Taichi Yamada – Idegenek
S eljött hát ez a nap is. Igaz, már az első postomban elregéltem, hogy könyvkritikát is szeretnék majd közzétenni a blogomon, majd később is ígérgettem, de ez idáig sajnos nem sikerült sort kerítenem rá. Ugyanis, könyvet olvasni abból a szempontból teljesen más, hogy nagyobb odafigyelést igényel, valamint tanulás mellett kevésbé van az embernek ideje tankönyvön kívül más könyvet is olvasnia. Jó, persze mást is megteszi ezt szóval ezek csak kifogások és bocsánatkérések, de én szeretek koncentrálni arra, amiről éppen írni készülök, ezért nem nézek egy sorozaton kívül mást, vagy játszok egyszerre több játékkal is. Aki esetleg kontárnak tartana – valamilyen téren az is vagyok – annak itt egy lista, azokról a könyvektől, amelyeket már eddigi életem során elolvastam. Egyébként szerkezeti felépítése szerint, nem nagyon fog elütközni a többi kritikámtól, itt is leginkább az általam keltett érzésekről és személy szerinti értékelésemet fogja tartalmazni a kritika, igaz itt leginkább hogyan lehet elképzelni a vázolt helyszíneket, vagy éppen mennyire hihetőek a papírra vetett érzések. Kezdjünk is hát bele, milyen könyv is az Idegenek.
Taichi Yamada talán Európában nem számít elismert névnek, valamint az eddig megjelent novellái sem okoztak bankrobbantást, de Japánban a neve jobban cseng. Mi sem mutatja jobban, mint hogy 1987-ben Yamamoto Shūgorō Prize-al jutalmazták, éppen jelen esetünk tárgyáért, az Idegenekért. Igen, az Idegenek eredeti japán megjelenése még az 80-as évekre tehető, egészen pontosan 1987-re. Az angol fordításra egészen 2003-ig kellett várni, míg a magyar megjelenésre, 2007-ig, a Trivium szárnyai alatt. A kötet elég rövidke, mindössze 200 oldal, ezért is választottam kezdésnek, meg egyébként is érdekelt az alaptörténet alapján.
Az alaptörténet szerint, a 48 éves forgatókönyvíró, Hidemi Harada válása után, irodai apartman házába költözik, ami viszont egy forgalmas tokiói utcán helyezkedik el, így mindössze egy lakótársa marad ott éjszakára. Magányosságát csak tetézi, hogy volt írótársa, Majima engedélyt kér hogy, udvarolhat-e Harada volt feleségének, Ajakonak. Viszont fordulóponthoz érkezik az élete, amikor meglátogatja volt szülővárosát, és ott találkozik a 36 éve meghalt szüleinek kiköpött másával. Ugyan, tudja, hogy valami veszélyes van körülöttük, mégis enged a csábításnak, meglátogatja őket, és többször is visszatér. Bár minden arról árulkodik, hogy ők meghaltak, mégis Harada olyan biztonságban érzi magát velük, mintha csak a szüleikkel lenne. Eközben szerelmi viszonyba kezd a ház egyedüli lakójával, a 33 éves Kej-el, aki vigaszt nyújt neki magányában. Ugyan, ezeknek a találkozásnak súlyos következményei vannak. Harada lefogy, sápadt lesz, mintha valami kiszívná belőle az életerőt.
A történet egyébként teljesen Haradára fókuszál, misem bizonyítja jobban hogy E/1-ben írják le az eseményeket. Ez mellesleg közelebb is hozza a személyt – legalábbis nekem. Az ő érzéseit, múltját és életét ismerhetjük meg, szerintem rendkívül kidolgozottan. Rengeteg monológ az életét meséli el, hogyan született, hogyan nőtt fel, miként érzett az élete folyamán, valamint hogyan éli át a képzelet határait erősen súroló eseményeket, amelyeket átél. Harada számomra szerethető, emberi karakter volt, aki a magányában a lelke egyfajta vészkorongot kongat, hogy megtalálja a békét és boldogságot, átérezze azt, amit elvesztett 12 éves korában. Ugyanis Harada életét megismerve, nem tekintjük önfeledten boldognak és megannyi negatív élményt kellett átélnie élete során, úgy hogy nem állt mellette a szülői gondoskodás és szeretet. Leginkább a munkájában volt sikeresebb, a magánélet számára nem alakult úgy, ahogy kellett volna.
A többi karakter egyébként, mondhatni, csak opcionális, egyiket sem formálják ki annyira, hogy eldönthessük ki volt igazán hibás például a válásban, vagy miért alakul Harada és fia közti kapcsolat olyan drasztikusan. Harada válaszait ismerjük, a feltevéseit, és magyarázatait, de a többi szereplő inkább csak részesei a történetnek, bár egy erősen karakterre koncentráló könyvnél ez megbocsátható. Amennyire kell életszerűek, és hihetőek a többi szereplők.
