Interjú - Mystic

Megosztás

2011.07.19. 15:43

Rendhagyó módon most nem egy személyes jellegű bejegyzéssel, vagy egy kritikával kedveskedek nektek, hanem interjút készítettem egy fiatal, feltörekvő mezőkövesdi bandával, a Mystic-cel. A csapat nemrég alakult, és a terveikről, a bandáról, valamint a koncertekről faggattam ki a csapat két gitárosát, Floszmann Gergőt és Tar Gábort. 

 


Csapat tagjai (Balról-jobbra): Marton István (basszer), Floszmann Gergő (gitár) Kovács Máté (ének), Tar Gábor (gitár)
Elől: Birinyi István (dobok)

Meséljetek egy kicsit a csapat alakulásáról. Mikor döntöttétek el, hogy bandát alapítotok?

Gabi: Igazából már az ötlet megvolt 2010-ben is, Gergővel és Istivel megtanultunk pár számot, meg próbáltunk két hónapig, de aztán nem találtunk bőgőst és énekest, így hagytuk a dolgot. Aztán most március hetedikén, az új Ossian albumot hallgattuk Gergővel és akkor éreztünk mindketten egy olyan löketet, hogy újraélesztjük a bandát, és megkeressük a hiányzó tagokat. Bőgősnek Marton Pityut kértük fel, mert láttuk már több koncertjét a másik zenekarával és tetszett nekünk a játéka. Az énekesi posztra Kovács Mátét kerestük meg, és rendkívül örültünk mindannyian, mikor elvállalta. 

 A bandán belül milyen hangulat uralkodik? Összeszokott már a csapat?

 

Gabi: A próbákon mindig jó a hangulat.

Floszi:    FlosziFlKöszönjük a kérdést, egyre jobb a hangulat minden próbán, nagyon megtaláltuk a közös nevezőt. Jó dolog hogy nem csak zeneileg vagyunk együtt, de emberileg is. Néha kirúgunk egy kicsit a hámból és iszogatunk. Ilyenkor az őszinteség nagyon jót tesz a bandának! (nevet)

Gabi: Ha két szám között elkezdünk hülyeségeket beszélni meg röhögni, akkor mindig Isti tesz rendet, hogy zenéljünk már!! (nevet)

 

Honnan jött a Mystic név? Egy power metal bandának tűnhetne a névválasztás.

 

Gabi: Először Sirius akartunk lenni, de több helyről mondták, hogy nem szerencsés, mert ilyen néven már futott egy banda, és elég híresek is voltak, úgyhogy váltanunk kellett. Sokat gondolkodtunk, míg végül egy énekórán kitaláltam, hogy legyünk Mystic. Gergőnek is tetszett nagyon az ötlet, ezért szétküldtem smsben az összes tagnak, mindenkinek megfelelt.

Floszi:    FlosziFlFontos, hogy még órán küldte az sms-eket (nevet).

 

Milyen stílusú zenéket játszotok?

 

Floszi:    FlosziFlAz alapötlet a 70'-es, 80'-as, 90'-es évek metál/heavy metál zenéje volt. Próbáltuk is ezt az irányvonalat tartani, de idővel ez nagyban átformálódott. Ma már játszunk glam metál, power metál szerzeményeket is és ugyanúgy megtalálhatók számok a setlistünkben a 2000-es évekből, mint az oldschool metál-korszakból. Természetesen külföldi és magyar szerzemények egyaránt. A setlistünk próbálja kielégíteni minden stílusú metálrajongó igényeit. A zenekarban minden tagnak más és más az ízlése, ez hasznos ha egy zenekar sokrétű számlistát szeretne összeállítani. A stílusunk és a listánk folyamatosan formálódik!

 

Nem voltak viták a koncerten lejátszott dalok kiválasztásakor?

 

Gabi: Nem igazán, nekem konkrétan szinte mindegy mit játszunk, az összes számot szeretem amit tudunk! A többiek véleménye között is csak annyi különbség volt, hogy a választott számokat milyen sorrendben játsszuk.

Floszi:    FlosziFlHát igen, a sorrendbéli vitákról tudnánk mesélni.(nevet). A dalokat próbán mindig részletesen átbeszéljük, próbálunk kompromisszumokat kötni. Ilyen beszélgetésekkor általában Máté találja meg a legdiplomatikusabb utat, ilyen helyzetekben általában az ő szava a mérvadó, rá hallgatunk. 

 

Mi a közös kedvencetek a bandával? Amit a legszívesebben adtok elő koncerten. 

Gabi: Szerintem a Bark at the moon és a Run to the hills. De hát ezek mekkora zsiradék számok már! (nevet)

Floszi:    FlosziFlAzt hiszem, van sok olyan szám, amit az egész zenekar kollektívan imád játszani, de a legenergikusabb és legkitörőbb számunk az számomra egyértelműen a Bark at the Moon Ozzy-tól. Ez nem csak egy nagyon feszes és technikás szám, de zeneileg is nagyon felráz mindenkit. A kemény, reszelős introtól a hasító szólóig minden perce egy élvezet! Koncert zárására viszont egyértelműen egy Run to the Hills adja meg a teljes katarzist, az a végső felpörgés.

 

Hány koncerten vagytok már túl?

Gabi: Eddig két koncertre került sor. A visszhangok nagyon pozitívak voltak, örültünk nagyon, hogy tetszett a népnek. Mi is jól éreztük magunkat. A harmadik koncertünk most már kicsit nagyobb szabású lesz, ugyanis július 23.-án fellépünk a Tiszadorogmai Motoros fesztiválon zárózenekarként.

 

Nyáron terveztek-e még koncerteket, és mik a távolabbi terveitek? Iskola, egyéb elfoglaltságok mennyire zavaró tényezők?

Floszi:    FlosziFlSzámos koncert le van már szervezve a nyárra, köztük néhány szabadtéri fesztivál is, de a helyieket sem hanyagoljuk, Mezőkövesden is lesznek a közeljövőben koncertek. Egy koncertet ki tudnék emelni a többi közül, az augusztus 19-i M8 Club koncertet a No Leaf Clover nevű remek banda társaságában. Őket már régebben személyesen ismerem, nagyon jó fej csapat, és hatalmas buli minden koncertjük. Megígérhetem, hogy 19-ét senki nem ússza meg szárazon, nagy bulit csapunk!

Gabi: Az iskola egyáltalán nem zavaró tényező, már akkor is próbáltunk, mikor még nem volt nyári szünet. Mindig sikerült összeegyeztetni heti egy próbát.

 

Milyen a kapcsolatotok a többi bandával? Esetleg később valami miniturné?

Gabi: Jóban vagyunk a helyi zenekarokkal, mindig megyünk a koncertjeikre.
Floszi: Igen. De egyelőre még egyikkel sem ápolunk komolyabb kapcsolatot. Reméljük ez a közeljövőben változni fog, sor kerülhet közös koncertekre is.
Gabi: Több zenészkollegával jó barátságban is vagyunk.  

Várhatóak-e saját szerzemények?

Gabi: Hát persze! Úgy érzem a banda már összeszokott a feldolgozásokat játszva. Lassan jöhetnek a saját nóták is.

Floszi:    FlosziFlNagyjából ugyanezen a power-heavy vonalon indulunk el, de igyekszünk majd valami egyedit alkotni.

 

Szeretnétek üzenni valamit a jelenkori és a jövőbeli rajongóitok számára?

Ne drogozzatok. Kurva jó! De soha ne próbáljátok ki!

 

Köszönöm az interjút, sok sikert a csapatnak! 

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr283080455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása