Orphaned Land
Amikor elkezdtem a zenei bemutatóimat írni, egyetlen egy alapkoncepcióm volt. Hogy először a kevésbé ismert, sokszor experimentális berkekben mozgó, képzett, rétegzenekarokat mutatnék be, valamint olyan bandákat akik remek zenét játszanak, de sohasem kerülnek a bulvárújságok, vagy a közszereplés határára, csak szépen maguknak és a rajongóiknak játszanak. Igaz, azért ez sokszor nem igaz, mert a Versailles egyre több ember szemében ismert zenekar, valamint az Avenged Sevenfold esetében még a rétegzene gondolatát sem említhetjük meg. A Haggardnál már viszont igaz a feltevés, valamint a jelen korunk tárgyánál, az izraeli metal bandánál, az Orphaned Land-nél is. Igaz, már többször léptek fel Magyarországon, és egész korrekt népszerűsége is van, de azért szerintem 10 emberből 6 nem tudná kikről van szó. Így, a zenei túrám következő állomása, az Orphaned Land, amely 1991-ben alakult, és mára 4 nagylemezt adott ki. Ugyan, sokan most nyílván fennhangon megütköznek és elkezdik kiabálni hogy zsidók, zsidók, szerintem ez csak az önnön primitívséget mutatja. Mert, bár tény hogy arab hangzás és arab hangszereket használnak kiegészítőként, vagy aláfestőként, de a zenét kell nézni, és azt hogy milyen minőségben nyomják, nem pedig azt, hogy honnan származnak, hogyan néznek ki. De sok ember csak erre ad. Najó, ne menjünk most bele az emberi toleranciába. Viszont az is igaz, hogy nem sok izraeli bandát tudnánk felsorolni, ugyanis az átlag ember ismeretsége csupán Amerikáig és Európa egyes vidékéig ér el, pedig dél-Amerikában és keleten is találunk igényes bandákat. Éppen ezért esett a választás az Orphaned Landre.
A csapat 1991-ben alakult, eredetileg Resurrection néven, majd egy demo kiadása után, 1994-ben a francia Holy Recordsnál már meg is jelent első albumuk, Sahara néven. A csapat zenéjében szerepet kapnak a death metal elemek, valamint a tiszta ének, és arab hangszerek már-már folkos hatása, de akár balladákat és narrációs elemeket is tartalmaz a zenéjük, átlagosan 70 percben, tehát progresszívnak is nevezhető. Elég nehéz muzsika, sok embernél ki is veri a biztosítékot, de aki ad neki egy lehetőséget, nem hinném, hogy megbánja. Lírikailag az ellentétes pólusokat veszi górcső alá, tehát Kelet-Nyugat, zsidóság-arabság, sötétség-fény, démon-isten vonulatokon halad, sokszor kissé bibliai hanghordozásban (például óangol szövegek). Nyelvezetük egyébként angol, de találunk benne arab vagy héber nyelven írt szövegeket is.
Sahara
Megjelenés dátuma: 1994 november 25.
