Theocracy - Mirror of Souls magyarul

2012.12.08. 21:15

/A bejegyzésben található "Tovább" gomb, vegyétek észre!/

Theocracy - Mirror of Souls
(magyarul)

Bizonyára sokan hallottátok már az amerikai keresztény power metal, a Theocracy monstre, 22 perces címadó tételét, s sokan borzadtatok el a szövegének hosszán. Íme a saját fordításom, amely a legjobb tudásom szerint próbálja visszaadni az eredeti szöveget, mint értelmileg, mind pedig verstanilag. A zene egyébként fent található, ha valaki nem ismerné. Az eredeti szöveg pedig az alábbi linken, ha valaki összevetné.

I. A Tükrök Háza

Halld hát, e mesét, mit elmondok
Kísértő álomról, mit oly jól ismerek
Hazafelé sétálok egy magányos éjjelen
Utam gyertyafénnyel megvilágítottan
Előttem egy nyitott ajtó,
Fogalmam sincs, benne hányféle jó
Bepillantok az ajtón át,
Ahol tükrök csarnoka bólint rám
Mély lélegzetet veszek, s belépek,
Összetört büszkeségek, szerelmes történetek
Az ajtó becsapódik, futni kezdek
Úgy tűnik, utam elkezdődött, megyek

Futok, ide-oda fordulok
Szememben félelem, pánik
Mi mérhetetlenül elemészt
Amerre csak nézek, tükröket látok
Magam látom mindegyikben,
Mindent, mit megtettem a múltban
Hízelgés, csábítás ezer formáját,
A félelem gőgbe fordulását 

Különböző tükrök, különböző alakok,
Melyek tulajdonságaim hangsúlyozzák
Minden tükörnek neve s arca van
Engem tükröznek valahogyan
Rájuk nézek, magamat látom,
Ítéletet mondok, nézem életem
A hasonlatok telve emberekkel:
Kikkel találkoztam, életekkel

Nézz arra az emberre - a tükörben
Nézz arra mi lehetne - a tükörben
Dicsőséged fedezd fel - a tükörben
mi sosem hazudik
Tűz a szemében - a tükörben
Hiúság emelkedőben - a tükörben
Büszkeség ereje él - a tükörben 

Bámulok a tükörbe, mi mellettem
meséli legszebb fejezeteim
A tükörben,
A világ arannyá válik kezében

 A Tükrök Házának végén
Megpillantom arany ajtóm
Elképzelek minden szépet
Mit a másik oldal nyújthat
Kinyújtom kezem, gyorsan
Belépek a következő ajtón,
Hol az Ígéret Földje vár rám.
Tágra nyitom az arany ajtóm
Folytatom utam, belépek

De az ajtó becsapódik, s odakint nézek
Zuhogó eső üdvözöl engem
Sötét, hideg éjszakába zárva engem 

II. Idegen a viharban

A tükör fénye elhalványul
Távoli emlékké fakul
Ahogy az eső ömlik,
Gyertyám elalszik
Küszködve sétálok az úton,
Melyen semmit sem látok
S az eső csak szakad

 Sötétség növekszik minden lépéssel,
Vágni lehetne, késsel
Ahogy az eső csak ömlik,
Semmit nem látok, nem érzek
Oly egyedül voltam mindig
S az eső csak zuhog

 Viharos düh, mibe kerültem
(A sötétség elemészt)
Testem, lelkem kopottan viselem
(A Sors kereke elemészt)
Sosem féltem még így ezelőtt
(Ez lenne a vég, meghalok?)
Sose nyitottam volna ki az ajtót
(Örömmel ölel hát a pokol)

 "Sors, ez lenne hát a vég?
Viharban pusztulva,
melyben porhüvelyem pokolban ég?"
Talán ez volt a terve,
Születésem napjától fogva
"De a Tükrök Házában minden csodás lépcsőfok",
Képtelen vagyok tovább járni az árban
Feladom harcom, összeesek a sárban
Ha nem folytathatom, lefekszem s meghalok

Hirtelen fényt látok,
mi távolban ragyog
Csúszva-mászva elindulok,
reményem halványan pislog
Közelebb húzom magam,
Fény nyújtja kezét felém,
Az eső ütlegel, ellenállok
Imádkozok, s tova haladok,
"Vihar elöli menedék,
Eressz hát be, hadd melegedjék"
Belépek, s gyorsan megfordulok
Remények, új erővel megtöltötök
Hátralépek, megbotlok,
A föld kicsúszik, zuhanok
Távolban megpillantom fény melegét
Sötét szakadék, hatalmas mélység
Akármerre nézek semmiség, sötétség
A gödör végtelen, bármerre nézek
Égboltot beterítő, melyen nincs kapaszkodó
Szívem zuhan, összetörik,
Ó remény, te vágyó, te újra elhaló

Egy kezet érzek a vállamon,
Árnyba burkolt alak áll az esőben
De valahogy nem félek tőle,
Pedig még a nevem is tudja
Biztonságban érzem magam,
A békétől, mit a szeme elárul nekem
Sohasem láttam még,
Mégis ismer engem rég
"Miért sírsz?" kérdezi tőlem
Könnyeimet letörlöm
S a mélyre mutatok,
Honnan félelmeim erednek

"Át kell jutnom rajta,
Hol a fény lelkem várja,
Ez az egyetlen reményem,
De a mélységtől minden elveszett bennem.
Oly soká vártam az esőben, s a sötétségben,
E fény, mi megtöltené dallal újra lelkem,
De nincs kiút, e öbölben élek élve eltemetve."

