Scott Westerfeld – Leviatán
Az első világháború viszonylag kevés író fantáziáját érintette meg. Míg a második világégésről könyvek tömkelege akad – igaz, időtartamban és pusztítást tekintve is sokkal hosszabb periódusról beszélünk – addig az első világháborút viszonylag kevesen próbálják meg elmesélni, esetleg fiktív környezetben elhelyezni, vagy újraértelmezni azt. De arra szinte végképp nem akadt még példa, hogy korunk két egyik legfelkapottabb sci-fi témáját, a steampunkot és a transzhumánt vegyítsék, méghozzá egy akciótól duzzadó ifjúsági regényben. Scott Westerfeld trilógiájában viszont ennek lehetünk szemtanúi. Lássuk, milyen lett a végeredmény.
Scott Westerfeld neve nem lehet ismeretlen a könyvmolyoknak, főleg azoknak, akik idegen nyelven is előszeretettel olvasnak, hiszen 1997 óta folyamatosan ír, és a Leviathan már a harmadik trilógiája, amelynek első felvonása, a címadó és jelen esetünk tárgya 2009-ben jelent meg Amerika egyik legnagyobb ifjúsági irodalmat megjelentető kiadójánál, a Simon’s Pulse-nél. A magyar fordítása egészen 2012-ig kellett várni, amelyet az idén induló Ad Astra jelentett meg, ráadásul az idei év egyik legnagyobb marketinghadjáratával támogatták meg a regény kiadását. A kiadásra egy szavunk nem lehet ugyanis védőborítóval és keménytáblás kiadásban jelent meg az 540 oldalas regény, amelyet az a Kleinheincz Csilla fordított, akinek könyveivel már találkozhattunk a könyves boltok polcain. Az igényességet viszont tovább fokozza, hogy felhasználták az eredeti kiadás illusztrációit, így már rögtön a belső oldalon leeshet az állunk Keith Thompson rendkívül gyönyörű térképét megnézve. Mi tagadás, a kiadás az idei év egyik legszebb könyves prezentációja, leszámítva az óriási betűméretet, amit az ifjúsági besorolásnak köszönhetően kapott, a jobb olvasás érdekében.
Mint már említettem a regényt az ifjúsági regények kategóriájába sorolják, de én nem tekintenék rá igazán úgy, mint egy 10-15 éves korosztálynak szóló alkotásra, ugyanis szinte végig pörög a harc, a karakterek intelligensek és szerethetőek, valamint az emberek is hullanak benne, mint a legyek. Ráadásul az alaphangulat is viszonylag komoly, tehát nem jellemző rá benne a mesékben és ifjúsági regényekben előforduló olykor eufórikus hangulat és mondatszerkesztés, mint az néha a Vándorló Palotában tetten érhető volt. Az általam transzhumán jelzővel illetett stílus is kicsit sántít, hiszen az embereket nem vetik alá semmiféle tudományos kísérletnek, inkább állatokat kereszteznek és hoznak létre. A steampunk viszont teljes egészében megegyezik az előírásokkal, noha a viktoriánus kor hangulata kicsit háttérbe szorul. Nem beszélve az író fantáziájáról, aki mindezeket a műfajokat és stílusokat olyan ízlésesen vegyíti össze egy elképzelhető világban, amiért néhány tollforgató igazán megizzadna.
A regény egyfajta alternatív történelmi történetnek is szolgál, ugyanis az első világháború összes valós eseményét megpróbálta Westerfeld átültetni, hogy az olvasók tanulhassanak egy kis történelmet is szórakozás közben – még én is, pedig a Titánok Bukása és a tankönyvek rengeteg információkkal szolgáltak -, így adott egy puskaporos hordón ülő Európa, amelyet kétféle technikai fejlettség jellemez. Az egyik oldalon, az úgynevezett darwinisták állnak, akik mindenféle állatok keresztezéséből hoztak létre hadászati, építészeti és minden más célra állatokat, ilyen teremtmény a Leviatán is, akit egy hatalmas léghajóként funkcionáló, repülő bálnaként lehetne jellemezni, de mindenféle más kreatúra is megtalálható rajta. A darwinisták itt az antant másik értelmezése, míg az úgynevezett barkácsok pedig a tengelyhatalmakat hivatott reprezentálni. Ők nevükhöz híven, a különböző gépek tekintetében értek el sikereket, tehát a léghajók, lépegetők és egyéb gépekben állnak élen, így még nagyobb a kontraszt Európát tekintve.