Izraelből egyébként nem sok bandát ismerhetünk, talán még a viszonylag új Amasaffer neve lehet ismerős a széles hallójáratokon edződött zenehallgató számára, pedig bizonyára sokan mások próbálnak betörni nyugatra. Ugyan, a zenekar első albuma egy tömény adag. A mindössze 8 számot tartalmazó korong csaknem egy órás anyag, ahol az átlag számhossz 7 perc, de több karcolja a 9-et is. Tehát, erősen illő a többszöri meghallgatás, mire kimernénk mondani a véleményt. A hangzás egyébként eléggé garázsból jövő, a dobok kissé bádog hangzásúak, a gitárok alulhangoltak (nem úgy mint a Korn), és néhol úgy tűnik az egész mintha egy demot hallgatnánk (ami részben igaz is, mivel az album több száma is egy-az-egyben a demórol lett átimportálva). A dalok mondhatni vegytiszta death metal, ugyanis az ének nagy részét a hörgés teszi ki, valamint a sokszor szélvészgyors hangszerelés. A hörgéssel egyébként nincs semmi baj, egész jó, de azért lehet ezt jobban csinálni. Azért néha egy-két technikás hangfoszlányt hallhatunk. A tiszta ének nagyjából kimerül a szavalásba, dallamvilágról azért annyira nem beszélhetünk. Zeneileg elég összetett, gitárváltások, néhány szóló, merész dobpörgetések. Néhol feltűnnek arab népzenei elemek, például a tarbuka, karnunn, valamint az arab filmekből megismert hangszerek. Azért, egy-két dalt mégis csak ki tudunk emelni, ilyen például a Beloved Cry, ami egy igazi dallamos doom tétel. Női énekkel kiegészített, lassan csorgó gitárok, távolba meredő tiszta férfiének, akár csak egy doom bandát hallanánk. Az album közepén ugyan találunk még egy arab kiabálós, mondhatni mantrás dalt, ugyanis enyhén felfokozott, transz állapotban lehettek az „énekesek” a dal felvétele közben. Aki szereti a régebbi korok összetett death metalját, annak ajánlom nyugodt szívvel, ugyanis minden megvan benne ami a death metalhoz kell. Csak a hangzása kicsit piszkos, karcos. Viszont vigyázat, tömény anyag, idő kell a kiboncolásához, kivonatolásához. 60 percig talán kicsit sok, és néhol elcsépelt lehet, de azért egy kicsivel jobb az átlagtól.
6/10
El Norra Alila
Megjelenés dátuma: 1996 július 18.
Mindössze két év telt el a bemutatkozó album megjelenése óta, és itt is az új soralbum az izraeli székhelyű Orphaned Landtől. Viszont a zene a kezdeti death metal durvulattól azért változott, méghozzá sokkal szélesebb körű zenei skálát mutatnak be. Több arab hangszert, például hegedű, zil, bendir, tak és még sok más keleti zenei hangszereket vonultatnak fel. A hangzás is sokkal tisztább, ám a zene még mindig a hörgésekből, és arab népzenei motívumokból tevődik össze, megszínezve narrációval és már-már heavy metalba hajló tiszta énekkel is. A dalok összetétele is sokkal rövidebb, átlagban olyan 4 percesek a dalok, igaz a korong végén található egy névleg 15 perces tétel is. Ami elmondható az albumról, hogy sokkal összetettebb, mint az elődje, valamint ez is időigényes, de ha elkap a hangulata, akkor ott érzed magad egy arab kör közepén tisztára betépve. Igen, a zene néhol enyhén „drogos” vonulatú a gitárok markáns játékától, vagy a dobok néhol monotonitásába csapó verésétől. Néhány tétel egyébként csak színtiszta arab instrumentális melódia, vagy éppen különböző vallási összejövetelekkor előadott versek, több ilyen átvezető darab is helyet kap a korongon. Például a lemeznyitó Find Yourself, Discover God is egy arab hangszerrel nyit, majd néhol feltűnnek benne ezek a tagadhatatlanul felismerhető zenei motívumok, enyhén spirituálissá téve a dalt, amit csak a mélyről jövő hörgés és heavy metal szerű vokálhajlítások mentenek meg. A korong első felvonása nagyjából így telik, míg a The Truth Within enyhén progra hajazó szólója miatt marad emlékezetes. Az instrumentális, vagy éppen narratív tételek közül nem emelnék ki igazából egyet se, bár az 5 percig csak arabul kántáló Shir Ham’Alot már kissé idegesítő a vége felé. A korong egyik legjobb tétele egyébként a majd 7 perces Flawless Belief, amelyben van minden, amit elvárunk egy igazi death metal tételtől. Eszeveszett zenekari tempó, a vokál pedig dallamosan hörgő (mennyire hülye kifejezés, pedig lehet dallamosan hörögni). Ismét találunk női énekhanggal megtámogatott tételt, ez az egyik legpörgősebb, a Whisper My Name When You Dream című tétel. Lírikailag egyébként a muzslim és zsidó vallásról szól, valamint a fény és sötétség párhuzamáról, így a szövegek most is néhol elgondolkodtatóak. Elég nagyot fejlődött a korong a debüthöz képest, több népzenei elemmel, de ettől még nem mondanám folk metalnak azért a bandát. A fent említett dalok közül mindenképp érdemes legalább 1-2-t meghallgatni, de a korong még mindig nem éri el azt a szintet, hogy elismerősen bólogassunk, hogy na igen, ez ízig-vérig jól sikerült alkotás.
