Spartacus - Vér és Homok (1. Évad)

Megosztás

2010.09.06. 19:24

Spartacus – Vér és Homok

(1.         Évad)

 

 

  

A Vámpírnaplók első évadának megtekintése után egy viszonylag rövidebb sorozatot szerettem volna megnézni, még az iskolakezdés előtt, éppen ezért esett a választás a 2010. január 22.-én a Starz nevű TV-társaság kiadásában lévő „Spartacus – Vér és Homok” című történelmi sorozatra, ami ha nemek szerint kéne rendezni, tipikusan fiúknak való sorozat. A Starz nevű társaságról egyébként elhiszem, hogy nem mindenki hallott, az előző munkáik nem nevezhetőek elismertnek, legalábbis Magyarországon ritkán játszották le a kiadásukban lévő sorozatokat. Viszont, most megpróbálkoztak egy viszonylag gyakran köztudatban lévő témát a saját ízük, és nézőpontjaik alapján feldolgozni, így született meg a trák gladiátor, Spartacus kalandjainak és lázadásának története egy sorozat formájában. Noha a gladiátor illetve a „történelmi kosztümös” filmek kora lecsengőben van, hiszen a Gyűrűk ura filmadaptációja után ontotta magából Hollywood a „kardozós” ó- és középkori témákat feldolgozó filmeket, mint a Trója, Mennyei Királyság, vagy megemlíthető még az Uwe Boll rendezésében készült Király nevében című film is. Bár Spartacus és a gladiátorok történetéhez nem kellett Peter Jackson sikerfilmje, ugyanis elég egy szempillantást venni a 2001-ben 5 Oscarral jutalmazott (köztük a legjobb film kategóriájában) Gladiátor című mozit, vagy akár 2004-ben Goran Visnijc főszereplésével készült két részes Spartacus feldolgozást. De talán a legismertebb mégis az 1960-ban moziképernyőkre vetett, ugyancsak Spartacus névvel készített film is. Noha Spartacus, 3 évig tartó lázadásából nem csak a fent felsorolt mozik készültek el, ugyanis rengeteg novella, illetve még balett is készült a trák életéről és haláláról. Tehát, Spartacus egy igencsak közkedvelt téma, rengeteg művész dolgozta már fel egyéni perspektíva szerint, éppen ezért könnyű, de egyben nehéz dolga is volt Steven S. DeKnightnak, hogy egy olyan történetet és sorozatot legyen képes a képernyőre vetnie, ami megállja a helyét mind a kritikusok, mind pedig a nézők között. A cél érdekében viszont megtalálták a legjobb megoldást, mégpedig a vizualitás terén, felhasználva a 2007-ben nagysikert arató 300 című film egyéni képi megvalósítását.

Magyarországon is sugározták (illetve ismétléseknek hála sugározzák) a sorozatot, mégpedig az HBO Hungary vette meg a sorozat jogait, hogy leadhassák a hazai tévécsatornákon is, a premier június 1.-jén lett megtartva. Ugyan én az angol verziót néztem meg, így nem tudok nyilatkozni a magyar szinkronról, de azt mindenképp érdemes megemlíteni, hogy az angol szövegek, és dialógusok korhűen vannak megírva, ami számomra nagyon tetszett.

Mivel a 300 sem a mai vonulatoknak megfelelően került a moziképernyőkre, így a Spartacus is követte ezt a vonalat, ennek megfelelően összehasonlítva a 300-al ebben is rengeteg vér, vér és vér kap helyet, még jobban kiemelve a kor és a hely brutális hangulatával. De, hogy a sorozat még jobban visszaadja a gladiátor és az ókori életet, így a szexuális túlfűtöttséget is sikerült teljesen visszaadnia, tehát rengeteg pucér szexjelenetet tartalmaz a sorozat. De kiegészítésként vagy akár csak fűszernek, a már fent említett korhű, kissé kicsavart, mellékneveket erősen használó párbeszédek mellett a káromkodás is előkelő helyet kapott. Éppen ezért, nem éppen egy mindenki számára élvezhető és szerethető lett a Spartacus, ezzel is szakítva az eddigi filmek sémájával, már egyéni ízt kölcsönözve a sorozatnak. A vér és az emberi szervek úgy esnek, ahogy azok kellenek, illetve néhol még a belek kiesésének is szemtanúi lehetünk, nem beszélve egy arcberendezésről, ha azt éppen a betonba verték. Persze, a kissé túlábrázolt vérfolyás itt is fellelhető, ami néha zavaró is lehet, bár aki nem bírja a vért annak nem ajánlatos megnézni. Azok a kisebb gyerekek illetve a szex vagy akár női mellek és nemiszervek látványát nézni nem szeretőknek, sem lesz a szívük csücske ez a sorozat, ugyanis a szexjelenetekből nem hiányzik a meztelenkedés vagy akár spontán orgiák. De, ezek hozzájárultak a kor „erkölcséhez”, nincs ebbe semmi kivetni való. Viszont, aki a magyar (vagy angol nyelv) ékes káromkodásait se szereti hallani, azok se vessék bele magukat az évadba, ugyanis a kor isteneinek nemi szervét előszeretettel emlegetik, vagy akár az anális szeretkezést az istenek között (Pl.: Jupiter pöcsére, Az istenek már megint seggbebasztak vagy a kedvencem Jól tudja dugni az ujját a szenátus seggébe, akik rögtön aranyat szarnak tőle). Ezeket olvasva nyugodtan kijelenthető, hogy a Spartacus egy kissé rétegfilm, ugyanis a társadalom és a nézők csak egy kis százaléka élvezheti önfeledten a sorozatot, viszont számomra szimpatikus a kor naturális megjelenítése, valahogy én is így képzelném el.

