Odaát (3. Évad)

Megosztás

2010.07.27. 18:07

 

Odaát

(3. Évad)

 

Az Odaát című amerikai természetfeletti lényekkel foglalkozó, horror elemekkel megtűzdelt sorozata, 2005-ben indult útjára, de mivel a széria indulásáról, és a tervezésről már írtam egy korábbi posztomban, ami a 2. évadot boncolgatta (itt a link), így most nem szeretném magamat ismételni, aki kíváncsi rá olvassa el a megadott linken. Most inkább a 3. évadról szeretnék írni, illetve annak keletkezési körülményeiről, és a belső viszályokról ami az évadon keresztül zajlott a stáb és a kiadó között. A CW televíziós csatornánál, már ez volt a 2. évad a sorozatnak, s mint írtam is, a 2. évad sokkal emészthetőbb és nézőbarátabb volt, amit a nézők is észrevettek és az 5-6 milliós nézőszámot felváltotta a 3-3,5 millió fős látogatottság, tehát nagyot csökkent a nézettség, ami természetesen a csatornának és a sorozatnak sem tett túl jót.


Magyarországon már ezt az évadot le sem adták, de a szinkronja még elkészült, legkorábban viszont csak 2010-ben kerülhet képernyőre Sam és Dean Winchester további kalandjai, ugyanis az RTL Klubnak „zsúfolt” volt a 2008-as sorozatlistája, s így 2010-ben kerülhet legkorábban a képernyőre, de azért aki ügyes az beszerezhette a magyar változatot is, ami egyébként a spanyolországi DVD kiadás tartalmazott magyar nyelvet is. Hála értük. Magát, a sorozatot 2007-ben lőtte fel a CW a műsorlistájukra, és tartott egészen 2008 májusáig, igaz 4 részt később rögzítettek. Egyébként, így sokan lemaradásban vannak, hiszen ha az RTL még csak ebben az évben sugározza a 3. évadot, míg Amerikában már a 6. évad fog a képernyőkre kerülni.

Viszont, mint írtam már korábban is, maga a forgatókönyv megírása, és a rendezés sem volt zökkenőmentes a kiadó és Eric Kripke között, ráadásul a sorozat is belekerült az amerikai írósztrájkba, ami miatt a 22 részesre tervezett évad 16 részes lett végül, de az utolsó 4 részt már például az írósztrájk után vetítették le az amerikai TV csatornák. Maga az alapkoncepciónak változnia kellett, ugyanis a 2. évad egy kisebbfajta bukás volt, nemcsak anyagi, hanem kritikusi szempontból is, tehát a sorozatnak vissza kellett hoznia a rajongókat, és a nézőket, így 3 szempont szerint történt a szkriptek írása: „egyszerű, emocionális és tiszta”, hozzájuk fűzve az első évad mitológiai lényeit, illetve utalásait és ezt intenzív megvalósításban a képernyőkre ültetni. A stúdió is megkongatta a vészharangokat, és sokkal epikusabb sorozatot szerettek volna látni, mint történetileg, mind megvalósításban (ahogy írtam a második évad, kissé pénzszegény megvalósítása erősen látszódott és érződött, a történet szürkeségéről nem is beszélve). De hát, ami epikusabb és látványosabb, ahhoz több pénz kell, Kripke ezt tudta is, de a stúdió beleegyezett a magasabb előállítási költségekbe, lévén bíztak abba, hogy visszafolyik a kasszába a forgatási költség. Az írósztrájk viszont nem csak az évad hosszát, de még a történetet is kissé megváltoztatta, ugyanis a 3. évadra szánt főszálat egy-az-egyben ki kellett vágni, amitől Kripke úgy érezte a sorozat tartalmatlanabb, és giccsesebb lesz. 

Ilyen ómenekkel és vitákkal kezdődött el az évad 2007 októberében, ahol is visszatért a két előző szereplő, Dean Winchester (Jensen Ackles szereplésében) és Sam Winchester (Jared Padalecki) a testvérpár, akiről eddig is szólt a sorozat. Viszont, most szerencsére nem csak ő köréjük épül a szereplők alapkoncepciója, hanem az eddig mellékszereplőként feltűnő Bobby Singer (Jim Beaver) mondhatni teljes értékű szereplőként is helyet kap, ugyanis 7 részben benne szerepel, illetve a lelki világát, és a múltját is jobban megismerhetjük. Ez mindenképp pozitív a számomra, ugyanis legalább már nem csak a testvérpár kapcsolatára és az életüket követhetjük nyomon, hanem sokkal karakterorientáltabb lett így a sorozat. További két mellékszereplő is feltűnik, köztük a megszokott „hol segítek, hol ellenetek vagyok” tolvaj, Bela Talbot (Lauren Cohan), illetve új szereplőként, egy ugyancsak szexi színésznőt Ruby (Katie Cassidy) szerepében, aki egy démon. A két mellékszereplőt ugyan nem nagyon ismerhetjük meg, s ugyancsak egysíkúak és kiszámíthatóak a céljaik, ráadásul Bela szerepe is kissé kilóg a sorozat eddigi koncepciójából (ez a humoros, hol testvérekkel, hol ellenük hozzáállás). A történetbe még egy új főgonosz is akad, a történetírók ismét a keresztény vallás egyik gonoszabb alakját írták bele, Lilith személyében (aki nem ismerné, állítólagosan ő Ádám első felesége, de úgyis említik miszerint Ádám vele csalta meg Évát).