6.7/10
Az El Nora Aila album után, a rajongóknak enyhén hosszú időt kellett várniuk a legújabb korongra, ugyanis csaknem 8 év telt el a következő soralbum megjelenéséig. Igaz, addig is rengeteg mindent történt a csapat háza táján, ugyanis elhagyták a Holy kiadót és egy multihoz, a Century Media-hoz szerződtek, ahol is egész szabad kezet kaptak a munkához. Így, volt idejük megtervezni az új korongjukat, ami már csak helyenként tartalmazott death metal elemeket, és kiegészült progresszív hatásokkal, vagy akár kórussal és tisztább énekkel, valamint markánsabb hangzásokkal és dallamvezetéssel. Így született meg a következő koncept album, a minden eddiginél monumentálisabb Maboo – The Story Of The Three Of Seven.
Mabool – The Story Of The Three Of Seven.
Megjelenés dátuma: 2004. február 23.
Ne tévesszen meg senkit a stílus, ugyanis ez nem vegytiszta folk metal, korántsem az. Sokkal inkább death metalba oltott, progresszív és folk elemekkel gazdagon díszített metal. Mert, bár hiába van itt öblös hörgés, vagy kórus, esetleg eszeveszett gitárszólók, és arab népzenei témák, akkor sem lehet beskatulyázni egy nagy, meghatározó stílusba, mert szinte lehetetlen. Ez a zene rétegesebben épített ahhoz, hogy csak úgy meghatározzuk, hogy na most te death metal vagy. A számok hossza pedig leginkább progresszív metalra emlékeztetnek, hisz a 12 dal jóval több, mint egy óra, és a számok hossza is átlag 5-6 perc. Mi sem mutatja jobban, mint az album alapkoncepciója. Isten 7 angyaláról szól a történet, főként 3 mítikus angyalról, akiket egy-egy vallás alapján neveztek el. Mikor összesítették erejüket Isten kitaszította őket a mennyekből a földre, ahol 3 felé bomlottak fel ismét, és örök teherként egymással kell harcolniuk, míg újra nem egyesülhetnek a Mennyországban. Az album az ő történetüket meséli el, miként próbáltak harcolni a földön a sorsuk ellen, illetve az elkerülhetetlen bukásukról, ami már előre megíródott. Így, néhány dal ehhez is viszonyul. A kezdő tétel, is, Birth Of The Three (The Unification) egyfajta emelkedett hangulatú, kórustémákkal, és tiszta énekkel. Ami rögtön szembetűnik a vokálteljesítmény pozitív való irányban való változása. Kobi például változatosabban, dallamosabban hörög, valamint a tiszta éneke is meggyőzőbb. Zeneileg is sokat változott a csapat több a dob és gitártéma, valamint több nagyzenekari elemet is találunk, lásd hegedű vagy zongora. Akár arab esküvőre is elmehetne például a brutálisan indító, majd vokálhajlígatásokba átmenő, női énekkel tarkított The Kiss Of Babylon, de megint csak megkapjuk a rövidke teljesen arab nyelven íródott és énekelt szöveget is. Az album legjobb tétele viszont kétségkívül a 7 és fél perces perverz death metal tétel, a Halo Dies. Tiszta ének, egész jó, majd elszabadul isten haragja és egy végetlenül technikás, kifinomult death metal dal kerekedik ki belőle, a végén pedig szólókkal és elszállásokkal tarkítva. Aki szereti az igényes keményebb zenét, az imádni fogja. Rögtön a következő tételben is kapunk egy olyan elszállást, mintha csak a Dream Theatertől lopták volna, rövid, gitáros, dobos résszel tarkított track a Call To Awake, de azért egy kis hörgőmorgást beletettek a srácok. A Building The Ark egy ízig-vérig lassabb, kórussal kooperáló, lazább dal, ami akár egy