De hogy rátérjünk a sorozatra is, ellentétben sok pletykával és hírrel, a sorozat nem Spartacus (Andy Whitfield) hadjáratát és harcait mutatja be, hanem azt hogyan vált Capua elsőszámú gladiátorává illetve az arénában történő harcait, egészen a lázadásának kezdetéig. Noha, aki egész jártas a történelemben főleg ebben az időszakban, azoknak olyan kirívó meglepetéseket nem fog tartogatni a sorozat, így néhány izgalomfaktornak beállított epizódról tudjuk hogy nem fog bekövetkezni (például Spartacus halála), de a történetet sikerült úgy felosztaniuk, hogy az ne forduljon unalomba, ugyanis más szereplőkért aggódhatunk ha megkedveltük őket, sőt néha egészen váratlan eseményeket is kapunk. Az évad nem kimondottan csak Spartacusra opcionál, hanem a mesterére, Lentus Batiatusra (John Hannah) és a feleségére, Lucretiara (Lucy Lawless). Az ő politikai törekvéseik és céljaik elérését mutatja be párhuzamosan futó főágnak az epizódok, de a főbb gladiátorok életébe is bepillantást nyerhetünk, például Crixus (Manu Benett) szerelmi nívódása a rabszolgalányba. A történet tehát ezt mutatja be 13 részen keresztül, 50 perc hosszúságba, úgy csűrve, csavarva a történetet, a kor megfelelő hazugságaival és ambícióival. A történet egyébként nem egy kimondott eredeti és innovatív szkript, de mégis opcionális és élvezhető hála a sok mellékszereplőnek és karakternek.

Egyébként leírva nem csak szexből, vérből és káromkodásból áll a széria, ugyanis a karaktereket megfelelően kidolgozzák a 13 rész alatt. Spartacus természetesen a fő karakter, aki szerelmes és mindent megtenne hogy visszakapja a nejét, de bajtársiasság és bosszúvágy is hajtja, fokozatosan fejlődve az adott helyzeteknek. Batiatus is elég sokszínű karakter, az ember viszonylag szimpatikusnak érzékeli (legalábbis én), tudva annak ellenére miket követ el. Egyébként remekül egyensúlyoz végig azon hogy képes-e szimpatizálni valakivel vagy csak a céljai érdekében teszi azt amit tesz, vagy úgymond édeskedik a római előkelőknek. Ez ugyanúgy elmondható a feleségéről is, aki szerelmi viszonyt folytat a férje mellett, de barátnőjének tekintheti az egyik előkelő római polgár feleségét vagy pedig csak kihasználják egymást. A kétszínűség, édeskedés és az árulás végig követi a karaktereket, de barátságok is szövődnek vagy szerelmek. Még Crixus karaktere is a végére igazán átváltozik a kezdeti felszínes státuszból, de még a kisebb mellékszereplők is kapnak 10-10 percet csak magukra. Ez a folytatásos epizódok egyik nagy előnye.

