Vernor Vinge - Tűz Lobban a Mélyben

Megosztás

2013.03.16. 13:17

Vernor Vinge – Tűz Lobban a Mélyben

 

vinge_tuz_lobban_a_melyben_700.jpgA science-fiction műfaja a lehető legkreatívabb írókat kell, hogy kitermelje, ugyanis a jövő szinte mindig fikciókon alapul, az elképzelt világképek pedig a fantáziánk lehető legmélyebb tartományait is megmozgatja. Mi magunk is elképzeltük már, hogy akár 10-20 évvel később milyen technikai újdonságok lesznek, vagy akár milyen lesz az országunk jövője, ezt pedig egyesek papírra vetik, és ki is adják. Bár igaz, manapság a sci-fi írónak a legnehezebb a dolga, ugyanis a különböző ötleteit technikai leírásokkal is alá kell támasztania, hogy az a lehető legjobban elképzelhető legyen, mind vizuálisan, mind pedig technikailag. Itt jön képbe az a régi ellentmondás, hogy az irodalom áltudomány, és hogy ezt legfőképpen a reáltudományokkal foglalkozók állítják. Az oximoron feloldására, íme egy remek példa, jelen esetünk tárgya, Vernor Vinge Hugo-díjnyertes regénye, a Tűz Lobban a Mélyben

Vernor Vinge ugyanis nyugalmazott matematikaprofesszor, aki a technológiai szingularitás híve. Ez a mondat, a sci-fi rajongókon kívül bizonyára a laikus embernek nem sokat mond, elintézi azzal, hogy ez már matek és bonyolult. Éppen ezért jó példa Vernor Vinge arra, hogy a matekosok is szeretik az irodalmat, és nem áltudománynak tartják, mert ebben kiélhetik a fantáziájukat és egyéb ötleteiket. A mű egyébként 1992-ban jelent meg külföldön, Fire upon the Deep néven, amit egy folytatás is követett (2011-ben), valamint egy előzménykötet (2000-ben). A magyar kiadásra egészen 2012 decemberéig kellett várni, amikor is a fiatal, kortárs sci-fik zászlóhajójaként számon tartott Ad Astra megjelentette. A kötet egyébként 808 oldalt számlál, amelynek több baja is van. A magyar kiadás gyönyörű borítójára nem lehet panasz, viszont a könyv súlyára annál inkább. A regény ugyanis rendkívül nehéz, s sokszor elhúzza a kezünket olvasás közben. Tény, hogy az egyik legjobb minőségű papírra van nyomtatva, amelyek nem sárgulnak meg egyhamar, de akkor is lehetett volna mondjuk fele ilyen súlyos. A 800 oldal egyébként is sok, a szerkesztését tekintve is, ha egy-két felesleges üres oldalt kihagyunk, és kicsit összébb húzzuk a sorokat, akkor simán lehetett volna mindössze 650-700 oldal is. Ami még zavaró lehet a könyvben, hogy tele van elgépelési, helyesírási hibákkal, lehet, hogy nem egy szerkesztőt kellett a könyv mellé állítani, ugyanis egy embernek unalmas lehet 2-3x átbogarászni egy ilyen hosszú könyvet. Amire viszont nem lehet panaszunk az a fordítás, ugyanis rendkívüli igényes anyaggal van dolgunk, Tamás Gábor rettentő ügyesen ültette át a sokszor fizikai kifejezésekben tobzódó eredeti szöveget. 

A regény műfaja természetesen sci-fi, de ezen felül megtalálható benne a fantasy is. A regény űrben játszódó része az űropera - Star Wars is ilyen - mezsgyéjén mozog, de akadnak benne hardcore sci-fi részek is, például a különböző technológiai fejtegetés, valamint a galaxis felosztására vonatkozó adatok, de ezek a regény közepe táján kitisztulnak, és egy teljesen érthető, még a keményebb vonalat annyira nem preferáló olvasóknak is élvezhető lesz. A fantasy vonal pedig a kötet felét veszi ki, ami kicsit emlékeztet Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett) Katedrális című regényére. Itt egy középkori fantasyval lesz dolgunk, amiben Vinge ismét egy csavarral kelti fel érdeklődésünket: ugyanis a világot nem emberek, hanem kutyaszerű, falkaszellemben élő állatok lakják, amelyek technikai színvonala nagyjából az 1100-1300-as évek Európájára emlékeztet. 