arab korban íródott gregorián dal lenne, női énekkel. A legslágeresebb darab is éppen ezután a dalcsokor után következik, a Norra El Norra című szerzemény nyitódarabja, tisztára hasonlít a Fiesta egyik latin stílusú slágerére, erősen rockba ágyazva. Végig tiszta ének, ráadásul kissé népzenei stílusban, mint a refrénben is hallható. A dal végén még egy kis zongorás betét is hallható. A korong vége már kicsit veszít a varázsból, hiába kapjuk meg az első korong leghosszabb dalának újrafelvett, „kasztrált” verzióját, itt már sokkal inkább progresszív témakibontásokon és a különböző klasszikus hangszerek beimplementálásról szólnak a számok. Nem mondom hogy rosszak, de nem is kiemelkedőek. Maga az egész album viszont a fent említett dalokat elnézve, egészen ütős korong. Minden keményebb és rétegesebb zenét kedvelő rocker megtalálja benne a saját számítását, noha számomra klasszikus darabbá nem avandzsálódik az izraeli mestermű, mégis egy kedves és izgalmas korong a Mabooo. Így megérdemli a kapott pontszámot.
8.6/10
Az album viszont mind kritikailag, mind pedig mindenhogy elhozta az izraeli csapat számára a sikert. Például a Metal Stormon, 9.2-es átlagon áll, és így a 21. helyet foglalja el minden idők legjobb rockalbumai között, valamint 2008-ban a Global Metal dokumentumfilm sorozatában is szerepelt a banda. 2010-ben aztán ismét eljött az ő idejük, most is laza 6 év kellett az album elkészítéséig, viszont most a keverési munkák segítője a Porcupine Tree nevezetű progresszív metal együttes alapító tagja, Steven Wilson. Az album teljesen más módon szólal meg mint az elődje, viszont egyre több progresszív és folk zenei elemekkel tűzdelték meg a következő korongjukat.
The Neverending Way Of ORwarriOR
Megjelenés dátuma: 2010. január 25.
S igen, most talán a folk metal jobban jellemző az együttesre, de még most sem tekinthető keményebb, vikinges hangulatúnak mint a Bathory, vagy merengősnek mint a Primordial esetleg sördobálósnak mint a Koorpiklaani (igaz, izraeli bandától furának tűnne a viking metal), de most talán több zenei elemet kapunk, mint a korábbi korongokon. Inkább egyfajta progresszív folk metal fúziónak is lehetne aposztrofálni, hiszen a 15 dal most bőven 78 perc, tehát egy teljes CD-anyagnyi dalcsokorban hallhatjuk a harcos útját, amint megharcol a sötétséggel. Igen, ismét egy koncept albumról van szó, 3 nagy részbe vágva, ismét tömve-tele bibliai utalásokkal és héber nyelvvel. Ami még tisztán hallható – a hangzás változásán kívül persze – hogy sokkal témázósabb, borongósabb, zeneileg sokkal rétegesebb album ez, így egyszerre talán lesz, akinek sok lesz. Megférnek itt a gitár-dob alapvető párbajok, kiegészítve a népzenei és szimfonikus hangszerekkel, vagy zongorával, míg az ének sokkal dalosabb. Több tiszta ének hallható a korongon, egyre változik Kobi hangja, de ami a hörgést illeti, sem kell félteni, még mindig képes hozni a színvonalat. Tehát, nyugodtan adhatunk 3-4 hallgatást is a korongra mire kibontakozik, és megmutatja rejtett szépségeit, a belső értékeit, így nem szabad leírni első hallgatásra a lemezt. Igaz, aki nem szereti az efféle enyhén elborult és változó hangulatú zenei utazást már az album vége felé elveszti a fonalat majd. De azért most akad sláger is, amiből 600 példányt adtak el első