Ken Follett – A Titánok Bukása
Ken Follett-et a második világháborús kémregények egyik legismertebb szerzőjét, 1989-ben megjelent könyve a, Katedrális (kritika itt) tette világhírűvé. A történelmileg nagyrészt hiteles könyv, remekül bemutatta az 1100-as évek Angliáját, ráadásul tette ezt egy viszonylag gördülékeny, gyorsan olvasható stílusban, amely ugyan nem rengette meg az elit irodalom kapuit, azért egy tisztességes alkotásnak tekinthettük. Csaknem 20 évvel később Follett nagy fába vágta a fejszéjét, miszerint a Katedrálishoz hasonló történelmi nagypróza-trilógiát szeretett volna papírra vetni, amely bemutatná az egész 20. századot. Ennek első felvonása az I. Világháborút taglaló Titánok Bukása.
Ken Follett harmadik hömpölygő nagyprózáját 2010-ben jelentette meg a Pan MacMillian kiadó, Century-trilogy - The Fall of Giants néven, amely külföldön hamarosan hatalmas kritikai sikert aratott. A magyar fordítás ugyancsak 2010-ben jelent meg, a Dan Brown-könyveket is kiadó Gabo kiadó jóvoltából. A fordítókra sem lehet panaszunk ugyanis, Magyarország egyik legelismertebb fordítója, Bihari György vezényelte. Valamint társa, az ugyancsak nívós elismerést szerzett Sóvágó Katalin, aki korábban az Idők Végezetéig magyar átiratáért felelt.
Follett ismét jól érezte magát írás közben, ugyanis a mű 970 oldalt számlál, viszont végig képes fent tartani az érdeklődést, még a legutolsó oldalakon is. S valóban, senki ne várjon szépirodalmi magasságú alkotást, Follett mégis képes úgy megtölteni ezt az 1000 oldalt, hogy végig érdeklődjünk az események iránt, hiába lassan hömpölygő regény ez. Nyugodtan kijelenthetem, hogy Follett mestere ezeknek a nagyprózáknak.
A kötet stílusilag behatárolva leginkább a történelmi regény skatulyáját érdemli meg, és nem hiába. A köszönetnyilvánításban csaknem 6 történész, és még 6 szakember segítségét kérte ki, hogy mindenben a lehető legrészletesebb, legkorhűbb ábrázolást tudja nyújtani, s bár akadhatnak benne történelmi pontatlanságok, legtöbbször amit olvasunk, azt készpénznek vehetjük. Megtudhatjuk mi vezetett az első világégéshez, milyen volt az akkori arisztokrácia helyzete, hogyan éltek a munkásemberek és milyen éhezések voltak Oroszországban, valamint hogyan változott meg a világ. Egyszóval, széles betekintést nyújt a csaknem 100 évvel napjaink előtt játszódó Nagyvilágba.
A történet Follett korábbi regényeihez hasonlóan több szálon fut, jelen esetünkben ez a szám nyolcra rúg. A 8 karakter közül megtalálható a lehető legkülönfélébb társadalmi rangú és származású ember, kezdve az angol Lord Fitzherberttel aki a konzervatívokat képviseli, míg testvére a liberális, szüfrazsett Maud aki beleszeret a német külügyminisztérium feltörekvő attaséjába, Walter Von Ulrichba. Walter bátyja, a homoszexuális Robert viszont az osztrák hatalom embere. Fitzherbert bányájában viszont megismerhetjük a Munkásszakszervezet családját, közülük is a bányászfiú Billy Williams-t, és nővérét Ethelt, aki Fitzherbert házvezetőnője. Fitzherbert vacsoráján, amelyet V. György király kérésére rendez, megtalálhatjuk még Woodrow Wilson amerikai elnök személyi titkárát, Gus Dewart, akit gyengéd szálak fűznek a Vyalov-család lányához, akik amerikai leggazdagabb embereinek számítanak. Az arisztokrácia és a jólét világától eltekintve viszont megismerhetjük az orosz zord időket, ahol is Grigorij Peshkov egy petrorgárdi gyárban dolgozik, testvérével, a tipikusan bajkeverő Lev-vel. E nyolc karakternek megvannak a maguk céljai, vágyaik, álmaik, ám még ők sem képesek megállítani azt a politikai gépezetet, hogy Ferenc Ferdinánd meggyilkolását követően ne törjön ki az első világháború. A kötet az ő történetüket meséli el, 1911-től 1924-ig.
Amint az Folletre jellemző, minden karakter valamilyen konfrontációba kerül egymással, amelyek a lehető legvéletlenebb egybeesések, vagy éppen kiszámítható szexuális kapcsolatok. A történet egyébként érdekes, változatos és nagy lélegzetvételű, ám legnagyobb hibája talán, hogy túlságosan is szép. Igen, a Katedrálishoz hasonlóan, itt is jórészt sértetlenek a főszereplők, emiatt néhol kicsit életszerűtlen helyzetek alakulhatnak ki, így igazából senkiért sem izgulunk, mert úgyis túléli, vagy sikerül neki, amit szeretne. Viszont egy valamit sajnálok. Szinte minden fontosabb nemzetből (Amerika, Oroszország, Anglia, Németország) átélhetjük az eseményeket kivétel a Habsburg birodalom, így tulajdonképpen csak a győztesek szemszögéből ismerhetjük meg a történetet - persze, Németország is a tengelyhatalmakat képviselte, de ők csak egy nemzet. Még mi magyarunk is büszkék lehetünk, ugyanis megemlíti nekünk Tisza Istvánt, a csárdást és néha még szóba kerül Magyarország is a könyv során.
