Dr. House (5. Évad)

Megosztás

2010.12.19. 17:28

 

 Dr. House

(5. Évad)

 

A 2004-ben indult, Dr. House című kórházsorozat, mindössze egy év alatt hatalmas népszerűséget szerzett magának, köszönhetően a különc esetekért, a nem mindennapi orvosoknak és a nem klisézett részfelépítéssel. A Fox csatorna persze berendelte a következő évadokat, és 2008 szeptemberére virradóan már az 5. évad került a csatorna képernyőjére. Hazánkban is nagy népszerűségnek örvend a sorozat, több csatorna műsorprogramjának szerves részét képezi a napi, vagy akár heti részek levetítése, s talán alig van ember ki ne hallott volna már a produkcióról. Ugyan a sorozattal kapcsolatos háttér információkat már a 4. évad kritikájánál leírtam, így aki még nem olvasta, de érdekli milyen út vezetett az első rész megírásáig, az alábbi linken megteheti. Ide így már nem írnám le ezeket, hanem egyből rá is térnék az 5. évadra.

Ami mondhatni megugrotta a saját színvonalát, elég ha csak a 4. évad nézettségi adataira vetünk egy kósza pillantást. A Super Bowl döntő után levetített Frozen című epizódra például 29,4 millió (!) ember volt kíváncsi, de átlagosan is 16,8 millió embert szegezett a képernyők elé a heti diagnózis felállítása. Ugyan, a 4. évad szerintem nem volt olyan „izgalmas” és élvezhető, mint az előzőek, de az írósztrájk után, az 5. szezonra minden megvolt, ami szükséges egy még sokkal nagyobb léc felállításához. Több híres mellékszereplő is tiszteletét tette a különböző részekben, mint például a rapper Mos Def, vagy az epizódszereplő, többek között a Hősökben Danko karakterét alakító Zeljlko Ivanek, vagy a Meat Loaf világhírű énekese is, Marvin Lee Aday. 24 részből áll az évad, tehát ismét teljesnek mondható a felvonás, nézzük, mennyire szórakozunk majd a TV előtt.

Miután klasszikus értelemben véve nem cliffhangerrel zárult az előző évad így körömrágós izgalmakkal nem is kezdődik az első rész, mégis megadja a kellő alaplöketet. Wilson el akarja hagyni a kórházat, a barátsága House-al megromlik, míg Cuddy meg gyermekvállalásra szeretné a fejét adni, míg a furábbnál furább esetek sorra megoldásra várnak. Mivel az előző felvonásban már megismerhettük az új embereket így már itt teljes jogú tagnak számítanak, ami a kidolgozásukra is értetendő. Az évad során sokkal több magánéleti problémával vagy boldogsággal fogunk találkozni, mint az előzőekben, sokkal közelebb kerülnek a karakterek és többféle színezetben is találjuk majd őket. House-t egyre inkább gyötri a fájdalom, valamint megtudjuk, hogyan ismerkedik meg Wilsonnal, Taub a feleségével lévő problémáit próbálja megoldani, valamint 13-as és Foreman között is forrni fog a levegő. Egyszóval, kitöltik a szerepeket, és a szereplőket, és az évadzáróra is nagy hatással lesz az évadban bemutatott magánéleti gondok. Ráadásul most a Grace Klinikához hasonlóan rátérnek a betegek problémáira, gondjaira, vágyaira, már nem csak egy kórlapok, akiknek folyamatosan romlik az állapota, hanem érző emberek, a lehető legkülönfélébb betegségekkel. Vannak speciális epizódok is, amik általában nem a kórház, vagy a szereplők lakásában játszódik hanem más helyszíneken, mint például temetés, esküvő, vagy nyomkövetés során egy városi jelenet is akad.

Igaz, most House kevésbé ont magából annyi poént és cinikus megjegyzést mint eddig, de ez betudható annak hogy az évadban több problémája is akad, ráadásul a változás szele is körbelengi, amitől nem csak egy sztereotípia lesz, hanem egy ember, aki tud változni is, akár a pozitív irányba is. Azért poénos részek akadnak szép számmal, ilyen a 4. epizód is, „Birthmarks” címmel, vagy akár a szereplők egymás szívatása. Gondolok itt Cuddy-House vagy akár Wilson-House is óvodás módon tudja ugratni egymást, vagy izolálgatni a másik napi programját.