héten, és mindenki csak nézett, hogy mi ez, ez pedig a lemeznyitó duett, a Sapari. Férfi-női vokalizálás és refrének váltakozása, viszonylag egyszerű zenei aláfestéssel, egy ízig-vérig dallamos rock nóta, ami tökéletesen illik a rádiók és a TV csatornák számára. Kaptak is a horogra, higgyétek el. Viszont, a dallamos, könnyedebb rádiónóták sora itt be is fejeződött, és mint egyfajta csalogatásként, a démonok elkapják a tökeinket és egybe lenyelnek minket – a hölgyeket először még magukévá is teszik. A következő, csendes zongorával nyitó majd 8 perces From Broken Vessels is egy ilyen sötétebb darab, hosszabb instrumentális blokkal, mélyről jövő hörgésekkel és elnyúló női hangokkal. Ami egyébként könnyen kijelenthető, hogy a Mabool-hoz hasonlóan itt is előszeretettel alkalmaznak 7-8 perces dalokat, hiszen a 15 tétel közül 6 dal nem áll meg a 7 perces vágtatásig. Lírikai dalokból is könnyen kijut számunkra, még több is, rögtön a harmadik Bereft In The Abyss csendes, akusztikus pengetésekkel tarkított, kissé népzenés, de lírikus tétel. Kobinak igazán jó hangja van. De rock balladának illik a M i ? is, mindössze elektromos gitárszólót hallhatunk a háttérben. Az előző album Building The Ark folytatásának is felfogható New Jerusalem is egy ilyen lassabb, kórussal tarkított darab. Viszont aki a vad vágtatást és elszállásokat keresi is talál magának szép számmal, főként az album első felében. Igen, az első etap sokkal inkább a zenei kidolgozásokra megy rá, a témakibontás itt megfigyelhető, hiszen itt csoportosul a hosszabb dalok 100%-a, míg az album vége felé már inkább csak a történet további kibogozását segítik elő. Hogy megemlítsek a progresszívebb darabokból párat, például itt a The Warrior névre hallgató enyhén progresszív darab, vagy a korong legjobb és leghosszabb tétele egyben, a Disciples Of The Sacred Oath II amiben van minden ami kell a bandának. Nem írom le, mert már leírtam miből építkezik a csapat. De azért az album nem csak móka és kacagás, mert vannak igazi töltelékdalok is. Például a The Path két részből álló 15 perce sokkal inkább csak helykitöltés, mint igazán izgalmas dalhullám. Néhány részlet kiemelkedik, de egy jó 6-7 percre is le lehetett volna szabni. De igazából nem baj, mert szeretem a hosszú dalokat. Az album aztán egy zongoraszólóval búcsúzik tőlünk, és ahogy az utolsó taktus és narráció elhangzik, rájövünk, hogy egyedi és jó album a NEWO. Rengeteg váltás és zenekari megoldással találkozunk, és magasfokú zenekari teljesítménnyel. Talán változatosabb és rétegesebb, mint elődje a Mabool, és ezért nekem jobban tetszik, ezért is kap magasabb pontszámot. Aki szereti a fent leírt zenéket, annak tiszta szívből ajánlom.
9.0/10
És ezennel végére értünk ennek a postnak is, így remélem tudtam nektek újat mutatni és egy igazán jó és tehetséges, valamint magas zenei képzettséggel rendelkező zenekarról beszélhetünk. Remélem néhány számuk nektek is tetszett, és nem gondoljátok, hogy csak egy ócska zsidó banda. Gyanítom, hogy az évek során fogunk még velük találkozni, még ha nagy valószínűséggel akkor, amikor én már az egyetemi éveimet taposom, vagy a világ összeomlott 2012 után. Feltéve ha lesz még akkor világ és társadalom, és lesz mivel zenét készíteni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.