firedeep03zones.jpgVinge egy rendkívül egyedi univerzumot alkotott ennek a monstre regényfolyamnak. Adott egy szinte végtelenül nagy galaxis, amelyet különböző zónákra osztott fel: a Gondolattalan mélység, ahol szinte semmi nincs. A Lomha zóna, amiben a mi világunk is található, itt mindössze a fénysebesség adatott meg az űrhajósoknak, így szinte több évtized is eltelhet, mire megtesznek „röpke” 70 millió kilométert. A következő zóna a Kívül, ahol már sokkal gyorsabban lehet utazni, fényéveknél is nagyobb sebességre is képesek az emberek, ráadásul itt található a megszámlálhatatlan civilizáció apraja-nagyja. Ezeknek is van külön három zónája, az Alsó-Közép-Felső kívül, ahol ugyancsak a technológiai szingularitás a jellemző, tehát minél fentebb jutnak, annál kifinomultabb felszereléseket használhatnak, mint az agrav, amely egyfajta antigravitációs anyag, vagy akár a különböző elektronikus könyvtárak és a Hálót is itt érhetik el a galaxis lakói. Ezek felett találhatóak az istenek lakóhelyei, az úgynevezett Transzcendencia, ahol a hatalmak élnek, ezek olyan lények, amelyeket egyfajta isteneknek is nevezhetnénk, érző gépek, transzhumán gyárak megalkotására képesek, sőt egy-egy civilizáció is kijutott ide és transzcendenssé vált. A legjobban egy számítógépes példával lehetne megmagyarázni, milyen is Vinge galaxisa. Adott egy számítógép, amelyre különböző operációs rendszereket lehet telepíteni, ez lehet XP, Vista vagy Windows 7. Minél fejlettebb egy szoftver, annál jobb hardvereket – memória, videókártya, processzor - tudunk bele vásárolni, ezáltal minél gyorsabb lesz a gépünk. Viszont, ha netán egy Windows 7-re optimalizált memóriakártyát szeretnénk használni az XP-n, akkor a számítógépünk pusztán az XP-én elérhető maximális memóriamennyiséget tudja alkalmazni, ha e felett van az adott hardverünk, akkor azt nem tudja kihasználni a PC. Nagyjából ilyen Vinge galaxisa is, hiába van egy ultrafejlettségi szintet elérő, maximális képességekkel rendelkező Felső-Kívülbeli űrhajónk, ha a Lomha Zónában az alkatrészek háromnegyede nem működik, és torlómeghajtás nélkül pusztán fénysebességre vagyunk képesek. 

a_fire_upon_the_deep_tines_by_itzcoatl34-d35r4o2.jpgEgy ilyen galaxisban kezdődik el a regény, ahol is egy emberi civilizáció, a Straumli Birodalom a Transzcendencia egyik elhagyatott archívumában kutakodnak. Az archívumok a hálóról leszakadt adathalmazok, úgy képzelhetjük el őket, mint egy 40 éve elhagyatott városi könyvtárat, ahol minden könyv ott maradt. Viszont ebben a régóta elfeledett nyelveken íródott adatokban ott bujkált a gonosz ősi másolata, amelyet az emberek elszabadítottak, ezzel mérhetetlen fenyegetést szabadítva a galaxisra. Viszont az emberek bemutatták, hogy miért is nevezik magukat bátraknak. Egy mételynek ártó ellenszert elrejtettek egy hajóban, amely elindul a katasztrófában, hogy megmenthessék a galaxist. De a métely ereje természetesen keresztülhúzza a számításaikat, és a hajó súlyos sérüléseket szenved, melynek következtében egy, a Lomha Zóna közelében lévő bolygón kényszerleszállásra készülődnek. A mindössze egy család, köztük két fiatal gyerekkel és csaknem 150 hibernált fiatallal viszont csömörből vödörbe esik, ugyanis a bolygó egy középkorra emlékeztető háborús központ, ahol két tábor, a liberalista felfogású, Faragó és a diktatórikus hatalommal uralkodó Acél úr harcol egymással. A falkatudatú kutyák viszont megijednek az égből jövő szörnyetegektől, s Acél emberei rajtaütéssel megölik a két gyerek szüleit, míg a gyerekeket foglyul ejtik. A több száz éves Zarándok viszont két társával megmenti Johannát Acél karmai közül és Faragó bázisához viszik. A két táborban tehát megindul a találgatás, hogy milyenek az emberek és hogyan lehetne hasznosítani őket legjobban. Eközben a métely pedig felemészti és magába olvasztja Transzcendencia és Felső-Kívül civilizációit kezdve a Straumli Birodalommal, amelyet ugyan először nem vesznek komolyan, de egyes pletykák szólnak egy hajóról, amely eltűnt a métely megszületése előtt és azóta is jeleket ad rádión. A pletykák terjedésére kerül eközben a Jeladóra egy magát Vénséges Vénnek nevező hatalom, aki különös érdeklődéssel viseltet a métely iránt. A Jeladó vezetősége ezért egy mentő expedíciót kíván indítani a rejtélyes hajóhoz, ám mielőtt a hajó teljesen kész lenne, a métely megtámadja a Jeladót, s a 4 utasnak menekülnie kell a haldokló Vénséges Vén segítségével, hogy élve kikerüljenek a pusztulásból. Ezek után megkezdődik a versenyfutás az idővel mind a két síkon, hogy a két gyerek túlélje a tüskések világát, és a „mentőosztag” is sikeresen megállíthassa a mételyt, mielőtt az elnyelné a teljes galaxist. 