A következő kisebb-nagyobb vérzések viszont a karakterekre bonthatóak le. A kötet szerint nincs egyetlenegy igazán gonosz karakter sem, ezzel hangsúlyozva, hogy a háborúban végülis mindenki csak áldozat volt. A szereplők ráadásul rendkívül nagy szórásban helyezkednek el a könyvben. Míg a főemberek – Fitzherbert, Walter, Maud, Ethel – nagyjából a kötet 60%-ban szerepelnek, addig a maradék szálon futó szereplők olykor 200 oldallal az aktuális fejezetük után kerülnek csak elő. Például szegény Lev Peshkovnak jó ha 20 oldal jut egy 200 oldalas hiatus során, míg Fitzherbertre olykor egy egész fejezet is jut. Egyébiránt a karakterek jól kidolgozottak, mindenkivel együtt érezhetünk, sajnáljuk őket, örülünk velük akárcsak a Katedrális esetében, és mire a végére érünk, fájó szívvel búcsúzunk el kedvenc szereplőinktől. Személy szerint Grigorij, Billy és Ethel részei tetszettek a legjobban, míg Levet el is hagyhatta volna nyugodtan. Ami viszont kicsit zavaró lehet, hogy mindenki okos, még az egyszeri gyári munkás is kiválóan sakkozik, valamint ötleteivel politikusokat is meghazudtol, de a szénbányászok közül is olykor okosabbak, mint a miniszterek.
Na de még milyen is ez a könyv? Follett szexista, ez már biztos. A karakterek a lehető legtöbbet kerülnek szexuális konfrontációba, és a lehető legnaturálisabban. 3 oldalon keresztül olvashatjuk, hogyan elégítik ki kézzel az opera páholyának sötétjében Waltert, vagy miként „spriccolja magját” Fitzherbert grófunk a szeretőire, de más szaftos szex jelenetekkel is tarkítja a 970 oldalas könyvet. Ez noha engem nem zavar, de az már annál inkább, hogy a kötet végére az összes női karakternek terhesnek kell lennie. Persze, megértem én hogy kell a második felvonásra a következő nemzedék, de mért kell azt egy kötetben elintézni? Amiből viszont kevesebbet találunk, az a harci naturalizmus ábrázolása. A különböző levágott fejek, belek, repesztől megnyomorodott testrészeket nem írja le olyan aprólékosan, mint azt gondolnánk, alias, ha egy ároknyi hullát látnak a szereplők nem részletezi. Egyébként a kötet nagyobbrészt, mint már írtam lassan hömpölyög, leginkább a különböző estélyek leírása, vagy parlamenti beszédekre megy el az idő, de egy-két karakterfejlesztő epizódot is belecsempészett. Számomra rendkívül hangulatosak voltak azok a részek, amikor egy-egy szereplő csak orvoshoz vitte a fiát, vagy éppen a lövészárokban filozofált az elkövetkezendő csatáról. Apropó csatajelenetek. Nem sokat találunk a könyvben, viszont amik vannak azok izgalmasak és jók. Ami viszont stilisztikailag külön tetszett, hogy a fejezetek címe évszámokra van bontva, és a fejlécben pedig ott díszeleg nekünk minden oldalon az adott fejezet címe, így mindig képben lehetünk, ha netán elbambulnánk. Ráadásul a fejezetek most emberi hosszúságúak, 10-30 oldalig terjed kizárólag mindegyik.
A leíró részek elég részletesek, ám néha kicsit zavaró lehet az elbeszélő stílus. Például amikor egy mondatba is beleférhetne az, amire ő három tőmondatot pazarol. Például amikor „xy felvette a kabátját, majd elindult. Útközben megállt. Mikor oldalra nézett meglátta z-t.” és ehhez hasonló mondatok tömkelege néhol kicsit ajakbiggyesztőek tudnak lenni.
Összességében viszont Follett ismét egy remekművet alkotott. Nincs olyan magával ragadó, mint fő műve a Katedrális, de a szereplők ugyanúgy hozzánk nőnek, és ugyancsak elmerülünk olvasás közben, fel sem tűnik, hogy a kötet csaknem 1000 oldal. Sőt mire végéhez érünk, kicsit sajnáljuk is, hogy vége. Follettnek rendkívül jól állnak ezek a lassú tempójú nagyprózák, várom a következő kötetet, amely a második világháborúba kalauzol el minket. Remélem, hasonló történelmi mélységekkel, bár egy kicsit borúsabb és pörgősebb cselekményszerkezettel.
9/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.