Az idegen mosolygott, megfogta kezem
S mondá:
"Hisz nincs igazad, barátom,
Nem kelhetsz át e öblön,
ez igaz"
Elkísért a szakadék szélére,
Hol egy kötél várt már
s mondá:
"Láss hát, egy híd mi rád vár" 

Átkeltem a hídon, fény felé
Lelkem egy idegen megmenté
Megköszönném, de már eltűnt,
A másik oldal végleg elsötétült
Folytatom utam, kíséret nélkül
Nem késlekedek, szívem repes belül

 Ragyog már az ajtó előttem,
Mi képzeletet felülmúlóan tárul elém
Vér és vágások nyoma,
korok kitörölhetetlen foga
Többé nem félek, örömmel nézek a magasba
Kopott, régi felirat néz vissza
"Kik az igazságot látják, lépjenek az Igazság Csarnokába"

III. Az Igazság Csarnoka

Küszöböt átlépve,
Újabb tükröt megpillantva
Mi oly fényes,
Szemem elvakítja,
Mi oly magas
Kételkedni kezdek
És ahogy az Igazság Csarnoka előtt állok,
Szívem pusztán annyit mond:
"Igazság, hát mutasd magad,
nem tudom mit higyjek,
Minden tükör más énemet mutatja
Szenvedés immáron büszkeségem,
Oly soká vártam az esőben, s a sötétségben,
E fény, mi megtöltené dallal újra lelkem,
Egy idegen, ki hidat épített feléd nékem"

"LÁSD HÁT MAGAD"
Egy hang szólt bénító villámként
Az egész Csarnok visszhangzott, beleremegett
Térdre kényszerültem, nevemen szólított
Legyőzötten félelmemben, féregként

Lassan felpillantok,
Nagy Tükörben egy arcot látok
Kinyitom szemem, de le is zárom
A kép mégis belém ég,
Egy arc, szeme fekete, akár álmaim
Rémisztő látvány,
Betegség, romlás mi húsát tépi
Szétmarcangolt márvány
Lélegzetem eláll, s ő nézi
"Mondd, miféle teremtmény vagy te?
Mert én nem lehetek te"

Elfutok, ahogy lábam bírja
Vissza, hol sötétség ölel körbe újra
Vihar, mi majdnem elvette életem,
Légy hű barát inkább, mint te ott, lám
Kiugrok ajtón, és egy embert látok
(Alakot talán?)
Az idegen a viharból, kit újra látok
(Újra megment talán?)
Megértés, mit szeme mutat
(Előre látta talán?)
Talán elmondhatja, hisz lelkemben matat

"Mondd meg,
Mit láttam a tükörben?
Mielőtt elfutottam,
Mondd meg,
Mit láttam a tükörben?
Arc rothadásban, romlásban
Mondd meg,
Mit láttam a tükörben?
Kísért még most is,
Élettelen sötét szemét látom most is.
Démon volt hát?
Tüzes hullámok mélyéből?
Élőholt volt hát?
Sírokon túlról, sötétségből?
Óh, te arc, mit a tükör mutat,
Lelkem borzalomban maradt
Óh, elmondod hát,
Idegen, ki rémálmomban gát?"

"A fény, mit láttál távoli,
A Lelkek Tükre megmutatja, mi a valódi
Beléptél a csarnokba, és az igazat kérted
Amit ott láttál, az te voltál"

"NE! Ne mutasd hát az igazat,
Mert nem akarom, hogy elhiggyem
Mit a Lelkek Tükre mutatott nekem,
Az arc, mit láttam, nem lehetek
Haldokolva, romlás karjaiban elveszve
Nem az, mit láttam a mai nap,
Ha azt mondod ezek igazak,
Nem lehetsz más, csak hamis pap!" 

- "Mi végre hát ez" - kérdezed magadtól -
Isten szent szeme, ez a tükör dolga
Az igazság lelepleződik, nincs többé iga
Az idegen bölcs szavakkal elmondta:
"A tükrök, mit a csarnokban láttál,
Hazugságok barátja, nem a valósággal háltál
Mikor belenézel, mást látsz, mit más lát
Illúziók, eltévelyedett valóságok, hamis álcák"

 Egy tükröt tart elém,
Ácsingózva belenézek
Megláttam magam, összetörten.
Majd a kép kitisztul,
S érzem, lelkem megtisztul
"Elveszed hát a fájdalmat,
és romlásomtól megszabadítasz?"

Majd válaszolt:
"Emelkedj Gyermekem,
Sorsod kibékült velem,
S nézz újra a tükörbe"
Együtt haladunk át az ajtón,
A tükör ismét hív, csábítón
De nem láttam mást benne, csak őt
az idegent, ki megmentett sőt

Tükör előtt állok, s bámulok
Életem előtt állok, s ámulok
Visszanézek az emberre,
Ki voltam, egyszer a tükörben
Most nézek, teljessé téve, győzelemre
Ki vagyok Lelkem Tükrében...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.