A történet, a hosszú ismertetés ellenére is csak a bevezetésül szolgál ahhoz, amit a maradék bő 600 oldal nyújtani tud nekünk. Bár igaz, hogy a regény első fele meglepően gyors, a középső etapban inkább lassan csordogálnak az események, sőt néha túlságosan is aprólékos a regény, 1-200 oldalt nyugodtan kivághattak volna belőle. Az epikusnak és sodró gyorsaságúnak mondható események mindössze az utolsó 150 oldalban válnak dominánssá, de akkor viszont nagyon felpörögnek az események. Az űropera műfaji sajátosságaira való fordulatok, árulások, történések mind megtalálhatóak a történetben, főként a tüskések világához köthetőek a politikai csatározások. 

A karakterek viszont egy sci-fihez mérten rendkívül kidolgozottak, bár erre a sok középtempós rész remek adalékot ad. A szereplők alaptulajdonságai viszont nem mutatnak sok egyediséget, például Ravna a hazaszerető, de mégis egyedülálló nő, akinek célja megmentenie a galaxist. Pham Nuwen, a kételyekkel küzdő istenszilánk, akit úgy hozott vissza Vénséges Vén a halálból, egy céltudatos férfi, akinek ugyancsak a galaxis megmentése a célja, de ezt mindenáron el akarja érni. Beszélhetünk még a liberális gondolkodású Faragóról, aki istent akar játszani, de rájön, hogy nem lehet örökké élni, vagy a hitleri-sztalinista diktatúrára emlékeztető véreskezű Acélról, akinek célja a világhatalom. De itt van még a naiv Jefri, vagy Johanna is. Rendkívül sok szálon fut a regény, mindkét helyszínen is legalább 4-5 főbb szereplő van, és megannyi mellékszereplő, amelyek fejébe néha bebújhatunk. 

Külön érdekes adalékot adnak a műnek a különböző Hálón olvasható híradások és üzenetek, amik egyfajta betekintést nyújtanak a galaxis civilizációinak a gondolkodásába, hierarchiájába, és hogy mik is történnek az univerzumokban, miközben hőseink távol vannak hazájuktól és a civilizációtól. Ráadásul ezekben kisebb adalékokat kapunk a technológiai színvonalról, berendezésekről és a Zóna-viharok természetéről, így akik szeretik a technikai információkat, azok élvezettel fogják olvasni a remekül megszerkesztett üzeneteket. Egyébiránt a regény rendkívül igényesen megírt mű, tele tájleírásokkal, ahol remekül magunk elé tudjuk képzelni a helyszíneket, vagy egy űrcsata felépítését, de a különböző világok is részletesen a szemünk elé tárulnak. Az írói stílus is igényes, aki a sci-fit egyszerű ponyvairodalomként tartja számon, az olvassa el ezt a könyvet, és gondolkozzon el még egyszer rajta. Ami viszont zavaró lehet, hogy egy-egy fejezet rendkívül hosszú, gyakran akár 50 oldal is. Ugyan gyorsan olvasható a könyv, de amikor egy izgalmas részhez érünk, és szorít az idő, akkor 50 oldal elolvasása még a szünetpontok figyelembevételével is elég sok.

Összességében egy rendkívül egyedi gondolatvilággal felépített regényről van szó, amelyben öröm elveszni még a viszonylag túlírt történet ellenére is. A gondolati zónák felépítése, a tüskések világa, a sci-fi-fantasy hibrid keveredése, az élő – ám mégis sablonos – karakterek, valamint az utolsó etap eszeveszett száguldása mind okot ad arra, hogy kezükbe vegyük ezt a könyvet, és várjuk a következő felvonásokat, amelyeket a kiadó remélhetőleg megjelentet majd. Akit esetleg visszatartanának a hardcore sci-fire vonatkozó utalások, ne féljenek, a regény a felénél kitisztul, és onnantól kezdve mi is együtt menekülünk a métely előtt, és belegondolunk, milyen lenne ha, a kutyáink intelligensek lennének, és lenne egy utazó páfrányunk.

 8.8/10

A kötetért köszönet a Kiadónak!

A bejegyzés trackback címe:

http://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr885137868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.