No Stone, sometimes the title cannot describe what you feel...

2010.08.18. 19:52

Nos igen, néha van amikor egy mondatba, vagy egy frappáns címbe nem lehet belefoglalni azt, hogy mit is akarunk kifejezni az adott írásunkkal, miről is lehet szó az adott postban, vagy akár címben, nem lehet olyan röviden megfogalmazni, hogy az erősen a szöveg konklúzióját vagy lényegét úgy átadja hogy ne veszítsen a jelentéséből, vagy éppen a közölni való információ fontosságából. Sokszor nincs idézet arra hogy elmondjuk valaminek az értelmét, úgy hogy az ne veszítse el a varázsát vagy a mondanivalóját. S hát valójában én is így vagyok most, mikor szombat vagy vasárnap környékén megfogalmazódott bennem hogy mi lesz a következő személyes bejegyzésem témája, gondolkoztam valami ötletes szövegen, de még most mikor leültem ide megírni a postot sem jutott eszembe, csak ez.

S igen, néha felesleges is kitalálni valamit, ha a szavak elmondják azt, amit a mi szánk képtelen kimondani, s mélyen a szívünk vagy lelkünk mélyére kívánja űzni hogy többet ne is törjön fel a gondolat vagy az érzés, hátha a feledés homályába merülve soha nem jut eszünkbe, de aztán őrülten, mint egy fuldokló utolsó erejéből levegőre tőr és csakúgy szippantja be a levegőt, elvéve azt a környezetétől. Majd újra érezzük azt ahogyan az egymásnak ellentmondó és soha át nem rágott dolgok hogyan játszódnak le újra a fejünkben, s ugyanúgy eltüntetjük őket, ugyanúgy megválaszolatlanul hagyva, mint egy poros könyv utolsó lapját, amin a szavak már elkoptak, befejezetlenül hagyva a könyvet. De erre való a blog, erre való a napló illetve erre valók a könyvek, vagy akár festmények, zenék hogy ne maradjon a lelkünkön az ami olykor bánt, vagy akár olykor szomorúvá tesz. 

Vannak dolgok viszont amit nem szabad leírni vagy kimondani hangosan, jó ha ott van és csak érzékeljük, nem pedig tényként kezeljük, mert akkor az a dolog elillan, eltűnik s továbbáll, vagy csak épp azért, mert meg akarjuk tartani, magunkénak érezni örökre, benne fürdeni aztán ha elmegy, meztelenül, vagy fürdőgatyában állni a medence szélén a hideg levegőben, közben pedig a szél átjárja a szabad bőrünket, hideget hagyva maga után.

Mint legutóbb én is írtam hogy elégedett vagyok, s még most is az vagyok, de valamilyen téren mégse, valamilyen téren mint egy kapuzárási pánik (nem olyan, ahhoz még fiatal vagyok) vagy mint egy vészharang megkondult a fejembe, gondolkozásra, és kissé depresszív hangulathoz vezetve engem, hogy felülbírálom, átgondoljam azokat a dolgokat amihez ragaszkodtam, pedig tudva hogy egy idő után halálra van ítélve, hiszen én magam is mindig hangoztatom, csak nem magamnak. S éppen ezért magunknak beismerni sokkal nehezebb, merthogy nálunk ez összetettebb, bonyolultabb pedig nem. 

Azt szerintem észrevettétek hogy a barátok fontosak nekem, szeretem a lelküket pátyolgatni, és sokszor inkább velük törődni mint magammal, úgy téve mintha nem lenne jobb dolgom, minthogy velük foglalkozzak. Bizonyára azért is alakult ez ki nálam, mert így úgy érzem mintha fontos lennék valakinek ha már nincs se szerelem se semmi, így elég könnyen a saját önzőségembe esek. De, legyen szó csaj vagy fiú barátról (inkább fiúnál haver) egy idő után lekötik magukat, megtalálják az aktuális szerelmüket, és mint kifejtettem előző postomban, a barátok szépen a háttérbe szorulnak. Persze örülünk neki, én is örülök ha ilyen van, s hangoztatják hogy mért kerülne háttérbe az ember, pedig így van. Ez természetes, ha valakinek van valaki fontos az életébe akivel lehet (+18)... illetve csakúgy lenni és (+16) akkor persze hogy vele van, főleg ha szereti az illetőt. Persze, én is éreztem már így, mindenki más. De az én esetemben, ha egy ilyen van, akkor előbújik az önzőségem hogy így valamennyire magam maradok, lesz mindenkinek jobb dolga, s mivel most nem vagyok olyan hangulatomban hogy próbálkozzak mint a kutya, így rájön az ember, hogy ez így nem jó. Tudom, hogy önzőség, de akkor is ígyvan, és egy idő után arra döbbensz rá hogy szinte minden közelebbi barátodnak akad valaki, míg te még mindig egyedül vagy, és egyedül is maradsz, rossz esetben a blogodon siránkozol magadon, hogy mekkora önző vagy. 