Az alaptörténetet leírtam az előző Odaáttal foglalkozó posztomban, de azok kedvéért akik nem látták még a 2. évadot, nem is írok a 2. szezonban lévő eseményekből, spoilermentesen inkább csak megint a sorozat mélységére, és kritikusi szempontból az egészére térnék rá. A sztori egyébként most nem zárult akkora cliffhangerrel mint az első évad, így nem kellett a körmünket rágva végigülnünk az első részt, de viszont az már sokkal jobban feltűnt az első részben, hogy valami fejlődés mutatkozik a szériában történeti, illetve a sorozat adott részében fellelhető gonosz kreatúrák között. Ugyanis, most sima szellemek csak egy-két részben kapnak helyett, nincsenek visszatérő lények, hanem próbálnak minden részben más-más, mitológiában is előforduló lényekből vagy vallási történetekből meríteni. Például az első részben (The Magnicificent Seven) a hét főbűn kap szerepet testi alakban. Vagy különös vudu medál miatti balszerencse, illetve ókori istenségek, mint a Very Supernatural Christmast-ban felbukkanó északi istenség, vagy az indiai mitológiában szereplő Crocotta, vagy a Grimm-mesék szószerinti történetei. Egyszóval változatosságból nem lesz hiány, és öröm volt nézni a különleges lényeket, amikről még én magam se hallottam, és hogy mellőzték a folytonos szellemeket és klisés szörnyeket. Igaz, vámpírt most is kapunk, de annak a fő sztorihoz is köze van. 

S mivel változatosak a történetben lévő gonoszok, így maga a történet is változatosabb lehet, még ha a fő szál ugyanúgy háttérbe lenne szorítva, mint teszem azt a második szezonban. De itt szó sincs erről! Mivel, a 2. évadban lezárult a fő történeti szál, itt egy teljesen új lépett a helyébe ami átível az évadon, és szinte minden részben helyet kap, folyamatosan adagolva a történetet, így legalább a fő tényleg fő, és a vadászat és azok ellen ami ellen vadásznak, háttérbe szorul. Ez szerintem nagyon jó így, mert a történet legalább kerek, egész, és folyamatosan a levegőben van, ráadásul a karakterek is így alkalmazkodhatnak az adott sztorihoz, a lelki világuk ennek érdekében sokkal jobban előtérbe kerül. Sok részben például a mellékszereplők történetét ismerhetjük meg, gazdagítva néhány falshbackel, amit eddig a sorozat mellőzött, így közelebb kerülhetnek a karakterek a nézőhöz. Igaz, a mellékszereplők most is klisések, de történet szempontjából sokkal jobban elmélyül. Az évadzáró, ahol általában jobban előtérbe kerül a főszál, egy érdekes fordulattal zárták, pedig tudva, hogy van 4-5. évad egyáltalán nem ilyen befejezésre számítottam, sokkal kiszámíthatóbbá.  

A karakterek lelki téren viszont mást nyújtottak mint arra számítottam. Kissé sötétebbre, depresszívebbre számítottam, ehelyett az évad könnyedebb, lazább mint az előző vagy akár elődje. Dean most még lazább mint volt, noha lenne oka rá hogy pesszimista legyen, s a mellékszereplők is inkább a lazább, emészthetőbb alaphangot hozzák előtérbe (mint Bella és Dean szerepjátéka is, ami kicsit kilóg szerintem). Sam most tökösebb már, most ő a borongósabb, és kevesebbet lelkizik, de attól még a karakterfejlődés mutatkozik minden epizódban. Például a 8. (Very Supernatural Christmas) zárójelenetei nagyon hangulatosra sikerültek, csakúgy mint a Dream, A Little Dream Of Me végső dialógusa, és Bobby múltja.