Ezt a hordót pedig ugyanúgy meggyújtják, igaz itt nem lelövik, hanem megmérgezik az osztrák trónörököst és feleségét, melynek következtében kitör Európában a háború. De, mivel elvileg csak ifjúsági regényről van szó, a történet nem játszódhat Európa vérzivataros harcmezein és a lövészárkokban így a regény teljesen más mederben kezdődik. Adott nekünk Ferenc Ferdinánd fiktív gyermeke, Sándor akinek sürgősen el kell hagynia a hazáját, ugyanis Németország szeretné eltakarítani az útból, ugyanis egy dekrétumnak köszönhetően van esélye a trón megszerzésére. Míg a második oldalon megismerhetünk egy lányt, Deryn-t, aki nem leli a helyét a merev angol női társaságban, miután az apjával megannyit repültek. Az ő szemszögükből ismerhetjük meg a történetet, kettesével váltják egymást a nézőpontok, s szemtanúi lehetünk, hogyan kapcsolódik össze a két főszereplő és kompániájának sorsa. A történet egyébként szinte üresjáratok nélküli, végig sodró tempójú, állandó akciót és figyelmet igényel, noha a regény felénél észrevesszük, hogy azok az események, amelyekről beszélnek és várjuk őket, csak a folytatásokban fognak bekövetkezni, így egy kicsit a regény közepe táján már az akciójelenetek tömkelege sem fogja visszaadni azt a hatást, amit a regény első része biztosít számunkra. De Westerfeld nem esik bele abba a hibába, hogy már az első kötetben epikusabbnál epikusabb csatákba dobálja bele szereplőit, hanem mindent hagy a későbbiekre, és csak megalapozza azt, amit majd szeretne elmesélni később.
A szereplőket tekintve sem kell csalódnunk abban, hogy most ez nem a mi korosztályunknak szól, ugyanis a regényben ugyan tinédzserek a főszereplők, de komolyak és mindenkinek megvan az oka a szomorúságra. Sándor például hirtelen elárvult, ráadásul szembe kell néznie a rideg valósággal, hogy a magyar és francia nyelvtudása mit sem használ majd a piacon való alkudozáshoz, vagy hogy a kardozás szabályait a háborúban nyugodtan felrúghatja az ellenség. Sándor szimpatikus szereplő, bár talán kicsikét naiv, viszont ez a naivság kellene, hogy vezesse az emberiséget. Deryn egy viszonylag egyszerűbb lány, aki mindenáron katona szeretne lenni, ehhez segítségére van az alakja is, ami nem túlságosan fejlett fiatal lány létére, s a természetes férfierő hiányát megpróbálja az eszével és a felvágott nyelvével orvosolni, nem beszélve bátor viselkedéséről. Leginkább az ő jellemük van kidolgozva, néhol egy kis ifjúsági klisével megspékelve, de ez nem zavaró a történet szempontjából, míg a többi karakter szó szerint a támogató státuszban kap helyet, bár némelyikük nyilván tartogat még meglepetéseket a későbbi kötetekben. Az alapok tehát lefektetettek, már csak a kibontásuk és árnyalásuk van hátra.
De mit is várhatunk a regénytől? Rendkívül sodró tempót, szinte folyamatosan érik egymást az akciójelenetek, amelyeket remekül elképzelhetőként tár elénk az író, nem beszélve a különböző technikai kütyük és koholmányok leírásáról, amellyel lefekteti a világ alapjait. Néhol azért kicsit lelassulnak az események, főként a regény közepe után találunk nyugisabb jeleneteket, de néha nem is bánjuk, ha nem kell folyamatosan menekülnünk és robbantgatnunk együtt a szereplőkkel.
A Leviatán szerintem az egyik legjobb könyv az idei szórásban, de mégsem kaphatja meg a maximális pontszámot, ugyanis ez egy trilógia első felvonása, amelyet azért az író éreztet is, és a közepe után rájövünk, hogy az igazi puskaporra még azért várni kell. De eközben is kapunk egy akciójelenetekkel bőven tarkított, gyors tempójú regényt, amelyben egy rendkívül intelligensen lefektetett világot kapunk, nem beszélve azokról a lényekről és gépekről, melyekről a lapokon olvashatunk, megtetézve ezt olyan gyönyörű illusztrációkkal, amelyet Keith Thompson keze munkája alkotott. Aki nem szereti a steampunkot, vagy a fantasztikumot, az is nyugodtan olvassa el, hátha egy-két új információt is megtud az első világháborúról, vagy kedvet kap arra, hogy megmutassa a regényt a gyermekének, aki ezzel a regénnyel biztos, hogy kedvet kap az olvasáshoz, ha esetleg a Kis herceg, vagy a Tüskevár nem hozta volna meg.
9/10
A kötetért köszönet a Kiadónak!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.