Ugyan, a fősztori igazából most nem számít főnek, sőt egy meghatározó szál sincs benne ami az egész évadon keresztül áthalad, de folyamatosan van újabb és visszatérő szál. Persze az alaptörténetben most is betegeket gyógyítanak meg, hol bunkóbb, hol emberibb módon, sőt más szereplő is bunkóbb lett mint volt. Ilyen például Chase aki sokkal lazább, menőbb, mint régebben és nem feltétlenül áll jól neki. Legalábbis nekem kissé kitűnt a szerepe. Ugyan az alapklisékbe, amit maga a sorozat állított fel, rengetegszer beleesnek, ilyen például a beteg állapotának folyamatos romlása. Mire kiderül, hogy mi a diagnózisa a betegnek, addigra már leáll a veséje, a szíve, a mája és sokkal rosszabbul néz ki, mint amikor bemegy. És ez szinte nagyjából minden részben így van. Mint a dráma felépítése. Alaphelyzet, konfliktus, tetőpont. De ha már a kliséknél jártunk, érdemes megemlíteni a klasszikus kórházkliséket, vagyis például amikor a beteg kérdez valami személyes, magánjellegű dolgot a doktortól hogy ő mit tenne a helyébe, vagy mit érez, stb.. Persze túlzásokba most is esnek, ugyanis az MR, testscan, CT és egyéb kórházi vizsgálat, amire másoknak hónapokat kell várni, itt mindig előszeretet élvez (igaz megmagyarázzák miért), vagy az agybiopszia is majdnem minden második részben visszatér.

De ha már a betegségek. Most viszont ritka, változatos és érdekes betegségekkel találkozunk, például a patkány vizelete által okozott Leptospirosis, vagy a Bezártság szindróma, ami az évad legspeciálisabban megrendezett, és legegyedibb részében szerepel, ahol is szemtől lefele nem tud a páciens kapcsolatot teremteni a testével, és a szemszögéből követjük nyomon az eseményeket. Egyébként ez a betegség valós, ugyan mindössze 6 db volt eddig a világ történetében, de létező. De olyan betegségekről is szó van, mint a hasított agy, amikor is a két agyféltek két különböző életet is él, tehát a bal kéz begombol, de a jobb meg magától ki. Sőt még hermafrodita is akad, vagy mediterrán szindrómás, aki így nem érez semmit sem. Egyszóval az esetek érdekesek, olykor gyakran előfordulhatatlanok, vagy rendkívül kicsi az esélye annak hogy valóban megtörténjen.

Aki eddig szerette a szériát, az azután se fog nagyot bukni vele, sőt még most egy fokkal magasabb szinten is mozog, mint a 4. évad. Kijavították az előző évad minden szemet szúró részét, és mesterien váltakoztak a részek megrendezése között, bevezetve külső helyszíneket, számítógépes effekteket, vagy akár jobban ábrázolt hallucinációkat. Ilyenek a fent említett Bezártság-szindrómával foglalkozó epizód is, az évad legegyedibb epizódja, a 19. „Locked In.” Az évad legjobb része számomra a 4. „Birthmarks” volt, ami egy külsős epizód, poénokkal, lelkizéssel és múltidézéssel. Igaz, egy-egy részben még flashbackeket is kapunk, leginkább 13-as anyjáról. Jó rész még, a „The Itch” ahol is a beteg alapból agorafóbiában szenved, tehát attól fél, hogy emberek közé kell mennie. A „Simple Explarationba” tűnik fel a Meat Loaf góré is, így a rajongók számára ez a rész érdekesebb lehet. Ugyan, lehet csak a belemagyarázása, de az a rész valamennyire visszaadja a Meat Loaf dallamvilágát és szövegeit, kissé borúsabb, örök szerelemről szóló darab. Ez után a rész után került bele a zenekar új albumába vendégszereplőként Hugh Laurie is. Speciális résznek tekinthető még a 9. „Last Resort” névre hallgató epizód is, ahol House-t elfogják, néhány tússzal együtt, hogy kideríthessék mi a baja a páciensnek (Zejlko Ivanek). Még lövés is van a részben.

Zeneileg is javult az évad, ugyanis visszatér House zongorázása, egy-két rész erejéig, amit ő maga is komponált. Az évadzáró részben hallható a Rolling Stones – As Tears Go By című darabja. A melankolikusabb számokból is kijut, Peter Yorn – Lose You-ja például pont ilyen, már csak a Sun Kil Moon hiányzik.

Egy nagy lépést jelentett számomra az évad, még akkor is, ha az 5. Ugyanis több helyen lehet olvasni, vagy éppen hallani, hogy sokan úgy tartják, hogy egy sorozat az évadok előrehaladtával egyre slamposodik, laposodik. Vagy csak a nézők unják meg, vagy számukra? De erről szó sincs, House új fényben tündököl és már tűkön ülve várom, hogy a TV2 leadja a 6. évadot, hogy végre egyben tekinthessem meg a következő évad eseményeit. Ugyan kevesebb pontszámot adok, most így pár napra rá, mint az évadzáró megtekintése után, de megérdemli teljes joggal az évad a pontszámot.

 

9.0/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://irasalgor.blog.hu/api/trackback/id/tr602526162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása