Dalriada – Napisten Hava
A Dalriadát szerintem nem kell senkinek sem bemutatni, azok körében, akik szeretik a metal zenét. Akiknek esetleg mégis, azoknak íme a korábbi bejegyzésem, ahol a Dalriada diszkográfiája a téma az Ígéretig bezárólag. A csapat elég nagyra tette a mércét a korábbi két albumukkal, erre rá is tett a külföldi szerződés, de mivel a csapat még rossz anyagot nem adott ki a kezei közül így a rajongók méltán bízhattak a viszonylag rövidke idő alatt elkészült új albumban is.
Akik szerették az Ígéretet, azok most sem fognak csalódni, ugyanis leginkább azt a vonalat vitte tovább a csapat, de zeneileg pontosan az ellenkezőjét. Az Ígéret egy pörgős, vad album volt, tele hörgéssel, headbangel, míg a jelenlegi album egy sokkal nyugodtabb, középtempósabb előadás, olykor némi progresszivitást is belecsempészve a dalokba (persze, itt nem az Arany-album témapakolásaira kell gondolni). Ahogy láthatjuk, a legrövidebb dal is 4 és fél perc, az átlag dalok is mind bőven felülről súrolják az 5 percet, vagy akár a hatot. A viszonylag lassabb zenéhez hasonlóan réteges zenei témák is illenek, így sokkal több meghallgatást igényel a korong, hogy feltáruljanak az értékei. Viszont, talán most érezhetően egy sablonra épültek a dalszerkezetek, ugyanis majdnem minden tétel közepén találhatunk egy instrumentális blokkot, ahol főként a népi hangszerek jutnak szerephez, ami a korong végére egyesek fülének akár sok is lehet. Többszöri meghallgatást követően megszokjuk a népzenét – elvégre folk metál lenne, nem? – de elsőre kicsit sok. Az énektémák is változatosabbak, nincs mindenhol kimondott refrén, itt inkább az Arany-albumra hajaz a recept, olykor még a szövegvilág is illik Arany korára. Külön kiemelném a két énekes hangját, akik szerintem ezen az albumon nyújtják tartományuk csúcspontját, elképesztő amit összehoztak. Ficzek András szerény véleményem szerint a legjobb magyar énekes jelenleg. Akik szeretik Tadeusz hangját azoknak viszont rossz hír, hogy egy dalon kívül sehol sem kap központi szerepet a hörgés, ahol még felsejlik, ott is csak színesítő, vokálgazdagító szerepet szántak neki, így ezért egy kicsit húztam a számat.
Az album viszont baromi erősen kezdődik, a megszokott introt követően a klippes Dudás megadja az alaphangulatot, a viszonylag standard felépítésének köszönhetően, a Hajdútánc méltó utódjaként is nevezhetnénk. A következő darab, a Tündérkert egy gyönyörű Laura ballada, ahol a viszonylag szomorkásabb dalszöveghez egy elég pattogós népzenei blokkot kapunk. A Napom, Fényes Napom a korong legvadabb tétele, Laura-Tadeusz duettjére épül a dal, nem mellesleg a hörgő-morgó éneket egy rendkívül epikus hegedű szólam és refrén is megszakítja. Igazi koncertdarab lesz, de akik a direktebb dalok hívei azoknak is rögtön a hallójáratukban ragad majd a dal. A zúzást viszont egy gyönyörű énektémával megáldott ballada szakítja meg, a címadó Napisten Hava amely magyar vonatkozásban vezeti le a világ teremtését. Akad itt minden ami egy balladához kell, akusztikus kiegészítő részek, fuvola, szomorkás hegedű, megható szövegvilág, és nem mellesleg két remekül eltalált éneksáv. A következő dalok ugyanazon a színvonalon mozognak ezután, de az album csúcspontjait már elsütötték, s egy-két dalnál már érezzük, hogy akár lehetne rövidebb is picivel. Kiemelkedik még a folytatásban a Hunyadi és Kapisztrán Nándorfehérvári Diadaláról tétel, amelyben még egy Ensiferumra hajazó kis kórustéma is felvillan (Saltarello, 14. századi olasz táncdal), valamint a dal végén egy rendkívül erős énektéma. Az egész albumot felsorolhatnám valamiért, van itt például Téli Ének II is, vagy egy viszonylag egyszerűbb felépítésű, de a Korpiklaani-nál sokkal komolyabb ivós dal, de még egy rövidke pillanatig a Carmina Burana-t is meghallhatják azok, akik tájékozottak a zene világában.
Összességében az Arany-Album szintjét nem üti meg, még a mai napig az marad számomra az etalon lemez, s talán hangulattól függően gyengébb vagy erősebb mint az Ígéret, de tény, hogy aki eddig szerette a Dalriadát ezután sem fog csalódni benne, viszont ha eddig is élből elítélted a „népzenei bohóckodást” most sem fogsz a lábuk elé borulni és Laura nevét imába foglalni. Egyszóval, a minőség adott, a szekér halad tovább, mi pedig várjuk a folytatást.
9/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.