Még a sorozat alapvető műfajáról nem is beszéltem, bár az gondolom mindenkinek eszébe jutott, hogy főként akció. Bár, ez szerintem nem meglepő, de azért nem csak agyatlan öldöklések és párbajok vannak 50 percben. Egy kis romantikus színezék is akad a részek között, például Spartacus és a felesége közötti romantikus szál egészen jól illeszkedik bele, vagy akár Crixusé, de egy kis humor is felfedezhető néhány jelenetbe. Egyébként az akciójelenetek néha még kevésnek is hatnak, főleg hogy rengetegszer lelassítják a felvételeket, elveszítve a varázsát az öldöklésnek. Egyébként a produkción látni hogy volt keret a nagyszabású, véres és látványos elemekre, ugyanis a helyszínek, a ruhák és az akciójelenetek is rendkívül látványosak. Például az utolsó részben (Kill Them All) a harc hasonlít már-már egy Hollywoodi produkcióra, de ez igaz az első részre is (Red Serpent). Noha az 50 perc nem hosszú, viszont néhány visszatérő elem és helyszín néha már eléggé monoton, például az egy szál ágyékkötőben vacsorázó és egymással kötekedő vagy éppen csak létező emberek, vagy a gladiátor edzések is folyton visszatérő elemek, vagy az arénában a félmeztelen vagy őrjöngő tömeg. De olyan stilisztikai hibák is fellelhetők, hogy a gladiátorokon sosincsenek zúzódások. A vérük csöppen, és folyik, esnek, arcon vágják őket, vagy megsebesítik őket, a testük ugyanolyan, soha nincs rajtuk egy zúzódás se. Ez nekem kicsit fura, tekintve hogy rengeteg olyan jelenet van hogy fogak peregnek ki. Azt már meg sem merem említeni hogy a gladiátorok fogai mindig olyannyira fehérek mintha a mai kor fogkrémeivel mosnák. Az hogy makulátlan tiszták, az hihető, de a foguk. Meg egy-két túlzó elem még az, hogy 2-3 kardcsapás után az ember életben marad. Főleg ha azt a hátára vagy a gyomrára mérték. Illetve a szupererős ellenség az arénában. Persze ezek hangulatfestő elemek, de elég érdekesen hatnak.

A 13 részből a két vége a legjobb, a már fentebb említett első és az évadzáró, ami egy stílusos cliffhangerrel zárul, de erős pillanatok közé tartozik még a Shadow Games című ötödik epizód. Igazán gyenge rész nincsen közte, a színvonalat mindig tudja tartani, csak kiemelkedőbbek. Egyébként a történet felépítése és a karakterek bemutatása és Spartacus múltja eléggé hasonlít Ridley Scott sikerfilmjére a Gladiátorra. De valamilyen téren ez a fajta merítés érthető is. A színészi játék is elég meggyőző, főleg a főszereplő Andy Whitfieldé, vagy John Hannah-é is, de a régen Xéna szerepében tündöklő Lucy Lawless is üde színfoltot hoz a színészi játékba.

Ami még jól sikerült viszont a sorozatban, az a zene. A témához és ismét csak a korhoz illeszkedő kórusos, klasszikus zene dukál, de néhol rockosabb gitártémák is helyet kapnak, főleg az akciórészeknél. Egyébként nem sok zene van az évad alatt, de remek helyeken tudnak használni, például szexjelenetnél egy kóruszene elég érdekesen hat, de nem rosszul.

Akit nem érdekel a túlzott vér és brutalitás, a szexjelenetek naturális ábrázolása, illetve a káromkodós hangnem, azok biztos, hogy nem fogják megbánni és tetszeni fog nekik a sorozat, de azok is akiket annyira nem zavar csak egy kicsit a fent felsoroltak, ők is jól fognak szórakozni. Persze szőrözni lehetne a történelmi párhuzamokkal, de felesleges, a sorozat célja az, hogy szórakoztasson, és azt maximálisan megteszi. Bár nem mindenki fogja tolerálni a kissé extravagáns díszítő elemeket, de attól még a Spartacus egy élvezhető és megfelelően kikapcsolódást biztosító sorozat. Whitfieldnek pedig drukkoljunk, hogy kigyógyuljon a limfómájából és elkezdhessék a Vér és Homok 2. évadának forgatását.

 

 8.5/10 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr322275853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leon_fate (törölt) 2010.09.10. 21:28:59

Hmm, azt hiszem megvan, mit is fogunk nézni a következő Odaát évad mellett. :D
Habár a 300 nálam nem volt a megfelelő színvonal, de nem tehetek róla. Imádom a spártaiakat. :D

Ügyes kritika, megszokhattuk senhor, de Vámpírnaplókat még mindig nem nézek. :D

irasalgor · http://irasalgor.blog.hu/ 2010.09.11. 11:10:21

@leon_fate: A 300 egyébként nekem se tetszett annyira :D Ha már kardozós film akkor a Trója a történelmi érdekeltségű témákban. Az nagyon tetszett viszont.

Remélem az Odaát jó lesz. A "Gondolatok" című bejegyzésedben viszont a 67'es Chevy Impala tetszett :P