjünk aztán kezdjük elölről a ciklust. Mert bár, hiába mondják hogy a nyári szünetben mi izgalmasabb van, mert "csak ültök egész nap a gép előtt". De ez nem így van. Mert akkor a saját dolgainknak, szórakozásainknak adjuk át a terepet, a saját gondolataink és saját időnket osztjuk be, senki nem kényszerít rá minket arra, hogy nap mint nap ugyanabba vegyünk részt. Például számomra reggel 5 órakor kelés, majd 6 órakor elindulni az iskolába, ahonnan 16:00-ra hazaérek. Utána még tanulás, és egyéb életfeltételhez szükséges dolog és ott is vagyunk, hogy a saját szórakozásunkra, pihenésre, beszélgetésre mindössze 1-2 óránk van. És ez kezdődik másnap elölről, megszakítva egy-két nap szünettel ami szinte azonnal eltelik. Persze, ilyenkor a nagyon okos felnőttek felvilágosítanak minket, hogy örüljünk hogy nem kell dolgozni. Valamilyen téren, a munka nyári szünet nélküli iskola. Ugyanaz, egy monoton napirendbe vagyunk beágyazva, és még 2 hónap szünetet sem kapunk hogy kipihenjük az egész év fáradalmait. Talán nehezebb és biztos vagyok benne, hogy komolyabb, de újdonságot maximum a megismerése hozhat majd az életünkbe. Nincsenek már manapság olyanok hogy színes világ, csak egy szürke monotonitásra épülő napirend, amit nap mint nap követünk. Akárcsak az állatok. A túlélésért küzdünk, mindennap. Persze nem az élelmiszerekért, vagy hogy ne egyenek meg minket, de ha át akarnánk konvertálni akkor valahogy idejutnánk el.
Persze, nem mondom hogy rossz és hogy a munka vagy tanulás ellen beszélnék, mert valamilyen téren egyfajta biztos pontot nyújtanak az életünkbe és ha szerencsénk van akkor élvezzük is őket, én most kifejezetten a szabadidő hiánya és a monotonitás miatt hoztam fel ezt a párhuzamot. Mert például aki az újságírói szakmában helyezkedik el, az bizonyára élvezi is a munkáját, ha alapból az szeretett volna lenni. Vagy ha netán kritikusi pályámat elérném, akkor örülnék annak amit csinálok és élvezetből csinálom. Valamint a hobbim és a szabad időm nagy részét különböző szórakoztatóipari cikkek megtekintésével (vagy nyüstölésével, olvasásával) töltöm, tehát örülnék neki. De senki ne mondja, hogy ezek a munkával vagy tanulással töltött napok, nem ugyanarra a sémára épülnek és ugyanúgy telnek el. Maximum másak az órák vagy más megbízást kapunk, de a lényeg ugyanaz. El kell telnie.
Viszont a régi szürke napoknak talán vége, ugyanis március első napján egy csapásra kisütött a nap, és gyönyörű fényével elárasztotta a föld felszínét és a szíveket is megtöltötte melegséggel és boldogsággal. Noha, én nem adom ilyen könnyen magam sajnos, az én szívem ennyitől még nem lesz optimistább, de március első napján lezártam a már lassan 2 hónapja regélt változásom első szakaszát. Összegeztem az előző hónap eseményeit és ha cég lennék, akkor profittal zárnám az első negyedévet. Voltak akik kifejezetten pozitívan nyitottak felém, és a következő etapban a legtöbb időt és erőt ezeknek a kapcsolatoknak az ápolására fogom fordítani, hogy előrébb haladjon a mérleg nyelve a változás és a boldogság felé. Talán hamarább kellett volna megtennem ezt a lépést, ugyanis rég kihűlt kapcsolatokat is sikerült újraindítanom, és látni hogy nem ütközök falakban, sőt újabb emberekkel is kezd kialakulni egyfajta pozitív kapcsolat, amire eddig nem is gondoltam volna. Noha talán, ha mondhatni negatívabb ember lettem ezalatt az idő alatt, de határozottabb és kiegyensúlyozottabb lettem. Valahogy kezdek tisztában lenni magammal és szép lassan ha így halad, az egom is visszatér oda, hogy merjek nyitni akár teljesen ismeretlen emberek felé nyitni, nem azon gondolkozva, hogy na vajon mikor ér véget, vagy bizonyára én nem lennék elég a kiszemelt áldozatomnak. Hiába mondják hogy egoista vagyok, egyedül talán néha az eszem és valódi tudásom mértékével túlzok. Nem tartom magam se géniusznak, se zseninek, de azért okosnak hiszem magam. És ennek bizonyítására vannak eszközeim is, de most nem írnám le őket. Sokszor viszont csakis a közösség idegesítésére, vagy iróniából tűnök önteltnek, de hát a társadalom manapság nem figyel a felszín alatti viselkedésre, sokan a maszkot tekintik a való embernek, mint mikor egy színészt azonosítunk a szerepével. Mint már kifejtettem, az élet egy szerepjáték.