A rendezés is változott viszont, tényleg látni rajta a sokkal több bankót. A Gyilkos Elmék stílusú történetvezetési szál úgy ahogy eltűnt, bár az évad elején még észrevehető, de most már sokkal egyedibb az évad rendezési stílusa. Nem a szokott halál-keresés-kideríés-ölés, hanem változatosan építik fel az adott részt. Nem mondanám hogy egy adott sémára van építve már. Persze, a felépítés a részek között megegyezik, de például egy dialógust megelőzi egy akciósabb jelenet, míg a következőbe az akció helyén egy mellékszereplő dialógusát ikaktják bele. Amit az előző évadban nagyon negatívan vontam fel, az a műfaj szerinti emészthetőség volt, a klisés horror elemek, és a vérmentes környezet. Most ezen is változtattak, és nem a negatív irányba. Ugyanis, több a vér, és sokkal elvontabb, „betegebb” mint az előző évad volt, ami lehet pár könnyedebb nézőt elriaszt, de sokakat visszahoz. Például ismét megemlítendő a 8. karácsonyos rész, ahol az öreg isten házaspár dialógusa és szeánsza a testvérpáron elég morbid és beteges, elégedett mosolyt fakasztva az arcomra, hogy na, ennek kéne lennie egy horror sorozatnak. Viszont akinek ez nem jön be, annak nem is fog tetszeni. Néhol, még én is kicsit összerezzentem, s este 11-kor a sötét szobában néha a hangulat is nyomasztónak hatott. Vagy megemlíthetjük még a Bedtimes Stories című részt, ahol a Piroska és a farkas és más híres meséket mesélik el a valóságban, horrorosan és véresen. Ez is egy elég groteszk rész, márcsak az Alice csodaországban hiányzott (igaz, ez a rész hajaz legjobban a Szellemekkel Suttogóra). Több akció is helyett kapott, több lövöldözés, hajítás, asztalösszetörés és ökölpárbaj. A rendezés és a sorozat tehát végre az, aminek lennie kell, de a pluszt itt is tarkítja egy kis piszok. A humor eddig teljesen jól volt keverve, ami most is rendben van, de néhol ezek a közhelyes, „amerikai sorozatdialógusok” mint amiket fentebb is írtam, nem kellenének. De színesítésnek nem rossz, s az atmoszférát sem befolyásolja annyira. Viszont, volt egy érdekes hasonlóság a Lost című sorozattal. A démonok tisztára úgy néznek ki mint a Füst szörny a Lostban.

A sorozat legjobb része megintcsak a 12. epizód volt, ami ismét egy kissé ostromállapotos rész, a címe pedig Jus In Bello. Az évad mélypontja, az írósztrájknak beszóló és megemlítő Ghostfacers rész, ami egy kézikamerás rész, aki látta a Cloverfieldet vagy a REC című horrorfilmet az tudja miről beszélek, aki meg nem annak röviden: egy kamerán keresztül látjuk a történteket, rendkívül B kategóriás szereposztásban. Ugye, milyen rosszul hangzik? Szerintem is. az évad vicces része a 3. Bad Day At Black Rock itt egy balszerencsemedál miatt esnek-botlanak a szereplők. Az egyik leghangulatosabb a fent említett Very Supernatural Christmas amit mindenképp érdemes megnézni. 

A zenei rész is most jobban helyet kap, hegedű, pattogósabb, vagy szimfonikusabb rész, jobban aláfest mint az előző zenementes évadban. Ráadásul az első részben az AC/DC – Hell’s Bells igazán jót tett a fülemnek. Tehát most a kiegészítőként használt audiovizuális dolgokra is odafigyeltek.

Mondtam hogy rövidebb lesz ez a kritikám, de talán nem is baj, de most lehet egy kis szünet lesz Odaát fronton, mert nem akarom hogy csak Odaátból álljon a sorozatokról szóló kritikáim posztjai. De lehet tényleg befejezem, addig meg írok személyes posztokat mert láttam az tetszett sokaknak, de erről a következő személyes hangvételű posztban írok. Az Odaát 3. évada megmutatta, hogyan is kell egy akció-horror sorozatnak lennie, visszahozta a lelkesedésem, és már várom a 4. évadot hogy belevethessem magam. A 2. évad viszonylagos csúfságát kicsorbította, de még mindig nincs ott a legjobbak között, az igazán klasszikusok között, ugyanis az évad a vége felé azért kicsit leül, és kevésbe olyan intenzív mint teszem azt az első 3 rész. De jó szívvel adom meg rá az aktuális pontot, még ha néhol gyengébb is volt.

 

8.7/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr952180468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.