A történet egyébként néhol kiszámítható, de jó japán szokáshoz híven, teljesen megdöbbentő főleg a végkifejlet. Az események nagyjából elképzelhetőek már a könyv közepétől, de a végére mégis belekerül egy kis sötétebb tónus, úgy a japán thiller kategóriából. Sokan lehet, hülyének néznek, de engem a vége kicsit a FEAR első részére emlékeztetett. Viszont néhány részt sikerül rendkívül hangulatosan és érzelemdúsan megírni, valamint néhány alapvető helyzetet nem olyannak állít be, mint az a közjót megkívánja. Hanem emberségesen. Például Harada reakciója mikor rájön, hogy kik is a szülei, vagy hogy milyen következményei lehetnek, vagy éppen Kejjel történő kapcsolata is teljesen más mederbe halad, mint azt gondolnánk. Éppen emiatt olyan hihetetlenül emberi a könyv. Az érzések miatt, talán mi is így gondolkodnánk és sokszor a spirituális az egyetlen vigaszunk lehet attól a világ elől, amelyben élünk.
A leíró részekkel egyébiránt akadt egy kis bajom. Amennyire szükséges leírja az adott helyszíneket, és el is tudjuk képzelni őket, viszont kicsit vázlatosan sablonosan. Majimáról vagy Ajakorol például elképzelésünk se nagyon van, hogyan is nézhetnek ki, sőt Harada fiáról teljesen a képzeletünkre kell, hagyatkozunk. A különböző helyszínek leírása is kissé „statikus”, viszont többnyire elképzelhető oldalakon átívelő magyarázatok nélkül egy zsúfolt, tokiói utca. Viszont több, eldugottabb helyszínt megemlítenek, leírnak nagyjából, de nem kapunk igazán kiemelkedő leírásokat. Persze, egy 200 oldalas könyvtől ezt nem is várhatjuk, és igazából nem is baj, a lényeg úgyis a mondanivalón és Haradán van.
Műfajilag behatárolva, ha mondhatunk ilyet, ember-regény, vagy életregény. Ugyan, a díjat is erre kapta, szóval nem tévedek sokat, de ha közkeletűbb műfaji besorolást szeretnénk, akkor romantikus, vagy dráma meghintve egy-két thiller elemmel. Persze semmilyen akció és horror nincs benne, mégis a végén akad egy kis, szösszenetnyi eseménydúsabb oldalsor. A romantikus részek egyébként egész nagy hangsúlyt kapnak, jól is elénk tárva, sőt szexjeleneteket is kapunk szép számmal, de mégis a leghangulatosabb részek talán a szülőkkel való drámai beszélgetés. Legkedvesebb pillanatom egyértelműen a szülőkkel eltöltött éttermi epizód volt, valamint az igazság felfedése. Igaz, a vége kissé limonádészerű lett, de valamivel le kellett zárni a történetet.
Ami a könyv olvasása után mindenképpen velünk marad, azok az érzések és a saját gondolkodásunk a történet pontjairól és a benne vázolt tanulságokról. Ugyanis a könyv, ha jól felfedezzük magunknak, rendkívül sok tanulságot kínál, és elgondolkodni valót, amin jókat lehet elmélkedni. Valamint megemlítendő még, a japán szokások. Teljesen eltérő a gondolkodásmód és viselkedési normatíva a mieinktől, ami főként a mű elején érződik leginkább, és így másféle megvilágításból kell néznünk néhány eseményt. A japánoknál bevált tisztelettudó viselkedés, tartás, érzelmi falak teljesen más fénybe helyezik a történetet, ami talán az elején kicsit zavaró lehet, de a vége felé már belerázódunk a világukba. Néhány tárgy nevét is ebben tudtam meg először, például a Tatamit, valamint pár festőről is most hallottam csak. De legfőképp, a benne vázolt érzelmek miatt tekinthető ez a könyv jónak.
Viszont nem mindenkinek ajánlott. Aki egy fantasy-ra, vagy horrorra, esetleg egy bájos kis családi könyvre vágyik, az semmiképp se vágjon bele, mert ez a könyv az érzelmekről szól és a komolyságról. Egy kicsit felnőttség muszáj, hogy legyen az emberben, hogy teljesen átérezze a könyv mondanivalóját, valamint ne csak egy álmos 200 oldalon legyen túl. Aki viszont vevő az emberséges drámákra, a spritualitásra és szellemvilágra, valamint a feláldozásra és a családi kapcsolatokra, az semmiképp se hagyja ki ezt a könyvet, mert könnyen elnyerheti a tetszését.
9.0/10
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.