De a külsőmmel sose voltam elégedett és a természetemmel sem, ami miatt sok mostanra újra "fellángult" kapcsolatom bánta, sőt akár a szerelmi életem hibái is a saját önbizalomhiányomból eredt leginkább. Nem vagyok a mai átlag szépfiúja, kivasalt hajjal és a szokásos alfahím megjelenéssel, de ez nem minden. Sőt igazából, a külső csak egy támpont, de aki ez alapján ítél el valakit már előre, az amúgy se lenne érdemes arra hogy megismerjen. Noha elég komolynak és komplexnek tartom magam, ami talán a kevésbé ilyen gondolkodásúaknak sok lehet és megfekszi a gyomrukat, de elsősorban olyan kapcsolatot szeretnék akinek a gondolkodásmódja is hasonló szinten áll mint az enyém.
Viszont egy még ennél nagyobb változás is történt, de ez se nem tudatos, se nem előre meglátható volt. Régen rengeteget szerepeltem az ároktői színjátszó szakkörben, és nyáron is a Krétakör jóvoltából, de a legszembetűnőbb a mostani volt. A mostani szerepem ugyanis Petőfi testvéréről szól, és a régen bevált szereplési palettámat nem tudtam visszaadni. A hangom keményebb lett, érettebb és határozottabb így már nem tudom eljátszani a régi, kicsit visszahúzódó de öntudatos énemet. És ez nem baj. Mert összességében örülök, hogy a második etapban van miért és kikért ápolni a kapcsolataimat, hogy a végén még nagyobb eredménye legyen ennek. Noha talán esetleg egy-két régebben fontosabbnak tartom kapcsolatom kicsit megkopik, de a párkapcsolati önzőség is egyfajta visszatartó erő nálam, így elhatároztam, semmi nem fog abban megakadályozni se a múltból se a jelenből, hogy elérjem azt amit akartam, és amiért harcolok. Ha kell, morzsolódnak le emberek, a változás része. Például akiről a korábbi postjaim szólt, az unikornis szó szerint kitörlődött. Nem mondom hogy nem hagyott nyomot a szívemen, de a hatása elmúlt és az is hogy a kapcsolatunk úgy végződött ahogy. Jó volt, sokat tanultam belőle, de tovább léptem. Ha netán úgy adódik nyitott vagyok arra, hogy újragondoljuk, de ha nem akkor nem. Nem fogok miatt többet siránkozni.
És ezzel egyetemben, szeretném a blogomat is rendbe tenni. Mostanában havi 4-5 bejegyzés született, ami kevés. Igaz már ígértem, hogy kiszélesítem az olvasósereget és érdekesebb témákkal is szolgálok majd, és ez még mindig áll, csak le kell győznöm a lustaság királyát. De szeretném a ti segítségeteket is kérni ebbe. A menü alatt egy kapcsolat címke alatt kérem ha bármi ötleted, észrevételed vagy akár építőjellegű kritikával szolgálnál, akkor a vas.jan@freemail.hu e-mail címre írj nyugodtan. Szeretnék visszajelzéseket kapni az olvasóktól vagy témaötleteket, hogy mit szeretnének olvasni az oldalon az én tolmácsolásomban, vagy mi a véleményem egy adott témáról, ami érdekelne benneteket. Várom a leveleket és köszönöm az eddigi látogatóimnak a biztatást.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.