De, rájöhetsz olyan dolgokra is, amire már régóta rá kellett volna jönnöd. Hogy a világ nem körülötted forog, és hogy azok az emberek akit teszem azt két éve ismersz és jóba vagytok, előtte is túl tudott lépni dolgokon, ha rossz kedve volt nélküled is jó kedve lett egy idő után, vagy éppen megoldotta a dolgait, vagy vigyázott magára. Ehhez nem te kellettél, ezt megteszi nélküled is, ugyanis eddig is megtette. Igaz ez, azokra akiket magad mögött hagytál valami oknál, utánad is képes lesz döntéseket hozni, vagy épp elbaszni mégjobban az életét, vagy akármi. Nem körülötted forog a világ, s ha te nem lennél, akkor is létezne, nincs az embernek akkora szüksége valakire hogy az nélküle ne tudna létezni. S ekkor döbbensz rá arra, amit két éve hanyagolsz. Magadat. Ugyanis, elsődlegesen mindenkinek magával kell foglalkoznia, magát "ápolnia" a saját jövőjét építenie, vagy magát képezni vagy akármi. Nekem is itt az ideje lemondanom a másokkal szembeni túlságos odaadásomról, itt az ideje magammal foglalkoznom, teszem azt tanulás, vagy akár a külcsín, vagy a belsőm. Ugyanis eddig inkább átadtam magam másoknak, mások dolgait fontosabbnak tartottam mint a saját házam táját, de itt az idő ott sepregetni. Az emberek észreveszik ha túl sokat jelentenek neked, s ez megnehezíti a dolgokat, legyen az barát vagy bármi más. Saját magunkat viszont csak mi magunk tudjuk pátyolgatni. 

Persze, nem azt mondom hogy ezentúl a barátok, meg mindenkit leszarok szósincs erről, csak itt az ideje több időt magammal foglalkozni, teszem azt tanulás (nem röhögni) vagy a saját hibáim kijavítása, vagy a jótulajdonságaim fejlesztése, egyszóval most már magammal kell foglalkoznom elsődlegesen. Vagy csúnya vége lesz...Aztán, majd lesz ami lesz, s noha elsőre fura lesz megszokni, de hiszek benne hogy ez lesz a helyes út, kiölve magamból az önzőség ezen magját. Hisz a világ nem körülöttem forog, bármilyen elégedett is vagyok. 

Hát, ennyi lenne a mostani személyes bejegyzésem, remélem nem aludtatok el közben, de egy kis előrevetítést még augusztus hónapban. Volt Ároktőn egy médiacsoport, Új Néző Színház néven, két hétig, s ott rengeteg dolgot tapasztaltam illetve történt, azt szeretném elmesélni de nem tudom 1 vagy 2 részben, attól függ mennyi anyag és személyes mellékág lesz benne. Kritika szempontjából egy "Vámíprnaplók (1. Évad)" kritikát szeretnék még látni, illetve augusztus utolsó napjaiban egy újabb teljesen személyes postot, "Same shit, Different year (?)" néven, ami a suliról fog szólni, de lehet ezt ki lehetett találni. Újra rakok zenét, gondolkoztam egy depisebb hangvételű Doom-metal opuszon, de aztán inkább egy technikás progresszív rockot rakok, Dream Theater egyik legjobb számát, ami 16 perces, de a youtube miatt két részben hallgathatjátok meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.